Itt kaphatók a legfinomabb bejglik Budapesten
2015. december 09. írta: fosterur

Itt kaphatók a legfinomabb bejglik Budapesten

zsolnay_kavehaz_bejgli.jpg

Lehet vitatkozni a karácsonyi étrend kötelező fogásain; ki a halászlére, ki a pulykára, ki pedig a töltött káposztára esküszik. Abban azonban mindenki egyetért, hogy bejgli nélkül elképzelhetetlen az ünnepi menü.

A bejglit ma már minden magyar magáénak vallja. Az alaptésztát azonban egyesek szerint a zsidó, más források szerint a német, a harmadik szerint az örmény konyha használta először. A ma ismert bejgli tészta valószínűleg a pozsonyi cukrászdákból került az asztalokra, a mákos és diós patkó jóvoltából. Patkó alakú süteményből vált lassan tekerccsé, az eredeti koncepció szerint meghagyva a diós, illetve a mákos tölteléket. (Emlékszem, első ízben milyen gyanakvással szemléltem a tölteléket a tésztaroládokban. A dió ugyan ismerős volt, de mákot a Királyságban nemigen használunk.) Mire véget ért a 19. század, a magyar konyha már integrálta is a tekercseket, vagyis a beigeleket. Hogy mennyire a magyar gasztronómia szerves részeként tekintenek külföldön is a bejglire, azt az alábbi, egyes országokra jellemző karácsonyi édességeket felvonultató infografika is kitűnően szemlélteti:

karacsony_a_vilag_korul_2010_bejglivel.jpg

Itt, Magyarországon sokan esküsznek rá, hogy az ő családjuk készíti a legkitűnőbb bejglit. Generációról generációra szállnak a receptek. Természetesen a házi sütemények varázsát semmi sem múlhatja felül. Ismervén azonban a bejgli készítés sötét titkait, a konyhában töltött hosszú és fárasztó óráktól a gondosan előkészített, ám a sütés alatt mégis összevissza repedezett tésztákig, azt javaslom, aki teheti, inkább cukrászdában vásároljon bejglit.

1. A Nándori cukrászda az egyik hely, ahol biztosan klasszikus darabot kóstolhatok

Ebben a Ráday utcai üzletben különös műgonddal készítik bejgliket: a dióshoz tízfajta diót, kandírozott és darált narancshéjat, valamint mazsolát is felhasználnak, a mákos tölteléket pedig mazsolapéppel és egy csepp szilvalekvárral keverik. A cukrászda specialitása a diós-mákos bejglikoszorú, amely mintegy megkoronázza a szépen terített karácsonyi asztalt. Míg előbbiből egy rúd 40 dkg, addig utóbbi 80 dkg, tekintve, hogy két rúd bejgliből fonják össze. Sütnek gesztenyés, szilvalekváros és kakaós tekercset is azoknak, akik tradicionális desszertre, de különleges ízesítésre vágynak.

ITT találnak bővebb információt.

nandori.jpg

2. Ha még nem kóstolták a nyers bejglit, akkor itt az alkalom

A Magyarországon évtizedek óta zajló gasztroforradalomnak köszönhetően a nyers étrend is utat tört magának. A mozgalom követői legfeljebb 42 Celsius fokos hőhatásnak teszik ki elkészítés közben az élelmiszereket, hogy ne sérüljenek a bennük található enzimek és csak növényi alapanyagokat használnak. A nyers étkezés magyarországi hívei tradicionális nemzeti ételeinket is megpróbálják nem hagyományos módon előállítani. A Réparetek bejglit is készít Lénárt Gitta és Joan van Rooijen módszerei alapján. Ez az édesség nem tartalmaz mást, csak gyümölcsöket és magvakat, mégis finom. Aki semmilyen állati eredetű élelmiszert nem fogyaszt, annak ezt a karácsonyi tekercset érdemes kipróbálnia.

Ha külön szeretne rendelni karácsonyra több rudat is, előtte mindenképpen egyeztessen az üzlettel.

nyersbejgli_nyersetelek_erikatol.JPG

Fotó: Nyersételek Erikától

3. A Zsolnay Kávéházban különleges bejgliket ehetünk

Először talán különösen hangzik a narancsos, gesztenyés vagy szilvás töltelék, ám aki nem evett belőlük, az nem tudja, mitől fosztja meg magát. Érdemes egy próbát tenni mindegyikkel. Ha valaki a helyszínen, a Zsolnay Kávéházban szeretné megkóstolni a bejgliket, akkor erre is lehetőség van, hiszen egy-egy szelettel is lehet kapni. A klasszikus mákos és diós diabetikus változatban is rendelkezésre áll.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Zsolnay Cafe (@zsolnaycafe) által megosztott bejegyzés,

 

E remekművek eredeti, levédett receptek alapján készülnek. Ám tévedés lenne azt hinni, hogy csak a bejglik csábítanak falatozásra. Minden nap érdemes benézni, és megpróbálni ellenállni a finomságoknak. Nem fog sikerülni, tapasztalatból tudom.

Bővebb információt IDE KATTINTVA találnak.

