Mi lenne az a 10 könyv, amit mindenképpen magával vinne egy lakatlan szigetre?
2015. szeptember 12. írta: Mr. Foster

Mi lenne az a 10 könyv, amit mindenképpen magával vinne egy lakatlan szigetre?

Vannak 100-as, sőt akár 1000-es listák is arról, melyek azok a könyvek, amiket mindenképpen el kell olvasnunk. A felállás egyszerű: minden kihagyott könyvvel kevesebbet birtoklunk az emberiség közös tudásából, míg minden elolvasottal egyre többet. A világirodalom legjelentősebb alkotásai éppen azért törhettek olyan magasra, mert több tanítást tudnak átadni, mint amennyire szert teszünk egy hét, egy hónap, vagy akár év alatt az életünkben. Összefoglalnak, kívülről láttatják az eseményeket és megadják a lehetőséget, hogy a legszelídebb szereplőtől a legvadabbig bárkivel azonosuljunk. 

És akkor jöjjön a fő kérdés: Mi lenne, ha a világ megsemmisülése előtt összesen 10 szépirodalmi könyvet menthetne át az új világba? Másképpen feltéve a kérdést: Mi lenne az tíz könyv, amit magával vinne egy lakatlan szigetre? Nekem van egy listám, ha tudják, egészítsék ki, vagy húzzanak ki belőle darabokat. 

Vigyázat a lista addiktív!


1. Alexandre Dumas: Monte Cristo grófja

A klasszikus (romantikus) kalandregények abban különböznek a silány daraboktól, hogy a bennük megformált karakterek precízen kidolgozottak és jellemük fejlődése következetesen felépített. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy a hősök olvasás közben életre keljenek. Amellett, hogy erős kézzel vezetik az olvasót, ki is lépnek a lapokról. Velünk tartanak az utcán, a villamoson, bejönnek egészen a munkahelyünkig, sőt néhanapján még a hálószobába is elkísérnek.  

cristo3-side.jpg

Dumas későn, 42 évesen írta első regényét a Három testőrt (1844.), de ezzel aztán olyan elsöprő sikert aratott, hogy ontotta magából a folytatást. A korszak igényeihez mérten igazi romantikus író volt, szereplői némiképp idealizáltak (jók vagy gonoszok), kalandjaik viszont színesek-szagosak - és ami a legfőbb: cseppet sem triviálisak. Egy valamirevaló kalandregényben ugyanis a kalandok nem csupán azért vannak, hogy árkon-bokron át csetepaté és izgalom legyen, sokkal inkább azért, hogy (1) dramaturgiájukkal fenntartsák az olvasó figyelmét, (2) formálják a szereplők egyéniségét. 

A rajzok az angol nyelvű The Count of Monte-Cristo 1888-as kiadású könyvének illusztrációi.

Rendre kiderül, hogy az író is ember, így a legjobb regényekbe jócskán kerültek önéletrajzi adalékok. Dumas esetében például ott vehető észre párhuzam, hogy Edmond Dantest az ármánykodók állítólagos császárpárti, azaz bonapartista összeesküvéssel feketítik be és vitetik If várának börtönébe, hasonlóan Dumas apjához, aki Napóleon (kegyvesztett) tábornoka volt és több éven át a nápolyi királynál raboskodott.

- No, mi az, csak nem bolondult meg újra?

Dantès nem válaszolt, félt, hogy izgatott hangja elárulja. A börtönőr fejét csóválva távozott.

Amint beállt az éjszaka, Dantès azt hitte, hogy szomszédja felhasználja a csendet és a sötétséget, hogy újabb beszélgetésbe kezdjen vele, de csalódott. Az éjszaka eltelt anélkül, hogy lázas várakozására bármilyen zaj is felelt volna. De másnap, a reggeli látogató után, amint éppen elhúzta ágyát a faltól, egyenlő időközben három koppanást hallott. Térdre esett.

- Ön az? - kérdezte. - Itt vagyok!

