Több évtizedes várakozás után nyitott meg 2001-ben az első olyan Nemzeti Színház Budapesten, ami kifejezetten erre a célra és ezzel a névvel épült és nem ideiglenes megoldást kívánt nyújtani. Bár már az 1800-as elején felmerült alapításának és megépítésének gondolata, hosszas huzavonák előzték meg a magyar nemzeti színház létrehozását, és az intézménynek többször is költöznie kellett Budapesten. A Petőfi Irodalmi Múzeum értő és izgalmas történetekkel fűszerezett sétáján jártam be a legfontosabb helyszíneket. Most elmondom Önöknek, hányszor kellett ideiglenes színházban játszaniuk a magyar színészeknek.
Bár Budán és Pesten is volt korábban színház (az első budai színielőadásokat a Vörös Sün fogadóban rendezték, majd 1787. október 17-én megnyitott az első budai kőszínház, Várszínház, 1812-ben pedig a Vigadó mögötti telken, a mai Vörösmarty téren a Pesti Városi Német Színház), egyik sem kifejezetten nemzeti színház volt, a német színházban csak alkalmanként játszottak magyar nyelven magyar darabokat. Vándor társulatok is léteztek, amelyek járták az országot. Ám egyre erősödött az igény állandó színjátszó helyre, állandó társulatra.
Gróf Széchenyi István nem csupán támogatta a nemzeti színház felépítésének ötletét, hanem grandiózus tervei is voltak a helyszínre vonatkozóan. Szerette volna, ha a a Duna partján, a Lánchíd és az Akadémia közelében épül fel egy nagy, társasági helyszínként is funkcionáló épület.
Végül a színház felépítésére a Grassalkovich-család korábban fatelepként használt, adományként odaadott telkét használták a Rákóczi út és a Múzeum körút (korábban Kerepesi út és Országút) sarkán. Az alapkövet 1835-ben rakták le, Zitterbach Mátyás és Telepy György tervei szerint emeltek klasszicista stílusú épületet.
A színház 1837-ben nyitott Pesti Magyar Színház néven Vörösmarty Mihály Árpád ébredése című előjátékával és Eduard von Schenk Belizár című darabjával. Első igazgatója Bajza József volt, a kor színészei közül pedig egy ideig itt játszott a legendás Déryné, a társulat tagja volt Egressy Gábor, Lendvay Márton, Megyeri Károly, és a realista magyar színjátszás úttörője, Laborfalvi Róza.
A műsorban kezdetben a német romantikus szerzők darabjai domináltak, ám hamar kezdték kiszorítani őket a magyar darabok. Eleinte operákat is bemutattak, Erkel Báthory Mária és Hunyadi László című műve is szerepelt a műsoron. 1840-ben lett az intézmény állami fenntartású, és ekkor nevezték át Nemzeti Színházzá. Az 1860-as években többek közt a Shakespeare-kultusznak (és a Shakespeare-fordításoknak) köszönhetően változott a repertoár, előtérbe kerültek a francia vígjátékok, és Molière darabját is előadták.
Ezzel párhuzamosan azért folytak a tárgyalások egy, a Duna-parton, a nemzethez és a városhoz méltó épület, a nemzeti nyelv előmozdítását szolgáló magyar játékszínház létrehozásáról, ám az ügy annyira elhúzódott, hogy az eredeti helyszínen már nem lehetett színházat építeni. Ezért a városi felajánlás terhére 1873-ban vásárolt telken az Operaház épült meg.
Közben megépült a Népszínház a mai Blahán, így a műsorból kiváltak a népszerű népszínművek. Majd 1884-ben az Operaház megnyitásával az operák is.
