7 különleges falfreskó Budapesttől New York-ig
2016. december 17. írta: Mr. Foster

7 különleges falfreskó Budapesttől New York-ig

Sokszor úgy bukkanok rá egy-egy különleges részletre a városban, hogy nem is számítok rá. Ilyen élmény volt, amikor először jártam a Mikszáth téren, a sarkon található Zappa Cafféban - a korábbi Tilos az Á-ban. A belső teret ugyanis az egész falat uraló falfestmény-freskó borítja. Egyediségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy az alkotást a Szépművészeti Múzeum műemlékké nyilvánította.

De nem csak Budapesten, hanem a világ több pontján is láthatnak hasonló különleges alkotásokat New Yorktól kezdve, Madridon át Texasig. Ráadásul a kávéházi freskóknak gyakran érdekes a történetük. Kíváncsi rájuk?

funzine_hu.jpgJean-Michel Verret 1992-ben saját fényképe alapján, egyedülálló technikával készítette a 360 fokos illúziót keltő nagyszabású festményt, mely átível falon, padlón és még a plafonos is / Fotó: funzine.hu

1. Budapest: a falakat borító 3D hatású festmény története

Jean-Michel Verret, francia származású művész 1992-ben készítette a kultikus szórakozóhely, a „Tilos az Á" falára a nagyszabású képet. Az alkotás a készítője által kifejlesztett technikai megoldással vívta ki az elismerést. Ilyen típusú festményből ugyanis csak kettő található a világon.
 
Verret - különleges találmányával - tulajdonképpen a panorámafényképezés elődjét teremtette meg: egy fényképezőgép és egy robot együttes használatával 360 fokos körpanorámát készített. az így készült képet diavetítővel a festésre kiszemelt falra vetítette. Ezt a képet aztán ráfestette a felületre, és  ezzel olyan hatást ért el, mintha három dimenzióban részesei lennénk a körülöttünk lévő festett helyszínnek.
170270_488215806769_6821272_o.jpg
Mi lett a falfestmény sorsa?
Mondvacsinált indokokkal 1995-ben végül végleg bezáratták a kultikus helyet. A nosztalgiát kedvelőknek így a falfestmény értékét az is növeli, hogy ez az egyetlen olyan része a helyszínnek, ami még őrzi a néhai klub hangulatát. 

J
elenleg Frank Zappáról elnevezett kávézó és étterem működik itt, jó idő esetén hangulatos teraszhelyiségből figyelhetjük a környező tér városi hömpölygését. Ha pedig egy kis zenei élményre vágyunk, látogassunk el az alagsorban működő Trafik klub koncerthelyiségébe.

02-tilos_csokolom-horz.jpgA "Tilos az Á" a '90-es években helyet adott akkor még ismeretlen zenekaroknak is: a képeken a Csókolom és az Új Nem. A helyszínen született meg a legendás és azóta is működő Tilos rádió is / Fényképek forrása: passzio.hu

03_nquimby_v1-13-horz.jpgAz azóta nagyívű karriert befutó Quimby zenekar többször is fellépett a kultikus helyen / Fotók Miklya Anna és Dömötör Endre Quimby című könyvéből (a fotósok részleges névsora megtalálható a könyvben)

1989-ben alapította Németh Vladimir az akkoriban egyedülállónak számító "Tilos az Á" nevű szórakozóhelyet a belváros szívében, a Mikszáth Kálmán téren. A rendszerváltás évében létrejött multikulturális helyszín otthont adott különböző művészeti irányzatoknak. 

A különleges budapesti falfestmény egyedülálló értékét időközben mások is észrevették: az alkotást műemlékké nyilvánították. Az állagmegóvás érdekében 2011-ben már egy restauráción is túlesett. Habár a 3D hatás mára nem igazán érhető tetten - állítólag az azóta már lebontott galéria egy pontjáról lehetett a képet ilyen módon szemlélni -, az alkotás mindenképpen megér egy vizitet.
180650_492393081769_2853998_n.jpg
Jean-Michel Verret festménye hűen tükrözi vissza a '90-es évek New Yorkját.
A mű alapjául szolgáló fénykép az alkotó lakásának ablakából készült / Fotók forrása: facebook 

Divatbemutatótól kezdve színházi esteken és performanszokon át a táncházig voltak itt programok, és számos, akkor még "no name" alternatív zenekarok. A hely légköre tökéletesen illeszkedett az akkori fiatalság kiáramló életérzéséhez: szabadság, közösségi összetartozás, nyitottság a különbözőség felé, új irányzatok felfedezése. 

03-tilos_zappa.jpgA "Tilos az Á"-ban 1991-es budapesti tartózkodása során maga Frank Zappa is fellépett.  A hely ebből az apropóból kapta későbbi nevét / Fotó forrása: passzio.hu

01-tilos_bejarat-horz.jpg



2. Egy elvarázsolt hotelszoba New Yorkban

A francia származású művész másik, hasonló technikával készített festménye Verret franciaországi szülőfalujának képát ábrázolja egy New York-i hotel halljába. 

jmv_22.jpg
Verret következő terve az volt, hogy Budapest egy utcarészletét szintén lefényképezi a fent leírt módon, majd festmény formájában a világ egy távoli pontjára, Japánba utaztatja. Az ötlet azonban végül nem valósulhatott meg, mert a művész időközben meghalt.
jmverrett.jpg
 
3. Művészcsillagok találkahelye: erotikus falfestmények a Café des Artistesben

A találó elnevezésű Hotel des Artistes, azaz Művészek Hotele és a földszintjén lévő Café de Artistes sokáig Amerika művészcsillagainak találkozóhelye volt. Howard Chandler Christy a bártulajdonossal megegyezve erotikus freskók festésébe kezdett 1934-ben. A fiatal nőket ábrázoló ikonikus sorozat a fiatalság és szépség érzékiségét emelte ki és keltette életre.