- Börtönőre már elment? - kérdezte a hang.

- El - válaszolta Dantès -, már csak este jön vissza. Tizenkét óra hosszat szabadok vagyunk.

- Akkor kezdhetem a munkát? - kérdezte a hang. - Ó, hogyne, hogyne, azonnal, most rögtön, könyörgök!

És ekkor Dantès, aki félig a nyílásban volt, úgy érezte, hogy az a darab föld, amelyre két kezével támaszkodik, megmozdul alatta. Hátravetette magát, erre egy csomó föld és levált kődarab omlott le egy lyukba. Ez a lyuk az alatt a nyílás alatt keletkezett, amelyet ő vájt. És ekkor a sötét lyuk alján, amelynek mélységét nem tudta felmérni meglátott egy fejet, két vállat, és végül egy egész embert, aki elég fürgén bújt ki a mesterséges nyílásból.

(Részlet Alexandre Dumas: Monte Cristo grófja c. regényéből. 15. fejezet: A 34-es és a 27-es)

2.  Márai Sándor: Judit, az igazi és az utóhang

Sokat töprengtem rajta, hogy vajon melyik, szerelemről szóló könyvet vegyem fel a listára két kedvencem közül. Füst Milán: Feleségem története című művét (ami szerintem megérdemelt volna egy Nobel-díjat), vagy Márai Sándortól az Az igazi...Judit... és az utóhangot. Mindkettő remek regény, amelyeket érdemes lassan és gondolkodva végigolvasni, mert olyan, saját életére jellemző kapcsolatai jegyeket ismerhet fel bennük, amire azelőtt nem is gondolt volna.

covers_235433-side.jpg

Aztán mégis Márai mellett döntöttem, de a választást nem az írói teljesítmény határozta meg. Egész egyszerűen ez volt az a könyv, amit pont a legjobbkor nyomott a kezembe szállóm mindig úriember portása, amikor látta, hogy köszönés nélkül, a totális megsemmisülés állapotában indulok felfelé a lépcsőn. A mű végül sorsdöntőnek bizonyult abban a tekintetben, hogy egy számomra rendkívül fontos személyt el tudtam engedni. 

A műben három személy, három külön részre osztott monológban meséli el saját szempontjából ugyanazt a történetet. Ennek következtében az olvasó több szintű metamorfózison megy keresztül: adott fejezetben megérti és magáévá teszi a főhős érzéseit, majd a következő fejezetben, figyelembe véve a másikra mért hatásokat újra és újra átgondolja azt, miközben hajlik rá, hogy immár az új főhős pártjára álljon.

Freid István magyar irodalomtörténész, egyetemi tanár az Ami a Naplóból kimaradt 1948 című Márai napló 56. lapján találta meg az alábbi mondatot, amelyben az író eldöntötte, hogy az Igazi megírása után folytatja a regényt. „Megírom a könyv folytatását: Áldozó Judit mutassa meg a harmadik tükörképet. Ebben a fejezetben vegyítem a Vidali-tervet a regény alakjainak sorsával.”  

Mint azt Freid írja, „Az igazi „bravúrja” az elvált feleség és a férj két részre osztott, egymást követő, párhuzamosan futó monológja. Ezt követi a „folytatásban” a harmadiké, Judité, aki a válás okozója, pontosabban az a személyiség, akinek jelenléte világít rá a hagyományait pusztán őrző és nem újrateremtő polgár esendőségére, a polgári világ veszendőségére és veszélyeztetettségére. A folytatás Judit hangján szól, Lázár is az ő elbeszélésében jelenik meg."

