Számomra ők voltak a Végzet Asszonyai
2015. március 06. írta: Mr. Foster

Számomra ők voltak a Végzet Asszonyai

Három gyönyörű színésznő sorsfordító pillanatai

Ismét egy tündöklő csillag hagyott itt bennünket. Meghalt a feledhetetlen Bara Margit is. Ezzel a tavalyi bejegyzésemmel emlékezem rá.

Tudják, a napokban egyre többet gondolok a szerelemre. Meg-megfordulok egy-egy hölgy után a nagykörúton a délelőtti sétáim alatt, és meglepően sokáig el tudok merengeni a villamoson, amikor férfiszívemnek tetsző női arc tűnik fel a közelemben. Közeledik a tavasz.

Esténként, amikor kinyitom a szálló ablakát és megtámaszkodom a párkányon, megállíthatatlanul törnek elő az emlékeim. Teljes bizonyossággal állíthatom Önöknek, hogy minél több évtizedet hagyunk a hátunk mögött, annál élénkebbé válnak a múlt képei, és néha olyan közel furakszanak a lelkemhez, mintha éppen csak az imént történtek volna.

budapesti_utca_berkes_antal_1874_1938_103436.jpg

Túl a világégéseken, az 1950-es, 60-as években a budapesti éjszakák a kikapcsolódásról szóltak. Ilyenkor igazán feledni tudtuk a demagóg propaganda életünkbe be-beszűrődő hangjait. Esténként szabadok voltunk, és mondhatom, hogy legszebb felöltőnkben és legjobb stílusunkkal kaptuk nyakunkba a várost. A színházi és filmszínházi világ tárt karokkal fogadott minket, művészetre szomjazókat. Honthy Hanna csillaga egy váratlan fordulatnak köszönhetően ekkor ragyogott a legmagasabban az operettben, miközben a mozivásznon kivételes tehetségű szépségek jelentek meg: Bara Margit és pályatársa, Krencsey Marianne. Számomra ők voltak a Végzet Asszonyai.

Honthy Hanna a nagyszívű díva


Az operettprimadonna, aki egy egész évszázadon át világított fényével Budapest egén, egyáltalán nem született dívának, és keservesen megdolgozott azért, akivé lett. Hannától egyébként szinte sosem lehetett a nehéz gyermekkoráról hallani, csak sejtéseink voltak, mert körülötte már csak a csillogás volt, és benne a NŐ, akinek minden mozdulata igazodott ehhez a pompához. 

hub1_ltsz_996_1977.jpg

Amikor megismertem, közel járt ahhoz, hogy végleg búcsút mondjon a színháznak, de egy váratlan fordulat még magasabbra emelte. Az operettszínházba szerződött, ahol külön neki írták át a darabokat, a legendás Csárdáskirálynő Cecíliájaként pedig egyszerűen lehozhatatlan volt a színpadról, és nem csak Magyarországon, külföldön is ódákat zengtek róla. Keveseknek sikerült az, ami neki: olyannyira komolyan vette az operett műfaját, hogy egészen magas kulturális szintre emelte. A léha, könnyed darabokba is drámai színt vitt fenséges megjelenésével. Honthy Hanna akkor is királynő volt, amikor hétköznapon lépett be egy helyiségbe, és nem tudott úgy megszólalni, hogy ne rá szegeződjön minden szem.

honthy.jpgLehetett őt szeretni, és lehetett nem szeretni, füstös pesti bárokban hallottam többször, hogy felsőbbrendű stílusa okán kritizálják, és egyesek azt is a szemére vetették, hogy neki mindig kocsi és sofőr állt a rendelkezésére. Tény, és erről hallottam magam is biztos helyről, hogy néha valóban túllőtt a célon. Elnézték neki. Amikor például a sértődöttet játszotta, képes volt akárcsak egy órával az előadás kezdete előtt lemondani a fellépést. Igaz az is, hogy kőkeményen harcolt a maga elsőbbségéért, és a konkurenciát magabiztosan utasította maga mögé. Sokan ejtettek könnycseppet léptei nyomán.

Nekem viszont cseppet sem volt kifogásom a nagyvilági fellépése ellen. Sőt. Titkon gratuláltam Hannának ahhoz, hogy nyugati milliőt csempész a főváros életébe és öntudatosságot a színészvilágba. Tény, hogy mindig kiállt magáért, és nem egyszer magasra srófolta a fellépti díjának árát, és nem egyszer kikötötte, kivel hajlandó adott szerepben játszani. (A kis fotón Honthy Hanna 1973-ban írt levele látható, melyben megírja, hogy sajnos nem tud segíteni a kért színházi jegy megszerzésében.)

