Feledhetetlen magyar filmek az ötvenes évekről és az 1956-os forradalomról
2017. október 20. írta: fosterur

Feledhetetlen magyar filmek az ötvenes évekről és az 1956-os forradalomról

szerencses_daniel.jpg

Csak szubjektív listát lehet készíteni azokról a művekről, amelyek az ötvenes éveket, illetve a személyi kultuszt idézik. Vagy azokról, amelyek akár konkrétan, akár áttételesen az 1956-os forradalommal, és a forradalom utóéletével foglalkoznak.

Remek filmeket forgattak az 1970-es, 1980-as, 1990-es években, ezekből válogattam néhányat. Azok kerültek erre a listára, amelyek klasszikussá, kultfilmmé váltak, vagy rangos díjakat kaptak.

1. Angi Vera

1979, rendező: Gábor Pál. Az 1980-as Oscar-díjra nevezték, a legjobb külföldi film kategóriában, de a shortlisten már nem szerepelt.

Az egyik Magyarországon élő olasz barátom nagy kedvence ez a film. Szerinte megfelelően nyomasztó lett a légköre ahhoz, hogy elképzelhesse, milyen lehetett egy tapasztalatlan lány élete az 1948-as fordulat után, és hogyan telepedett rá az ideológia a mindennapokra.

Angi Vera egy segédápoló, aki felszólal, és őszintén elmondja, milyen visszásságokat tapasztalt a kórházban. Pártiskolába küldik, és elkezdődik az átnevelése... A főszerepet a 2015 tavaszán elhunyt Papp Vera játszotta.

 

2. Szerencsés Dániel

1983, rendező: Sándor Pál. Elnyerte az 1983-as Magyar Játékfilmszemle fődíját. Sándor Pál megkapta érte a Cannes-i filmfesztiválon a Filmkritikusok Nemzetközi szövetségének díját, Bodrogi Gyula pedig 1984-ben a legjobb férfi alakításért járó díjat kapta meg a Magyar Filmkritikusok díját.

Ebben a filmben szerettem meg színészként Rudolf Pétert. Bár a forgatás idején csak 23 éves volt, zseniális akalítást nyújtott Szerencsés Dániel szerepében.

Két fiú, Dani és Gyuri elindul otthonról a forradalom leverése után, hogy külföldön próbáljon szerencsét. Dani a szerelme, Mariann után menne, Gyuri pedig azért menekülne, mert részt vett a fegyveres harcokban. A határig jutnak, ahol egy szállodában kell várniuk az embercsempészekre. Miközben a fiúk azon tépelődnek, hogy menjenek vagy maradjanak, drámai találkozásra kerül sor Gyuri rég nem látott apjával...

 

3. A tanú

1969, bemutató: 1979, rendező: Bacsó Péter. 2012-ben az 53 legjobb magyar alkotás közé választotta a Magyar Filmművészeti Akadémia.

Kevés ennél abszurdabb film született az ötvenes évek nem kevésbé abszurd világáról. Számtalan jelenetet tudunk kívülről idézni, rengeteg ma is használt szállóige származik a filmből.

A történet szerint Pelikán József, a gátőr egyedül neveli gyermekeit, megmenti az egyik régi bajtársát, akivel illegális kommunista tevékenységet folytatott. Valaki névtelenül feljelenti Pelikánt, aki ezek után szürreális események során megy keresztül, amelyben egymást váltják a börtönbüntetések, a kinevezések és a titokzatos találkozások Virág elvtárssal.

 

4. Kettévált mennyezet

1982, rendező: Gábor Pál. A Magyar Filmszemle legjobb színésznőnek járó díját a főszereplő, Básti Juli kapta 1982-ben.

Egy gyermekeit egyedül nevelő, vidéken dolgozó mérnök megismerkedik egy nővel, Júliával, aki vállalja, hogy hozzájuk költözik, és neveli a gyermekeit. A nő szerelmes lesz, a férfi a szerelmet nem tudja viszonozni, és egy másik nő miatt el is hagyja.

Amikor 1955-ben a férfit letartóztatják, Júlia kitart mellette, és bár súlyos beteg, a gyerekekkel marad. Akik egyébként lenézik a fiatal nőt, és kegyetlenül bánnak vele. A történet 1956 őszén fejeződik be, amikor a mérnököt kiengedik a börtönből. De azt már előre lehet tudni, hogy a film magánéleti tragédiába torkollik.

Vészi Endre Kettévált mennyezet from Ágnes Vészi on Vimeo.

 

5. Szamárköhögés

1987, rendező: Gárdos Péter. A Magyar Filmszemle legjobb színésznek járó díját a férfi főszereplő, Garas Dezső nyerte el 1987-ben.

Zseniálisan megírt, végig feszes, tragikomikus film, amely A tanúhoz hasonlóan sokan és sokszor idéztek már. Egy család életét láthatjuk a forradalom alatt, a párkapcsolati problémáikat, a több generáció együtt éléséből származó konfliktusokat, és itt is előkerül a fojtogató kérdés, csakúgy, mint a Szerencsés Dánielben: menjünk vagy itthon maradjunk?

Garas Dezső, Törőcsik Mari, Hernádi Judit, Reviczky Gábor, Végvári Tamás és a még gyermek Kárász Eszter brillírozik végig. Ez a film azért is lett sikeres, mert más szemszögből, a gyerekek élményein, tapasztalatain keresztül láttatja velünk, hogyan csapódtak le az 56-os események egy pesti család életében.

 

6. 6:3 avagy, Játszd újra Tutti

1999, rendező: Tímár Péter. Az 1999-es Magyar Filmszemlén a film megkapta a zsűri különdíját, a férfi főszereplő, Eperjes Károly pedig a legjobb színésznek járó díjat.

Fergeteges vígjáték, nagyszerű szatíra az 1950-es évekről, és persze ez a film sem nélkülözi az abszurd jeleneteket.

