Ó azok az egykori tavaszi, nyári budapesti teraszok!
2017. május 06. írta: fosterur

Ó azok az egykori tavaszi, nyári budapesti teraszok!

A múlt században is éppen olyan népszerűek voltak a kiülős helyek, mint ma

 

33020.jpg

A budapesti tavasz és nyár elképzelhetetlen hangulatos teraszok nélkül, ahol napsütéses délutánokon, vagy langyos estéken barátainkkal, vagy csak úgy egyedül üldögélünk. Közben látjuk a várost, halljuk lüktető zaját, és átadjuk magunkat a pillanat hangulatának.

Most, amikor gombamód szaporodnak a kávézók, éttermek előtt csöppnyi, elkerített részek pár asztallal, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez valami új keletű dolog, amit a 21. század embere talált ki.

Kedves barátaim, a vendéglátás és a teraszok már akkor elválaszthatatlanok voltak egymástól, amikor én Budapestre kerültem! Ez pedig nem most volt, hanem 1913-ban körül. Az írók, költők, művészek, hivatalnokok, és mindenki, aki megengedhette magának, szívesen töltötte idejét ezeken a  helyeken. Ez a városi léthez hozzátartozott, természetes volt és megszokott.

Az új, 20. század hangulatos társasági életébe sajnos beleszólt a történelem. A két világháború idején az élet és a halál, a létfenntartásért való küzdelem háttérbe szorított mindent, ami az élethez nem volt elengedhetetlenül fontos.

A két világháború között, majd 1945 után újra indult az élet, az emberek örültek a békének, a tavasznak, és a kávézók, cukrászdák, éttermek teraszai ismét megteltek. Ne gondolják, hogy az ötvenes, hatvanas években minden szürke és egyhangú volt! A pesti emberek már akkor is tudták, hogyan érezzék magukat jól.

Szívesen nézegetem ezeket a fotókat, és szinte érzem a tavasz illatát, és hallom a zenét,látom a mosolygó arcokat, úgy, mint egykor. A képeket a Fortepanról válogattam.

27628.jpg

 

Az alábbi 1917-es fotón Magyar Elek (jobbról),az Ínyesmester néven publikáló gasztro szerző az Oktogonon, az egykori Abbázia Kávéház teraszán szivarozik.

55518.jpg

 

Fiatalok kártyáznak egy teraszon. Bár nem sok információm van a képről, feltételezésem szerint éppen nyaralnak valahol.

6332.jpg

 

Az alábbi kép 1922-ben készült. A háttérben látható kerekesszékes és a kép előterében, katonaruhában üldögélő férfi is a világháborús éveket juttatja eszembe.

20643.jpg

 

Ez a fotó egy különleges helyen készült, a mai Városház utcában. A vendéglő homlokzatát zenélő óra díszítette. A legenda szerint az óra hangja alapján a pontos időre nem lehetett következtetni, ám minden alkalommal megszólalt, ha új hordót vert csapra a kocsmáros.

116479.jpg

 

Ez bizony az Eötvös téri Grand Hotel Dunapalota, a később Ritzként emlegetett szálloda terasza volt. A szálloda megsérült Budapest ostroma alatt, ám a személyzet egy része még mindig maradt. Mivel még voltak élelmiszer tartalékaik, aki csak tudott, igyekezett az élete kockáztatásával is eljutni a Ritzbe, hogy ehessen - és frakkba öltözött pincérek szolgálták fel a szerény, főképp rizsből álló fogásokat. Végül a szálloda találatot kapott, kigyulladt és leégett.

28411.jpg

 

Ez pedig a Hármashatárhegyi turistaház terasza.

95346.jpg

 

A Clark Ádám térnél található Lánchíd kávéház teraszán nem mást láthatnak a fotó bal oldalán, mint Szabó Lőrincet.

55789.jpg

 

Így festett a Fogaskerekű Svábhegy állomása a nagy terasszal 1938-ban.

73219.jpg

 

Egy megkapó kép 1940-ből: a Döbrentei téren, az Erzsébet híd budai hídfőjénél, a Rudas fürdő vendéglőjének teraszán készült.

40904.jpg 

Így kávézott és napfürdőzött Carl Lutz svájci diplomata és felesége a korábbi brit nagykövetség épületének teraszán. A követség a mai Táncsics Mihály utca 1. szám alatt volt. Az azt követő fotón pedig a bécsi svájci konzulátus titkárnői láthatók ugyanazon a teraszon, szintén 1943-ban, amikor látogatóban voltak Budapesten.

105820.jpg

105761.jpg

 

Vidáman folyt az élet 1949-ben a Duna Szálló teraszán, ám a háttérben az ostrom alatt megsérült Erzsébet-híd romjai háborús mementóként ott éktelenkednek. Szomorú látvány.

105801.jpg 

Egy ismerős terasz 1955-ből: a Semmelweis utca és a Kossuth Lajos utca sarkán, a Puskin mellett, ott, ahol ma a Gourmand található.

76199.jpg

 

Pazar látványt nyújtott 1957-ben a Gundel terasza.

110089.jpg

 

Ó, ezek a számomra kedves, körúti helyek a nyüzsgő, életteli utcaképpel! Itt például a József körúti Ibolya presszót láthatják.

103490.jpg

 

Bauer Sándor nagyszerű reklámfotója 1960-ban a Rege utcai Vörös Csillag (egykor Golf, később Panoráma) szálloda emeleti teraszán készült.

110338.jpg

 

A Margitszigeti Nagyszálló terasza 1965-ben.

113613.jpg

 

 A Gerbeaud terasza abból az időből, amikor még busz járt a Vörösmarty téren.

megint.jpg

 

Csak nem tanévévzáró ünnepség után készült ez a kép az egykori Sport Szálló, a mai Flamenco teraszán?

60350.jpg

 

A Britannia Szálló, a későbbi Béke Szálló (a mai Radisson Blu Béke Hotel) terasza a körúton 1972-ben, egy kedves arcú, ifjú apukával.

23175.jpg 

Az Intercontinental terasza a Dunakorzón. Az alatta lévő fotón Antal Imre és Sándor György zongoraművész látható.

85485.jpg

56054.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://mrfoster.blog.hu/api/trackback/id/tr2912481255

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Peetee 2017.05.07. 18:56:24

Szuper vállogatás, tetszett!

csorsza 2017.05.07. 19:47:20

A kedves arcú apuka szerintem itt van a Fortepanon, saját képeivel. A srác, aki a tükör előtt ölelkezett meztelenül a feleségével, és úgy fotózta magukat :)