936full-hanna-honthy.jpg

De, tudják... Amikor Honthy Hanna, Feleki Kamillal az oldalán megjelent a Béke Szálló Orfeumjában - ami akkoriban Pest egyik legnívósabb éjszakai mulatója volt -, hogy mesebeli hangulatot varázsoljon a falak közé, akkor megfagyott a levegő a teremben. Jó volt érezni egy ilyen asszonyt a közelünkben, mert tartása volt, és mert mindannyian tudtuk, hogy emögött a tartás mögött, hány óra megfeszített munka áll. Hanna csak és kizárólag a színháznak élt, nem volt más, ami ezt a szenvedélyét megelőzhette volna.

Szerette, ha imádták, és szüksége is volt rá, ámbár a hozzá közel álló férfiaknak ez sosem volt elég. Érte rajongani kellett, az első sorból nézni és csodálni. Hannát a távolból lehetett csak igazán és halálosan szeretni. Mert aki a közelébe merészkedett, azt megperzselte elhivatottságának lángja.

Bara Margit, az okos szépség


Azt mondják, a legnehezebb életfeladat, ha valaki egyszerre szép és okos. Margitnak ezzel kellett megküzdenie, miközben semmi másra nem vágyott csak arra, hogy nyugodt körülmények között dolgozhasson. Ő másképp volt jelenség, mint Honthy, belőle a természetes erő és akarat sugárzott messzire. A hűség és állandóság volt Margit fegyvere, benne nem volt benne semmi léhaság és bohémság. 

Az ötvenes években érkezett Erdélyből Budapestre, de pár évvel később már rendszeresen filmezett. Első szerepét a Szakadék című filmben kapta, majd jött a Bakaruhában és a Szegény Gazdagok. Bara igazi terepe a mozi volt, a rendezők szerettek vele dolgozni, mert fegyelmezettségén túl az alkalmazkodásban is élen járt. Könnyen lehetett instruálni, és ösztönös képessége volt ahhoz, hogy teljesen átváltozzon a szerepe szerint. 
bara_margit.jpg

Aki közelebbről meg akarja ismerni ennek a páratlan művésznek az életét, figyelembe kell vennie, hogy honnan jött, és hogy mennyire fontosak voltak számára a gyökerei. Kolozsváron, szülővárosában, igen élénk szellemi közegben nőtt fel. Jékely Zoltán és Kányádi Sándor társasága inspirálta, erősítette az irodalom szeretetét, de ezen túl is igen művelt volt. Anyanyelvén kívül románul, franciául, angolul és spanyolul beszélt. 

Magam, sajnos sosem beszéltem vele szemtől szembe, de, aki jól ismerte, nyugodtságát és nyíltszívűségét szerette leginkább. Margit csak ritkán tette tiszteletét a budapesti éjszakában. Vele a tiszta emberi méltóság ideája jelent meg a filmvásznon, és ezt akkor értjük meg igazán, ha a Bakaruhában cselédlányára nézünk. Az igazság az, hogy szerintem a belső szépség harmóniája sugárzott az arcáról, ugyanakkor valamiféle megközelíthetetlenség vette körül. Sosem volt udvarlói hadában, és nem fürdött a rajongók gyűrűjében.

238598.jpgDe még egy ilyen tiszta ember karrierjét is összetörhetik a pletykák, és sajnos ezt Bara Margit pályája sem élte túl. Hírbe hozták ugyanis Ónody Lajosnak, az éjszaka császárának orgiáival, a rosszmájúság ostora azonban leginkább rajta csattant.

no5-1963.png
Törőcsik Mari, aki nagyon szerette, úgy mutatta be őt, mint aki testvére a színpadon. "Nagyon sok embernek kell tőle bocsánatot kérnie, de én, aki ennyire szeretem, nekem is bocsánatot kell kérnem. Végül is… az ember nem figyel kellőképpen a másikra. Nekem is családom lett, gyerekem született, belecsúsztam a saját külön életembe. Azt jelenti ez, hogy hátat fordítottam a barátságnak? Nem hiszem. És az is igaz, hogy én magam Margitétól eltérő filozófiával nem vettem elég komolyan a körülötte kavargó pletykaáradatot sem. És talán… azt sem éreztem át kellő mértékben, hogy ami aztán vele történik a színházi életben, mind-mind ennek az egyenes következménye. Nem láttam bele, nem foglalkoztam ezekkel a dolgokkal, pedig ha… talán tudtam volna segíteni neki..." - kommentálta később a színésznő a történteket, és valljuk be, ez a történet mindannyiunk számára rejt tanulságokat.