A meseszerű történet főszereplője egy éppen a legendás 1953-as meccs idén született férfi, Rezső, vagyis Tutti. Egy alkalommal felpróbálja Hidegkuti Nándor meccsen viselt mezét, elájul, és 1953-ban tér magához, november 25-én, a híres meccs napján, a mérkőzés előtt, az ő születése előtt pár órával. Tutti mindent megpróbál annak érdekében, hogy végighallgathassa a meccset, és megtalálja az édesanyját, közben friss ismerőse, Helén próbál neki segíteni. Egyre szürreálisabb kalandokba keverednek a meglepő végkifejletig.

 

7. Szerelem

1971, rendező: Makk Károly. Törőcsik Mari és Darvas Iván a Cannes-i Filmfesztiválon külön dicséretben részesült a filmben nyújtott alakításáért, és Arany Pálma-díjra is jelölték. Magyarország ezzel filmmel nevezett az 1972-es Oscarra a legjobb idegen nyelvű film kategóriában, ám sajnos a shortlistre sem került fel.

Végtelenül szomorú film ez. És nem csupán azért, mert a film főszerepét játszó Darvas Iván valóban börtönbüntetést kapott az 1956-os eseményekben való részvételért, mint a politikai okokból bebörtönzött főhős. Hanem a szituáció miatt is.

A beteg, idős asszony egyre várja haza a fiát, menye ápolja, ő vigyáz rá, és végig abban a hitben tartja anyósát, hogy János külföldi filmforgatás miatt nem jön haza. Az idő telik, az idős asszony haldoklik, de János még sehol... A lassan, finoman vezetett cselekmény és a kitűnő színészi játék miatt is érdemes megnézni.

 

8. Egymásra nézve

1982, rendező: Makk Károly. A Cannes-i Filmfesztiválon Arany Pálmára jelölték a rendezőt, a film női főszereplője, Jadwiga Jankowska-Cieslak pedig elnyerte a legjobb női alakításért járó díjat. 

Ez a többrétegű alkotás is kiválóan mutatja be, milyen nyomasztó is volt az ötvenes évek, hogyan telepedett rá a mindennapokra 1956 utóhatása. Mit jelentett a sajtóban a cenzúra és az öncenzúra, milyen volt a téeszesítés, hogyan váltak emberek az elnyomás hatására maguk is zsarnokká a magánéletben, mit jelentett abban az időben a tiltott kapcsolat, és milyen következményekkel járt, ha valaki ki akart törni a szűkre szabott keretek közül, vagy netán szökni próbált - az adott élethelyzetéből vagy az országból. 

 

9. Napló apámnak, anyámnak

1990, rendező: Mészáros Márta

Az önéletrajzi ihletésű Napló-trilógia harmadik része a vérbe fojtott forradalom  következményeivel, az eseményeket követő időszakkal foglalkozik. Ennek az alkotásnak is a Napló gyermekeimnek című filmben, az első részben megismert Juli  a főszereplője.

Ez a film azért fontos, mert újabb szemszögből láttatja a forradalmat követő hónapokat. A fiatal nő a történet szerint 1956. november 4-én haza Moszkvából Budapestre, akkor, amikor a szovjet hadsereg megkezdte a forradalom leverését. Juli célja az, hogy megörökítse, ami Budapesten történik, mert látja, hogy ez nem ellenforradalom, mint azt a propaganda állítja. Külföldre szökik, majd visszatér, és az is kiderül, jól döntött-e.

 

 ÖNÖK MIVEL BŐVÍTENÉK A LISTÁT?

A bejegyzés trackback címe:

https://mrfoster.blog.hu/api/trackback/id/tr812921507

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pestépítő 2017.10.21. 08:04:27

Szabadság szerelem...lol

- duplagondol 2017.10.21. 08:15:01

Azért az valahol jellemző, hogy az ötvenes évekről szóló, sőt, még az '56-ot (!) érintő legjobb filmek a rendszerváltás előtt készültek...

Intimitás Gourmet · http://intimitasgourmet.blog.hu/ 2017.10.21. 09:00:23

@- duplagondol: No igen, ezen már én is elgondolkoztam párszor.Ez simán megérne egy elemzést

Intimitás Gourmet · http://intimitasgourmet.blog.hu/ 2017.10.21. 09:04:37

nekem a Kolorádó Kid nagyon bejött, a Mansfeldte elrontották.

készült még egy film 2006-ban, voltam az előzetes vetítésén, de az el is tűnt,majd megkeresem mi a címe

Papp Sanyi 2017.10.21. 09:24:15

Az Eldorádó is ide kívánkozott volna.

gromek71 2017.10.21. 10:14:44

@Papp Sanyi: Csodálkoztam is, hogy ez a listáról lemaradt.

ArnWald 2017.10.21. 10:29:01

Azért az újak között is vannak nagyon jók: elsősorban A Vizsga, de ott a Berni követ, esetleg a Szabadság különjárat.

laci_52 2017.10.21. 11:48:01

Megáll az idő

Te rongyos élet

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2017.10.21. 12:04:48

@- duplagondol: ennek az a legfőbb oka, hogy a Kádár rendszer azzal mosta magát és próbálta a 70-80-as éveket eladni, mint emberek számára szuperjó rendszert, hogy az '50-es évekre nyomta a kommunizmus minden bűnét, tehát ahhoz képest próbálta jónak mutatni magát. Magyarán ez is csak egy eszköz volt arra, hogy ne legyen még egy 56. Elvtársak nagyon fostak ettől, és ez vezérelte őket a szocializmus utolsó két évtizedében. A listán lévő filmek többsége ilyen szempontból a "késő" kommunista rendszert mentegeti, arról nem beszélve, hogy számos olyan karakter vagy egyéb elem van bennük, ami közvetetten 56 ellenes. Sokszor ez olyan formában jön ki, hogy a "disszidáló" és egyéb elégedetlen karakterek nagyon hibásak (vagy a hibájuk jellege olyan). Szóval nem kell elájulni a szocializmusban készült 56-os filmektől. Párt engedéllyel készítették őket, és bármilyen hihetetlen, de a legtöbbje Kádár-rendszer propaganda.

