3 izgalmas útvonalterv a Színházak és Templomok éjszakájára
2015. szeptember 18. írta: Mr. Foster

3 izgalmas útvonalterv a Színházak és Templomok éjszakájára

Szeptemberben el vagyunk kényeztetve a fővárosban; múlt héten még a Budai várban lettünk mámorosak a Borfesztiválon, de már itt is van a Színházak Éjszakája, ami idén egy napra esik a Templomok Éjszakájával. Összeállítottam három különböző útitervet, amelyben mindkét program, a gyerekes-családos szempontok, és némi frissítő is helyet kapott. Ne hagyják ki ezt a napot, még nem késő, akár most is elindulhatnak! 

1. Művészettörténet a Rózsák terén - Késői ebéd a Zsolnayban - Vígrandik a Vígszínházban


A Rózsák terén a neogótikus stílusban épült, Steindl Imre tervezte Árpád-házi Szent Erzsébet templom mellett a neoromán stílusú görög katolikus templomot is megtekinthetjtük - egészen éjfélig. Ha viszont korán kelünk, és szeretnénk bővebben megismerkedni a tér és az épületek történetével, akkor érdemes csatlakozni a tíz órától nagyjából délig tartó sétához, amelyet Horváth Péterné Ili várostörténész vezet. 

p5039943-panorama2_blog.jpgFotó: Antalfotó

Bár a Színházak Éjszakájára az előzetes helyfoglalás időszaka lezárult, ne aggódjon, hiszen majdnem minden előadás látogatható érkezési sorrendben is. A Színházak Éjszakája 2015 rendezvény mind a 26 helyszínére belépést biztosító jegyek (azaz a karszalagok) megvásárolhatóak a résztvevő Színházak jegypénztáraiban is.

Foster Burger,  csirkés vagy rákos cézár saláta kézműves szörppel, netán egy korsó sörrel a Zsolnayban

Mindig meghatódom, amikor elneveznek rólam valamit, hiszen ez is csak azt jelzi, hogy ittlétem nem múlik el nyomtalanul. A körúti Zsolnay Caféban elegáns, mégis barátságos környezetben hűsölhetnek (vagy menekülhetnek be a csepergő eső elől) útban a Vígszínház felé.

Ha késő ebédidőben (vagy ha úgy jobban tetszik uzsonnatájt) érkeznek, csakis a kedvencemet, azaz a Foster Burgert kérjék felszolgálni, és ha tehetik, igyanak hozzá egy frissen csapolt sört. Ínyenceknek és sörre nem szomjazó hölgyeknek viszont inkább a KIR koktélt ajánlom, amelyben a Badacsonyi Olaszrizling a Créme de Cassis-szal keveredik. 

zsolnay_hely.jpg

Szemtől szemben adjuk át magunkat

Jóllakottan, s adott esetben némi alkohollal a vérünkben semmi sem tarthat vissza minket attól, hogy túránk befejezéseként a mindig vidám Vígszínházba menjünk. A színház programjai maximálisan a közönséget szolgálják, jobban mondva a kapcsolatot a közönséggel.

Ha szeretne találkozni legkedvesebb színészeivel, vagy egyszerűen csak kíváncsi valamelyikükre, szombat délig regisztrálhat a találkozókra, ahol lehetősége lesz feltenni azokat a kérdéseket, amelyek régóta foglalkoztatják, vagy amelyek spontán az eszébe jutnak. Természetesen arra is van mód, hogy pár percig csak szemkontaktussal kommunikáljanak, s így vigyen magával egy életre szóló élményt. 

hub1_ka_7682_4_nagykep.jpg

A délután öt és este kilenc óra közötti találkákon túl Venczel Vera előadásában hallgathat meséket a 120 éves színházról, este kilenctől pedig igazán elengedheti magát: az Össztánc című program lényege ugyanis éppen az (ide 700 főt várnak!), hogy egyetlen szó sem hangozhat el a színpadon, mindent a tánc, a mozdulatok, a gesztusok nyelvén mondanak el a szereplők. „Korok változnak, évtizedek sűrűsödnek be a színpadon; és a táncterem zárt világába minduntalan betör a történelem" - ígérik a szervezők.

17.00 órától 21.00 óráig VÍGRANDI – Vígszínház
A Vígrandin Börcsök Enikővel, Hegyi Barbarával, Kútvölgyi Erzsébettel, Presser Gáborral, Csőre Gáborral, Orosz Ákossal, Hevér Gáborral, Fesztbaum Bélával, Józan Lászlóval, Lengyel Tamással, Tahi Tóth Lászlóval, valamint Csóti József gazdasági igazgatóval találkozhatnak, akivel a színház költségvetéséről beszélgethetnek.


2. Kulisszajárás a Bethlen téren - Mexikói falatok útközben - Meditáció a Szerzetesek Terén a Piarista kápolnában

Innen már csak egy sarok a Bethlen téri színház, ahol talán idén legkorábban veszi kezdetét a színházi évad.  Itt ugyanis az éjszaka már délelőtt 11-kor elkezdődik. Még az sem kizárt, hogy átérünk erre az első eseményre a Rózsák teréről, s akkor akár gyerekekkel együtt megcsodálhatjuk A Napisten unokája és a tengeri sárkány lánya című, japán mesékre épülő tánc-fizikai színház–cirkuszt.

