Kik a legvonzóbb szoborcsajok Budapesten? Most szavazhatnak!
2015. február 27. írta: fosterur

Kik a legvonzóbb szoborcsajok Budapesten? Most szavazhatnak!

Tavaszköszöntő 8 bronzba és kőbe álmodott szépséggel

a_legvonzobb_szoborcsajok_budapesten.jpg

Észrevették már, milyen jó nőkkel van tele Budapest? Mennyi szépségbe botlanak, például a főváros köztéri szobrai között? Nyolc hölgyet mutatok be Önöknek. Most szavazhatnak, melyiküket tartják a legcsinosabbnak!

A tavasz közeledtével én is többször fordulok meg a nők után. (Igazság szerint folyamatosan a fejemet tekergetem.) Valentin-napon hatalmas sétát tettem a városban; meglátogattam a szívemnek legkedvesebb hölgyeket és végigjártam az általam legvonzóbbnak tartott szobrokat. Mind a nyolc gyönyörűséget bemutatom Önöknek. Míg a titokzatos, legendás szobrok felderítésekor Zuglóban kezdtem a sétát, most ott fogom befejezni. Ezúttal a Várból indulok.

terkep_a_lanyokhoz_google.jpg

A térképet erre a linkre kattintva használhatják.

1. Vízjáték


Negyven éve áll a Tárnok utcában, a Mátyás templom közelében ez a klasszikus nőalak, a fején egyensúlyozott tállal. Nos, most nem csodálhatjuk meg a medencébe aláhulló víz játékát, a lány idomait annál inkább. A kidolgozás az antik szobrokat idézi, a póz azonban dinamikus és nem statikus.

Járják csak körbe ezt a formás teremtést, ahogyan én szoktam, majd meglátják, hogy szinte minden irányból élvezetes látványt nyújt. Alkotója Pátzay Pál szobrászművész, éremművész, akinek a Vízjátékon kívül több magyarországi köztér alkotást is köszönhetünk. A következő hölgy is az ő munkája.

vizjatek.jpg

Fotó: Mr. Foster

2. Dunai szél


Rendszerint percekig nézem szótlanul a Duna-korzón ezt az egyszerű, mégis kifejező és elegáns szobrot. Az egyik hajdani szerelmemre, Juditra emlékeztet, és ha egy bizonyos szögből figyelem, akkor meg mernék rá esküdni, hogy Emma Watsont látom, a Harry Potter Hermione Grangerét.

Mindig csodáltam azokat, akik műalkotásokkal képesek kifejezni egy-egy pillanatot, hangulatot; itt azt, ahogy a dunai szél éppen a parton álló lány ruhájába kap. Sajnos ez a szobor már csak másodpéldány. Az eredetit Pátzay Pál 1937-ben készítette.

A szobor megjárta a hadak útját, volt már a Dagály strandon, majd a Magyar Nemzeti Galériában, míg végül visszakerült oda, ahová szánták: a folyton szeles Duna-partra. No, nem az eredeti helyére - mivel ott most a magyar tengerészek emlékműve látható -, hanem néhány méterrel arrébb... Számomra ő a Kék Duna és a Korzó védőszentje, igyekeztem úgy fotózni, hogy glória legyen a feje fölött.

dunaiszel.JPG

Fotó: Mr. Foster

3. Kutyás lány


Viszonylag új alkotás, csupán 2007-ben került ide, a Duna-korzóra. Amennyire izgalmasnak találják az erre járó külföldiek, annyira hátborzongatónak tartja néhány budapesti. Van, aki szerint förtelmes giccs és nem is műalkotás, van, aki pedig egyenesen rajong  Raffay Dániel szobráért.

Ami azt illeti, üdítő kivétel a magukat túl komolyan vevő, összeráncolt homlokkal ábrázolt történelmi figurák között. Ez a kutyájával játszó lány egyáltalán nem akar többnek látszani annál, mint aki... Budapest egy másik, kicsit pimasz és vagány arcát jeleníti meg - nekem ezért tetszik ez a lány.

csajszobrok_flickr.jpg

Fotó: Flickr

4. A 3 lány a Danubius-kúton


Az egyik legszomorúbb dolog, ha a múltam egy része elpusztul és meg kell gyászolnom, el kell temetnem. Nem tudok úgy elmenni a Danubius-kút mellett, hogy ne emlékeznék arra, milyen pompásan festett eredeti helyén, a Kálvin téren. Cziegler Gyula pályaművének felhasználásával Ybl Miklós készítette a pompás kút terveit, a történelmi Magyarország folyóit szimbolizáló szobrokat (Danubiust és a három lányt: Szávát, Tiszát, Drávát) pedig Brestyánszky Béla készítette. 1883-ban állították fel a Kálvin téren.

