Itt érdemes fröccsöt inni idén ősszel Budapesten
2016. szeptember 06. írta: fosterur

Itt érdemes fröccsöt inni idén ősszel Budapesten

Budapesten szoktam rá a fröccsözésre, itt lettem a rajongója. Hol ülök le szívesen egy-egy pohár fröccsre? Hol lehet kellemes környezetben iszogatni? Elmondom Önöknek.

Mitől fröccs, és miért jó?

A fröccs néhány évvel ezelőtt a szikvízzel együtt bekerült a Magyar Értéktárba – a Hungarikum Bizottság ezzel jelezte, hogy mindkettőt komolyan veszi. Ez az én olvasatomban azt is jelenti, hogy rajtam kívül mások is úgy gondolják: fröccs a klasszikus szódavízzel az igazi. Szódavíznek pedig csak az nevezhető, amit szifonfejes palackba, vagy szifonfejes felvezető szárral ellátott szikvizes ballonba töltenek. Miből áll tehát a fröccs? Bor és szikvíz változó arányú keverékéből.

Milyen a jó fröccs? A szódavíz legyen hideg, szúrós - legyen benne buborék, az Isten szerelmére, ez a lényege! A bor még véletlenül se legyen nehéz, testes, hanem könnyű, nem árt ha gyümölcsös, kissé fanyar. Az a fontos, hogy oltsa a szomjat. És nyugodtan lehet velem vitatkozni, de számomra a jó fröccs nem ott kezdődik, hogy mielőtt kihozzák, teleszórják jégkockával. A jég koktélba való, nem fröccsbe.

froccs_1_1.jpg

 

Évek óta folyik egyébként egy heves szikvíz-szódavíz vita, ugyanis van, aki szerint a kettő két különböző fogalom. A Nyest.hu egyik szerzője, Fejes László adja meg a választ.

„A szódavíz onnan kapta a nevét, hogy a gyártáshoz eredetileg szódát használtak fel - pontosabban használt fel Jedlik Ányos, aki a magas szénsavtartalmú víz kémiai előállításának módját kidolgozta, és ezáltal lehetővé tette a nagyüzemi gyártását. Mivel a szóda viszonylag ritka szó volt, ellenben a szódavíz gyakori, a puszta szóda hamar felvehette a ’szódavíz’ jelentést. A szódavíz másik neve, a szikvíz pedig onnan ered, hogy a szóda (Na2CO3) másik neve sziksó. (A szódavíz és a szikvíz között tehát nincs különbség: szinonimákról van szó!)”

Fröccsöt a magyarok a legenda szerint 1842. október ötödike óta ihatnak.

Fáy András rendszeresen tartott összejöveteleket fóti birtokán, és úgy tartják, a fenti időpontban Jedlik Ányos is a vendégei között volt.

A szerzetes magával vitt egy szódásüveget, és a felszolgált borral elkészítette a világ első fröccsét. Az italt spriccernek (spritzernek) hívta, ám a társaság egyik tagja, Vörösmarty Mihály magyar nevet adott neki.

Bár Jedlik Ányos unokatestvére, Czuczor Gergely rendszeresen részt vett Fáy András mulatságain, így a történet akár igaz is lehet, az etimológiai szótár a 19. század végére teszi a fröccs szó kialakulását. Ami engem illet, az ilyen szép, kerek történeteket jobban szeretem a szótárak és lexikonok szűkszavú bejegyzéseinél.

A fröccs elképesztő sikert aratott. Nem látványosan, nem hangosan hódított, hanem szépen, csendben, kitartóan nyerte meg a szíveket. A huszadik század első éveire már teljesen természetessé vált, ha egy beszélgető, mulatozó társaság asztalán borospalack és szódásüveg állt egymás mellett. A legnépszerűbb pesti éttermektől a kis tabáni vendéglőkig szinte mindenütt kaphattam fröccsöt.

1905_italozas_szepessy_tibor.jpg

A magyar kultúra jeles képviselői is rajongtak érte. Ady Endre például Ady Lajos visszaemlékezése szerint fröccsözés közben, Vészi József dunavarsányi üdülőjében írta a Fekete zongora című verset: „A nyugodt, zavartalan munkához való csendet és magányosságot Vésziék kedves figyelemmel biztosították számára: a kert minden sarkában volt alkalmas búvóhely: filagória, magános pad és asztal, s egy-egy versének ahány strófája volt, annyi helyen írhatta meg. A Vészi rendeletéből ilyenkor a könnyű kerti bort és szódavizet jeges vederben hurcolta utána a kertész-legény”.

szikvizuzem_nagykoros_1938_fekete_laszlo_gyula.jpg

A régi fotók a Fortepan.hu oldalról származnak. A második képen szikvíz üzemet láthatunk.

 

A Wampetics egyik törzsvendége volt annak idején Újházy Ede (az épület helyén ma a Gundel éttermet találják.) A színész állítólag egy ízben szódavíz helyett a vendéglő kitűnő kovászos uborkájának levével hígította a bort – így született az Újházy-fröccs. Krúdy is szívesen kortyolgatta a fröccsöt, az egy literes, 9 deciliter bort és egy deciliter szódát tartalmazó változat ezért viseli a nevét.

Mi lehet az oka annak, hogy az emberek szívesebben fröccsöznek egy kávéházban, vendéglőben, vagy egy italmérés teraszán? Márai Sándor fogalmazta meg a legszebben a lényeget.

