A 3 legmenőbb étterem szabad hellyel Torkos Csütörtökre
2015. február 16. írta: Mr. Foster

A 3 legmenőbb étterem szabad hellyel Torkos Csütörtökre

Ha lemaradnak, akkor választhatják azokat is, akik meghosszabbították az akciót

Ha február, akkor Torkos Csütörtök, és maholnap már terítenek is az éttermekben. Mint sokan mások, néhanapján magam is az utolsó pillanatok embere vagyok. És képzeljék. Vannak helyek, ahol még mindig lehet asztalt foglalni, sőt, vannak olyan éttermek is, ahol mostantól minden csütörtökön féláron élvezhetik a különböző fogásokat.

Amikor viszont a torkos csütörtököt kis betűvel írjuk, akkor nem ezekre, az alább következő, Magyarországon 2006 óta létező félárú éttermi lakomákra gondolunk, hanem arra a különleges farsangi napra, amikor megengedett, sőt egyenesen kötelező mohónak és torkosnak lenni.

Mit ettek ilyenkor a leggyakrabban?

A farsang slágere, a fánk mellett a zsíros, nehéz ételeket részesítették előnyben, ami főként húsos fogásokat jelentett. A torkos csütörtök funkciója ugyanis éppen az volt, hogy még húshagyó kedden, a nagyböjt előtti hamvazószerda előtti napon minden húsétel elfogyjon a házban. Zabálócsütörtök (mert így is hívták) hagyománya a szocializmus évtizeddel alatt aztán szép lassan kiveszett, majd a rendszerváltás után élesztették újjá. A nagybetűvel írandó Torkos Csütörtököt különös módon azonban már nem hamvazószerda elé, hanem közvetlenül utána tették, ezért is lesz idén február 19-én. A szervezők ugyanakkor azokra is tekintettek igyekeznek lenni, akik ekkor már a húsvét előtti 40 napos böjtöt gyakorolják, ezért számos étterem kínálata húsmentes ételeket is tartalmaz.

Mai napig nincs megegyezés annak tekintetében, hogy hamvazószerda előtt, vagy után tartották eleink a torkos csütörtököt. Vannak források, amelyek szerint nem véletlenül hívják kisfarsangnak, csonka csütörtöknek, halottak húshagyatának. Ezen álláspont képviselői úgy vélekednek, hogy ez a legeslegutolsó nap, amikor még elfogyaszthatjuk a mégis megmaradt finom ételeket, utána úgy is a böjti időszak veszi kezdetét. A Magyar Néprajzi Lexikonban ezt úgy magyarázzák, hogy ezen a napon a böjtöt megszakítják azért, hogy a farsangról megmaradt ételeket mind megehessék.

Magyaros ízekre éhesen


Sok helyre elvezetheti ilyenkor az embert a lába, de ha engem kérdeznek, e ritka napokon a különleges helyeket részesítem előnyben. A Bajai Halászcsárda pedig tényleg ilyen, ráadásul még mindig vannak szabad asztalaik február 19-én ebédidőre 12.00 és 17.00/18.00 óra között. Emlékszem, amikor először botlottam svábhegyi sétám során az étterembe, szinte el sem hittem, hogy nem vidéken, hanem Budán járok.

Elvarázsolt kis birodalom ez a csárda, amely méltán vívta ki a hazai halászléimádók tiszteletét. Sok helyen készítenek ugyanis halászlevet, azonban csak kevesen értik az igazi halászlé titkát, s főként azt, hogy micsoda különbség van egy-egy tájegység halászlevei között. Aki igazi dunai halászlét akar tehát kóstolni, égő piros, fűszerpaprikával és gyufatésztával csakis a Bajai Halászcsárdában tegye meg.

bajaihalaszcsarda_bp.jpg

baji.jpg

A bajai halászlének azonban nem csak az a titka, hogy gyufatésztával tálalják (ezt egyébként azért tehették meg a Duna menti falvak asszonyai, mert a bajai folyórészen számos molnárhajó horgonyzott, és így laktatóbb lett az étek), hanem az is, hogy alul szélesedő bográcsban készült, így elkerülhető a hal szétfőzése.

Ha mégsem halászlére vágynának, vagy netán megkóstolnának mást is a torkoskodás jegyében, javaslom előételnek a haltepertőt lilahagymával, friss zöldségekkel, míg a hagyományosabb választékot szeretők, és már böjti időszakot élők maradhatnak a jól bevált camembert sajtnál, amit itt mandulabundában burgonyakrokettal, őszibarackkal és áfonyalekvárral bolondítanak meg. Azért ne felejtsük el, hogy a csárdában kivételes a halételek skálája, ezért a magam részéről inkább az étlap ezen részéről válogatnék: a tejfölös harcsafilé kemencés burgonyával, vagy a mandulás fogas filé mangó kompóttal, netán a süllő paprikás lisztben sütve petrezselymes burgonyával például eléggé felkelti az érdeklődésemet.