(Forrás: Ezen a linken érhető el)

3. Emilie Zola: Patkányfogó

Hiába is tagadnánk, a 19. század szépirodalma erőteljesen hat a ma emberére is, sőt sok esetben ugyanazokkal a problémákkal szembesít. „Amikor A Patkányfogó újságban megjelent, példátlan durvasággal támadták, rágalmazták, az összes elképzelhető bűnökben vétkesnek találták. Vajon szükséges-e most néhány sorban megmagyaráznom írói szándékaimat? Meg akartam mutatni egy munkáscsalád végzetszerű pusztulását külvárosaink megmételyezett környezetében. Az iszákosságot és a semmittevést nyomon követi a családi kötelékek lazulása, a promiszkuitás ocsmánysága, a tisztességes érzések lassú sorvadása, és végső kifejletként, a gyalázat és a halál. Íme, az erkölcsi hatóerők működés közben" - vallott saját regényéről Zola, aki ezzel a kendőzetlen ábárzolásmóddal megteremtette a naturalista irányzatot, és ezzel egyben a szociográfia alapjait is lefektette. 

assommoir2.jpg

Zolát pontosan ezért érdemes és kell olvasni. Kortörténetet rajzol, de írói vénájának köszönhetően még a fájdalom és nyomor is édes a tollából. Az igazság megjelenítése vezérli, és ez végig érezhető a regényen, különösen a szóhasználatban, a nép valódi nyelvének átadásában.

„Valóságos csemege ez a nyelvtudomány búvárainak. És mégsem gondolt rá senki, hogy én egyszerűen csak filológusmunkát akartam végezni, amelynek - úgy hiszem - nagy a történelmi és társadalmi érdekessége" - érvel az író 1877. januárjában, akit legbelül bántott, hogy a romantikus regényeszményekkel ellentétes valóságábrázolásával a támadások kereszttüzébe került. 

24335_1130535-side.jpg

„A regény főszereplője Gervaise, aki 'vadházasságban' él egy Lantier nevű férfival, akivel vidékről jöttek fel Párizsba két közös gyerekükkel. Gervais ekkor 22 éves, a Jószív Szállóban élnek nem túl fényes körülmények között. Egy reggel Lantier minden vagyonukat elviszi, otthagyja Gervaiset a két gyerekkel a szállóban.

Végül hozzámegy a szállóban lakó bádogoshoz, Coupeauhoz, akivel apránként kikeveredik a nyomorból. Coupeau jóravaló ember, nem iszik, dolgozik, szereti Gervaiset. Szép lassan annyi pénzt sikerül összegyűjteniük, hogy egy kis mosodát nyitnak. Megindul a szekér, és elkezdenek pazarolni, Gervaise örömét leli az evésben, nagy vacsorákat, ünnepségeket rendeznek.

Ám amikor egy baleset folytán Coupeau hónapokig nem tud dolgozni, elindul a család a lejtőn - elkezdenek inni, ellustulnak, veszekednek, verik egymást. És amikor már azt hinné az ember, hogy már elérték a lejtő alját, még tovább csúsznak" - foglalja össze Dóri a regény cselekményét. Ezúton is köszönet érte!

4. Arstid Lindgern: Oroszlánszívű testvérek

Vannak olyan mesék, amelyeket a kor előrehaladtával sem felejtek el. Ha az Oroszlánszívű testvérek a mai gyerekek kötelező olvasmánya lenne, bizonyos, hogy pozitív visszajelzéseket adna rá az új generáció.

A mese egy teljesen hétköznapi svéd kisvárosban kezdődik, ahol a két testvér: Karl és Jonatan él. A kisebbik testvér, Karl súlyos beteg, de nem törik meg, mert erős és bátor testvére ott van mellette. Mindvégig úgy tűnik, hogy Karl lesz az, aki előbb elhagyja a földi világot, azonban egy váratlan tűzeset mindent megváltoztat. Végül Karl csak Jonatán után érkezik a túlvilágra, azaz Cseresznyevölgybe, s a testvérek innen indulnak el a hegyek és a fenyegető Katla (a sárkány) felé, amely egyben a bennük lévő félelmeket is szimbolizálja.