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2017.10.21. 12:07:49

@Time Goes By: amolyan "reform komcsi" a "keményvonalas komcsi" ellen típusú propaganda.

Duplaxiii 2017.10.21. 13:48:07

Az hiszem az utóbbi idők legjobb posztját olvashatjuk, de még inkább csodálatos az időzítése. És ezért most köszönetet mondok az Indexeseknek is, hogy kikerülhetett a címlapra!
Nem is érdemes azon vitatkozni, hogy mikor és miért csinálták ezeket a remekműveket, inkább köszönjük meg, hogy egyáltalán dokumentálhatták páran az a borzalmas, gyilkos korszakot!
Persze, Eldorádó...
De akkor tegyük hozzá a Fényes szelek-et is, hiszen a mai genderalapú PC elvű aktivistaközösségek tanulhatnának abból a szenzációs filmből, gyakorlatilag magukra ismerhetnek és rájönnének, hogy mindenféle kisebbség által a többségre erőltetett kéretlen és torz gondolkodás, viselkedés milyen targikus végeredményre vezethet!!!!
Szóval számomra Mészáros Márta ebből az irányból az etalon!
Ő minden korszakos filmjével valójában dokumentumot hagyott ránk.
Ideális páros voltak Jancsóval...
És ha már szóba kerültek későbbi filmek, mint a Berni követ, kérek mindenkit, hogy nézze meg Mászáros Márta Utolsó jelentés Annáról című filmjét.
Abban egyszerre van jelen a háború, az átmenet, az 50-es évek, 56-os események és az emigráció, kiegészítve az emberi kapcsolatokon keresztül látható személyes vonalak is!
Ja!
És kihagyhatatlan egy színházi előadásból készített tv film is, a Kiss József rendezte Az angyalok nem sírnak! Sztárek Andreával, Huszárik Katával,
ifj. Jászai Lászlóval! Na az nem semmi! Én, bevallom többször könnyeztem közben...

Duplaxiii 2017.10.21. 14:00:39

@Time Goes By:
Valóban sok igazság van abban, amit írsz.
Tegyük hozzá a 3 T korszak jellemzőit, a szelepet.
Akkor sok regény, film, színpadi mű is megjelenhetett, a lényeg annyi volt, hogy közvetlen felelősségre ne mutassanak rá az aktuális vezetésre vonatkozóan.
Már több aktuális kritika, produktum is mehetett, ha azzal "csak" a rendszer általános elkölcstelenségeire mutattak rá, egy-egy korrupt illetékesre és nem magára a kádár-rendszerre!
Egy szelep volt, ezért mehetett Hofi, ezért írhatott már Moldova vagy Végh Antal. Azért említem őket, mert ők nem egy réteghez szóltak, hanem a társadalom egészéhez.
Vizsgáljuk ezt mondjuk Kállai Feri bácsin keresztül:
Döglött aknák (Csurkától, Majorral), A veréb is madár (1968-ból), Egy őrült éjszaka (1970).
Csak három ugyanolyan zseniális film, mint a Tanú.
Utóbbi már nem is témába vágó, már a korai kádár korszak borzalmas korrupciójára mutat rá, de mehetett!
És ha aktuálitás, akkor ebben is van, a feministák megnpzhetnék, abban is ott egy apró jelenet, amikor a bolti sokadik kislánynak a raktárban kell "megvásárolnia" az ellenőr jóindulatát! Nem csak a celebeknél működik hatalom kontra kiszolgáltatottság dolog.
Szóval ifazad van, de nekünk az lenne a feladatunk, hogy ne hagyjuk ezeket feledésbe merülni, minöl több fiatalnak kell megmutatni a még életünk részét képező borzalmakat.
Mert ma a politika már inkább el szeretné tüntetni, még 56-ot is...

Duplaxiii 2017.10.21. 14:05:51

Ja és elnézést kérek többektől, de az Eldorádó a kakukkfióka!
Az nem az 50-es évek boralmait akarta megmutatni, azt csak mi, akik és a családjuk nem a baloldal hívei voltunk vagyunk, teszük bele!
A film egy propaganda film volt, az osztályidegen, a szocialista, kommunista világ elleni, a munkás és parasztolsztált elleni ellenségeket mutatta be, hogy a nézők ne szimpatizáljanak az ilyenekkel (mint a kulák-dolog), és megvessék, kiközösítsék, feljelentség az Eperjes-féle osztályidegen önzőket.
Csak ugye nem jött be...

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2017.10.21. 14:05:58

Nagyon örültem, amikor az első helyen az Angi Verát láttam meg, ami az én all time magyar filmes toplistámon is szerepel, és teljesen osztom az olasz barát véleményét róla. A másik Gábor Pál-film, a Kettévált mennyezet talán nincs annyira a köztudatban, de sajnos a magyar filmtörténet jelentős része „láthatatlan” az átlagember számára: nem jelentek meg DVD-n, nem játssza őket a tévé, esetleg valami filmklubban lehet elcsípni valamelyiket.

Persze vannak más csemegék is a listán, mint például A tanú, a Szerelem vagy Mészáros Márta Napló-filmje. A Szamárköhögés nekem nem tetszett különösebben, a híres telefonálós jelenetet egyenesen idegesítően erőltetettnek tartom, és Tímár-filmjét se kedvelem, Eperjes játéka kifejezetten nem tetszett. Az Egymásra nézve érdekes eset: a maga idejében nagyon hatásos, felkavaró műnek tartottam, merészsége minden szempontból hatott rám, a közelmúltban újranézve azonban már nem éreztem ugyanazt az erős, katartikus hatást.

Tristee 2017.10.21. 15:44:11

@Time Goes By:
"ennek az a legfőbb oka, hogy a Kádár rendszer azzal mosta magát és próbálta a 70-80-as éveket eladni, mint emberek számára szuperjó rendszert, hogy az '50-es évekre nyomta a kommunizmus minden bűnét, tehát ahhoz képest próbálta jónak mutatni magát."

