10 elrejtett csodálatos helyszín a világban
2016. július 27. írta: mrfoster

10 elrejtett csodálatos helyszín a világban

Számos olyan hely van a világban, amiről nem tudunk, pedig érdemes lenne megnézni. Csak éppen nincsenek a legkedveltebb utazási célpontok között, nem köszönt ránk a turista magazinok és utazási irodák címlapjáról. Jöjjenek velem egy rövid képzeletbeli utazásra, megmutatom Önöknek a világ elrejtett szépségeit!

1. Egy regénybe illő hely: Tatev kolostora Örményországban

hottours_7257897_tatev_monastary.jpgFotó: Kattintson a még nagyobb felbontásért!

Ide visszavonulhat bárki, akit a középkori épületek nosztalgikus hangulata és a vadregényes hegyvidéki tájak vonzanak. Örményország egyik káprázatos vidékén fekszik Tatev kolostora, amely a 9. században épült egy bazalt fennsíkon, a Vorotan folyó szurdokára néző kilátással.

A kolostor megtekintése mellett a Tatev falujában való barangolás és a lélegzetelállító táj bejárása is egyedülálló élményt kínál. 

te_rke_p_tatev.PNG

 

 2. A nyugalom cseppnyi szigete: Bledi-tó Szlovéniában 

lake_bled_slovenia.jpg

A közeli Szlovéniában található Bled a természet és az ember együttműködésének varázslatos eredménye. Akár a Júliai-Alpok lábánál fekvő smaragdzöld Bledi-tó közepén nyugvó aprócska kis szigetről legyen szó, akár a tó partján lévő sziklákba kapaszkodó várról, a környék minden szeglete képeslapra illik. A táj minden évszakban új élményt nyújt, így javasolt többször is ellátogatni ide. 

te_rke_p_bled.PNG

Budapestről autóval indulva Bled körülbelül 550 km távolságra van, így egy hosszabb autókázás célpontja is lehet. A szlovén főváros, Ljubljana azonban csupán két óra alatt elérhető repülővel. 

3. Híd múlt és jelen között: Mostar városa Bosznia-Hercegovinában

mostar-bosnia-and-herzegovina.jpg

A Bosznia-Hercegovinában található középkori kisváros, Mostar, nevét a város kettészelő Neretva folyón átívelő Öreg hídról kapta. A híd mellett az Oszmán Birodalmat megidéző épületek és a hercegovinai hegyek lejtői is hozzájárulnak a vidék utánozhatatlan hangulatához.

Nyáron azonban érdemes vigyázni, hiszen ez az ország legmelegebb városa; az igazi forróság itt akát 45 °C-ot is jelenthet. 

te_rke_p_mostar.PNG

A Mostarba vezető legrövidebb út Budapestről autóval 670 km, ám érdemes egy kis kerülőt tenni, és a horvát tengerpart mentén elautókázni a városba, hiszen ez az útvonal számtalan további élményt kínál. A gyors megoldások hívei azonban repülővel körülbelül 2,5 óra alatt Szarajevóban lehetnek. 

4. A Balkán csúcsa: Rila Nemzeti Park Bulgáriában
010-bulgaria_rilalakes.jpg

A Bulgáriában elterülő Rila-hegység a 2925 méteres csúcsával a Balkán legmagasabb hegysége. A hegyeken számtalan hőforrás, illetve több, mint 200 magashegységi tó, más néven tengerszem található, amelyek a Rila Nemzeti Park rendkívül gazdag növény-, illetve állatvilágának is éltető erővel szolgálnak. A tájat barlangok, kanyonok és vízesések teszik még változatosabbá.

te_rke_p_rila.PNG

Bulgária fővárosa, Szófia, körülbelül 8 órás autóútra található, azonban Budapestről közvetlen repülőjárat is indul, amivel az út alig több, mint 1 órát vesz csupán igénybe. 

5. Megidézett középkor a Kaukázusban: Mtskheta városa Grúziában

mtskheta-view.jpgMtskheta az egyik legrégebbi Grúz város és nincs is messze Tbiliszitől (lenti képen).

mtskheta-gru_zia.png

A grúz Mtskheta városa nem csupán kitűnő nyelvtörő, de különleges úticél is azok számára, akik nem csak térben, de időben is szeretnének utazni, persze utóbbit csak képletesen értve. A város középkori templomai, kolostorai és épületei a területen a középkorban uralkodó Kartli Királyság fejlett művészetéről és kultúrájáról tanúskodnak. 