1111002304702-side.jpg

A regény különlegessége, hogy a kisebb fiú szemével követhetjük végig az eseményeket, miközben arra ébredünk rá, hogy nem mindig kicsi és elesett az, aki annak látszik. A testvérek közötti kapcsolat már-már az ikrekéhez hasonló, amiben egyikőjük hiíján van, azt a másik pótolja. 

A két fiú végtelenül megbízható karakter, akikről az olvasó tudja, hogy egymás iránti érzéseik nem változnak meg holmi szeszély folytán. De a külvilág felől érkező kihívásokkal és próbatételekkel szemben nem is győzhetnének másként, csak így, hogy erejüket megsokszorozzák az együttműködéssel. 


5. Gabriel Garcia Marquez: Száz év magány

Amikor tavaly megtudtam, hogy Marquez meghalt, nagyot sóhajtottam. Aztán még egyet. Ez utóbbi hosszabb volt, és némi fájdalom is belekeveredett a sóhajtásba. Olyan volt nekem Marguez, mint egy bölcs Apa, akinek a jelenléte megnyugtatja az embert. Hasonlóan Ursulához, aki a Száz év magány (1967.) egyik oszlopos (és többszöri, csupán nevében azonos) főszereplője - Aureliano Buendía ezredes mellett - az igazi Anya és családfenntartó egyszemélyben, akinek óvó kötényébe az egész világ belefér. 

100-a_os4-side.jpg

Kivételes képessége volt rá, hogy egyszerre realistán és mágikusan lásson, s valljuk be, ez azóta sem sikerült igazán senkinek (a Coelho rajongók meg ne sértődjenek!), kivéve a kortárs Bulgakovnak, de róla alább még olvashatnak. A Száz év magány az a könyv, amit nem lehet gyorsan olvasni, mégsem lehet abbahagyni. Ebben a könyvben szinte minden szereplőt átjár a varázserő van, ez mégsem érdekel senkit, hiszen saját életük jobbra fordítására nincsen közvetlen hatással.

A könyv zseniálisan ábrázolja az idő múlását. Úgy múlnak el az évek, hogy azt mindenki a legnagyobb természetességgel veszi tudomásul, csakúgy a külső történelmi nyomást, ami ellen nem ágállnak, hanem elfogadják. A Buendíák egyfelől nagyon összetartóak, másfelől a felszín alatt ezer kimondatlan érzés bújkál, ennélfogva inkább egymás mellett, mintsem egymással élnek (és ez a tendencia csupán a negyedik generációnál kezd el változni).

infografia_100-anos-de-soledad.jpg

Egyik legkedvesebb szereplőm Aureliano Buendía mellett Rebeca, aki imád földet enni, egyszerűen nem tud leszokni róla. Marquez érzékletesen írja le ezt a tevékenységét, s közben oly közelről mutat rá a mögöttes tartalomra, hogy az olvasó megérti Rebekát, s ebben benne van az a pillanat is, amikor szinte kívánja megkóstolni az anyaföldet.

„Hosszú ideig eltartott, amíg Rebeca beilleszkedett a család életébe. Többnyire a hintaszékén ült, a ház legeldugottabb szögletében, és az ujját szopta. Figyelmét nem fogta meg semmi, csak az órák muzsikája, amelyet riadt szemmel lesett félóránként, mintha azt várná, hogy megjelenjék valahol a levegőben. Napokig nem sikerült rávenni, hogy egyen. Csodálkoztak rajta, hogy nem hal éhen, míg aztán az indiánok, akik mindenről tudtak, mert nesztelen lábukkal megállás nélkül surrantak ide-oda a házban, felfedezték, hogy Rebecának csak az udvar nedves földje ízlik s azonkívül a mészgalacsinok, amiket a körmével kapar le a falról.

