Milyen volt az éjszakai élet az '50-es, '60-as évek Budapestjén?
2018. április 03. írta: mrfoster

Milyen volt az éjszakai élet az '50-es, '60-as évek Budapestjén?

A nagy világégések mentén hatalmas változások zajlottak le a társadalomban. De hogyan is változott meg az éjszakai élet az 1950-es 1960-as évek Budapestjén? Szubjektív válogatás következik, bátran egészítsék ki! Ha pedig kérdésük lenne, szívesen utánajárok!


Fotó: Bauer Sándor, 1962. Forrás: Fortepan.hu 

Valami múlhatatlanul megváltozott Európában, ám a kikapcsolódásra még a szörnyű idők után is szüksége volt az embereknek.

Az új államhatalom mindent megtett annak érdekében, hogy az egykori, ebben a korban már "bűnös polgári miliőnek" titulált helyszíneket, és ezzel egyetemben tkp. az egész életformát eltüntessék, ezért az államosítások  és különféle mondvacsinált ellenőrzések során bezáratták a kávéházakat, lokálokat vagy eszpresszóvá alakították át ezeket.

Sokatmondóak a számok, ha összevetésben nézzük ezeket: Bodor Ferenc (1996) egyedül Budapest VII. kerületében az államosítás előtti 140-hez képest 40-re teszi az államosítást túlélő vendéglátóhelyek számát. Havadi Gergő adatai szerint a háború előtti 3500 budapesti vendéglátó üzemegység száma az 1940-es évek végére 1200-ra csökken, amely változás fő oka a háborús pusztítás, a lakosság szegénysége és az állami kisajátítás. 

Az iparengedélyek felülvizsgálatára hivatkozva, de valójában az üzletvezető egyik irigyének feljelentése okán 1946-ban például vizsgálatot rendeltek el a Bagdad kávéház tulajdonosával szemben. Az ellenőrök jelentései a kávéház olykor giccsbe hajló szecessziós stílusát alig leplezett ellenszenvvel erkölcstelennek minősítették. Az ellenőri jelentés megállapította: „Az étterem bejárata egy tükrös ruhatár helyiségbe nyílik, ahol az érkezőket egy falra mázolt erotikus festmény fogadja; egy estélyi ruhás pajzán hölgy felfedett combjait fitogtató pózban. [...]

A helyiség aranyozott falaival, oszlopaival, különleges gömbburáival és fali mécsesszerü lámpásaival exklusív benyomást kelt. Az ugyancsak falra festett exotikus és erősen erotikus képek a célnak megfelelő hatásos hangulatot varázsolnak. A személyzet között két néger pincér is van.” Az eljárás végül – hiába tiltakozott a Bagdad „szervezett munkássága”, a ruhatárosok, a zenészek és a „néger” piccolo pincér – a kávéház bezárásával zárult. 

Forrás:Majtényi György: Folt a kék díványon
További jelentések a kávéházról: Ellenőri jelentések: A vendéglátóipar államosítása

Az éjszakai életet és kávéházakat nehéz eltüntetni

Minden igyekezet ellenére a különböző csoportok, ha kényszerű változtatások, visszavonulások árán is, de részben megtartották szokásaikat és továbbra is a hozzájuk illő helyekhez vonzódtak. A kereslet pedig megteremtette a kínálatot, így lassan-lassan mégis visszarendeződött valami a régi éjszakai élet hangulatából. A Bagdad például az ötvenes évek elején nyitott meg újra, de szintén nagy jelentősége volt a régi New York kávéház megnyitásának, amit 1953-tól lehetett újra látogatni, immár Hungária kávéház néven.

hunga_ria.jpgHungária (korábban és ma New York) kávéház.
Fotó: Bauer Sándor, 1962. Forrás: Fortepan.hu 

Az új elit kedvenc helyei

Ami viszont egyértelmű változás volt, hogy a pártállami elit szórakozóhelyei élesen elváltak a vendéglők, eszpresszók, kocsmák, mulatók nyilvános világától. A maguk részére a luxust idéző vendéglátást igyekeztek megteremteni többek között a Gundelben és a Gellért Szállóban, és alapvetően jelentős energiát fektettek abba, hogy létrehozzák a hatalmi reprezentáció új emblematikus helyszíneit.