A város egyediségét, történelmi és művészettörténeti jelentőségét is bizonyítja, hogy mára a világörökség részét is képezi. 

te_rke_p_mtskheta.PNG

A város a Fekete-tenger északi és déli partja mentén is megközelíthető, ám mindkét útvonal közel 3000 km. Grúzia fővárosát, Tbiliszit repülővel valamivel több, mint 5 óra alatt lehet elérni.

6. Az ókor lenyomata: hegyoldalba épített Nekropolisz

myra_turkey.jpg

Az ókori görög Myra városa ma Törökország területén található és Demre néven ismert. A lükiai örökség egy páratlanul épen fennmaradt darabján egy 13 ezer férőhelyes színház és egy különleges, hegyoldalba épített nekropolisz jelentik a leglenyűgözőbb látványosságot.

Utóbbihoz magyarázattal szolgál az építők azon hite, amely szerint halottaik szárnyakon indulnak majd a túlvilágba. 

te_rke_p_myra_demre.PNG

Bár Törökországba mostanában nem javasolják az utazást, azért nem árt észben tartani a Myra-hoz hasonló látványosságait. Budapestről autóval körülbelül 2200 km-re található, míg repülővel Antalya (innen még menni kell ám bőven) átszállással 5, közvetlen járattal 2-3 óra. 


7. Kolostor a sziklák tövében: Mostar után Blagajt is érdemes megnézni

blagaj.jpg

Ha valaki ellátogat a fentebb említett Mostarba, annak feltétlenül ajánlott a közeli Blagajt is megtekinteni. Hercegovina uralkodóinak egykori székhelyén az egyik legkülönlegesebb látványosság a dervis kolostor, ami egy 200 méter magas sziklafal tövében helyezkedik el pont ott, ahol a Buna folyó előbújik a sziklák alól. A kolostor melletti sziklák apró vízesést képeznek, amelynek jellegzetes csobogása hozzátartozik a hely egyedülálló hangulatához. 

te_rke_p_blagaj.PNG

Blagaj Mostartól mindössze 13 km-re helyezkedik el, megközelítése hasonlóképpen a horvát tengerpart mentén ajánlott, vagy a Szarajevóba tartó repülővel körülbelül 2,5 óra alatt. 

8. A sokszínű balkáni város: Szkopje, Macedónia fővárosa

skopje_macedonia.jpg

Macedónia fővárosa, Szkopje több szempontból is érdekes úticél. Egyrészt itt található a római kori Scudi erődítménye és számtalan emlék a török hódítás idejéből. A történelem egyre váltakozó szeleinek nyomát azonban nagyrészt elsodorta a várost sújtó 1963-as földrengés, ami után nagyszabású építkezések kezdődtek, amelyek egészen 1980-ig tartottak.

Az utóbbi években új lendületet kapott a város újjáépítése, ám különleges módon historizáló stílusban. Érdekes látnivaló Teréz Anya Emlékmúzeuma is, ami a városban született Kalkuttai Szent Teréznek állít emléket. 

te_rke_p_szkopje.PNG

Az autóút Szkopjéba több, mint 800 km, Szerbiát keresztülszelve. Repülővel azonban ez az út kicsivel több, mint 3 óra alatt megtehető. 

9. Az ezer ablak városa: az albániai Berat erődje
church_berat_photoshoped.jpg

Az albániai Berat városát legfőképpen fehér, kétszintes házai tették híressé, amelyek egymás fölé magasodva vezetnek el a domb tetején lévő erődhöz. A házak ablakai a domb alatt elterülő városra néznek, innen kapta Berat az „ezer ablak városa" elnevezést.