Nyilvánvaló volt, hogy a szülei vagy a nevelői megrótták ezért a szokásért, mert csak titokban vetemedett rá, bűntudattal és féltve dugdosta a készletét, hogy majd akkor egye meg, ha senki se látja. Attól fogva éber és szigorú felügyeletnek vetették alá. Tehénepével szórták tele az udvart, és csípős paprikával kenték meg a falakat, hogy elriasszák káros szenvedélyétől, de Rebeca oly agyafúrtnak és találékonynak bizonyult a föld megszerzésében, hogy Ursula kénytelen volt drasztikusabb eszközökhöz folyamodni."


(Részlet: Gabriel Garcia Marquez: Száz év magány)

6. Franz Kafka: Az Átváltozás

„Amikor egy reggel Gregor Samsa nyugtalan álmából felébredt, szörnyű féreggé változva találta magát ágyában. Páncélszerűen kemény hátán feküdt, és ha kissé fölemelte a fejét, meglátta domború, barna, ív alakú, kemény szelvényekkel ízelt hasát, amelyen alig maradt már meg végleg lecsúszni készülő paplana. Számtalan, testének egyéb méreteihez képest siralmasan vékony lába tehetetlenül kapálódzott szeme előtt" - sosem fogom elfelejteni, amikor először olvastam el ezeket a sorokat. A világirodalom egyik leghatásosabb in media res-je, ahogy Kafka elindítja Gregornak, a kispolgári hivatalnoknak a történetét

1gregor_samsa_erwacht600-side.jpg

Kafkát olvasni olyan, mintha az ember besüppedne egy nagy fotelba, ahol mindent megkap anélkül, hogy gondolkodnia kellene, és mégis: intellektuális utazásban lesz része. Közérthető, világos fogalmazás jellemzi, a szavak mögötti rejtett értelemmel, mely azonnal kiviláglik az olvasó számára. Kafka pontosan tudja mit akar kihozni Gregor átváltozásából, és ezt az előre lejátszott küzdelmet kimért fegyelemmel viszi véghez.

A kialakult helyzet drámai, nekem mégis számtalan alkalommal görbült mosolyra a szám. Gregor tudata ugyanis teljesen emberi marad, ő maga egy pillanatra sem érzi magát féregnek, mindvégig emberként gondolkozik és érez, miközben a testében történt változások groteszk helyzetekbe sodorják. 

metamorphosis-side.jpg

7. Mihail Bulgakov: Mester és Margarita

Az olvasásra igaz a szabály, hogy az ember minél többet olvas, annál többet akar még olvasni, és annál inkább rájön, hogy milyen keveset is tud valójában. Apámnak hatalmas könyvtára volt, régi mahagóni polcokkal, amelyek egészen a plafonig értek, és amelyeknek a tetejét csak a szekrénybe épített alul gurulós létrával lehetett elérni. Mégsem érezte úgy soha, hogy elért volna a csúcsra, ahol már nincs mit tanulni.img_others484455c8055c0.jpg

Szinte lehetetlen megmondani, hány olyan könyv lesz az ember életében, amire szívesen emlékszik vissza, és amit zseniálisnak tart, mert tanult belőlük anélkül, hogy az eseményeket valóban átélte volna. Számomra a Mester és Margarita (1966.) az egyik ilyen polifonikus és mélylélektani regény, amelyen keresztül - többek között - a bennem élő alteregók összebékítését éltem meg. Ha nem olvasom el, talán sohasem jövök rá, hogy egyszerre vagyok a Mester, Margarita, Ivan, a Sátán (azaz Woland professzor), vagy éppen Behemót, a macska.


8. Joyce Carol Oates: Ők 

Joyce Carol Oates az amerikai munkásosztály hangjaként, mindenért keményen megküzdve a harmincas éveire Amerika legismertebb és legelismertebb írójává vált. Aki még nem olvasott tőle, érdemes az ŐK-el kezdenie. „Könyvem történelem regényes formában – azaz egyéni megvilágításban: csak így létezik.”

