5 különleges kert Budapesten
2016. november 05. írta: mrfoster

5 különleges kert Budapesten

Közösségi kertek városszerte

A városlakók többsége sokáig csak álmodozhatott arról, hogy egy kis saját kertje legyen, a saját paprikáját és paradicsomát egye a reggelihez, és saját termesztésű fűszernövényeivel ízesítse a főztjét. Aztán néhány éve valami megváltozott. Megjelentek Budapesten is a közösségi kertek, és végre valósággá vált a városi kertészkedés.

kozossegikert.JPG


Budapesten már viszonylag sok helyen működnek közösségi kiskertek, akad olyan kerület, ahol többet is találnak. Egyelőre várat magára a közösségi kerteket egy helyen összefogó oldal, viszont örülök, ha megírják kommentben; Önök hol kertészkednek, vagy kertészkednének a legszívesebben és miért. Elmondom, hogyan fedeztem fel ezeket a csodálatos helyeket.

ny_east-village.jpgKözösségi kertek világszerte léteznek, a Vadjutka.hu szerint New Yorkban például majdnem 500 közösségi kert volt 2010-ben.

Nem is olyan régen, szokásos sétáim egyikén, egy kora őszi reggelen magam is felfedeztem a belváros magas háztömbjei között egy zöldellő kis területet. Nem csak a látvány, de az illatok is felkeltették a figyelmemet, így közelebbről szemügyre vettem a kerteket, és igyekeztem többet megtudni gazdáiktól.

Kiderült, hogy a városban a közösségi kertek művelése nem egyszerű hobbi. Számos szezonális bio zöldséget és gyümölcsöt adnak tulajdonosaiknak, ez pedig igazán kuriózum a betonrengetegben. 

leonardo_kallai_marton_fotoja_www_martonkallai.jpg

A Leonardo kert madártávlatból // Kállai Márton fotója

Megtudtam azt is, hogy nem is ez az egyetlen városi kertecske létezik, sőt mi több, a tengerentúlról érkező mozgalom mára már olyan nagy sikernek örvend, hogy az elmúlt hat évben Budapesten belül már több tucat hasonló kertet alakítottak ki a környék lakói. Igyekeztem ezek közül minél többet összegyűjteni és megmutatni Önöknek, hátha ettől majd kedvet és bátorságot kapnak, hogy belevágjanak egy saját kert életre keltésébe. Az itt bemutatott kerteken kívül azonban még számos figyelemreméltó kezdeményezés létezik; ha Önök is tudnak egyet-kettőt, osszák meg velünk ezeket a hasznos információkat!

Az igazi kertrajongók tudják, hogy bár a télen kertjeik pihennek, a tavaszi munkák tervezését nem lehet elég korán elkezdeni. Az őszi betakarítás után a kereteket felássák, majd a kertek nyugovóra térnek, hogy aztán a téli hótakaró - vagy kevésbé ideális esetben falevéllel borítva - alatt átvészeljék a hidegebb hónapokat.

Aki kedvet kapott tavasztól egy saját kis zöld birodalom kialakításához, annak időben el kell kezdenie megfelelő helyet keresni. A kertészkedés évről évre népszerűbb a fővárosban, és márciusban már kezdődik a talaj fellazítása (boronálás), hogy az elültetett magok kedvező környezetben növekedhessenek.

1. Leonardo Kert - Bringával a komposztért


A Leonardo Kert a legelső budapesti kezdeményezések egyike, s a lelkes és kitartó belvárosiaknak köszönhetően a VIII. kerületi "gazdaság" immár 4 éve szakadatlanul működik. Azóta a gondosan kialakított parcellák és kerti ülőalkalmatosságok mellett a legújabb fejlesztés a "Bringa hajtású komposzt aprító", ami amellett, hogy felszeleteli, és ezáltal könnyebben komposztálhatóvá teszi a zöldhulladékot, még egy kitűnő fitness edzést is biztosít. 

leonardo_bringa_montazs_2.jpg

Leonardo kert - Bringa hajtású komposzt aprító.

 leonardokert1.jpg

A kertészkedés a legkisebbeknek is hatalmas élmény lehet.

leonardokert3.jpg

A természet és a mesterséges környezet kontrasztja meglepően frissítő hatást kelt.


2. GrundK3rt - A többszörös újrakezdő


Szintén a VIII. kerületben található a GrundK3rt, ami 2012 óta működik. Még az sem szegte a tagok kedvét, hogy azóta már kétszer is új helyre kellett költözködniük, újra elölről kellett kezdeniük.

A GrundK3rt volt a Közösségi Kertek Éjszakájának ötletgazdája. 2016-ban először rendezték meg, a céljuk pedig az volt, hogy felhívják a figyelmet a közösségi kertek értékeire, például a környezettudatos gondolkodásra, az egészségmegőrzésre és a közösségépítésre.

