Korzózni vágyom, ki tart velem?
2015. május 18. írta: Mr. Foster

Korzózni vágyom, ki tart velem?

A cilinder, a krinolin és a turnűr titkai

Nem vagyok divatdiktátor, örök megfigyelőként mégis ragadt rám némi divattörténet; sokszor kapom magam azon, hogy összehasonlítom a különböző korszakokban látott ruhákat a ma láthatókkal. Tudják például, hogy mi a turnűr, és mi a krinolin? El tudják képzelni, hogy cilinderben, kezükben sétapálcával korzóznak? Egyáltalán: a több vagy éppen a kevesebb, a cicoma, vagy inkább a letisztultság hívei?

A különböző társasági összejövetelek mellett - ahol értelemszerűen nagy kedvvel mutatták meg magukat a hölgyek és az urak - a parkok, a rakpartok és az úgynevezett társalgási- és mulatókertek voltak az önreprezentáció kitüntetett terepei a századforduló Pest-Budáján. Ekkoriban indult be a város zöldterületeinek fejlesztése, ráadásul a mainál jóval kevesebb szórakozási lehetőség volt, így állandó programnak számított délutánonként - különösen hétvégente - megjelenni a korzón és a ligetekben. Az együtt korzózók aztán lassú, komótos séta közben beszélték át (és ki) a hét ügyes-bajos dolgait.

000698241_2_jpg_jpg_orig.jpg

Egyáltalán nem volt mindegy, ki-milyen külcsínnyel vágott neki a verőfényes délutánoknak. Számított továbbá, hogy mindezt milyen mozdulatokkal és viselkedéssel körítette! Ettől a kifinomultságtól és odafigyeléstől olyan benyomást keltettek az egyre igényesebben parkosított környezetben fel-alá járkáló emberek a Margitszigeten, a Városligetben, vagy a Duna-parton, mintha mindannyian egy romantikus festmény megelevenedett szereplői lennének. 

Komoly illemszabályok vonatkoztak a sétálásra. Nem illett fütyörészni, sem kacérkodni, vagy hangosan nevetgélni - a tartózkodó és visszafogott stílus volt a társadalmi elvárás. Mindezt a speciális öltözködési kiegészítők viselése is előirányozta, amelyek nemcsak akadályozták, de jelentősen befolyásolták is viselőjük magatartását. Ifjúkorom színhelyén, a századforduló Londonjában éppúgy, mint itt Budapesten, meghatározta a hölgyek, s ugyanúgy az urak viselkedését a ruha szabása. A szebbik nemet például kifejezetten finom, kimunkált mozdulatok jellemezték. Mert ugyan, hogyan is lehetett volna impulzívan mocorogni egy fűzőben, egy turnűr feletti abroncsszoknyában

És mégis! A keretek közé szorított viselkedés ellenére bőven volt lehetőség arra, hogy az urak és hölgyek ismerkedjenek, és akár órákon át tartó beszélgetéseket folytassanak. Sőt! Azt kell mondanom, hogy éppen ez az udvarias és tapintatos körítés volt az, ami segítette a másik mélyebb megismerését. Különleges atmoszférájú környezetben komoly témákról beszélgetni - feldobja az ember napját.

collage1.png     Az alsó képen: Vaszary János: A pesti Duna-korzó 

HOL SÉTÁLTAK A VÁROSLAKÓK?
A 19. századi Budának jellemzője volt, hogy sok természetes zöldterületek, továbbá kiránduló és pihenőhely várta polgárait. Pesten a 19. század elején számos olyan ún. társalgási kert volt, ami vendéglői révén egyben mulatozási színhelyként is funkcionált: a Hacker-kert a Terézvárosban, a Skopeck-kert, az Orczy-kert, a Beleznay-, Kerajtsi-, és Hilf-kert a Józsefvárosban. Köztulajdonban eleinte csak
 a Városliget volt (ezért ezt közkertnek hívták), emellett a Duna-parton lejthetett a köznép. Később hasonló emblametikus színhellyé vált a Ferenc-József rakpart a Vigadó-térrel, az Erzsébet-tér, a József [nádor]-tér, a Széchenyi sétatér, a Múzeum-kert, a Népliget.