Ez a Csoadország a tetralógia harmadik darabja, és bemutatja Detroit mocskát, ahol a tehetetlenség és reménytelenség ördögi körében szinte önmagától életre kel az erőszak, megfélemlítés, kiszolgáltatottság. Joyce nem formál véleményt, nem ítélkezik, csupán lejegyez, így valójában a regény dramaturgiai szerkezete az, ami az író szubjektív hozzáállásáról tudósít. A könyv főhősnőjévé váló Maureen Wendell egyébként tényleg létezett, Oates tanítványa volt egy esti tanfolyamon.

oates-joyce-carol-1969.jpgJoyce 1969-ben.

Később, már a nyolcvanas években egy időre eltávoldott a realista családregényektől és a gótikus fikció irányába tett komoly lépéseket, ami azért is izgalmas, hiszen a horrorisztikus szatírát magától a Mestertől, a fentebb már említett Kafkától tanulta.

Joyce-ban - és azt hiszem minden valamire való íróban - ott van a képesség arra, hogy ne tartsa magát túlságosan nagyra, és ne értékelje magát túl komolyan, mert abban a pillanatban, hogy ezt megteszi veszít a látásából. Megfigyelőképesség nélkül pedig kiveszik az erő a lapokból, és a profin megírt könyvek is csak mint felpuffasztott légvárak értelmezhetőek. 
 n23119-side.jpg

9. Fjodor Mihaljovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű

Lev Nyikolajevics Miskin, azaz a félkegyelmű herceg alakja nagyon hasonlít Ivan és a Mester alakjához, amennyiben a naív őszinteséget képviselik. Miskin herceg azonban mindkettőjükön túltesz, benne ugyanis egyetlen pillanatra sem ébred kétség lelki beállítottságával szemben, és ha még fel is ismeri, hogy ezzel a hozzáállással elsöprik, akkor sem akar tenni ellene. Állhatatosan képviseli önmagát.

covers_109029-side.jpg

Jól példázza ezt a következő jelenet, amelyben Miskin herceg egy olyan lányról mesél, aki a hiszékenysége, vagy sorsszerűság miatt elveszti szüzességét, pont azt, amit annyira óvnia kellene a társadalom szerint. Mindenki elítéli, megértésre még anyjától sem számíthat, akit lelkiismeretesen ápol. „Szégyent hoztál rám!” – veti oda lányának.

A lány teljesen az ítélkezések hatása alá kerül, és elismeri bűnösségét, eszébe sem jut, hogy nem is vétkezett, vagy legalábbis nem akkorát, mint amennyire büntetik. Mindezt miért? Egy olyan fogalom miatt, ami önmagában üres, egy olyan erény miatt, aminek nincs tartalma, csak formája. „Milyen kegyetlenek is az emberek! Milyen merev fogalmaik vannak erről!” – kiált fel Miskin herceg.

(A példáért köszönet Bartha Ágnesnek, aki Dosztojevszkij filozófiájáról írt tanulmányt.)

 

10. George Orwell: 1984.

Orwell könyve szintén az a regény, amit az Oroszlánszívű testvérekhez hasonlóan kötelező olvasmánynak javasolnék, ám míg előbbit 3-4 osztályosoknak, addig utóbbit 7-8 osztályosoknak. A mechanizmus, amire Orwell egy egész világot épít, mai életünk szerves része.

Éppen ezért különösen fontos, hogy az új generáció felismerje ezt a működést és felkészítse magát arra, hogy minél alaposabb tudáson (olvasottságon) alapuló kritikai attitűdre lesz szüksége az egészséges túléléshez.

screen_shot_2015-09-12_at_10_15_41.pngGrafika: Grünczeisz Mátyás. Az illusztráció az 1984-hez elérhető a Behance-n.