"Sajátságos, de igaz, hogy fröccsöt nem tud a magánember készíteni. Hiába tanulod meg a leckét, hasztalan vásárolsz háromdecis poharakat, igen, hiába méred ki és vegyíted aggályos gondosan a két deci bort egy deci szikvízzel, a fröccs képletét csak hivatásos csapos ismeri. S a magyar, mikor feltalálta ezt a csodálatos bölcs és óvatos vegyüléket, mely elég tömény ahhoz, hogy sarkalja a borozgató férfi képzelőerejét, s ugyanakkor eléggé szelídített, hogy ne ártson a nemesebb szerveknek, mély élettapasztalatról tett tanúbizonyságot."

 

froccs_1.jpg

Fotó: Borászportál

Hol szeretek fröccsözni Budapesten?

 

1. Zsolnay Kávéház

Tersánszky Józsi Jenőt a saját szememmel láthattam a Britanniában (a későbbi Béke Szállóban, a jelenlegi Radisson Blu Béke Hotelben) fröccsöt inni… Az év első és utolsó fröccsét mindig a szálloda földszintjén, a Zsolnay Kávéházban iszom meg. Ezzel adózom a valaha itt megfordult kitűnő írók, költők – Móra Ferenc, Karinthy Frigyes, Móricz Zsigmond, Babits Mihály, Kassák Lajos és a többiek – emlékének.

froccs_2.jpg

 

 

2. Pántlika Bisztró

A Budapesti Nemzetközi Vásárhoz tartozott egykor, s bár a vásár az 1970-es években Kőbányára költözött, az épület maradt. Különleges atmoszférájú hely a Városligetben, nagy terasszal, ahová azért is szeretek járni, mert Jack, a kutyám minden alkalommal velem jöhet.

pantlika.jpg

 

3. Csendes Társ

A Csendeshez tartozik, és az egyik kedvenc budapesti pihenőhelyem, a Károlyi-kert bejáratánál alakították ki. Két éve Budapest legszebb terasza lett - a versenyen a zsűri arra figyelt elsősorban, hogy mennyire illik bele a terasz a környezetébe, és mennyire egyszerű a kialakítása.

csendestars.jpg

4. Zappa Caffé

A gyönyörű Mikszáth téren találják, és bár sörben erősek, ezt a helyet kihagyhatatlannak érzem. Akár éjjel, akár nappal járok erre, minden alkalommal megdobogtatja a szívemet a környezet. A Zappának egyébként kitűnő a konyhája, a fogásaikra jól csúszik a fröccs. Meglehetősen kommersz rosé hosszúlépést szoktam kérni, legyenek szívesek, ne bántsanak érte...

 

5. Raktár Beach, Margitsziget

Budapest egyik legkellemesebb teraszán Budapest egyik legjobb hamburgerét kaphatják meg a Bamba Marha szíves közreműködésével. Erre Önök hívták fel a figyelmemet, miután a város legjobb hamburgereit kerestem. (Teszteltem, és elégedett voltam vele, azóta van olyan hamburger, amely lejjebb csúszott miatta a listán.)

A hely szabadtéri jellegéből adódóan már csak pár hétvégén tartanak nyitva, úgyhogy igyekezzenek, ha a Raktárban szeretnének enni, inni, lazulni. Ha rám hallgatnak, Laposa Friss rizlingből kérik a fröccsöt. (És hajítsák ki belőle a szívószálat, a halálom, ha azzal adja vagy issza valaki a fröccsöt.)

 

6. Majorka

Néhány éve fedeztem fel, amikor a Városmajorban tettem egy nagyobb sétát. A Szilágyi Erzsébet fasoron találják, a Körszálló közelében

majorka.jpg

7. Nap bácsi, Római part

Megnyugtatóan minimalista hely letisztult dizájnnal. Kavics. Levegő. Víz. Lounge. Ha tehetném, egész nap itt ücsörögnék. Már nem sokáig mehetnek a Rómaira, vége a nyárnak, ősszel bezárnak ezek a fantasztikus hangulatú folyóparti helyek. A Nap bácsi is.

8. Szatyor Bár

Bár előfordul, hogy egy-egy őszi hétvégén úgy tűnhet, hogy szinte csak a faleveleket kergeti a szél a Bartók Béla úton, ne tévessze meg Önöket, ha olyankor érkeznek ide, amikor a környéken lakók éppen sziesztáznak. Nagyon is pezsgő éket folyik errefelé: az éttermekben, bárokban, bisztrókban, kávéházakban.

Az egyik régi kedvencem a Szatyor, egyrészt azért, mert Karinthyra, Kosztolányira, Rejtőre és a többi zseniális koponyára emlékeztet, másrészt a meglehetősen vidám és színes berendezés miatt. (Harmadrészt egy régi, csodálatos randevú emléke hoz ide vissza újra és újra.) Kérjenek rizlingből fröccsöt, nem fognak csalódni.

szatyor.jpg

 

9. A Fogas Lieblingje az Akácfa utcában

Meglehetősen őrült világrekorddal irányították magukra a figyelmet: 2016 július 13-án elkészítették a világ legnagyobb, 1500 literes kisfröccsét. Most biztosan lesz, aki ezért szórja rám a szitkokat, de vállalom: kisfröccsöt igyanak, és ha igazán jót akarnak, kérjék Dúzsi vagy Gere roséból, esetleg Molnár Irsai Olivérből. Igen, drága. Ez van.

liebling.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mrfoster.blog.hu/api/trackback/id/tr2511677409