Azért ismer ennél nagyobb csalárdságokat is a világtörténelem, minthogy a késői Kádár-kor jobbnak "próbálta" mutatni magát az ötvenes évekhez képest. Ehhez ráadásul nem is kellett nagy erőfeszítéseket tennie, ugyanis a kései Kádár-kor valóban sokkal jobb volt azokhoz a bizonyos "ötvenes évek"-hez képest. Tehát, a filmek nem mutathatták ennek az ellenkezőjét.

"Magyarán ez is csak egy eszköz volt arra, hogy ne legyen még egy 56."

Még a rendszerváltás idején sem volt Magyarországon forradalmi helyzet, nemhogy a kései Kádár-korban, amikor a nyugati elemzők szerint is Kádár gond nélkül nyerhetett volna egy úgynevezett szabad választáson.

"A listán lévő filmek többsége ilyen szempontból a "késő" kommunista rendszert mentegeti"

Tehát, állítja Time Goes By, Bacsó Péter, Gábor Pál, Makk Károly, Sándor Pál és a többiek vagy kommunistabérencség, vagy megalkuvás okán hazug filmeket készítettek.

"számos olyan karakter vagy egyéb elem van bennük, ami közvetetten 56 ellenes. Sokszor ez olyan formában jön ki, hogy a "disszidáló" és egyéb elégedetlen karakterek nagyon hibásak (vagy a hibájuk jellege olyan)."

Bár közelítünk felé, talán még nem tartunk ott, hogy mindenki köteles lenne a Time Goes By-féle 56-os interpretációt elfogadni, egészen a disszidálók csakis makulátlan jelleméig. Nem kétséges, hogy Time Goes By számára kizárólag egy ilyen világ elfogadható - lehet, hogy ez meg is fog valósulni, vannak erre mutató jelek.

Szóval nem kell elájulni a szocializmusban készült 56-os filmektől. Párt engedéllyel készítették őket, és bármilyen hihetetlen, de a legtöbbje Kádár-rendszer propaganda.

Tehát a már említett Bacsó Péter, Gábor Pál, Makk Károly, Sándor Pál és a többiek a Kádár-rendszer - párt engedélyes - propagandistái voltak. Makk Károly 2014-ben mint ilyen kapta meg az antikádárista rendszer antikádárista államfőjétől a Nemzet Művésze díjat.

Tristee 2017.10.21. 15:46:27

Pontosítás: ez a rész "Szóval nem kell elájulni a szocializmusban készült 56-os filmektől. Párt engedéllyel készítették őket, és bármilyen hihetetlen, de a legtöbbje Kádár-rendszer propaganda." idézőjelben értendő, mivel Time Goes By megjegyzése.

kvadrillio 2017.10.21. 15:57:25

sztem....ma, sokkal ütősebb filmeket lehetne készíteni a kihalt falvainkról..., a fűtéshez szükséges tüzelőfahiányról.... stb....stb.......

de, azért az 56-os filmek is élményeket adtak...., nekem speciel direkt hiányoznak a witttnermariskák a golyhószórójukkal, az agyonlőtt emberkék az utcákon, a fákrafelakasztott emberkék bizarrrr látványai, főleg amikor még a kivágott szívük helyéről is csordogál a vérük.......ANNYIRA HATÁSOSAK VOLTAK EZEK A FILMECSKÉK..., DIREKT HIÁNYOZNAK ! nektek is ??? :O).

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2017.10.21. 16:14:16

"ugyanis a kései Kádár-kor valóban sokkal jobb volt azokhoz a bizonyos "ötvenes évek"-hez képest. "
Ez a legostobább és/vagy legmanipulatívabb hazugságok egyike, amit a kommunizmussal kapcsolatban fel szoktak hozni.
A Kádár-kommunizmus ugyanolyan rohadt volt a tövéig, mint a Rákosi, max a felszínen tűnhetett "jobbnak", ami alapvetően abból fakadt, hogy már nem minden egyes állampolgárt tekintett ellenségnek, hanem csak azokat, akik nem voltak kussban. Mindazonáltal ugyanolyan árgus szemekkel és pszichotikus paranoiával figyelte az állampolgárait. Amúgy ezt a véleményedet leginkább azok szokták hangoztatni, akik vagy a rendszer kegyeltjei voltak, vagy a másik két eset, hogy nem érdekelte őket a politika és az, hogy milyen társadalomban élnek, vagy megvezetett sík hülyék voltak.

"Még a rendszerváltás idején sem volt Magyarországon forradalmi helyzet"
Pont erről beszélek, erről szóltak a 70-80-as évek. Ez volt Kádár elsődleges szempontja: kifogni a szelet az elégedetlenkedők vitorlájából. A rendszer, az ideológiája, az attitűdje még ugyanaz a szar volt, mint előtte. arról ugye nem is beszélve, hogy az elégedetlenkedők többsége lelépett 56-ban, vagy megölték, vagy a perifériára szorították őket. Ebben volt ügyes Kádár, tudta, hogy kiket kell vasmarokkal elnyomni, kiket lehet tűrni, és kiket kell támogatni.

"Tehát, állítja Time Goes By, Bacsó Péter, Gábor Pál, Makk Károly, Sándor Pál és a többiek vagy kommunistabérencség, vagy megalkuvás okán hazug filmeket készítettek."
Igen. Hallottál a Tiltott, tűrt és támogatott kategóriákról? Kommunista ellenes filmek abszolút tiltott kategória volt, A tűrt volt az, ami ideológiailag nem passzolt, de különösebben nem ítélték veszélyesnek. A támogatott kategória pedig az volt, aki kommunistának számított, vagy legalábbis baloldalinak és alkotásai valamilyen formában akár közvetve akár közvetlenül a kommunizmust támogatta. Az általad felsorolt többség a "támogatott" kategóriába tartozott, hiszen aktívan alkothattak a kommunizmusban. Nem véletlenül. Ha kritizálták is a kommunizmust, azt az '50-es évekbe helyezték, és csakis baloldali szempontból kritizálták.
És igen, a 70-80-as években készült film többsége 56 ellenes film, amit te is láthatnál, ha mogyorónyinál nagyobb agyad lenne.
Ja, és nem érdekel, hogy kit hányszor és mikor tüntettek ki, már csak azért sem, mert én nem vagyok politikus, nekem nem kell megfelelnem senkinek. A kitüntetések mindig

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2017.10.21. 16:25:35

@Tristee:

Ja, és abbahagyhatod ezt a végtelenül ostoba és előítéletes szarkazmust, mert teljes egészében előítéletesség és elfogultság mondatja veled.