A linkre kattintva elérhető az étterem Torkos Csütörtök honlapján található lapja.
Szolgáltatások: élőzene, gyermekszék, Internetezési lehetőség, WiFi, kutya-macska bevihető, pelenkázási lehetőség, szabadtéri terasz
Fizetési lehetőségek: Bankkártya / hitelkártya, Erzsébet-utalvány, Széchenyi Pihenő Kártya

Cím: 1121 Budapest, Hollós út 2. 

Hogyan viselkedjünk Torkos Csütörtökön?

Érdemes már az asztalfoglalás időpontja előtt negyed órával megjelenni, nehogy odaadják másnak az asztalt.

Ez a nap más mint a többi, és kár lenne tagadni, hogy minden hely kapacitása felett teljesít, ezért előfordulhatnak kisebb hibák. Legyünk türelmesek és együttműködőek!

Ezen a napon a vacsora befejezése után legyünk tekintettel a következő vendégekre. Ez nem azt jelenti, hogy ne ehetnénk kényelmesen és nyugodtan, csupán azt, hogy ha egy mód van rá, ne az asztalnál sziesztázzunk a vacsora után. Hadd élvezzék mások is a torkoskodást!


Látványkonyha és bőséglakoma a Békében


Idén több szálloda étterme is részt vesz az akcióban. Közülük az egyik legkülönlegesebb atmoszférával a körúti Radisson Blu Béke Hotel rendelkezik, ami már több mint száz éve része a belvárosnak, így számtalan legenda kötődik az épülethez. A Békében igen tágas az étterem, ennek köszönhetően mindig tudunk asztalt foglalni a csütörtöki napra. A négy csillagos superior szálloda étterme az első emeleten van, közvetlen az egykori Kupolaterem restaurált kupolája mellett, ami már önmagában is impozáns látvány, ráadásul most egy rendhagyó fotó-és szoborkiállítást is megtekinthetünk a vacsora előtt, vagy után - Illyés András és Szlama Norbert munkáit ismerhetjük meg közelebbről a Galériában.

Az Olive's Étterem névválasztása nem véletlen: a séf itt mindent kizárólag olívaolajjal készít, és csakis friss és egészséges alapanyagokkal dolgozik. A mediterrán hangulatú étterembe lépve olyan érzésünk támad, mintha nem is Magyarországon, hanem Olaszországban lennénk, és kinézve az ablakon a napfényes Toszkána lankás dombjai mosolyognak ránk.

 

Az Olive's kínálatának alapját egy hagyományos magyar és mediterrán konyha képezi, ugyanakkor a séf szinte minden fogást megtűzdelt extrákkal. Elég, ha az olyan előételeket említem, mint a konyakos libamájszeletek gyümölcskenyéren francia mustáros füge chutney-val, vagy a zöldsaláta sütőtökös-balzsamos hagymakaramellel, Saint Agur sajttal. Vagy az akár önmagukban is kiadós főételekre, így a kakukkfüves kacsacomb tejszínes szalonnás új kelkáposztával, dödöllével étekre, vagy a gyöngytyúk supreme-re, amit szilvalekváros rétessel és Colbert-mártással tálalnak.

Ha pedig már a Békében vagyunk érdemes a földszinten lévő Zsolnay Kávéházra is figyelmet szentelni, itt láthatók többek között azok a Haranghy Jenő festette üvegablakok, amiket a második világháború idején a szálloda igazgatója mentett meg az utókornak. A kávéházban mindent eredeti Zsolnayban szolgálnak fel, süteményeik pedig országszerte híresek. Sőt, azt kell mondjam, hogy ezek az ízcsodák nem egyszerűen édességek, hanem művészi kreációk, amelyek a mestercukrász, Bechmann György profizmusát dicsérik.   

A linkre kattintva elérhető az étterem Torkos Csütörtök honlapján található lapja.
Asztalfoglalás: timea.sarik@radissonblu.com

Konyha jellege: cukormentes ételek, magyaros, nemzetközi, vegetáriánus
Szolgáltatások: élőzene, gyermek menü, gyermekszék, Internetezési lehetőség, WiFi, kerékpártároló, légkondicionált, pelenkázási lehetőség, rendezvény lebonyolítás

Jöjjön velünk Mexikóba!

Mexikó háromezer éven át különleges civilizációk helyszíne volt, így az olmék, a maja és az azték kultúra egyaránt nyomot hagyott rajta, sőt az őslakosok leszármazottai a mai napig az országban élnek. A több ezer éves piramisok és templomok mellett a modern metropoliszok nyüzsgése is Mexikó sajátja, nem szólva a Karib-tenger azúrkék vízéről. Ezt az atmoszférát szeretné átadni a Mezcal mindazoknak, akik vendégei lesznek. 