 

Krencsey Marianne, a tündér


A nemesi származású szelíd szépség rendkívül jó neveltetésben részesült, és ez a kifinomultság egész pályája során jellemzője maradt. Törékeny tündérként néztem rá, pedig - mint később kiderült - mindannyiunknál erősebb jellem volt. Olyannyira, hogy élete álmát hagyta hátra, csak azért, hogy nehogy besúgó legyen. "1966-ban döntenem kellett, hogy besúgó leszek vagy nem dolgozhatok. Most is úrrá lesz rajtam a jeges rémület, ha Aczél Györgyre és a sokat sejtető beszélgetésünkre gondolok. Elvették az útlevelem, de sikerült visszaszereznem. Először nem kaptam színházi szerződést, aztán ritkultak a filmszerepek, kizártak abból a filmklubból, aminek az egyik alapítója voltam. Amikor minden lehetőség bezárulni látszott, elhagytuk a férjemmel az országot" - emlékezett vissza a színésznő, aki azóta is New Yorkban él. 

Emlékszem, mekkora megdöbbenés övezte Krencsey disszidálását, és szájról szájra keringtek a városi legendák a háttérben húzódó okokról. Marianne a magyar filmművészet elévülhetetlen alakja, hihetetlen munkabírással robogott végig azon a tizenkét éven, ami jutott neki a diktatúra időszakában. Huszonnégy sikeres filmben játszott, és volt olyan év, amikor hat főszerepet is kapott, ráadásul a budapesti és vidéki színházak is foglalkoztatták. A Liliomfival indult az egész, aztán következett a Két emelet boldogság, A Tenkes kapitánya, az Aranyember
krencseyfklap.jpg
Marianne élettörténetének egyik különlegessége, hogy a Színművészeti Főiskolán nem is mint színésznő, hanem mint rendező végzett. De csak két darabot rendezett (ebből egyik a vizsgadarabja volt), mert Makk Károly felkérte a Liliomfi női főszerepére.

Ha mélyen magamba nézek, be kell ismernem, hogy legalább egy tucatszor láttam ezt a filmet, ami éppen a maga naivitásával ragadja magával a nézőt. Olyan, mint Vörösmarty Csongor és Tündéjének meséje, ahol bármi nehézség is jön, de mindig jó a vége. 
600full-marianne-krencsey.jpg
Nekem megadatott az a szerencse, hogy évtizedekkel később személyesen is ott ülhettünk egymással szemben Mariannéval, hála egy közös barátunknak, aki tudta, hogy mennyire felnézek rá. Ott ült, lábát illedelmesen maga alá húzta, szemében ott izzott a szellem tüze, miközben apró és finom mozdulatokkal kevergette a teáját. Arról mesélt, hogyan bolyongott hónapokon át férjével együtt a világban, és miként sírta ki magából a soha vissza nem térő lehetőségek garmadáját, és milyen megtartó erőbe kapaszkodott akkor, amikor minden eddigi eredménye összeomlani látszott.

Ahogy így néztem, rájöttem, hogy mindezek ellenére mégsem a keserűség köszön vissza az arcáról. Végtelen kedvesség és rezignáltság volt a barátja, én pedig igazat adtam magamban Mécs Károlynak - ő játszotta a Noszty fiút, amikor Marianne a Noszty lányt -, aki úgy emlékezett vissza rá, hogy kevés ilyen tündérrel dolgozott együtt, mint hősnőnk.


A bejegyzés trackback címe:

https://mrfoster.blog.hu/api/trackback/id/tr657153617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

micsoda? 2015.03.07. 19:46:18

Köszönöm az emlékező sorokat. Nem Budapestiként, csak a filmre hagyatkozva másként látom a három hírességet. Honthy Hannát idős korában láttam a filmvásznon, inkább Feleki Kamill volt aki elvarázsolt. Bara Margit szépségét, játékát csodáltuk. Csalódás volt, hogy a tüske akkor is benne volt, amikor hazatért. Pedig nem a közönség bántotta meg. Krencsey Marianne szerintem is tündér volt.

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2015.03.07. 22:56:53

elolvastam, érdekes adalékok csekély ismeretemhez

olyan ez a blog, mint egy könyvtár, békés kilépés a mindennapok zaklatott világából

Mr. Foster 2015.03.08. 19:48:18

@pingwin: Olyan jó volt olvasni a sorait, képzelje, kicsit még meg is hatódtam. Pedig valójában az a helyzet, hogy amikor írtam ezt a bejegyzést, magam is hasonlót éltem meg. Mintha csak eveztem volna vissza, aztán még visszább az Emlékezet folyóján, és közben kikötöttem egy-egy szigeten. És minden sziget egy megfejtésre váró talány volt a maga nemében...

Mr. Foster 2015.03.08. 19:57:47

@micsoda?: Azért az jó, hogy van, aki másképp látja őket :)) és, minden gondolat hozzáadott érték, így köszönöm! Bennem volt olyan egyébként, hogy megtehetem-e, hogy róluk hármójukról írok, miközben ebben a korszakban volt jelen Ferrari Violetta, a fiatal Törőcsik Mari, Turay Ida, és az érdekes sorsú Goll Bea, aki igazán tündérszép volt.