A vadászatok utáni összejöveteleken vagy más kötetlenebb fogadásokon egyébként rendszeresen cigányzenekar húzta a talpalávalót, és az is előfordult, hogy a Gundel személyzete a vezetőket egy-egy külföldi útjukra el is kísérte, hogy így biztosítsák a megszokott ízeket számukra. (Az egykori elit szórakozásáról bővebben Havadi Gergő és Majtényi György írt kiváló tanulmányt, amit ITT olvashat el).

Hogyan lakomázott a pártvezetés vadászat után a Gundelben?

A társas vadászatokat követő vacsorákon szintén a Gundel étterem személyzete szolgáltatta az ételt és az italt (az ötvenes évektől a Gundel étterem bonyolította le a párt és a kormány protokolláris rendezvényeit). Az egykor gundeles, később Hunguest Hotels vezérigazgató- helyettes, Marton Károly felszolgált ezeken az eseményeken: „Gasztronómiai kommandónak hívtak minket, nem ismertünk lehetetlent, volt, hogy egy szüreti mulatság alkalmával egy fél hegyoldalt elbontattak nekünk, csak hogy megoldjuk a szervírozást.” [...]

Forrás: Havadi Gergő és Majtényi György: Haverok, Buli, Politikai Bizottság


Gundel Étterem
Fotó: Bauer Sándor, 1960.
Forrás: Fortepan.hu 

Erzsébet (Lenin) körút 49., Royal szálló, bár.
Fotó: Bauer Sándor, 1962. Forrás: Fortepan.hu 


Budapest legelőkelőbb szállodái

A hatvanas években a Gellért mellett a felújítása után 1961-ben átadott Royal Szálló számított Budapest legigényesebb szállodájának, ahol többek között kaszinótojást, kaviárt hordtak körbe. Az épület helyreállítása és átalakítása összesen száznegyvenmillió forintba került, de lett külön pálmakertje, sörözője, saját cukrászdája, sőt mozija is, míg esténként kinyitott az éjszakai bárja.

Ahogy Kalmár-Maron György, a Royal egykori főportása meséli, vendégek már a nyitás előtt is érkeztek: „Augusztus 21-ére tették a nyitást, és 20-án este a pécsi KISZ-bizottságtól egy pár érkezett, hogy ők mára rendelték a szobát, természetesen senki nem igazolta vissza, de ők itt vannak!, és valami elképesztő arroganciával elintézték, hogy bekerüljenek a Royalba, ami csak másnap nyitott meg.”

Forrás: Havadi Gergő és Majtényi György: Haverok, Buli, Politikai Bizottság

Szintén előkelő helynek számított a Béke Szálló. A kávéházban régi Zsolnay porcelán kávéfőző géppel főzték a feketét, volt éjszakai bár, első osztályú étterem, söröző, borospince, vadászterem, és itt volt az elegáns kupolaterem is.

Erzsébet (Lenin) körút 49., Royal szálló, bár.
Fotó: Bauer Sándor, 1962. Forrás: Fortepan.hu 


Mi történt a Béke Szálló legendás kupolatermével? 

A két világháború között nyitották meg a Béke Szálló legendás kupolatermét. A különleges helyszín második virágkorát a 60-as években élte, a korszak híres énekesei, táncosai mind megfordultak itt. (A terem története egyébként önmagában is izgalmas, ezért a közeljövőben külön bejegyzésben is írni fogok róla.)