Érdekesség, hogy a társadalmi csoportok még itt is mennyire elkülönültek: a köznép elsősorban a görög templom közelében, míg az északi részen az elegáns közönség korzózott. „Pesten a promenádok kevés változatosságot nyújtanak, mivel a Városligeten kívül egyetlen olyan másik hely sincs, ahol a városlakók összegyűlhetnének. Ezért a városban általános és élénk az igény egy árnyas promenád iránt. Buda promenádok tekintetében jóval változatosabb képet mutat"- olvasható Anton Jankovits, József nádor udvari orvosának az 1830-as évekből származó, a két várost összehasonlító leírásában. 

/Forrás: Magyar Erzsébet: Kertek, parkok Buda-Pest társaséletében a 19. században/

Divat az egész világ


Ha történetileg szeretnénk megfejteni a divat terjedésének okát, a technológiai fejlődést kell alapul vennünk, ami az öltözködésre is kihatott. A fonás és a szövés gépiesítésének köszönhetően ugyanis olcsóbb lett a ruházkodás, így már nemcsak a nemesség, hanem a köznép és a polgárság is nagyobb figyelmet szentelhetett erre.

Megnyitották az első nagyáruházakat - amelyek már kész terméket, azaz konfekciót árultak - és megjelentek az irodalmi divatlapok is. Utóbbiakban eleinte a szépirodalom volt túlsúlyban, aztán ez az arány megváltozott: a divat iránti igény megnőtt, a divat változékonysága pedig felgyorsult. Újabb és újabb formái jelentek meg a ruházkodásnak, a kiegészítők reneszánszukat élték - így például a 18. századra - pontosabban a biedermeierre - jellemző kalapőrület ismét lendületet kapott. Újdonságként a capotte-kalap hódított, amely az 1870-es években jelent meg; a fejfedő alapja egy apró kalap volt, és erről lógtak le a szalagok. 

No, és a férfiak? Első ránézésre a mi ruhatárunk változott kevesebbet az évszázadok alatt - de a felszínes olvasat ne tévesszen meg senkit. Egy-egy kiegészítő formájában (vagy éppen elhagyásában), továbbá a felöltők és nadrágok szabásában számos apró, ámde lényeges változás történt, nem mellesleg a felkapott színek is változtak évtizedről évtizedre (Párizsban például egy időben a virágmintás ingeket preferálták a felöltő alá). Így például, míg az 1840-es években a frakk, felöltő, pelerin, továbbá a cilinder sétapálcával számított trendinek, addig az 80-as és 90-es évekre egyre gyakrabban jelentek meg vagányabb, rövidebb szabású elegáns öltözékek. És, bár a keskeny karimájú cilinder még az évszázad végéig kitartott, már nem volt messze a könnyedebb kalapok, zakók és csokornyakkendők üdítő korszaka.

Divat szempontjából az 1910-es és 20-as évek férfimódija az, ami a legközelebb áll a szívemhez. A ruhatár praktikus szempontokat követve egyszerűsödött, általánossá vált az öltöny viselése. A szabadabb szellemiségen túl mindez az egyre szaporodó technikai vívmányoknak volt köszönhető, hiszen ezek révén a világ felgyorsulása egyre nyilvánvalóbb lett. Egyre többet rohangáltunk és dolgoztunk, így kényelmesebb, letisztultabb öltözékre volt szükségünk. Ha pedig egy férfi arról akarta meggyőzni a korzózók társadalmát, hogy bőven van mit a tejbe aprítania, ehhez elég volt felcicomáznia kedvesét, és mintegy rajta keresztül reprezentálni hatalmát. 

f5524ed15e2eb9de873ba01b99158968.jpg

Drágám, miért tévesztettél meg ennyire?


