Mitől vonzó és szexi egy női szobor?
2016. február 20. írta: fosterur

Mitől vonzó és szexi egy női szobor?

Tavaly februárban rendhagyó sétára hívtam Önöket, hogy megmutassam, mennyi jó nővel van tele Budapest, milyen gyönyörű lányokat találnak a főváros köztéri szobrai között is. Most arra keresem a választ, hogy miért tartanak szépnek egy-egy szobrot? Mitől válik egy alkotás szexivé?

dunaiszel_1.JPG

Pátzay Pál alkotása, a Dunai szél az Intercontinental előtt

 

2015 februárjában nyolc hölgyet mutattam be Önöknek: Vízjáték, Dunai szél, Kutyás lány, a Danubius-kút három szépsége - Tisza, Dráva, Száva - , a Margitsziget Japánkertjében található női szobor és az Ifjúság kútja.

Szavazhattak is, hogy melyiket tartják a legszebbnek. A Sellő vagy Hableány néven is ismert margitszigeti nőalak nyert.

margitszigeti_csaj.jpg

A Margitszigeti nőalak Csikász Imre alkotása

 

Volt, aki szerint az ülő lányalak túlságosan sovány, más azt nehezményezte, hogy fiúsan van felöltöztetve a Kutyás lány, illetve hogy ruha van rajta... És olyan is volt, aki megírta, hogy nem tudott nem a Tiszára szavazni - ez a szobor lett a második, Dráva pedig a harmadik.

danubius_kut_erzsebetter_megrongaltak.JPG

 A Danubius-kút három nőalakja, középen Száva - nekem ő az egyik kedvencem

danubiuskut_nagyobb.JPG

Tisza

 

danubiuskut_lanyka.JPG

Dráva

 

Rengetegen boncolgatják a kérdést, hogy mi tesz egy nőt vonzóvá. Van, aki szerint az számít, mi olvasható ki a tekintetéből, milyen színű és formájú a szeme. Van, aki a telt idomokra, van, aki a karcsú formákra esküszik, mások pedig az arányos, átlagos testalkatot tartják vonzónak. Egyes férfiak a nők kezét és testtartását figyelik. És akad persze, aki az általa szexinek tartott hangra bukik.

De vajon egy szobrot, egy női alakot mi tesz vonzóvá? Az, amilyen testtartásban megformálta a szobrász? Az örökkévalóságnak kimerevített mozdulat? A kézfeje, csuklója, nyaka, karja, arca, lába? A test magassága és aránya?

1939_hamupipoke_gellerthegy.jpg

Hamupipőke szobra a Gellérthegyen egy 1939-es fotón - Forrás: Fortepan

 

1941.jpg

1941-es felvétel egy szoborról és a csodálójáról - Forrás: Fortepan/Magyar Bálint

 

1942_a_nagy_lajos_fenyves_teren_a_korsos_no_kutszobor.jpg

A Korsós nő kútszobor a Nagy Lajos (Fenyves) téren, 1942-ben - Forrás: Fortepan/Szőke Annamária

 

vizjatek1.JPG

vizjatek2.jpg

 A Várban látható Vízjáték nőalakja

 

A görögös, a római vagy a kelet-európai arcél a szebb? Az egyenes vagy éppen a fitos orr? Ahogyan egy valós vagy képzeletbeli tárgyért nyúl egy szobor, vagy ahogyan lép egyet? A mezítelen test vagy az az illúzió teszi-e vonzóbbá, mintha ruhába bújtatott teste alatt sejtenénk az idomait?

danaidak.jpg

A Danaidák kútja a Szomory Dezső téren - Forrás: Budapesti szobrok katalógusa

 

artemisz.jpg

Az Artemisz-kút a Várban, az Úri utcán, a Mária Magdolna-torony mellett - Forrás: Budapesti Szobrok Katalógusa

 

Önök mit gondolnak? Mitől szép vagy vonzó egy szoborba öntött, szoborba faragott nőalak? Mi az, ami miatt még sokáig emlékeznek rá?

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mrfoster.blog.hu/api/trackback/id/tr328401338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szalay Miklós 2016.02.21. 13:57:28

A következő linken letölthető egy írás, mely összfoglalja, amit a testi szépségről, annak működéséről, szerepéről, hatalmáról, külső és belső kapcsolatáról tudni kell:

egyvilag.hu/temak.shtml#temaid064

(A legfelső sor a kép tetején, "Egyebek (A világ működése - Ember)". Az írás doc és pdf formátumban tölthető le. Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja módszeresen, de azért érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ. Ezért is ilyen furcsa a cím.)

inebhedj - szerintem 2016.02.21. 16:12:07

Gondolom, erősen befolyásoló tényező a modell kisugárzása, és az, hogy ezt a kisugárzást valamiképp a szobrász át tudta-e menteni a műbe is.

www.panoramio.com/photo/91055223