A város másik jellegzetessége a különböző korszakok és vallások történelmi emlékeinek összeolvadása, amely számtalan mecsetet, templomot, zsidó műemléket hagyott örökül. 

te_rke_p_berat.PNG

Az albániai Berat Budapesttől több, mint 1000 km-re fekszik, ami autóval körülbelül 13 órás utat jelent. Repülővel ez az út 3 óra alatt tehető meg, a Teréz anya repülőtéren történő landolással. (Akiről tudjuk, hogy valójában Szkopjéban született, Macedóniában.)

10. A türkiz tenger partján: Alacati elvarázsol

alacati_turkey.jpg

Azokról sem feledkezem meg, akik a hűsítő tengerek kristálytiszta vizébe vágynak. A turisták tömegétől háborítatlan Alacati a horizontot körülölelő hegyekkel, a 14. századi szűk utcáival kellemes kikapcsolódást ígér.

Az elefántcsont színű kőházak és a rusztikus hotelek pasztellszínű ablakzsalui jó hangulatú séták díszletei lehetnek két csobbanás között a türkiz tengerben. Esténként a városka kávézói, bárjai és éttermei nyüzsgő életre kelnek, ahol a vidék elsőrangú borainak kipróbálására is lehetőség nyílik. 

te_rke_p_alacati.PNG

Alacati több mint 1600 km-re fekszik, így a legajánlatosabb repülővel megközelíteni a görög Chios repterén landolva, ahová az út kicsivel kevesebb, mint 4 órába telik. A városka Törökország peremén található, azért érdemes tájékozódni az aktuális helyzetről, mielőtt útnak indul. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mrfoster.blog.hu/api/trackback/id/tr578908764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sz.Z 2016.07.27. 21:09:32

Idén Berat biztos,Szkopje talán meglesz. Jövőre pedig Bosznia vagy Grúzia.

Raka1885 2016.07.27. 21:13:08

Az ötödiknél Tbiliszi látható a képen, nem a hivatkozott város.

Dr Gregory House 2016.07.27. 21:30:09

„S egy eleven képeslap eltúlzott színeit láthatod.”
/Zorán: Romantika/
Vagy csak a HDR van néhol túltolva...

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2016.07.27. 21:39:16

2 mar megvolt ebbop a listabol.
De nem feltetlenul ertek egyet a listaval. Bar nem irtad hogy a 10 legszebb, igy meg azert megiscsak jo, mert tiznek tiz, szepnek szepek.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2016.07.27. 21:46:42

@Én a blogger:
Torokorszag, gruzia, es ormenyorszag nem a balkan resze, csak igy megjegyzem. Ugyanakkor a szomszed cseresznyes utca is a vilag resze, es ha erdekes benne a szomorufuzfa alakja, akkor az marpedig a vilag egyik erdekes helye. Szerintem.
Ezek meg a blogger szerint.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2016.07.27. 21:56:28

Nekem Myra volt meg.

Az természetesen butaság, hogy repülővel 10 óra lenne az út. Bp -> Antalya átszállással 5 óra, közvetlen járattal 2-3.

Antalya környékéről egy napos bérautós kirándulás keretében elérhető Demre.

Merlot 2016.07.27. 22:19:46

Meg tudná valaki mondani, hogy az egyes uticélok elérését bemutató térképek útvonal rajzolatán, mit jelentenek a sárga körben látható felkiáltójelek?

mrfoster 2016.07.27. 23:23:49

@Merlot: egészen pontosan a kép készültekor várható „egyéb eseményeket" a forgalomban. Igazán kivehettem volna a forgalom funkciót a Google Maps-en, amikor print screen-eltem a képeket :(

support.google.com/maps/answer/3092439?co=GENIE.Platform%3DDesktop&hl=hu

mrfoster 2016.07.27. 23:26:36

@Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos: Köszönöm, jogos! Oda-vissza lenne meg a 10 óra repülés átszállós járatokkal.

megadeth1 2016.07.28. 00:15:28

Szép képek! Bled szerintem annyira nem elrejtett, teli van magyarral, a mostari híd meg pláne nem, bár most épp erdélyi turnét nyom a Csontváry-kiállításban :-) Szétlőve is eléggé a retinánkba éghetett, mert igen sokat mutogatták annak idején.
Viszont, ha már Szlovénia, ajánlanám a Predjama kastélyt a Postojna barlang közelében, ahol Jackie Chan forgatta az Istenek fegyverzetét. Szuper hely.