A szállodát 1949-ben államosították, és ezzel a tollvonással az addigi tulajdonosok minden befektetett pénze és energiája odalett. Az alkalmazottak közül viszont sokan a helyükön maradtak, így a hotel működött tovább.

kupolaterem.jpg

A fotón a Béke Szálló kupolacsarnoka. Az oszlopok mögött Haranghy Jenő alkotásai láthatóak (Shakespeare drámák illusztrációi). A rendezvényterem középen színpad és kifutó látszik, körülötte asztalokat és székeket helyeztek el. A színpadon éppen szórakoztató műsort adnak elő, az asztalok mellett ülő közönségnek.
Fotó: Mandab archívuma

A műsor fél 10 után kezdődött, ami azt is jelentette, hogy a művészek lényegében itt fejezték be az estét, ezért gyakran a fellépések után is maradtak szórakozni. A fellépők listája rendkívül színes volt, a teljesség igénye nélkül: Aradszky László, Feleki Kamill, Hofi Géza, Honthy Hanna, Klapka György, Koós János, Kovács Kati, Máté Péter mind rendszeresen megfordultak itt.  


Teréz körút 43. Béke (egykor Britannia) Szálló, kupolaterem. Haranghy Jenő festő, grafikus alkotása, a Szeget szeggel Shakespeare mű jelenete.
Fotó: Hámori Gyula, 1948. Forrás: Fortepan.hu 


Teréz körút 43. (Lenin körút 97.), Béke szálló, Szondi étterem. A falon Arany János: Szondi két apródja című balladáját megelevenítő festmények, Haranghy Jenő festő, grafikus alkotásai.
Fotó: Bauer Sándor, 1960. Forrás: Fortepan.hu 

A Békéhez tartozott a Szondy Söröző is, amit tulajdonképpen az 1929-ben beütött gazdasági világválság hozott létre. A válság következtében jelentősen csökkent az emberek luxus iránti igénye, így a söröző a polgári színvonalat képviselte, amit a hotel alagsori helyiségeinek összevonásából hoztak létre. Egy csapásra közkedvelt hellyé vált, és ezt a státuszát a hatvanas-hetvenes években is megőrizte.

Teréz körút 43. Béke (egykor Britannia) Szálló. Vadas Zsuzsa táncdalénekes és Orosz János zongorista.
Fotó: Hámori Gyula, 1957. Forrás: Fortepan.hu 


Szinte mindenhol volt élőzene 

A hatvanas évektől a bárok - mint a Tavasz bár, a Berlin bár vagy a Krisztina bár - egyre divatosabbak lettek, és szinte mindenhol volt élőzene, jellemzően egy duó vagy trió játszott egy-egy énekessel. A vendégkör vegyes volt, ugyanakkor igazodott adott bár színvonalához; a gyári segédmunkásoktól az igazgatókig mindenféle ember megfordult ezeken a helyeken. Akkoriban a kevésbé vagyonos réteg is megengedhette magának ezt a típusú szórakozást. 

tulipan.jpgBaross Gábor (Lenin) út 2., Tulipán presszó.
Fotó: Bauer Sándor, 1959. Forrás: Fortepan.hu 

A zenészeket az erre (is) szakosodott Országos Szórakoztatózenei Központ (OSZK) közvetítette ki a különböző vendéglátóhelyekre, a bárok mellett ugyanis az éttermekben és a presszókban is rendszeresek voltak a zenei estek.

De nem volt mindegy, ki-milyen besorolást kapott (A, B, C). A hotelekben például csak A kategóriás zenészek léphettek fel, így például a Royal, a Béke, a Budapest körszálló, vagy éppen az Astoria bárjában. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mrfoster.blog.hu/api/trackback/id/tr7813084516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szepipiktor 2018.04.04. 08:34:13