Megsúgom: a viselőjüket szembetűnő jelenséggé varázsoló kalapok mellett számos olyan trükkel éltek a hölgyek a férfiszívek hódítására indított korzózások közben, amire a ma asszonyának (leszámítva a push-up melltartókat) már nincs lehetősége. Nehéz idők voltak! Bizony, sok férfitársamnak kellett csalódnia asszonya alakjában a házasságkötést követően.

Kezdjük ott, hogy a vékony derekat (ami valóban vékony hölgyek esetében irreálisan összezsugorodott) és a keskeny csípőt hosszú fűzővel alakították ki. Az elvárt karcsúságot ezen felül kitömött vállakkal és csípőtől bővülő uszályos, fodros szoknyával emelték ki optikailag. Az egyik legviccesebb dolog a krinolin volt, amelynek egyébként több jelentős korszaka volt a divattörténetben, de szerencsére beszámolhatok az utolsóról is - ez 1850 és 70' közé esett, és utána már a harangszoknya vette át az uralmat. A krinolin elintézte, hogy a nők alakja egy pillanatra se érvényesülhessen. Eredetileg lószőrből készült merev textília volt, ami a szoknyák tartását biztosította, és hasonló funkciót töltöttek be az abroncsok, a merev acélpántok, valamint a fa és fémkonstrukciók is.

De ez még nem minden! A fenék formájának, és a csábítás előidézésének érdekében kitaláltak egy újabb manipulatív farnövelő eszközt: a turnűrt. Hasonlóan a krinolinhoz ez is lószőrrel kitömött párna volt eredetileg, később félgömb alakú acél, vagy halcsontszerkezet, amelyet a fenék fölé illesztettek és szalagokkal rögzítettek, hogy feltornyozzák rá a kelmét. A megoldás aztán annyira felkapott lett, hogy az 1870-80-as évek tipikus női szoknyája a turnűrös szoknya volt, de már akkor is megosztotta a közvéleményt.

nikon_219_6.jpg

 

 

Egyesek szerint a turnűrös megjelenés fokozta az erotikus gerjedelmet, azonban ezek a személyek valószínűleg sosem élték át azt a csalódást, amit adott esetben a turnűr levétele utáni állapotok keltettek. Nem véletlen, hogy számos olyan karikatúra született, amely kifigurázta a turnűrt. Feltételezésem szerint a praktikussági szempontok mellett az irónia, valamint az egyre elégedetlenebb férfiak összeredője vezetett oda, hogy a nők ruhatára kényelmesebb és őszintébb lett.

A 20. század fordulópontot hozott a nők öltözködésében: eltűntek a krinolinok, az abroncsok és turnűrök! És bár a fűző még egy jó darabig a divatos nő ruhatárának elengedhetetlen darabja volt, a vonalvezetés egyre inkább követte a valódi formák ívét. 

1880s-and-1890s.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mrfoster.blog.hu/api/trackback/id/tr357401580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rézfánfütyülő fűzangyal 2015.05.20. 13:21:02

Tudtátok, hogy a tornűr magyarítására a fardagályt javasolták, de végül nem terjedt el.

Mr. Foster 2015.05.20. 13:26:09

@Rézfánfütyülő fűzangyal: Most, hogy olvasom a kommented, beugrott, hogy valóban létezett ez az elképzelés. Egyébként szerintem abszolút találó lett volna.

Macropus Rufus 2015.08.07. 10:47:00

az első négy képen látható város - sztem - valami nagyon jól néz ki. Sokkal szebb mint a mostani város. Valahogy olyan élhetőbbnek tűnik. A mostani inkább meg nem annyira.
Ha lenne egy időgépem akkor az első kiruccanásom valamikor 1890-1910 évek.