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2017.10.21. 16:35:43

@Tristee: "Bár közelítünk felé, talán még nem tartunk ott, hogy mindenki köteles lenne a Time Goes By-féle 56-os interpretációt elfogadni, egészen a disszidálók csakis makulátlan jelleméig. Nem kétséges, hogy Time Goes By számára kizárólag egy ilyen világ elfogadható - lehet, hogy ez meg is fog valósulni, vannak erre mutató jelek."
Ja, és még valami. Ne adj a számba olyat, amit nem mondtam, ami persze fakadhat nem csak rosszindulatból, és szándékos csusztatásból, de ostobaságból is. (Esetedben nehéz eldönteni, hogy melyik is. ) és mivel teljesen előítéletes vagy, ezért a következtetéseid is abszolút hibásak, ami nem véletlen. Egyrészről végtelenül előítéletes vagy, aki azt hiszi, hogy minden sajátjával ellentétes véleményt ismer, sőt az alapján már az embert is ismerni véli. Végtelenül ostoba dolog.

a nemzet fogatlan provokátora 2017.10.21. 18:21:24

Sztem a Szerelem nem annyira az ötvenes évekről szól, hanem a kádári konszolidáció kezdetéről, amikor a 60-as évek elején amnesztiában részesült sok, politikai okból eítélt, és hazamehetett a börtönből.
(Érdekesség, hogy ugyanabban a cellában vették fel a börtön-béli részt, ahol Darvas a valóságban is raboskodott.)

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2017.10.21. 20:48:18

@kvadrillio:

Első nekifutásra javaslom úti célnak például Észak-Koreát.

Tristee 2017.10.21. 21:20:25

@Time Goes By:
"A Kádár-kommunizmus ugyanolyan rohadt volt a tövéig, mint a Rákosi, max a felszínen tűnhetett "jobbnak", ami alapvetően abból fakadt, hogy már nem minden egyes állampolgárt tekintett ellenségnek, hanem csak azokat, akik nem voltak kussban. Mindazonáltal ugyanolyan árgus szemekkel és pszichotikus paranoiával figyelte az állampolgárait. Amúgy ezt a véleményedet leginkább azok szokták hangoztatni, akik vagy a rendszer kegyeltjei voltak, vagy a másik két eset, hogy nem érdekelte őket a politika és az, hogy milyen társadalomban élnek, vagy megvezetett sík hülyék voltak."

Létezik még egy kategória, nem véletlen, hogy ez számodra felfoghatatlan és az is marad: ezt a véleményt azok is szokták hangoztatni, akik értenek hozzá. Ez azért tragikus rád nézve, mert ahhoz nem kell kirobbanó intellektusnak lenni, hogy belássuk: a rákosista ún. ötvenes évek és a kései Kádár-rendszer között nemcsak felszíni, hanem tartalmi-minőségi különbség van. Amúgy ezt az egybemosás-véleményt leginkább azok szokták hangoztatni, akik vagy a mai rendszer kegyeltjeiként valamit nagyon kompenzálni akarnak, vagy azok, akik semmit sem értenek a történelemhez és politikához, vagy megvezetett sík hülyék.

"erről szóltak a 70-80-as évek. Ez volt Kádár elsődleges szempontja: kifogni a szelet az elégedetlenkedők vitorlájából."
"az elégedetlenkedők többsége lelépett 56-ban, vagy megölték, vagy a perifériára szorították őket. "

Tehát miután az elégedetlenkedők nem számítottak tényezőnek - merthogy "többsége lelépett 56-ban, vagy megölték, vagy a perifériára szorították őket" - Kádárnak elsődleges szempontja maradt ezen elégedetlenkedők vitorlájából kifogni a szelet.
Logika és világlátás Time Goes By módra.

"Kommunista ellenes filmek abszolút tiltott kategória volt"

Ez bizonyos megszorításokkal igaz, de még ez sem annyira egyértelmű, ahogyan azt Time Goes By a maga rákosizmus=kádárizmus szintjén láttatni szeretné.
Direkt módon kommunista ellenes (propaganda)filmek gyártását vagy bemutatását valóban nem finanszírozta a kommunizmust elérendő célnak tartó rendszer; nagyjából ugyanúgy nem finanszírozta, ahogyan manapság is teljességgel kizárt, hogy például akár a 70-es, 80-as évekbeli Kádár-rendszert kedvezően bemutató filmre a jelenlegi rendszer állami támogatást adjon.
Azután itt vannak a topic által is felsorolt, az ötvenes, illetve hatvanas éveket is bírálva bemutató filmek. Ezek mindegyike elmarasztalja az akkori rendszert, bár nyilván nem a direkt kommunistaellenes propaganda fegyvertárából merített eszközökkel. Time Goes By-nak persze éppen ez nem tetszik, ezen háborog: azért kommunistabérencezi és hazugozza le Bacsó Péter, Gábor Pál, Makk Károly, Sándor Pál és a többiek személyét, mert művészek, nem pedig szimpla antikommunista propagandisták, mint Time Goes By.

"a 70-80-as években készült film többsége 56 ellenes film, amit te is láthatnál, ha mogyorónyinál nagyobb agyad lenne."

Merthogy Kádár ilyen ravasz trükkel - 56 ellenes filmekkel - akarta kifogni a szelet az elégedetlenkedők vitorlájából.

"Ja, és abbahagyhatod ezt a végtelenül ostoba és előítéletes szarkazmust, mert teljes egészében előítéletesség és elfogultság mondatja veled."
"mivel teljesen előítéletes vagy, ezért a következtetéseid is abszolút hibásak, ami nem véletlen. Egyrészről végtelenül előítéletes vagy, aki azt hiszi, hogy minden sajátjával ellentétes véleményt ismer, sőt az alapján már az embert is ismerni véli. Végtelenül ostoba dolog."