Remek összeállítás. Kár hogy a köréírt szöveg nem a címben jelzettet jelenti.
A képeken a kor propagandafotói láthatók, jellemzően a szállodák és pár támogatott éjszakai bár van bemutatva, ezekkel a nyugati élet hazai létét akarták bemutatni.
Az éjszakai élet Budapesten azonban más volt, számtalan presszóban is volt legalább egy zongorista, például Újpesten a Harangvirágban, Angyalfölfön a Fiastyúk-Béke utca sarkán lévő presszókban is. Még a 80-as években is lejártunk ezekbe a haverokkal és lehetett felszedni csajokat, táncolni velük. Sok étteremben is volt élőzene.
Ez volt a kor éjszakai élete, ez "járt" a közembeeknek, csak ugye akkor még volt arra is rendelet, hogy este 10 után fiatalkorú nem lehet az intézményben, még éttermekben sem. Azaz a fiataloknak csak a házibuli jutott, mert a infjúsági házak bulijaiban is volt korhatár!
De amit a gyújtemény mutat, hogy szállodák bájaiban az emberek jártak szórakozni, az nem igaz, ott a külföldiek és a kiválasztottak mulathattak.

haXXor 2018.04.04. 08:55:25

@szepipiktor: Én nem 'bántanám' a posztolót mert a tudatlanság nem bűn :) Viszont a te kiegészítésed ezekhez tök jó! Köszi :)

viricsi 2018.04.04. 12:13:33

Azért kár lenne kihagyni néhány emblematikus helyet, pl. a Víg Matróz a körúton, a Halló bár a Majakovszkij (most Király) utcában.
Ezek is erősen kötődtek az éjszakai élethez.

morph on deer 2018.04.04. 12:23:59

@szepipiktor:
“De amit a gyújtemény mutat, hogy szállodák bájaiban az emberek jártak szórakozni, az nem igaz, ott a külföldiek és a kiválasztottak mulathattak.”

Az járhatott, aki meg tudta engedni magának.
Ez annyiban függ össze a politikával, hogy a hatvanas években a jól kereső állásokban általában politikailag megbízható elvtársak kerültek, de voltak kivételek.
A másik réteg a művészek, sportolók, és hasonlók voltak, plusz a már akkor is létező “ügyes” személyek. Tehát aki megfelelően öltözött és kellően töltött pénztárcával érkezett, az gond nélkül bemehetett.

élhetetlen 2018.04.04. 15:12:42

@morph on deer: „Az járhatott, aki meg tudta engedni magának„. Vagy akinek az „úri közönség” kegyeihez szokott személyzet megengedte. Kevés megaláztatásban volt részem életem során, ez volt az egyik. Kezdő fejlesztőmérnök(nő) voltam, és a titkárnőkkel, (szintén szólózott éppen), elmentünk vacsorázni. Hazafele, tíz körül lehetett, a Hungária előtt kitaláltuk, hogy iszunk még egy kávét. Az ajtónálló nem engedett be bennünket. Ha elkéri a személyit, (akkor még benne volt a munkahely is), azt még lenyeltem volna. Nem, egyszerűen nem engedett be bennünket. Két nő csakis kurva lehet, nem való oda (kivéve, gondolom, ha rendszeresen fizet neki). De csak úgy bemenni? Ez a hetvenes évek elején volt.

elvis56 2018.04.04. 15:15:25

Tavasz ,Pipacs, Jereván,bár nem bár volt de az Anna a váciban ?

n3spr3ss0 2018.04.04. 17:37:45

Ma meg semmi nincs,csak 50 ezerért egy vacsora.

she_wolf 2018.04.04. 18:47:10

@élhetetlen:
Sehol nem ettem olyan isteni Somlói galuskát, mint a Hungáriában a '80-as évek közepén:)
(Akkori főnököm lánya ott dolgozott, "csókosként" lehetett bejárásunk. Később egyedül is bemehettem.)

David Bowman 2018.04.04. 19:23:28

Benéztem a New York ablakán, és az emelvényen egy kb 20 tagú gáborcigány társaság fogyasztott. Nagy fekete kalapok, meg nagy tarka szoknyák. Borzasztó volt a látvány. El is ment a kedvem tőle örökre.