Az sem probléma, ha később érkezünk, egész napos kínálattal készültek a szervezők, így kora délután 14.00 órától szakmai vezetéssel pillanthatunk be a színfalak mögé. Este nyolc órától pedig igazi tüzes kavalkádra lehet számítani, a tűzzsonglőrök jóvoltából.

bethlen11.jpg 
Ha emlékeznek még, mennyire szeretek útközben falatozni, megértik majd, miért választottam a második körbe a két helyszín között útba eső Kazinczy utcai El Rapidót, ahol az új vendégek rendszerint rácsodálkoznak a kedves kiszolgálásra és a nagyszerű választékra. A cél most a hatékonyságot és a tetterőt fokozó erőteljes ízű ételek fogyasztása, hogy legyen energiánk a még előttünk álló útra a Duna-partig.

tortilla-wraps-426059.jpg 

A Nyitott Templomok eseményen részt vesz a Duna-parton található Piarista kápolna és Piarista Gimnázium is a Szerzetesek Tere programok szerves részeként. A kápolna ezen a napon megtelik majd élettel: reggeli zsolozsmás szentmise, bencés kórus előadása, Taizé imaóra, zsolozsma a domonkos rend vezetésével, bizánci rítusú vecsernye, Százgyökerű szív című előadás Sík Sándor életéről. 

A helyszínen valódi szerzetesekkel találkozhatunk, akik a gimnázium termeiben különféle meditációs imamódokat mutatnak be. Lesz lectio divina a bencések és a jezsuiták vezetésével is, meditatív körtánc, ignáci ritmikus imamód, csendmeditáció.

Mindezen túl, együtt elmélkedhetünk a 138. zsoltárról a padlóképes megjelenítésen keresztül, így megtapasztalhatjuk milyen nyugalmat él meg az a szerzetes nap mint nap, aki egy kolostor falai között éli mindennapjait. 

Helyszín: Duna-parti Piarista kápolna és Gimnázium

1053 Budapest, Piarista köz 1.

nid-1404_02.jpg


3. Végig a Fasoron - Könnyed pillanatok a Játékszínben - Irodalmi merengő a Rózsavölgyi Szalonban

A városligeti Fasoron több nevezetes templom is áll, és szerencsére a fasori evangélikus templom és a fasori református templom is nyitott a Templomok ÉjszakájánA fasori református templom a magyar szecesszió egyik remeke. Az evangélikus templomban Gálos Miklós művészettörténész délután négy órakkor kezdődő előadásán mesél az idén 110 éves fasori evangélikus templom nevezetességeiről és művészi értékeiről.
kep1.jpg
A Lövölde térnél jobbra térvén thetünk egy nagyobb sétát végig az Andrássy úton, de akár a sárga földalatti angyalra is felpattanhatunk. Meg se álljunk a színházi negyedig, ahol paradicsomi helyzetbe és hömpölygő embertömegbe kerülünk - legalábbis, ha az előző évek tapasztalataiból indulunk ki. Személy szerint a Játékszínt fogom idén feltérképezni, ide ugyanis év közben ritkán járok, most viszont lesz rá alkalmam, hogy még a kulisszák mögé is betekintsek.

Ezen a linken látható online, hogy mennyi előzetesen foglalható hely van, s mennyi jegy áll a helyszínen rendelkezésre. A helyszínen a helyfoglalás érkezési sorrendben történik.

fot_1_6jpg_370.JPGFotó: Játékszín, részlet a Gombóc Artúr és barátai előadásból

Jó látni, hogy  mennyi előadással és kulisszajárással készülnek a Játékszínben, így szinte nem is hagynak kihasználatlan percet. A bennfentes körutak félóránként indulnak, s mindeközben a színház legendái, színjátszókör, bűvész mutatványok és talkshow pörög a színpadon, nem szólva arról a Szőke Ciklon című darab egészen különleges bemutatójáról, amely során a közönség megláthatja, mi minden zajlik a háttérben egy ilyen előadás alatt.

images_22299.jpg

A Rózsavölgyi irodalmi szalon szintén számos programmal készül a Színházak Éjszakáján, és egyben hidat képez a színészet és az irodalom között. Gondoljanak csak bele, mennyire összefügg egymással ez a két világ, s mennyire igaz az esetükben, hogy nemcsak kölcsönösen erősítik egymást, de nem is nagyon léteznének egymás nélkül.

Nem véletlen, hogy maguk a szervezők is erre a tematikára építették fel a beszélgetéseket, Nádasdy Ádám és Bánfalvi Eszter erről beszélgetnek majd, de az Istenek tanácsa, a Szerelem és az amazonok is porondra kerülnek. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mrfoster.blog.hu/api/trackback/id/tr227797856

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: ROMANI ITE DOMUM! 2015.09.19. 11:41:02

A ruszkik már hazamentek! Itt az ideje leírni a judeo-kereszténység ideiglenesen hazánkban állomásozó alakulatainak, hogy: ROMANI ITE DOMUM! 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.