Bámulatos módon ábrázolja a budapesti életet az itt élő brit művész
2017. február 18. írta: fosterur

Bámulatos módon ábrázolja a budapesti életet az itt élő brit művész

Marcus Goldson képei egyszerre varázslatosak és ironikusak

metro.jpg

 

Bámulatos képeket fedeztem fel pár évvel ezelőtt Budapestről. Teljesen véletlenül, képeslapok közt kotorászva. Azonnal magukkal ragadtak a kirobbanó színek, a bizarr jelenetek, az arcok és az apró, vicces részletek.

 

Hentes, bulinegyed, fürdő, kínai büfé, forgalmas utca, pályaudvar - profán helyszínek elképesztő kivitelezésben, messziről felismerhető, egyedi stílusban megfestve. Ezek után kíváncsi voltam, ki látja így a várost. Kiderült, hogy egy kenyai születésű férfi, Marcus Goldson örökíti meg így a mindennapokat.

 

Liverpooli szülei annak idején beleszeretettek Afrikába, azért költöztek oda. Marcus Goldson ott született, ott tanult művészetet, és valószínűleg onnan hozta magával a vibráló, harsogó megjelenítést.

 

Szülei válásáig, 13 éves koráig élt Kenyában. Édesanyjával Wales-be költözött, majd Londonban élt - ott ismerkedett meg egy vajdasági magyar lánnyal, Ildikóval, a későbbi feleségével. Együtt érkeztek Budapestre 1993-ban.

 12794572_1221751054514012_4361756422220311146_n.jpg

 

rakocziut.jpg

 

opera_1.jpg

 

Ezek a kompozíciók elsőre meghökkentőek, és nem is mindenkinek tetszenek. Annyira erőteljesek a túlzások, a részletek, az érzelmek, hogy van, aki nem bírja befogadni. Számomra pedig pont ezért izgalmasak, no meg a képeket jellemző fanyar humor miatt.

 

 13407159_1319483598074090_8309574271187927954_n.jpg

 

 14713599_1445849628770819_3904809629754167905_n.jpg

 

 14729245_1450362644986184_5820357078286496098_n.jpg

 

 15895943_1531227330233048_1829414942996846929_o.jpg

 

 15400485_1496421437046971_8900668351640240554_n.jpg

 

Marcus Goldson a honlapján írja le, hogy amikor külföldiként Budapestre költözött, művészként nyilvánvalóan azok a dolgok keltették fel az érdeklődését, amelyeket itt másnak talált. A budapesti képein nagy figyelmet szentel a részleteknek, mert ezek fontosak történetben.A sok egyformának tűnő helyt ezek a részletek teszik egymástól különbözővé. Fugyeljék csak meg a művész festményein a ruhákat, a környezetet, az utcaképet, a szereplők testtartását, arckifejezését.

Szerinte egy ilyen városban, mint amilyen Budapest, néhány perc alatt többféle jelenet szemtanúja is lehet az ember a viccestől a hátborzongatóig - ugyanazon az egy utcán. Úgy gondolom, Marcus Goldson kompozíciói pontosan ezeket a megfigyeléseket sűritik egyetlen képbe.

 13335894_1310884032267380_5283497218347732734_n.jpg

 

 14572194_1436706109685171_26652324502109269_n_1.jpg

 

 

Ha Marcus Goldson további munkáira is kíváncsiak, nem csupán a honlapján, hanem a Facebook-oldalán is körülnézhetnek. A műveiből készült képeslapokat pedig art piacokon és vásárokon is megtalálják.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mrfoster.blog.hu/api/trackback/id/tr4212240340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nico 1 2017.02.19. 18:31:17

Állampolgárságot neki, aztán csinálja az index napirajzot

Nico 1 2017.02.19. 18:44:47

Nagyon jól elkapta ezt a kelet-európai hangulatot, ami minket, wannabe közép-európai exkommunista proletárokat jellemez

DocBulywood 2017.02.19. 20:20:12

Király a csávó! Azért nem semmi a Népszínház utca - ha annak szánta a villamosos képet!

Még ilyet, még ilyet! Ha kiadná mondjuk egy 100 oldalt tartalmazó könyvben, nagyon szívesen megvásárolnám!
süti beállítások módosítása