A Mezcal vállaltan autentikus étterem, ami a hagyományos mexikói vonalat képviseli. Tájékoztatásuk szerint ebédre vannak még szabad asztalaik (12.00-17.00 óra között), valamint az éjszaka szerelmeseit várják még szeretettel 23.00 és éjjel 1.00 óra magasságában. Olyannyira komolyan veszik ezt a kitételt, hogy legtöbb alapanyagukat egészen messziről: Mexikóból importálják. Csakúgy, mint a Olive's -ban, itt is kényesen figyelnek a frissességre, kizárólag friss házi tortillát szolgálnak fel, amit aztán kedvünkre megtölthetünk. A sokaknak már ismert quesadillas, taco, nacchos és burrito mellett ajánlott egyéb különlegességeket megkóstolni, mint például a mole poblanót, azaz a chilis csokis csirkét, vagy a pikáns ízvilágú bélszínes fajitát, és a vörös tonhalat mexikói zöldségekkel.

A hely mindezen túl Torkos Csütörtök hosszabbító, azaz ha most lemaradtunk volna a foglalásról, ne kenődjünk el. Mostantól ugyanis minden csütörtökön féláron vagyunk az étterem vendégei - már, ami az ételeket illeti, az italok ugyanis ekkortól már teljes árban fogyaszthatóak - hasonlóan azokhoz a helyekhez, melyeket alább részletezek.

mexcal3.jpg

A linkre kattintva elérhető az étterem oldala a Torkos Csütörtök honlapon. 

Szolgáltatások: gyermek menü, gyermekszék, Internetezési lehetőség, WiFi, kutya-macska bevihető.
Fizetési lehetőségek: Bankkártya / hitelkártya
Kategória: I. kategória
Konyha jellege: mexikói
Nyitva tartás: Hétfő-Szerda: 12h-24h Csütörtök-Szombat: 12h-01h Vasárnap: 12h-23h

mexcal1.jpg

JÓ TUDNI

Az éttermi kínálatot itt lehet böngészni: torkoscsutortok.itthon.hu.
Érdemes megnézni, hogy mely helyek azok, akik a Torkos Csütörtök után is vállalják a kedvezmény megadását.

Bárhová is mennek Torkos Csütörtökön, az éttermeknek vállalniuk kell, hogy az étel- és italfogyasztásból egyaránt 50 százalékos kedvezményt biztosítanak vendégeiknek.

Szűkített, erre a napra összeállított menüsorral az akcióban részt venni nem lehet.

A kedvezmény csak helyben fogyasztásra vonatkozik.

Akkor sincs veszve semmi, ha mégsem érnének rá csütörtökön, vagy a kiszemelt éttermekben már minden asztal foglalt lenne. Néhány étterem ugyanis meghosszabbította az akciót, és például csütörtökönként az ételeit féláron kínálja.

UPDATE! Az valóban igaz, hogy a linken elérhető éttermek meghosszabbították az akciót, az azonban éttermi döntés függvénye, hogy mely napon, és meddig. Érdemes előtte telefonon érdeklődni!

Ennek fényében még a héten beugorhatnak a Nádor Magyaros Borétterembe, az Apostolok Éterembe a Kígyó utcában (mindkét étteremben ezen a héten pénteken és szombaton hosszabbítanak és a teljes számlát felezik, helyek szombatra vannak főként). Elmehetnek a Bambuszliget japán étterembe - ott február 19-én és 20-án lesz akció. Választhatják az elegáns, mégis családias Mirage-t (Nap u. 23., február 21-én és 22-én lesz Torkos Csütörtök pótnap), a Noir et Lort a Király utcában (nagy kedvencem évek óta, ők február 18-án szerdáig kínálják féláron az ételeiket), illetve a Gourmand Cafét az Astoriánál (február 20 és 22 között, vagyis vasárnap estig hosszabbítják meg az akciót.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mrfoster.blog.hu/api/trackback/id/tr217157075

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jet set 2015.02.17. 20:57:05

"Néhány étterem ugyanis meghosszabbította az akciót, és csütörtökönként az ételeit féláron kínálja."

Ez hol van leírva? Van olyan étterem, amelyik például még pénteken is féláron adja a kaját, máshol meg semmi infó nincs arról, mit jelent a hosszabbítás. Az, hogy a Mezcal csütörtökönként akciózik nem jelenti azt, hogy mindegyik így tesz, ahova hosszabbítást írtak.

Mr. Foster 2015.02.17. 23:10:46

@jet set: Valóban elhamarkodott volt az állítás. Köszönöm a visszajelzést, javítom is a posztban, és holnap tovább pontosítok. Tény, hogy a Mezcal csütörtökönként teszi, velük személyesen beszéltem. Annyi biztosnak látszik, hogy a hosszabbítók egyéni rendet határoznak meg a hosszabbításra, és kizárólag az ennivalókra értik a félárat.
süti beállítások módosítása