élhetetlen 2018.04.04. 20:37:40

@she_wolf: Ez van, mindenben jobb vagy nálam, csirkét is tudsz vágni, egy bárányfejtől sem kapnál sokkot, pluszban bejárásod volt a Hungáriába is, ahova engem be sem engedtek. Hát tényleg, ez igen!

morph on deer 2018.04.05. 00:38:43

@élhetetlen:
“De csak úgy bemenni? Ez a hetvenes évek elején volt.”

Sajnálom, hímnemmű lévén ilyesmit nem éltem át... A hetvenes évek közepétől gyakran találkoztam ott napközben üzleti okokból megrendelőkkel (reklám) és később párszor vacsorázni is lent.
Akkoriban még volt olyan idősb főpincér ott, aki már a háború előtt is ott volt pincér. Az egésznek valahogy volt egy bizonyos ‘békebeli’ stílusa, - vagy legalább is amit én annak tudtam be, - szemben jónéhány másik nívós hely talán modernebb, de mindenképpen másfajta karakterével.
Akkor ez nekem érdekes volt.

ételizésítő 2018.04.05. 01:01:59

@élhetetlen:
A 80-as évek közepén már simán beengedtek bárkit. Minket is, pedig inkább néztünk ki szakadt punknak, mint átlagos polgárnak.
Mi pl. a Béke szállóba jártunk süteményezni, ott is remek volt a cukrászati rész. És nem is volt drágább, mint egy átlag cukrászda.
A legjobb somlóit viszont a várban, a Ruszwurmban adták. Az azóta nagyon leromlott.

curio 2018.04.05. 08:21:09

Az összeállítás nagyon papirízű. A kutató urak főleg a hivatalos papírokat szemlézik.
Sajnos nem futottak neki, hogy az akkori fiatalokat kérdezzék meg, hogyan élték meg. Valószínű, hogy életszagúbb cikket tudtak volna írni.
Egyébként egyetértek azzal a hozzászólóval, hogy mindenki aki meg tudta fizetni az ott lehetett. Az említett eset, hogy a portás valakit nem engedett be, nagyon kivétel volt.
Az akkori fizetésemből (bár facér voltam, de kezdő) megengedhettem magamnak azt amit most nem, nagyon sokszor a haverokkal el mentünk az éjszakába és ettől még nem váltottunk zsíroskenyérre.
Valóban sok zenés hely volt, többnyire élőzenével. Nem feltétélen a műsoros bárok/mulatók voltak a kedvenceink, de a zenés presszók akár késő éjszakáig (Miniatűr/Torma Rudi, Dunakorso/Horváth Jenő, Paradiso/Nádas stb.) nagyon sokszor meglátogatható volt. Karakteresen pesti volt a kínálat és a hangulat.
Sajnos most ha van pénzed akkor is csak egy ilyen kvázi nyugati utánzat látható.

mrfoster 2018.04.05. 12:01:01

@szepipiktor: Köszönöm a kiegészítéseket, utánaolvasok az Ön által írt helyeknek és a többi kommentelő javasolta helyszíneknek is. Valóban érdemes lenne mindebből egy kiegészítő-új bejegyzést írni (magam is éreztem ezeknek hiányát, amikor írtam a bejegyzést).

mrfoster 2018.04.05. 12:02:15

@viricsi: Köszönöm a kiegészítést, utána fogok nézni ezeknek a helyeknek! Milyen volt a hangulat ezekben, tudna mesélni róla?

mrfoster 2018.04.05. 12:13:21

@curio: Valóban életszagúbb bejegyzés dukált volna, magam is éreztem a papírszagot, amire utal. Első körben kevés olyan tanulmányt/írást találtam, ami a mindennapi szórakozást, éjszakai életet megragadja. A közeljövőben utánanézek az Ön és a többi kommentelő által írt helyeknek, és persze örömmel veszem, ha ír róluk, a hangulatukról, jellemzőikről, így például, hogy meddig voltak nyitva, hogyan szórakoztak ezekben a presszókban, milyen volt a közönség stb.