A szeptemberi rendezvényen a látogatók tizenegy budapesti közösségi kert életébe pillanthattak bele, és csak remélni tudjuk, hogy jövőre bővül a kertek, a városi gazdálkodók valamint a lelkes közönség listája is, és előbb-utóbb a közösségi kertek ellepik Budapestet.

grundkert_montazs_facebook.jpg

 GrundK3rt a VIII. kerületben.

 grundkert1.jpg

A kerti dzsungel a nagyvárosi dzsungelben igazán egyedi kombinációt alkot.

grundkert2.jpg

A Grundk3rt igazán jó helyszín arra, hogy a környék lakói ne csak a lépcsőházban találkozzanak.

grundkert3.jpg

A kertek természetesen nem csak veteményesként, de virágoskertként is kitűnően szolgálnak.


3. Kisdiófa Közösségi kert - a legújabb kezdeményezések egyike


Bizony, valahol el kell kezdeni, és nem is gondolnánk, hogy annak idején mi volt egy-egy megművelt terület helyén. A belvárosi Kisdiófa utcában egy éve még nyoma sem volt elsimított, rendezett földnek és a szépen kialakított parcellának.

Ma azonban az egyik legújabb kertecske a belváros szívében napról napra fejlődik, és júniusi indulása óta igazán szárnyra kapott. Biztos vagyok benne, hogy tavasszal már rá sem fogunk ismerni, és csodálatos látványt nyújt majd a zöldellő rengeteg. 

kisdiofa_montazs.jpg

Kisdiófa Közösségi kert - Az első lépések.

 kisdiofa1.jpg

A Kisdiófa Közösségi kert munkálataiból az egész közösség kivette a részét.

kisdiofa3.jpg

A kert gyümölcseinek felhasználásában csak a lakók kreativitása szabhat határt.

kisdiofa2.jpg

Tábortüzes mulatság a város közepén? Miért is ne? 

4. Kerthatár Közösségi kert - hamisítatlan kerti alomszékkel!


A Soroksáron található területet 2015. márciusában vették birtokba a kertbarátok, és azóta sok-sok, fáradtságot nem tűrő munkával csodálatos birodalmat varázsoltak. Még eredeti kerti alomszéket is készítettek, amelyről azt ígérik, hogy szagtalan és tápanyagban dús szerves trágyát képes előállítani - persze nem magától, hanem a kertészkedők segítségével.
 kerthatar1.jpg

A Kerthatár asztala az I. Közösségi Kertek Éjszakáján színpompás összhatást nyújt.

kerthatar2.jpg

A Kerthatár Közösségi Kert számtalan, különleges program helyszínéül is szolgál.

kerthatar_volt-lett.jpg

kerthatar_alomszek_1.jpg

                       Készül a kerti alomszék.

 

      Ilyen volt - ilyen lett a soroksári Kerthatár.

5. Kispesti oázisok - Több közösségi kerttel is büszkélkedhetnek


Kispest igazán kitett magáért, ugyanis négy közösségi kerttel is dicsekedhet. Az Első Kis-Pesti kert, Árnyas kert, Aranykatica kert és Zengő kert már több éve működő kisgazdaságok, ahol nemcsak kertészkedés, hanem különböző programok, kertünnepek is színesítik az évkört.

http://elsokispestikert.hu/
https://www.facebook.com/arnyaskert/
https://www.facebook.com/aranykaticakertkispest/
http://www.avarositanya.hu/zengo-kert/

kispesti_montazs.jpg

Kispesti közösségi kertek.

A bejegyzés trackback címe:

https://mrfoster.blog.hu/api/trackback/id/tr3911815033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Egri János, kvíznagymester (törölt) 2016.11.06. 18:19:14

Nem az ünneprontás vezérel, mert az egész kezdeményezés természetesen nagyon jó, de két kérdés merül fel bennem, mikor olyan belvárosi közösségi kertet látok, ahol zöldség és/vagy gyümölcs is terem:

1. mennyire szennyezettek, egyáltalán fogyaszthatóak-e ezek, ha a legsűrűbb szmog legközepén éli le teljes életét egy ilyen növény? mit szed fel a környezetéből? hogyan épül be a termésbe?
Cikkek szólnak arról, hogy milyen káros hatása van a nagy forgalmú utaknak a termőföldek vagy szőlőültetvények út melletti területein. Egy pesti lokációhoz képest pedig még annak is biztos tisztább a levegője.