Haragban az ember nem jó stiliszta.

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2017.10.21. 22:09:01

@Tristee: "Amúgy ezt az egybemosás-véleményt leginkább azok szokták hangoztatni, akik vagy a mai rendszer kegyeltjeiként valamit nagyon kompenzálni akarnak,"
Egyrészről nincs mit kompenzálnom, másrészről soha semmilyen rendszernek nem voltam a kegyeltje (sajnos), de gondolom egyszerűbb neked, ha ilyen szintre egyszerűsíted a világot. Aki nem azt mondja, amit te, az nyilván a mai rendszer kegyeltje, jelentsen ez bármit is. A kommunizmus, mint rendszer kegyetlen és antihumánus volt Rákosistól Kádárostól, aminek szépítése ugyanolyan visszataszító, mint amikor valaki a holokausztot cáfolja. Te nem csinálsz egyebet (valójában ugyanazt, mint elvtársaid a 70-80-as években), minthogy megpróbálod a gulyás kommunizmust felmenti és bűneit relativizálni azáltal, hogy elválasztod az 50-es évektől. Nem vagy egyéb, mint egy holokauszt tagadó. Nem véletlen, hogy a kommunizmus bűneit balos elvtársaid úgy emlegetik, hogy "sztálinista bűnök", amivel megpróbálják megkülönböztetni a "jófajta" és a "rosszfajta" kommunizmust. Ilyen nincs. Egyfajta kommunizmus van, aminek lehet körömkitépős, vagy "csak" szimplán megverős, tanulásból és mindenhonnan kizárós, ellehetetlenítős" verziója megnyilvánulása, a lényeg ugyanaz. Ezek ti vagytok pici szívem, hiába próbáljátok ezt a másik oldalra nyomni. És ebben volt Kádár überjó. Úgy csinálta mindezt, hogy az átlagembert - ha az nem politizált - megpróbálta békén hagyni. Valójában annyi változott az 50-es évekhez képes, hogy nem a "ha nem vagy velünk, akkor ellenünk vagy", hanem a "ha nem vagy ellenünk, akkor a velünk vagy" jelmondat érvényesült. Ennyi, minden más ugyanaz volt.

A 70-80-as években is ugyanúgy elhallgattattak mindenfajta más véleményt, mégpedig úgy, hogy még csak lehetőséghez sem engedtek jutni senkit, aki nem az ő kutyájuk kölyke volt. Ennek volt az az eredménye, hogy scak egy nagyon szűk belterjes társaság csinálhatott filmeket is. Igen, a komcsik. Egytől-egyig.
"Bacsó Péter, Gábor Pál, Makk Károly, Sándor Pál és a többiek személyét, mert művészek, nem pedig szimpla antikommunista propagandisták, mint Time Goes By."
Igen antikommunista vagyok, és nagyon büszke vagyok rá, mert ez azt jelenti, hogy a világ legembertelenebb és legantihumánosabb ideológiája és rendszere ellen foglalok állást, ami minden szinten és téren ikertestvére az ugyanilyen jellegű fasizmusnak. Aki pedig mindezt cikisnek érzi és ezzel próbál nem is tudom mit csinálsz, lejáratni???, lekezelni??? ostoba komcsi/náci (oszd be magadnak) vagy síkhülye. Tapasztalatom szerint mindkettő.

Azok a filmesek, akik néha megeresztettek valami fajta kritikát, azok nem rendszerkritikák voltak, mintsem inkább rendszeren belüli kritikák, amelyeknek a lényege az volt, hogy lehetne még "jobb" szocializmust csinálni.

A propaganda (filmek) fogalmát sem érted. Nem csak a Völkischer beobachter vagy a Pravda szintű propaganda létezett, hanem sokkal kifinomultabbak is, ezért aztán minősége nagyon különböző volt, és nyilván mást jelentett mindez a 70-80-as években, mint az 50-es években. Világviszonylatban is készültek olyan propaganda filmek, amelyeket a legnagyobb klasszikusok között tartanak számon (pl. Casablanca), vagy mint ahogy fenti listán is vannak jó filmek. Csak tisztában kell lenni a készítésének körülményeivel és társadalmával.

"Merthogy Kádár ilyen ravasz trükkel - 56 ellenes filmekkel - akarta kifogni a szelet az elégedetlenkedők vitorlájából."
Igen. Ezzel is. Meg pl Hofival, vagy rock koncertekkel (amiket szigorúan megfigyeltek, és lemezhez már korántsem jutott mindenki) És ezek között is voltak jók és tehetségesek, de mindettől függetlenül ezek voltak az úgy. szelepek, amelyeken keresztül ki lehetett ereszteni a gőzt, hogy ne legyen robbanás. 56. a komcsik rettegett száma. Kádár hatalomtechnikai szempontból nézve az egyik legügyesebb politikus volt a maga nemében. Proli komcsi szarcsimbók, de ügyes. Olyan ügyes, hogy milliókat megtévesztett. Mint pl. téged.

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2017.10.21. 22:20:10

@Duplaxiii: "Már több aktuális kritika, produktum is mehetett, ha azzal "csak" a rendszer általános elkölcstelenségeire mutattak rá"
Ezeket a kritikákat úgy lehetett scak megjelentetni, ha azokat az '50-es évekbe helyezik, amivel külön választották, a "rossz kommunizmust" a "jótól". Rákosi-rendszert a Kádár-rendszertől, pedig valójában mindegyiket úgy hívják, hogy kommunizmus.
Ha megnézed a fenti listán lévő filmek többségét, az az 50-es években játszódik. Oké ez a poszt most konkrétan 56-ról szól, és nem általában véve a kommunizmusról, de ez utóbbi esetében is ezt látnád. Sőt, tán tök ugyanezt.

- duplagondol 2017.10.21. 23:10:51

@Time Goes By: Van ebben nem kevés igazság. Ellenpéldaként viszont ott van a Tanú betiltása: Bacsóék annyira betaláltak, hogy az ötvenes évek kritikáját egy évtizeden át, sőt voltaképp a rendszerváltásig nem tudta befogadni a rendszer. Túl sok mindenben magára ismert.

