Nézze meg, milyen lesz a felújított Gül Baba utca az átadás után
2017. december 01. írta: fosterur

Nézze meg, milyen lesz a felújított Gül Baba utca az átadás után

gulbaba1.JPG

Mindig is imádtam a girbegurba Gül Baba utcát. Olyasféle ódon, magával ragadó hangulatot árasztott a hepehupás kockakövek miatt, amit egyetlen más helyen sem éreztem. Újra és újra felsétálni a sima köveken felért egy tornával.

Budai sétáim során egyébként az olyan meredek kis utcák, mint például a Gül Baba, a Ponty vagy a Fiáth János utca alján állva eszembe jutott, vajon pont az-e a város legmeredekebb utcája.És ha igen, hogyan tudnám bebizonyítani? Ez ihlette két éve a legmeredekebb utcák kereséséről szóló blogbejegyzéseimet. Olvasóimmal és a Facebook-oldalam követőivel utánajártunk, felderítettük Budapest meredek utcáit. Mértünk és számoltunk. Arra az eredményre jutottunk, hogy a Gül Baba a főváros legmeredekebb utcája.

Számomra pedig Budapest egyik legizgalmasabb és legszebb utcája.

gulbaba1902.jpg

A Gül Baba utca 1902-ben. Forrás: Fortepan.hu/Magyar Földrajzi Múzeum

 

gulbaba1910.jpg

Az utca 1910-ben. Forrás: Fortepan.hu/Szabó Lóránt

 

gulbaba1952.jpg

1952-ben Forrás: Fortepan.hu

gb2015.jpg

Nemrég így nézett ki az utca. Fotó: Pixabay.com/Bergadder

 

Éppen ezért meglepődtem, amikor nemrég ismét a Gül Baba utcánál jártam. Azt tudtam, hogy a türbével és környékével együtt felújítják. Arra azonban nem voltam felkészülve, hogy egyáltalán nem a megszokott látvány fogad.

Tavaly felröppent a hír, hogy leaszfaltozzák a Gül Baba utcát, és eltüntetik a kockakő-burkolatot. Az Urbanista blog kiderítette, hogy ez nem igaz. Egyrészt a II. kerület 2007-ben készült Városrendezési és Építési Szabályzata is előírja, hogy az utcában burkolatként csak kockakő alkalmazható, aszfaltozni nem lehet, másrészt az Urbanistának az önkormányzat elmondta, hogy 2017-ben az elhasználódott nagykockakő burkolat helyett új lesz az úttesten és a járdán is.

A Gül Baba utca műszaki átadása a tervek szerint december közepén lesz.

A régi macskaköveket (tudom, hivatalosan kockaköveket) felszedték, és újakra cserélték. Őszinte leszek: szíven ütött a változás. Egészen más a most lerakott kövek felülete, kiképzésük, más rájuk nézni, más a hangulatuk - így már az egész utca hangulata is más lett. 

Tisztában vagyok vele, hogy a terület felújítása előtt felmérték a műszaki állapotát. Azzal is, hogy bizonyára figyelembe vették az itt lakók hétköznapi autóhasználatát, valamint a régi, megkopott felület csúszásveszélyességét. Egyetértek mindenkivel, aki azt mondja, hogy már éppen itt volt az ideje volt a terep rendezésének és a felújításnak.

De ebben az esetben a régebbi utcakövek annyira markánsan meghatározták az utca arculatát és atmoszféráját, hogy nem tudom, mennyi időbe telik majd megszokni az új utcaképet a Gül Baba utcában.

gulbaba2.JPG

gulbaba5.JPG

gulbaba3.JPG

gulbaba4.JPG

 

Önöknek hogy tetszik az új burkolat a Gül Baba utcában?

A bejegyzés trackback címe:

https://mrfoster.blog.hu/api/trackback/id/tr5513401611

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

c.maros 2017.12.01. 19:53:45

Minden nap elmegyek előtte/alatta és már nagyon várom, hogy kész legyen. Nem olyan lesz pontosan, mint régen volt. Ahogyan például a Rudas fürdő sem pont olyan, mint a törökök idején volt. Fel van újítva. Törekedtek megőrizni, amit lehet, mellette megfeleltetni a kor igényeinek is. Ez így van rendjén. Sajnálkozni lehet rajta, csak minek.
Az utca Így lesz a legszebb, ahogy megcsinálják. Köszönet jár érte minden melódiásnak, szakembernek, hivatalnoknak és politikusnak. Megint szebb lett egy kicsivel az életünk.

Párduc oroszlán gorilla... Makákó! 2017.12.01. 20:38:32

Próbáltam már párszor feltekerni rajta biciklivel, de sose sikerült.
Kíváncsi vagyok az új burkolattal menni fog-e.

Kántor Attila 2017.12.01. 21:56:42

...egyszer autóval próbáltam felmeni rajta,de csak a közepéig jutottam....klassz hangulatú utca volt...

Ahoj- 2017.12.01. 23:59:27

Ponty utca is ilyen volt a vár alatt. 2 hete aszfaltozták telibe

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2017.12.02. 14:56:48

Én felmentem rajta kocsival, de letolatni....................

Legközelebb a felső végéhez mentem és onnan lesétáltam a címre.

vmaast 2017.12.02. 18:05:32

A házak nagy része is megváltozott, a burkolat is megváltozik. Attól a hangulata még különleges. Ellenben bőven van meredekebb utca Budapesten :)

diliba 2017.12.02. 21:52:28

Nagyon hangulatos utca. Amúgy lehet, hogy a Kiscelli utca meredekebb ennél...

laci_52 2017.12.02. 23:30:57

Klassz dolog lehet turistaként végigmenni rajta, de nem szívesen laknék ott. Az első és legfontosabb probléma: hol parkolok. Ezekben a házakban nincs garázs. Az alja környéke sem dúskál a parkolóhelyekben és akkor még nem beszéltünk arról, hogy időnként 20-30 kilónyi cuccot kell felcipelni. Lehet, hogy 100 éve klassz hely volt, de ma már felejtős.

Valahol Hidegkúton vagy Adyligeten találtam tábla szerint 30% emelkedésű utcát, ami meredekebb lehet ennél.