Mit keres Szondi két apródja a budapesti Nagykörúton?
2017. november 13. írta: mrfoster

Mit keres Szondi két apródja a budapesti Nagykörúton?

szondi.jpg

Ha sétált már a körúton, biztosan felfigyelt egyes régi épületek különleges kidolgozottságára. Olykor igazi remekművek néznek ránk a homlokzatokról.

Ilyen számomra az Oktogon és Nyugati tér között, a Szondi utca sarkán található nagy méretű mozaik, Haranghy Jenő festő- és iparművész alkotása.

 36dfbe2a38cffc411c56c5a4123e7ca8_1-horz.jpg

Haranghy Jenő tervezte azt a mozaikot, amin megjelennek a legenda képkockái és Arany János balladájából részletek. / Képek forrása: kozterkep.hu Szende András és mandadb.hu  

Szondi legendája

De ki volt ez a megtermett katona, és miről híres a két apródja? Szondi György a magyar történelem kiemelkedő alakja, a török elleni küzdelem egyik hőse. 1540-ben lett Drégely várának kapitánya, ami ebben az időben fontos stratégiai pontnak számított, különösen Buda, Visegrád és Esztergom eleste után. A török hadsereg, élén Ali pasával, 1552-ben indult meg Drégely felé, 12 000 fővel, míg a várvédők mindössze 146-an voltak. A küzdelem egyértelműen esélytelennek látszott.

Hádim Ali megpróbálta rávenni Szondit arra, hogy adják meg magukat, de a kapitány ellenállt. A török sereg ágyúkkal támadt, és bár az elsőt visszaverték a vár védői, a törökök pár nap alatt lerombolták a várat, és az össze védőt megölték, köztük Szondi Györgyöt is. Az ostromról itt olvashatnak bővebben.

Drégely vára csodaszép környezetben, a Börzsöny erdei között, ma turisztikai célpont és egy nagyszerű túralehetőség!  / Kép forrása: dregelypalank.hu 

 

Mozaik a város közepén

A Szondi utca sarkán található mozaik az egykori Britannia Szálló (ma Radisson Blu Béke Hotel) épületét díszíti. Az alkotás helyén korábban egy 1939-ben felavatott szoborkompozíció állt - Bory Jenő alkotása - ez azonban a II. világháború alatt, Budapest ostromakor megsemmisült.

A falon most látható mozaik 1947-ben készült, Haranghy Jenőt részben az ismert Arany János ballada inspirálta az alkotás elkészítésében. A falon a történet különböző képkockái elevenednek meg, a központi figura pedig Szondi György.

358cec71bdb9d19a0e2d3c20939f2c76_1.jpg

Ha a Teréz körúton sétálnak, mindenképpen nézzék meg a Szondi utca sarkán található mozaikot! Középen Szondi György nagy méretű alakja, jobb és bal oldalon pedig a ballada egy-egy jelenete látható.  / Kép forrása: kozterkep.hu Szende András

Kép forrás: mandadb.hu

  Ugyanazon a helyen, ahol most a mozaik díszeleg, 1939-ben Bory Jenő szoborcsoportja állt, a mészkőből készült alkotás azonban a második világháborúban megsemmisült./ Kép forrása: kozterkep.hu

Azt már tudjuk, hogy Szondi valóban kiemelkedő vezető és harcos volt, de mitől lettek híresek az apródok? A legenda szerint Szondi amikor már biztos volt a vereségben, felöltöztette két ifjú apródját drága kelmékbe, zsebüket teletömte pénzzel és elküldte a pasához, kérve, hogy nevelje fel őket tisztességgel és faragjon belőlük vitézeket. Az apródok ennek ellenére nem kívántak behódolni Ali pasának, és még halála után is hűségesek maradtak Szondihoz, így a hűség és hazafiság örök példáivá váltak.

Szondi két apródja / Kép forrása: kozterkep.hu Göröntsér Vera 

"Két ifiu térdel, kezökben a lant,
A kopja tövén, mintha volna feszűlet.
Zsibongva hadával a völgyben alant
Ali győzelem-ünnepet űlet."

Részlet Arany János: Szondi két apródja c. műből

 

A hősi történet Arany Jánost is megihlette, a szabadságharc bukása után 1859-ben megírta Szondi két apródja című balladáját. A két apród története leginkább a haza iránti hűséget példázza. Az illusztráció Zichy Mihály műve. / Kép forrása: sulinet.hu

 

Tudnak még Budapest homlokzatain különleges remekművekről?
Írják meg kommentben!

 

A bejegyzés trackback címe:

http://mrfoster.blog.hu/api/trackback/id/tr2313085014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

dolmányos varjú 2017.11.14. 09:21:52

Nagy szerencséje Szondi Györgynek, hogy évszázadokkal ezelőtt élt, mert most az apródok tuti megvádolnák azzal, hogy 20-25 évvel ezelőtt szexuálisan zaklatta őket.