Kovacsla 2016.07.28. 00:22:11

@Merlot: Az útvonaltervezés pillanatában érvényes forgalmi akadályok (balesetek, torlódások).

hidegsegg 2016.07.28. 04:33:06

Ez komoly? Tényleg attól lesz szép egy fénykép, hogy fölnyomom a szaturáció csúszkát koppanásig? Hoppá, jó lesz ide még egy vödör HDR! Tudjátok, hogy mennyire amatőr dolog ez? Hallottátok már azt a fogalmat, hogy parasztvakítás? Mert elkövetni azt sikerült.

Lopdé PS. 2016.07.28. 07:16:12

Hihetetlen demagóg ez a túltolt hdr kép, ezzel a módszerrel csinálják azokat az alföldi fényképeket, amik alapján páran ott szeretnének élni a vályogviskók tövében a pipacsmezőn.
Ez a cikk is inkább az önmutogatásról szól, a szerzője jobban tenné, ha utazna a nagyvilágban, és kevesebbet írna.

tlantos 2016.07.28. 07:58:41

Nem azt mondom, hogy nem szep egyik sem, de semmi olyan szivdobogtato extra, amiert barmilyen listara kellene tenni oket. Ezerszer kulonlegesebb helyek vannak a vilagon, ahova elobb mennek el.

gigabursch 2016.07.28. 08:07:06

A balkáni részeken jártam.
Érdemes elmenni.

Útikönyvnek előzetesen ajánlom az 1002 éjszakát.

Emzé Periksz 2016.07.28. 08:41:19

Ezek egyáltalán nem elrejtett, nem ismeretlen helyek. Mindegyik felkapott úticél.

FlybyWire 2016.07.28. 08:55:19

"A Mostarba vezető legrövidebb út Budapestről autóval 670 km, ám érdemes egy kis kerülőt tenni, és a horvát tengerpart mentén elautókázni a városba, hiszen ez az útvonal számtalan további élményt kínál."

Ízlések és pofonok, szerintem meg Szarajevón át menni sokkal, de sokkal látványosabb! Főleg ha Tuzla felől közelíted meg Szarajevót. A Neretva völgye ezerszer látványosabb a tengerpartnál szvsz.

FlybyWire 2016.07.28. 08:59:57

És egyébként tényleg nem eldugott helyek.
És ha már Macedónia, akkor már említhetnénk a Tara-kanyont (csak a Grand Canyonban van magasabb sziklafal), vagy a Durmitor-t. Pl.

Lyle Scott 2016.07.28. 09:09:00

@Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos:
Érdemes lett volna megemlíteni, hogy Demre (Myra) városában található a Mikulás bácsi (Szent Miklós püspök) sírhelye. Az ő idejében még inkább ógörögök éltek a mai Anatólia helyén. Myra-ba betérve avatták püspökké! és Itt is történt a híres történet, az ablakba helyezett "ajándékkal". ;)

Lyle Scott 2016.07.28. 09:12:46

@megadeth1: Ha Szlovénia, akkor kizárólag Bovec és környéke. Sok-sok régi erőd, hatalmas ormok a Júliai-Alpokban, na meg Első Világháborús magyar emlékhelyekkel a mindig türkizkék vizű Isonzó folyó völgyében. És ha már tó, akkor inkább a Predel hágón át Predel tóhoz (oké, az már "most" Olaszország)

Lyle Scott 2016.07.28. 09:16:36

@Lyle Scott: Ja, és az Isonzó (Soca) folyó völgyében a Narnia krónikái filmet forgatták! :)

pappkarcsi 2016.07.28. 09:25:51

Mostarba lemész Sarajevon keresztül, Blagajt meg a horvátokon át kerülöd?

FlybyWire 2016.07.28. 09:34:41

@Lyle Scott: psszt, még csak az kéne, hogy közismert legyen. Pont a csendtől csodás :)
3x voltam ott raftingolni, mesés a hely. Az 1. világháborús múzeum Kobaridban pedig hihetetlen hatással tud lenni az emberre, lenyűgöző!

FlybyWire 2016.07.28. 09:37:30

@pappkarcsi: Mostarba se Szarajevón át akar küldeni, hanem a dögunalom autópályán át, erről már írtam is, mekkora baromság.