 

Szavazzon! Ön szerint hány könyvet kell feltétlen elolvasni?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mrfoster.blog.hu/api/trackback/id/tr747766276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hohó123 2015.09.13. 20:53:59

a tűz és jég dala könyveket :) persze megvárnám míg befejezi őket :)

Pisti 90 2015.09.13. 21:59:12

Nincs annyi idő egy ember életében, ami elég lenne minden jó könyv elolvasására. :)

micsoda? 2015.09.13. 22:27:12

Több magyar irótól vinnék könyvet magammal. Illyés Gyula "Puszták népe" művét mindenképpen. Ha már kaland, akkor vinnék Széchenyi Zsigmond vadászkalandjaiból is, a szigeten lehet, hogy szükség lenne rá.:)

gesa82 2015.09.13. 22:49:40

Szabó Magdától mindenképp vinnék valamit, talán a Für Elise-t.

shred 2015.09.13. 23:10:43

" Mi lenne az
tíz könyv, amit magnkkal vinnénk egy
lakatlan szigetre?"

Blogger Betti · http://bettiangyalai.blog.hu/ 2015.09.14. 00:09:54

sosem értettem, hogy miért akarna bárki könyvet vinni lakatlan szigetre, ha vihetne ilyen csajokat is: bettiangyalai.blog.hu/

annamanna 2015.09.14. 02:46:37

Ahogy látom, ez jó kis fantáziablog, és nagyon beleillik a lakatlan szigetre vitt könyvek témája.
Hogyan lehet egy fantáziában fantáziálni a fantáziáról. A felsorolt könyvek is rendkívül fantáziadúsak.
Úgyhogy amiket én vinnék, azok nagyon nem illenek ide, viszont illenek a valósághoz.
Szinte olyan érzésem van, mint amikor valaki egy kisgyereknek elárulja, hogy nem a Mikulás hozza a csokit a csizmába, tehát kicsit ünneprontó lesz a felsorolásom.

Legyen a lakatlan sziget az a világ, amiben élünk, mert sokszor ez is van annyira rideg, kietlen és kétségbeejtő, mint egy igazi lakatlan sziget. Ennek a világnak a túléléséhez pedig olyan könyvekre van szükség, amikből valós lelkierőt lehet meríteni.

A könyvek listájának legelső helyén a Szent Biblia áll, és ez annyira egyértelmű választás, hogy aki ehelyett Kafkát, Orwellt stb-t választ, az meg is érdemli, hogy ne tudja meg, miről marad le.

A lista többi könyve tetszés szerinti választás, nyilván mindenki belefutott már olyan irodalomba, ami neki valamiért sokat jelentett.
Számomra ezek nem irodalmi művek, hanem:
- Chuck Spezzano: Ha fáj, az nem szerelem c. bölcsességgyűjteménye,
- Andrew Matthews-összes könyve, pl. Hallgass a szívedre,
- Sherry Argov Miért a rossz lányokat... c. két könyve,
- Arno Gruen: A normalitás tébolya,
- Eva-Maria Zurhorst: Szeresd önmagad, és... c. két könyve.
Ez összesen már megvan tíz kötet, én az elmúlt években ezekből tanultam a legtöbbet. Tehát másoknak is ezt ajánlanám, mint "életmentő kiskönyvtárat".
Amit még szívesen elolvasnék, az Richard Friedenthaltól a Luther élete és kora c. könyv, az sem szépirodalom, de úgy tűnik, 500 évvel később is aktuális.

h.kovacs 2015.09.14. 06:29:35

én csak egy könyvet vinnék:
hajóépítés kezdőknek

KaPé 2015.09.14. 07:31:05

Kafkáig olvastam. Azt a sz..rt középiskolában elolvastatták velem, azóta minden "híres" íróhoz fenntartásokkal állok hozzá. Aki ilyet bír írni, az nem hogy nem író, de nem is normális, az biztos. Pedig én aztán Tolkientől Bergerig, Molnár Gábortól Rowlingig mindent elolvasok.