89.jpg

 

4. A tradicionális zsidó konyha kedvelőinek

a Tortaszalont ajánlom. Raj Ráchel eredetileg divattervezőnek készült, emiatt kezdett egyedi tervezésű dizájn tortákkal foglalkozni. Tulajdonképpen nem esett messze az alma a fájától, édesanyja vezette annak idején a Noé Cukrászdát. Raj Ráchel maga tervezi a tortáit és marcipánból, piskótából, főzött krémből állnak össze a díszek és figurák. A tortákon kívül dicséretet érdemel a flódniért és természetesen a kihagyhatatlan diós és mákos bejglikért is.

További információkat ITT kapnak.

flickr_debrei_tamas.jpg

A fotó illusztráció - Forrás: Debrei Tamás, Flickr

5. Az Édeni Vegánba is érdemes betérni

Néhány éve fedeztem fel egy sétám alkalmával ezt a cseppet sem hivalkodó, barátságos hangulatú éttermet a Batthyány tér mögött, az Iskola utca sarkán. Hús, tojás és tejtermékek nélkül főznek, egyébként kiválóan, mivel a tulajdonosok fantáziája nem merül ki a rántott zöldségekből és indiai fűszerekkel bőven megszórt rizzsel készülő fogásokban. Máris elkanyarodtam az eredeti mondanivalómtól: az Édeni Vegánban 2015 decemberében speciális bejgli készül mákos és diós változatban: a tésztát nyírfacukorral, a tölteléket pedig datolyával édesítik.

edenivegan.jpg

6. Ha már úgyis Budán járok, akkor a Daubner Cukrászdát sem hagynám ki

Marcipános-meggyes, illetve Zserbó tekercset tudomásom szerint az egész városban csupán itt kapok. Utóbbi igazi bejgli különlegesség: a tésztát diós-baracklekváros töltelékkel sütik ki, majd csokoládémasszával vonják be. Apropó: bejgli helyett kérjenek tekercset, itt így hívják ugyanis az elmaradhatatlan karácsonyi desszertet.

 

Önök szerint mitől finom és különleges egy bejgli?

A bejegyzés trackback címe:

https://mrfoster.blog.hu/api/trackback/id/tr708152000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Velemenyem szerint.... 2015.12.10. 11:21:11

Vagy marad a két visszatérő budai presztízs-cukrászda a 99.9999999%-os töltelék/tészta arányaikkal :)

Mátrai Viktor 2015.12.10. 12:50:41

Mennyire vehető komolyan egy ilyen cikk, ami nem az Auguszttal kezdődik, de a nagyüzemi, mára sajnos lassan pocsékká váló Daubnert ajánlja? :(

Pierr Kardán 2015.12.10. 13:23:14

A hócipőm tele van már ezekkel a vegán moslékokkal :-(

Tessék tudomásul venni, hogy vannak tradícionális ételek, amelyek nem vegánoknak valók. Rövidesen látni fogjuk a vegán halászlé recepjét is :-((

cardiobascularis 2015.12.10. 13:31:20

@Mátrai Viktor:
Az Auguszt konkrétan elég szar cukrászda, a középmezőny alja.
A Daubner meg süteményekben még mindig a legjobb.

Mátrai Viktor 2015.12.10. 13:52:48

@cardiobascularis: Nem vitaindítóként írtam, hanem amolyan makacs tényként. Sajnos mint az ízekhez értő és a konyhaművészetben jártas ember, el kell keserítselek. Az Auguszt az egyik legjobb cukrászda (ha nem, a legjobb), mind alapanyagokat, mind az ízek és állagok összetettségét tekintve. Daubner régen volt jó, ez okozza a prekoncepciót, miszerint most is annak tekinted. Pedig mára zsíros, sokszor mindenféle savakat, vagy különösebb ízeket nélkülöző, nehéz tömegtermékeket árulnak (nagy bánatomra, mert 3 hete már a goudás pogijukat sem ettem meg).

fuszujka 2015.12.10. 14:16:45

@Mátrai Viktor: Hát nem tudom, 2015-ben az Augusztot én is max. a középmezőnybe tenném.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2015.12.10. 14:53:33

Ránézésre (tészta és töltelék aránya, tészta jellege) ezek közül leginkább a Raj Ráhel-féle bejgli vonzó, de a cukrászdájában igen gyengék az egyéb sütemények. A többinél vizuális benyomás alapján nem nagyon értem, mi válthatta ki a szerző lelkesedését...
Az Augusztot aligha a középmezőny alja, bár már vannak érdekesebb helyek is. A bejglijük egészen remek, ez hasonlít leginkább a saját családi emlékeimre.
Igen jó a Villa Bagatelle bejglije, és egy kis cukrászdában (Asztalka) kaptam tegnap beszállítótól (Sütizz) származó, nagyon finom példányt is.