4. Latin-amerikai hírességek a falon: Mi Tierra Dining Room

A San Antonioban található legendás mexikói étterem igazán autentikus élményt nyújt. Élénk színkavalkád jellemzi, ami teremről-teremre változik, és intenzitása szinte magába szippantja a belépő vendégeket. A falfreskó az „Amerikai álom" címet kapta, és még 25 évvel ezelőtt kezdte el festeni egy mexikói művész, az elmúlt 16 évben pedig Robert Ytuarte egészítette ki újabb és újabb portrékkal a freskót. 
mitierra.jpg
Az étteremnek kezdetektől egy család tulajdonosa, ők is rajta vannak a falfestményen, de rajtuk kívül több mint 100, különböző területeken kiemelkedőt alkotó latin-amerikai ember portréját is láthatjuk.


5. Tüzes jelenet a falon Manhattenben
 
Eredetileg a középkori Sienát kellett volna megörökítenie a művésznek a falon. Sandro Chiat firenzei festő  az évente megrendezett, korabeli kosztümökben folytatott lovas verseny, a Palio di Siena forgatagát jelenítette meg Sandro Chiat festő.

A tüzes jelenet a Palio Bar díszleteként szolgált 1986-os nyitásától egészen nemrégiben történő bezárásáig. Amíg az új tulaj általi nyitásra várunk, képzeljük csak el hogyan válik még lázasabbá és mozgalmasabbá a jelenet néhány frissítő koktél elfogyasztása után.

sandro.jpg


6. Meseszerű jelenetek egy Mumbai bárban

A Cafe Mondegart iráni bevándorlók alapították valódi perzsa kávézóként 1932-ben Mumbaiban, a korábbi Bombayben. A jelenlegi épület (Metro House) ezután az Apollo Hotelnek adott otthont a hozzá tartozó, fogadótérben lévő kávézóval. A 20. század közepén elsőként vásároltak egy wurlitzert, és ezzel párhuzamosan étteremmé alakult a kávézó.

A '90-es évekre a Cafe Mondegar új berendezéssel és Mario Miranda falakra és plafonra festett freskóival már bárként várta a vendégeket.

A hely vezetői  Rusi és Hoshang Yazdegardi, a Yazdegardi család képviseletében arra kérték Mario Mirandát, hogy meseszerű jeleneteket fessen két szemközti falra, két különböző témával. Míg az egyik fal témája Élet Bombay-ban, addig a másik A kávézó atmoszférája jelenetet kelti életre.

Miranda először vászonra készített vázlatokat mielőtt a Sir J.J. Iparművészeti Intézetben alkotó tanítványai segítségével a falakra festette őket.



7. 25 méter hosszú freskó New Yorkban

Néhány történet a művészet világában is előre elrendeltnek tűnik, mint ahogy a Rosewood Hotel freskójának története is. A sztori a Pan American World Airways alapítójával, Juan Trippe-vel kezdődik Hong Kong-ban és a fiával, Ed Trippe-vel ér véget a Bermudán.

A kettő között pedig megszületik a rendkívüli, 25 méter hosszú freskó, ami 45 éven keresztül volt a New York-ban lévő Pan Am épület Sky Club részének éke.
 

Juan Trippe 1965-ben Ázsiába utazott és közben Hong Kongban is tett egy kitérőt, ami akkortájt a világhírű Gerard d'Alton Henderson festő és freskókészítő otthona volt.

Handerson freskói a híres Mandarin Hotel falait is díszítették, így az ott megszálló Juan Trippe lenyűgözve a művektől a művésszel való találkozó szervezésére kérte közös ismerősüket. Nemsokára Hendersonnak megvolt a felkérése, hogy elkészítse a New York-i Pan Am Sky Club freskóit.

A művész vászonra festett olajfestményei a korai klipper vitorláshajókat és bálnavadász hajókat ábrázolják, amelyek 19. század közepén szelték a világ vizeit. A freskó jelenetei a New York-i kikötőben kezdődnek az 1850-es években, majd sorra következnek a hongkongi Viktória-kikötő (1860), Rio de Janeiro kikötője (1850-es évek), a konstantinápolyi kikötő (1850 körül), a bejrúti kikötő, és végül  Hawaii Lahaina Maui kikötője az 1860-as évekből.

A freskók ma a The Point nevű étterem falait díszítik a Bermuda-szigeteken lévő Rosewood luxusszállodában. A Trippe család bermudai partnerekkel együtt 2009-ben nyitotta meg a szállodát. Henderson, a művész, aki most a Fülöp-szigeteken lakik, levelében azt írta Ed Trippe-nek, hogy "Az istenek akarata, hogy a freskó végül megtalálta méltó helyét nálad".

A bejegyzés trackback címe:

https://mrfoster.blog.hu/api/trackback/id/tr918361804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.