A második világháború alatt a kút bombatalálat miatt tönkrement, rettenetes állapotba került. 1955 és 1959 között állították helyre, szobrokat Győri Dezső tervei alapján faragták újra. Íme, a három lélegzetelállító szépségű hölgy, a következő sorrendben: Tisza, Dráva, Száva. Nem tudok választani, egyszerre vagyok szerelmes mindhármójukba. Döntsék el önök, melyikük a legszebb!

danubiuskut_nagyobb.JPG

danubiuskut_lanyka.JPG

szava.jpg

Fotó: Mr. Foster

5. A Margitszigeti Japán kertben ülő hölgy


A XIX. század végén telepített kert nem csak különleges növényeiről és a mesterséges tórendszeréről híres, hanem az Ülő lány című szoborról is, amit sokan Hableány vagy Sellő néven emlegetnek. Tudták, hogy ebből a kecses szoborból két példány van, és a képen látható nem is az eredeti? 1911-ben Csikász Imre alkotta meg a Ráth György-díjas bronz szépséget, amely a Gellérthegyen állt. (Ült.) 1954-ben újraöntötték a törékeny hölgyet, az eredeti a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeumának udvarára került, a másolat pedig ide, a halastóba.

margitszigeti_csaj.jpg

Fotó: Szilágyi Ágnes

6. Az Ifjúság kútja nőalakja


A Városligetben az Olof Palme sétányon egy félig ülő, félig térdeplő helyzetben ábrázolt fiatal leány szobrára lehetünk figyelmesek. Eredetileg a Műcsarnok 1925-26. évi aktkiállításán gyönyörködhettem Horváth Géza alkotásában. A korabeli műemléki bizottság javaslatára egy, a Városligetben felállítandó kút dísze lett.

Ennek az ifjú szépségnek hetven évvel ezelőtt titokzatos módon sikerült átvészelnie Budapest ostromát. A Városliget szobrainak nagy része nem volt ilyen szerencsés. A kút ma már csak dísznek tekinthető, a szobrot időnként belepi a moha, és valakik, ki tudja miért, úgy gondolták, hogy festékkel kell bekenniük. Ám ez a lány csak ott ül rendíthetetlenül, mit sem törődve a vandálokkal és azzal, hogy az évek, évtizedek egyre telnek. A fiatalság erejének méltó szimbóluma.

ifjusagkutja_1.jpg

 Fotó: Csuhai

Mit gondolnak, melyik hölgy az én kedvencem? Én Önöknek melyik lány tetszik a legjobban?

A bejegyzés trackback címe:

https://mrfoster.blog.hu/api/trackback/id/tr137222555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Túrós (törölt) 2015.02.28. 16:55:48

A kutyás lány jó meg minden csak sok rajta a ruha :D

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.02.28. 17:37:08

A kutyás meg a margitszigeti csonti, a többi jó..

Dr_utcai_arcos 2015.02.28. 18:36:44

A margitszigeti lány kiköpött mása annak a lánynak akiért bármit eldobnék, de nem tudtam nem Tiszára szavazni :).

Advanced Flight 2015.02.28. 21:18:26

Természetesen vezet a leggebébb. Éles ellentétben az állandóan hangoztatott mantrával, miszerint a férfiak azt szeretik, ha van mit fogni a nőn. Csak az ilyen anonim szavazásokon derül ki az igazság.....:-)

anyo05 2015.03.01. 06:51:45

Hajlamosak vagyunk értékeink mellett csak úgy elmenni:(((( Budapest gyönyörű:))))

Girhes Joe 2015.03.01. 09:53:21

A Kutyás lány szép lenne, csak az a baj, hogy fiúsan van öltözve. Úgyhogy a Vízjátékra szavaztam.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.03.01. 12:00:19

@Advanced Flight: Na én is ezt akartam írni. Röhejes, hogy ez gebonida az első jelenleg, és nem is kevéssel vezet.Én semmi vonzót nem találok benne. "Éhező kislány" -ez is lehetne a szoborfelirat..

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.03.01. 12:02:45

@Advanced Flight: Sztem riadót fújt az anorexia önképző kör..:)))))

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.03.01. 12:08:36

@Dr_utcai_arcos: Mert győztek a természetes ösztöneid a média meg a filmvilág által erőltetett szépségideállal szemben..
süti beállítások módosítása