...elmúlik... 2015.09.14. 08:08:19

Elvinném Gerald Durell: Családom és egyéb állatfajták c. könyvét. Igaz nem a világirodalom remeke, de vidám perceket okoz, bármikor is olvasom.

bárisnya 2015.09.14. 09:03:24

Tartalmas és egyéni lista, szívesen elmélázom néha én is erről, főleg, mikor új kedvencre bukkanok.
Nem is ezért kommentelek, de nem bírom elfojtani a kitörő nyelvtannácit.
Irodalmi eszmefuttatásban őrült ciki, ha olyan szöveget idézel szó szerint és lektorálás nélkül, hogy "Gervaiset".
Máshogy írjuk, máshogy ejtjük szavak toldalékolása, ált. isk. hetedikben garantált karó.
Gervaise-t.
Bocs.

radnaughty 2015.09.14. 09:15:16

szerintem az két teljesen külön dolog, hogy mit mentene meg az ember, meg mit vinne magával. megmenteni ugyanis valószínűleg olyanokat akarna az ember, amit már olvasott, hiszen akkor tudja, hogy érdemes a megmentésre. lakatlan szigetre én viszont személy szerint semmiképpen nem vinnék olyan könyvet, amit már olvastam. minek? így se tudom elolvasni töredékét se az összes létező könyvnek, nemhogy még újraolvasásokkal tököljek.
a "hajóépítés kezdőknek" viszont valóban nagyon jó ötletnek tűnik.:-)

Namely 2015.09.14. 11:23:02

Rejtő Jenő: Az elátkozott part, Három testőr Afrikában.
Homérosz: Íliász, Odüsszeia.
Dante: Isteni színjáték (olvasta valaki eredetiben? Én nem, azért kérdezem, hogy úgy milyen?)

Kyria 2015.09.14. 12:10:21

Dosztojevszkijtől nekem elég volt a Karamazov testvérek - az egész történetben nem bírtam felfedezni egyetlen érdemleges momentumot sem, csak a tehetetlenség, a szenvelgés, a végeérhetetlen és értelmetlen eszmefuttatás arról, hogy van-e Isten avagy nincs, no és az élvhajhászat (ezt mondjuk legalább értettem, de erről meg - így - nem érdemes regényt írni). Szóval megfogadtam, hogy soha többet.
Kafka említett műve simán egy rémálom.
Részemről, hosszú évek töménytelen regénye után - mind a mai napig rengeteget olvasok - a legjobbnak és legemlékezetesebbnek Leon Uris Exodus c. műve bizonyult (pedig nem is vagyok zsidó).
Persze ezen kívül számos nagyon jó könyv van, a cikkben említettek közül a Monte Cristo grófja mindenképpen jöhetne velem, aztán Spirótól a Fogság, Follett Katedrálisa, és a krimi non plus ultrája, a Tetovált lány sorozat (az "Ami nem öl meg" c. ráadást egyelőre próbálkozásnak tekintem, mivel bőven lett volna rajta még mit csiszolni).
Most, ahogy tűnődtem rajta miket is vinnék, különös hogy olyan azonnal eszembe jutó, felemelő vagy letaglózó mű milyen kevés van. A kötelező olvasmányok közül sajnos semelyik sem bizonyult ilyennek.
A Biblia a nyelvezete okán számomra emészthetetlen, no meg alapvetően nem is vagyok vallásos (bár gondolom a zuhanó repülőgépen én is rögvest megtérnék), számos "régi" regénnyel meg az a bajom, hogy nem elég nyílt és szókimondó.

Kyria 2015.09.14. 12:15:30

Egyet kihagytam: Knight Légy hű magadhoz c. regényét, amelyet a legjobb háború ellenes műnek tartok (a szerelmi szál mondjuk mellőzhető lett volna, de azt leszámítva tökéletes).

Irdésmond 2015.09.14. 16:58:20

Biztos hogy csak alap műveket, de az itt felsoroltakból egyiket sem.
A bibliát semmiképpen nem hagynám ki, mert nagyon szórakoztató, és akkor végre lenne időm az ószövetségben is elmerülni.
A magam részéről egy pár Mikszáth regényt, azt nem lehet megunni.
Az Odüsszeia is jó választásnak tűnik, végre meg tanulnám nem csak az első részt, de a többit is.