1873-ban Szigligeti Ede és Erkel Ferenc vették át a színház vezetését, 1878-ban Paulay Ede, és ezzel kezdetét vette az a kor, amit egészen Paulay 1894-es haláláig a Nemzeti Színház aranykorának neveznek: magas színvonalú előadások, szakavatott műsorszekesztés és nem utolsó sorban a kitűnően összehangolt gárda, ami együttesen megszerezte a színháznak az európai hírnevet. A brilliáns együttes tagjai olyan nagy nevek voltak, mint Jászai Mari, Újházi Ede, Márkus Emília, Prielle Kornélia (az első, aki a színház örökös tagja lett, és akinek kalandos szerelmi életéről korábban már írtam) Feleky Miklós, ifj. Lendvay Márton. Paulay halála után, a 20. század elején lett a társulat tagja Rózsahegyi Kálmán, Pethes Imre, Ódry Árpád, Váradi Aranka, majd a következő generáció: Aczél Ilona, Bajor Gizi, Mátrai Erzsi, Tasnády Ilona, Rajnai Gábor.
A színházépületet 1875-ben átalakították, és kibővítették, 1908 nyarán azonban bezárták, mivel tűz- és életveszélyesnek nyilvánították, 1913–1914-ben le is bontották. A színházat ekkor költöztették ideiglenesen a Blaha Lujza téren álló, időközben megbukott Népszínház üresen álló épületébe.
Hevesi Sándor vezetése alatt kezdődött a következő aranykor, 1922-ben. Teret adott Shakespeare, Molière és Ibsen mellett a kortárs szerzők darabjainak is, Móricz, Pirandello és Herczeg Ferenc műveit is játszották. Tíz év után kellett távoznia az igazgatói székből. Rövid átmeneti időszak után Németh Antal lett a Nemzeti Igazgatója, aki először is olyan neveket csábított át a Vígből, mint Jávor Pál, Tőkés Anna, Gózon Gyula és Dajka Margit, másrészt olyan fiatal tehetségeket vett fel, mint Gobbi Hilda, Major Tamás és Szörényi Éva.
És persze közben keresték a helyet az állandó Nemzetinek. 1937-ben az Erzsébet téren ajánlott fel egy telket erre a célra. Ám a a városrendezési és az építkezési viták miatt a dolog a negyvenes évekig húzódott,, majd a háború megakadályozta az építkezést.
1944-ben az ostrom alatt súlyosan megsérült az épület, ezért a társulat ideiglenesen az Andrássy úton, a nemzeti Kamaraszínházában játszott, A negyvenes évek végén költözött vissza a felújítást követően a Nemzeti.
Nem sokáig örülhettek. A metróépítésre hivatkozva a hatvanas évek elején elrendelték a lebontását. Nem túlzás azt mondani, hogy a budapestiek mélyen meggyászolták a Nemzeti Színház Blaha Lujza téri épületének 1965-ös felrobbantását, és a mai napig viták tárgya, hogy le kellett-e vagy csak le akarták bontani az épületet. A PIM sétáján egy kedves idős hölgy is részt vett, aki elmondta, hogy ő annak idején még járt színielőadásokra abba a legendás épületbe, emlékei szerint nagyon szép volt a nézőtere is.
Mindenesetre a Nemzeti először átmenetileg a mai Thália épületébe, azután 1966-tól ideiglenesen a Hevesi Sándor térre, a korábbi Magyar Színház pirogránittal díszített, egyszerre izgalmas és ijesztő épületébe költözött. És megint indult az új színházépület helyének keresése, a hatvanas években a Felvonulási teret jelölték ki erre a célra, és hiába bonyolítottak le tervpályázatot, csak nem épült meg a színház. Gobbi Hilda már a hetvenes években mozgalmat, a nyolcvanas években pénzgyűjtést szervezett az új Nemzeti Színház felépítésére, de nem érhette meg, hogy lássa is álma megvalósulását, 1988-ban meghalt.
Az 1990-es években ismét az Erzsébet tér merült fel helyszínként, az építkezés már el is kezdődött, ám azt 1998-ban a kormány leállíttatta, a kiásott alapok helyén létesült a Gödör, a mai Akvárium, az új helyszín pedig a IX. kerületben a Lágymányosi híd (mai Rákóczi híd) közelében fekvő telek lett. 2000-ben Siklósi Mária tervei alapján kezdődött meg az építkezés, az új Nemzeti Színház 2002. március 15-én Az ember tragédiája díszelőadásával nyitott ki.