2. mennyire szennyezettek, egyáltalán fogyaszthatóak-e a termések, ha a területen nem kezelt, szennyezett földben nevelik. Néhány helyen nem úgy tűnik, hogy lett volna talajcsere. "bemérték" hogy mi maradt abban a talajban? mit sziv onnan fel? mi mosódik be a földbe a környezetből?

Van ennek valamilyen Nébihes vagy bármilyen felügyelete? Vagy a jószándékon túl nincs szakmai-egészségügyi háttér? Persze ez igy túlzás leirva, de minél nagyobb a támogatottsága ennek a "mozgalomnak" annál megnyugtatóbb lenne ezeket tisztázni?

Egri János, kvíznagymester (törölt) 2016.11.06. 22:18:29

@kingha: köszi, a hivatkozott tanulmány az adatokkal sajnos nem elérhető.
Illetve az balkonkerteket tárgyal.

Két idézet azért igy is sokatmondó a feltett két kérdésemre:
1.
"A levegőben porral terjedő nehézfém szennyezést illetően: ha balkonkertünk kellő távolságra van a forgalmas utaktól, esetleg épület- vagy növénysáv választja el tőle, akkor a termelt zöldséggel kapcsolatban nincs okunk aggodalomra."

2.
"Mindezekből levonhatjuk a következtetést, hogy a városban a forgalomból származó nehézfém-szennyezés a terhelt utak mentén lévő talajban a legerősebb, az erkélyünkön termelt zöldségek ültetőközege viszont – remélhetőleg – nem innen származik, éppen ezért figyeljünk rá, hogy csomagolt vagy megbízható helyről származó talajt használjunk."

Mért adatok nélkül persze csak elmélkedés ez, de nem-cserélt talajban, fogalmas út mellett termelt cuccot továbbra sem ennék.

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2016.11.07. 02:17:16

Általában ez a leggyakrabban felmerülő kérdés a közösségi kertekkel kapcsolatban. Ez természetesen a kertek alapítóit is érdekelte, ezért több alkalommal vizsgáltatták a kertek földjét, az eredmény sehol nem lépett túl semmilyen határértéket. Ettől függetlenül a legtöbb budapesti közösségi kert földje máshonnan hozott termőföld, egyszerűen azért, mert a helyszínen levő földnek általában igen alacsony a tápanyagtartalma. Érdemes azt is hozzátenni, hogy a felsorolt kertek általában nem forgalmas utak mellett vannak - meg persze azt is, hogy a legtöbb kertben a házirend része a vegyszerhasználat kerülése. (E két feltétel egyébként sok mezőgazdasági területre nem teljesül.)
Ez azt jelenti, hogy ezekben a kertekben termesztett növények nyugodt szívvel fogyaszthatók. És ami még fontosabb: megadják a városban lakónak azt a lehetőséget, hogy kapcsolatba kerüljön a természettel, még ha nem is képes itt megtermelni magának minden élelmiszert.

kingha 2016.11.07. 08:40:58

@airdace: köszönöm a kimerítő választ.
emlékeztem arra, hogy valamikor az első Grundkert idejében kíváncsiságból és mert volt is adott lehetőség - bevizsgáltak "zöldeket" a kertből, és ezt említették valahol, így került be a link.
mégis a sok kötekedés szélére "hogy ezt is ellenőrizni kellene, meg különben minden egyebet" - megjegyzem a közösségi kerteknek (és a linkben említett "balkon kerteknek") nem a "mezőgazdasági termelés" az elsődleges céljuk - hanem az ember és a föld/növények kapcsolat újraírása és erősítése, valamint ennek mindenféle sajtóban ironikusan ideologizált verziója. az elmúlt évek tapasztalata alapján mégis azt mondhatom, hogy a városi kertészkedés kifejezetten átalakítja az életed és a világszemléletedet. és ez a lényeg. na, meg a bazsalikom és paradicsom.

Egri János, kvíznagymester (törölt) 2016.11.07. 12:54:14

@airdace, @kingha:
Egyszerűen csak jó látni, hogy a közösségépitésen és a jószándékon túl megjelenik az ésszerűség és a szakértelem. Lehet kötekedésnek tűnt, de ezek azok a kérdések, amik mindig felmerültek bennem és sosem láttam tárgyalva.
A természethez, a zöldhöz közeledés részét én is látom és ez a legjobb az egészben. Éltem Hollandiában ahol ennek és a kisállatkerteknek van hagyománya és látszott, hogy igyekeznek úgy felnevelni a városi gyerekeket, hogy lássanak kertet és haszonállatot is.
Usában lakva is szimpatikus a közösségi kertek rendszere, de itt kicsit elszállt inkább az elképzelések vezetik az embereket (városi ember farmerkodik fogalom nélkül), mintsem a szakértelem. Persze még igy is messzemenően pozitiv a mérleg, de talán innen jött az egész kötekedés.