Én egyébként egy másik oldalról közelíteném meg az akkori filmkultúra virágzását, a mostanihoz képest. Magamban sokszor azt mondom, a kádári-aczéli rendszernek legalább egy pozitívuma mindenképp volt, mégpediglen, hogy a vasfüggöny szélvédettséget biztosított a hazai gyökerű, mondjuk úgy, nemzeti kultúrának. Addig legalábbis, amíg a robbanásszerűn érkező nemzetközi kommersz a rendszerváltáskor maga alá nem nyomta a maga ólomsúlyával. Nem ágálok én persze a globalizáció vagy a kapitalizmus ellen, lehet, hogy ennek végül így kellett történnie. Hiába tudott a diktatúra egy, meglehet, hasznos szűrőt képezni az értékes és a szemét között, úgy, hogy még viszonylagos művészi szabadság is társult hozzá: azért mégiscsak egy diktatúra volt.

- duplagondol 2017.10.21. 23:24:26

@Tristee: "a 70-es, 80-as évekbeli Kádár-rendszert kedvezően bemutató filmre"

Bizarr egy élmény lenne... Te hogyan képzeled el..?

- duplagondol 2017.10.21. 23:27:54

Méltatlanul elfeledik, ezért nem is lepődtem meg az 1988-as Soha, sehol senkinek hiányán. Igen érzékletesen, kíméletlenül mutatja be az ötvenes évekbeli kitelepítettek sorsát.

www.youtube.com/watch?v=XGKOmLsPAhc

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2017.10.21. 23:43:46

@- duplagondol: "Ellenpéldaként viszont ott van a Tanú betiltása: Bacsóék annyira betaláltak, hogy az ötvenes évek kritikáját egy évtizeden át, sőt voltaképp a rendszerváltásig nem tudta befogadni a rendszer. Túl sok mindenben magára ismert."

Így van. Ez is olyan kritikus filmnek készült, ami az '50-es években játszódik, csak túl sok mindenben rá lehetett ismerni a Kádár rendszerre, tehát nem töltötte be azt a propaganda funkciót, hogy elkülönítse a Rákosi és a Kádár-kort. Ugyanakkor azért ez a film is próbálkozott ezzel, csak nem sikerült :), és hát azéért azzal is hízelegni akart a rendszernek, hogy a főszereplő is komcsi, aki a Horthy rendszerben az illegális kommunista szervezetekben tevékenykedett (mint Kádár). Csak mindez nem volt elég. Amúgy a listán lévő filmek között ez a kedvencem. :)

"meglehet, hasznos szűrőt képezni az értékes és a szemét között, úgy, hogy még viszonylagos művészi szabadság is társult hozzá: azért mégiscsak egy diktatúra volt."
Nem osztom a "hasznos" jelzőt a szűrőnél, mert pont ennek a szűrőnek köszönhető, hogy mennyire korcs volt (és tán még most iis) a magyar filmszakma, és mennyire nem tud megállni a saját lábán, és mennyire ragaszkodik az állami csöcshöz. Ez mind a kommunizmus utóhatása, pedig már lassan 30 év telt el.

Sőt, azt sem osztom, hogy ez lett volna a minőségi, meg a 60-70-es években nagyon hypolt nyugat-európai művészfilmnek nevezett, amúgy többségében nézhetetlen - és marxista gyökerű, komcsi - filmek tömkelege Viscontival meg Bertoluccival, az amerikai meg maga a nagybetűs szar. Ez megint egy amolyan kádár-kori komcsi legenda, amit megkönnyített az, hogy nem is engedtek be amerikai filmeket évtizedekig. Mondjuk igaz, hogy Hollywod az 50-es évek közepétől kezdve lejtmenetben van, de ennek a komcsi szűrőnek köszönhetően egész filmes műfajok maradtak ki, és a filmipar legnagyobb klasszikusait sok-sok évtizeddel később ismertük csak meg, ha egyáltalán.

Amúgy Hollywoodban is volt cenzúra egészen '68-ig, elég szigorú, ami azonban inkább erkölcsi alapú volt, és nem ideológiai, mint a komcsi, és ahhoz képest jóval szoftosabb. Ennek volt olyan előnye, hogy az alkotóktól nagyobb kreativitást igényelt, a nézőket pedig megtanította a sorok között olvasni, amely képességet egy pillanat alatt elvesztik az emberek, amikor már minden mehet élesben.

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2017.10.21. 23:47:31

@- duplagondol: A Soha, sehol, senkinek nagyon jó film és bár itt sem jutottak tovább az 50-es éveknél, de legalább nem egy "üldözött kommunista" a főszereplője, aki egy jobb szocializmusért dolgozik, hanem végre olyanok sorsát mutatja be, akiket tényleg földhöz baszott a komcsi rendszer.

- duplagondol 2017.10.22. 00:45:23

@Time Goes By: "pont ennek a szűrőnek köszönhető, hogy mennyire korcs volt (és tán még most iis) a magyar filmszakma, és mennyire nem tud megállni a saját lábán, és mennyire ragaszkodik az állami csöcshöz."

Igen, ez is egy szempont. A mostani bajok nagy része viszont szerintem nem annyira a múltban gyökeredzik, alapvetően más volt a rendszerváltás előtti és utáni filmkultúra. Tegyük fel a kérdést: hányan néznék ma meg az Ötödik pecsétet, a Tízezer napot, ha lefutnának néhány kört a művészmozikban és kapnának az alig olvasott újságokban néhány igen pozitív kritikát? Akkor, abban a világban ismertek lehettek (mondjuk, a Tízezer nap pont nem a legjobb példa a három T koordinátrendszerében): szóval, ismertek lehettek, mert e tekintetben is érvényesült az 'eszi, nem eszi, nem kap mást' elve. Meg még sok mindenben, az élet minden területén, amire persze annyira nem emlékszünk szívesen.