Advanced Flight 2015.12.10. 15:26:44

@Mátrai Viktor: makacs tény, na ne röhögtess. A közelünkben van Auguszt, kong az ürességtől, látom nap mint nap, a nyitvatartása röhej. A Daubnerben még nem sikerült úgy vásárolnom, hogy ne lett volna zsúfolásig az üzlet. (Egyedül a makaronjuk szar, de az amúgy is egy divatbaromság, nem oszt, nem szoroz).

szódabár 2015.12.10. 16:12:34

Mennyire vehető komolyan egy olyan cikk, amely Raj Ráchel borzalmait véletlenül sem tudja kihagyni ?

Advanced Flight 2015.12.10. 16:15:25

@szódabár: Politikailag Korrekt Beigli. Ugyan pocsék az íze, de nem érheti szó a ház elejét XD

innovation 2015.12.10. 16:16:01

@Mátrai Viktor: Sajnos az Auguszt tényleg nem jó már. A közelben dolgoztam, többet voltam ott és nem voltam lenyűgözve. Utóbbi két alkalommal ránézésre nem voltak meggyőzőek a sütik, ki is jöttünk a kedvesemmel.

cardiobascularis 2015.12.10. 17:17:56

@Mátrai Viktor:
"mint az ízekhez értő és a konyhaművészetben jártas ember"
El kell, hogy keserítselek: magasról leszarom, hogy te minek tartod magad, én saját magamnak jobban hiszek.
(Azt meg pláne, hogy esetleg te vagy a marketingesük.)

Ettem süteményeket mindkettőben, és az Auguszt elég gyenge minőséget ad. És már vagy 15 éve folyamatosan, a Fény utcai meg a (ha még megvan) Kossuth Lajos utcai üzletük is.
Ami engem illet, sokkal többet vártam tőlük, mint nagy hírű cukrászdinasztiától.

A cikk nem említi, de nagyon jó sütemények vannak a Hamdi cukrászdában (van egy a Jókai utcában a Lovag utcánál meg egy a Nagykörúton a Dob utca sarkán), a puncsos mignonjuk szerintem a legjobb a városban.

ajuci 2015.12.10. 17:42:46

@cardiobascularis: lehet, hogy azért nem említette a cikk, mert kifejezetten a bejgliről szól.

vuvuvu2 2015.12.10. 20:19:16

A Kossuth Lajos utcai Auguszt csapnivaló. Száraz árukészlet, kongó üzlet, pitiánerség. rossz nyitvatartás. Annyira zsírgazdagok valszeg, hogy megengedhetik maguknak a következő nyitvatartást: szombat 11-18, vasárnap zárva. Annó a kézmúves cuki a környékünkön hétfő-kedden tartott zárva, és hétvégén tolták ezerrel, merthogy a családok akkor mentek sütiért, meg akkor értek rá beülni. Augusztékat persze ez már nem érdekli, miért is érdekelné, hiszen a bőrük alatt is pénz van, megengedhetik maguknak hogy tojnak a vevőkre.

vuvuvu2 2015.12.10. 20:21:06

Ja: egyik fotó se nagyon győzött meg. Vajon hány bejglit kóstál egy ilyen promó elhelyezése a blogon?

Velemenyem szerint.... 2015.12.10. 21:14:49

höhöh, nálunk pont ez az Auguszt-Daubner meccs megy a családban. Az sokat elárul hogy az Auguszt még mindig közel másfélszer drágább és tényleg e leghülyébb okokra hivatkozva maradnak zárva, de mégis megtehetik. És a durva sztárallűrjei mellett sem pártolnak el tőlük.

pPanni 2015.12.10. 21:26:47

Tavaly a Vanillinben vettünk bejglit, az is jó volt (óbudai Shop.Stop-ban)

Gera 2015.12.10. 22:23:50

Én biztosan nem vagyok az ízekhez értő és a konyhaművészetekben jártas ember, de a bejglit szeretem és most vettem kettőt itt a szomszédban a Cserfalvi cukraszdában a saját bejglijükből, mert jó szokott lenni és szerintem most is az.

cardiobascularis 2015.12.11. 02:00:50

@ajuci:
Biztos van nekik az is, de fogadni azért nem mernék rá. :-)

goldblum 2015.12.13. 21:01:22

@szódabár: pontosan miről beszélsz?

goldblum 2015.12.13. 21:06:01

Érdekes, hogy a Czinielt senki sem említi, talán messze van a Belvárostól? Soha az életben nem csalódtunk benne, szemben az itt említett A. és D. cukrászdák élelmiszermolyos, vásárlóellenes voltával és politikai elkötelezettségével. Azt meg végképp nem értem, hogy valakinek miért fáj az, hogy egy étel erőszakmentes (vegán, a gyengébbek kedvéért).

Gera 2015.12.14. 15:12:35

goldblum - Én egyszer már csalódtam a Czinielben, a zserbó nem egyszerűen nem volt jó, hanem annyira szart még elképzelni se tudtam volna, egyszerűen ki kellett köpnöm (nem romlott volt, egyszerűen pocsék volt az íze). Fogalmam sincs, hogy ez hogy sikerült, de betudtam egyszeri botlásnak, szóval még járok hozzájuk :)

trollsalab 2019.12.02. 23:50:05

Cortesi pékség Westend. Meglepően jó bejglit vettem ott tavaly.
süti beállítások módosítása