A Neretva völgye egyedülálló szerintem világszinten is.

FlybyWire 2016.07.28. 09:38:51

@világevő: átlagos, reális jövedelmű embereknek biztos sokat érnek az ilyen tippek, ahogy a blogod is, kb.

pappkarcsi 2016.07.28. 09:44:11

@FlybyWire: jó, rosszul fogalmaztam. tehát, hogy 2 egymáshoz közeli pontot, két külön irányból közelíteni. :)

FlybyWire 2016.07.28. 09:45:27

@pappkarcsi: nem fogalmaztál rosszul, teljesen jogos volt az észrevétel!
Szerintem vétek Szarajevót és a környéki hegyeket kihagyni. Arról nem is beszélve, hogy sokkal kevesebb benzin kell, és időben sem több.

gmarc 2016.07.28. 09:49:25

Bled, Mostar és Skopje megvolt, és most megyek a Rila közelébe. :)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2016.07.28. 09:49:58

@FlybyWire: nagyon kedves vagy! :) semmi közöm a jövedelmedhez, de természetesen szabadon eldöntheted, hogy olvasod-e a blogomat. És ha esetleg olvasod, akkor azért-e, mert onnan bizonyos dolgokat ki akarsz próbálni (van rajta egy halom megfizethető dolog is), vagy csak érdekel a világ általad nem megvásárolható része is, esetleg betervezed a vágyaid közé.

FlybyWire 2016.07.28. 09:57:13

@világevő: tök mindegy, hidd el, hogy az emberek 90+ százalékát irritálja. A magasan átlag feletti jövedelműek közül is. (Magam is ilyen vagyok, de jelenleg még az egzisztenciám megteremtése a cél, utána a gyerekeim lehető legjobb minőségű felkészítése az életre lesz a cél). Akinek ez mind összejön, és még olyanokra is jut, amikről te írkálsz, az még csak nem is felső tízezer, hanem azon belül is kevés.
Ergo nagyon irritáló lesz az emberek túlnyomó többségének.
De hát ez az élet rendje, el kell fogadni :) Ezzel nincs is bajom nekem sem.

Az viszont már különösen provokatív, hogy valaki egy blogban az átlag felett csak kicsivel is élő emberek számára is elérhető dolgokról ír, akkor ideböfögsz egy Japánt.
Nem mellesleg kissé kompenzálós szaga is van, még ha ennek esetleg nincs is alapja.

szepipiktor 2016.07.28. 10:00:30

Erre jártatok? Vagy a kollégák küldtek képeslapot?
Bükk vagy a Bakony remek helyei már megvoltak?
Esetleg a Bajor-Alpok? Regensburg, Passai és a Walhalla?
Tíz poszt megírható lenne...
Közel van, egy-két nap alatt bejárható.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2016.07.28. 10:08:16

@FlybyWire: Neked bármit elhiszek, és külön köszönöm a vagyoni helyzetedről szóló infókat, amit külön jeleztem előre, hogy nem kérek. Na annak tényleg volt 'kompenzálós szaga'. :)
További jó gyerekfelkészítést kívánok, és élvezd a magasan átlag feletti jövedelmedet!

FlybyWire 2016.07.28. 10:13:01

@világevő: simán lehet, hogy én is kompenzálok, de legalább nem hergelek a "munkámmal". Mindenkit úgyis a saját kommentjei jellemeznek, hát Rólad most elég sokat megtudtunk, a sértődés és kicsinyeskedési mutatók rendesen kilengtek a pirosba :)
További szép napot!

2016.07.28. 12:10:17

"10 elrejtett csodálatos helyszín a világban"

Ami utánszínezés nélkül persze egyáltalán nem így néz ki.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2016.07.28. 12:45:32

Berat-ba nem lehet eljutni 13 óra alatt autóval, főleg nem Szerbia-Macedónia felé. Inkább 16-17 óra.
Teréz anya igaz, hogy Szkopjében született, de macedóniai albán családba. Shkodra-ban nevelkedett, alapított ott rendházat is, és nagyon nagy kultusza van itt Albániában.
süti beállítások módosítása