Nagyobb baj ma az, hogy a kommersz itt nálunk csak simán a nyugatinak az utánérzése vagy még inkább, egyszerűen: színvonaltalan sz.r. De úgy az, hogy nem igazán volt neki Kádár-kori előzménye. A művészfilmek, ha már így nevezik őket, pedig nem ütik át az ingerküszöböt: persze, ki tudja, mennyivel sikeresebbek volnának, ha nem a piac vastörvényei közepette kellene érvényesülniük.

Akárhogy is, Cannes méltányolta nem egyszer a magyar filmet, a Fábri-, Jancsó-, Huszárik- és egyéb életműveket, gondolom, te sem becsülöd le. És lehet, hogy félreérthető voltam: nem vagyok én sem az a fajta, aki Hollywoodot úgy en bloc mindenben leszúrja. Nem is állítom azt, hogy a fent említett elzárkózás üdvös volt, sőt. Legfeljebb azt el lehet ismerni, hogy így vagy úgy, de a magyar kultúra fejlődése szempontjából lehettek kedvező vonzatai (IS!).

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.10.22. 16:33:21

@- duplagondol: A Te rongyos élet c. film szintén a kitelepítettek sorsát mutatja be, bár ez filmszatíra.

A kedvenc részem a filmből:

www.youtube.com/watch?v=khJihCCsdAc

"Értve van az elgondolás..?" :)))

Aranytorkú Károly Művész Úr 2017.11.30. 08:45:43

A 6:3 hogy keveredett a filmek közé? És kimaradt Sára Sándor 20 órája, a Földobott kő és természetesen az Eldorádó.

Tristee 2018.03.02. 00:14:53

@Time Goes By:
"Amúgy ezt a véleményedet leginkább azok szokták hangoztatni, akik vagy a rendszer kegyeltjei voltak"

"semmilyen rendszernek nem voltam a kegyeltje (sajnos), de gondolom egyszerűbb neked, ha ilyen szintre egyszerűsíted a világot."

Mindkét idézet Time Goes By-tól való és pontos kor és kórképet ad a figura intellektusáról, logikájáról és erkölcsiségéről.
Tehát ez a figura, ha másokkal kell pimaszkodnia, minden erkölcsi aggály nélkül elkezd revolverezni a "rendszer kegyeltjei" színvonalú "érveléssel."
Ám, ha a válaszban ezt az "érvelést" valaki ellene fordítja, s ezt Time Goes By a jelek szerint észre sem veszi, akkor - ki hinné? - váratlanul hiperkritikus lesz ezen "érveléssel" szemben.

Tudathasadás? Itt még nem tart a figura, egyszerűen így jár az, aki intellektuálisan gyenge, de azért nagyon erőlködni akar.

"Aki nem azt mondja, amit te, az nyilván a mai rendszer kegyeltje, jelentsen ez bármit is."

Először is szögezzük le ismét: a "rendszer kegyeltjei" szöveggel ez a figura hozakodott elő, csakhogy pofára esett vele.
De ha már ennyire erőlteti ezt a témát, egyvalami egészen biztos: amennyiben én "kommunista" vagyok ("Te nem csinálsz egyebet (valójában ugyanazt, mint elvtársaid a 70-80-as években"), akkor nem én leszek a hangsúlyozottan antikommunista rendszer kegyeltje egy hangsúlyozottan antikommunista Time Goes By-hoz képest.

"Egyfajta kommunizmus van, aminek lehet körömkitépős, vagy "csak" szimplán megverős, tanulásból és mindenhonnan kizárós, ellehetetlenítős" verziója megnyilvánulása, a lényeg ugyanaz. Ezek ti vagytok pici szívem, hiába próbáljátok ezt a másik oldalra nyomni."

Arról remélhetőleg tudsz, de ha nem, akkor itt és most felvilágosítalak: akadnak nemcsak olyan magánemberek, mint te, hanem történészek is, akik ezt egészen másképp látják. Azaz, bár a jelenlegi rendszer az agyailag veled ekvivalens figuráknak köszönhezően aktuálpolitikailag ténylegesen halad az általad vallott fekete-fehér történelemszemlélet felé, azért léteznek más megítélések is. Tehát legfeljebb azt állíthatod, hogy szerinted, a te agyadban egyféle kommunizmus van. Merthogy neked intellektuálisan erre és ennyire futja.

"Igen antikommunista vagyok, és nagyon büszke vagyok rá, mert ez azt jelenti, hogy a világ legembertelenebb és legantihumánosabb ideológiája és rendszere ellen foglalok állást"

Ez eddig egy szokvány aktuálpolitikai propagandaszöveg.

"ami minden szinten és téren ikertestvére az ugyanilyen jellegű fasizmusnak."

Ezzel a végtelenül primitív szemlélettel Torgyán József házalt a magyar parlamentben. Nyilvánvalóan azzal a jól felfogott aktuálpolitikai szándékkal, amit te is képviselsz. A szélsőjobb számára politikai szempontból létkérdés a fasizmus=kommunizmus képlet, de hangsúlyozandó: ez mindössze aktuálpolitika és a rendszerváltás egyik hordalék anyaga.
Ha a torgyáni és a Time goes-féle aktuálpolitikai őrjöngést félretéve átmegyünk a történelem mezejére, akkor a lényegi különbségek könnyűszerrel kimutathatóak. Ez persze nyilván nem fogja a Time goes-féle szélsőjobboldali őrjöngőket jobb belátásra bírni, de ez már legyen az ő bajuk.

" Aki pedig mindezt cikisnek érzi és ezzel próbál nem is tudom mit csinálsz, lejáratni???, lekezelni??? ostoba komcsi/náci (oszd be magadnak) vagy síkhülye. Tapasztalatom szerint mindkettő."

Egymás után kétszer is három kérdőjel - látod, így kell érvelni, így már lehengerlően meggyőző a mondandód.

Horst Tappert (nyomozó) 2018.07.22. 13:48:38

Az Eldorádó....Nem is értem miért állít össze egy listát valaki, ha lövése sincs a témához?!
süti beállítások módosítása