10+2 film Budapestről, amit január 4-ig ingyenesen megnézhet
2018. december 30. írta: mrfoster

10+2 film Budapestről, amit január 4-ig ingyenesen megnézhet

ke_pernyo_foto_2018-12-30_21_10_08.png

Január 4-ig mintegy 100 film tekinthető meg szabadon a Filmarchívum Vimeo csatornáján. A Budapest tematika külön blokkot kapott, benne jellemzően retro hangulatú színes felvételekkel a hatvanas évek elejéről. Ha tehetik, nézzék meg mindet!

Az archívumi kutatómunka során több, eddig sehol nem látott felvételekre is bukkantak, így például kétórányi kameranegatívra, amely az 1918-19-es filmhíradók forgatásakor készültek - ezekből most az első két tekercset hozták nyilvánosságra. (A válogatásért köszönet kedves olvasómnak, Perczel Annamáriának!) 

A listán egyébként 54 rendező 100 filmje szerepel, összesen 4200 percben, a legrégebbi film 1912-ből, a legújabb 1998-ból származik – játék és dokumentumfilmek, animációk egyaránt.

1 . Az én városom (Mönich László, 1959)

A régi Déli pályaudvar akkor még létező kocsifordítójánál indul a film, amely végigkalauzolja a nézőt a nagy változások előtt álló Budapesten. A narrátor és a főszereplő maga a főváros, illetve annak jellegzetes lakói, akik a forradalom utáni város ma már nem létező jellegzetességeinek arzenálját vonultatják fel a csaknem húszperces filmben. 

Az én városom (Mönich László, 1959) from Filmalap - Filmarchívum on Vimeo.

 

2. Az újjászületett Budapest (Korompai Márton, 1960)

Rövidfilm, amely szembeállítja a világháború előtti Budapest ellentmondásos mindennapjait a főváros szocializmusban elért eredményeivel.

Az újjászületett Budapest (Korompai Márton, 1960) from Filmalap - Filmarchívum on Vimeo.

 

3. Budapest műemlékei (Paulovics Mihály, 1939)

Egy lelkes operatőr saját zsebből forgatta ezt a filmet, amelyet eredetileg egy nagy filmsorozat első részeként képzelt el. Az első magyar filmszemlén, az 1939-es Lillafüredi Nemzeti Filmhéten ezzel a filmjével ezüst serleget nyert.

Budapest műemlékei (Paulovics Mihály, 1939) from Filmalap - Filmarchívum on Vimeo.

 

4. Emlékek egy városból (Peter Hutton, Monory Mész András, 1985)

Monory Mész András New Yorkban ismerkedett meg Peter Hutton (1944-2016) kísérleti filmessel, akinek munkáit meghatónak, formailag letisztultnak találta, s Budapestre hívta. A kétszemélyes stáb, Monory és Hutton gerillafilmesként járta az utcákat. „Peternek volt egy háromlábú faállványa, azt benyomtuk egy régi Renault 4-esbe, és pöfögve elkalauzoltam őt arra a másik Budapestre, amit gyerekkoromból ismertem. Imádta ezeket a helyszíneket, olyan volt az egész, mint egy idõutazás.”

Emlékek egy városból (Peter Hutton, Monory Mész András, 1985) from Filmalap - Filmarchívum on Vimeo.

 

5. Tavasz Budapesten (Popper Imre, 1959)

A Fővárosi Idegenforgalmi Hivatal idealizált rövidfilmje egy szerelmespár hétvégéjén keresztül Budapest szépségeiről.

Tavasz Budapesten (Popper Imre, 1959) from Filmalap - Filmarchívum on Vimeo.

 

6. Képek a jövő Budapestjéről (Hárs Mihály, 1958)

Az egykor a szocialista fejlődés szellemében készült progresszívnak gondolt alkotás megítélése napjainkban bizonyosan más, mint a film idején. Propaganda-városfilm a tervekről, amik (szerencsére) sosem valósultak meg. 

Képek a jövő Budapestjéről (Hárs Mihály, 1958) from Filmalap - Filmarchívum on Vimeo.

 

7. Köszönjük, pestiek! (György István, 1959)

A Fővárosi Tanács 1958-as propagandafilmjének eredményeként született meg ez a rövidfilm, amely a városvezetés köszönete azok számára, akik okulva az előzményekből immár figyelnek és vigyáznak a főváros tisztaságára.

Köszönjük, pestiek! (György István, 1959) from Filmalap - Filmarchívum on Vimeo.

 

8. Óh, pestiek! (György István, 1958)

A kisfilm rossz és jó példák szembeállításával próbált meg hatni a pesti utca szemetelő járókelőire, mégis propagandafilm lett belőle, amely végül elérte a célját. Sikere olyan nagy volt, hogy egy évvel később a folytatása is elkészült.

Óh, pestiek! (György István, 1958) from Filmalap - Filmarchívum on Vimeo.

 

9. Pesti utcán (Popper Imre, 1960)

Vicces oktatófilmben a fővárosi tömegközlekedés örök ügyeskedőiről, akik másokat megelőzve, fittyet hányva a közösségi lét íratlan szabályaira akarnak boldogulni.

Pesti utcán (Popper Imre, 1960) from Filmalap - Filmarchívum on Vimeo.

 

10. Találkozás Budapesttel (Popper Imre, 1960)

Reklámfilm Budapestről, ami a Fővárosi Idegenforgalmi Hivatal megbízásából készült film. Azokat a szabadidős, kulturális és szórakozási lehetőségeket veszi számba, amelyeket fővárosunk nyújt lakosságának, hazai és külföldi látogatóinak. 

Találkozás Budapesttel (Popper Imre, 1960) from Filmalap - Filmarchívum on Vimeo.

 

+2

100 éves, ismeretlen muszterekek: 44. és 45. tekercs
Segítsenek a Filmarchívumnak az ismeretlen tekercsek megfejtésében! 

Az 1918/19-ben készült és eddig még soha be nem mutatott snittekhez a Filmarchívum munkatársai megfejtéseket várnak a videók alatti komment-mezőbe (Klikk a linkre a további megfejtések írásáért!). Mint írják, a feladat ezúttal nem filmtörténeti kvíz vagy vetélkedő, hanem tényleges kutatás, ugyanis ők sem tudják, hogy mit, hol és kit ábrázolnak a feliratok nélkül fennmaradt kameranegatívok. 

100 éves, ismeretlen muszterek 44. tekercs from Filmalap - Filmarchívum on Vimeo.

A felhívás óta számos megfejtés érkezett. Vannak képkockák, amiken feltehetően Ady Endre 1919-es temetése látható (01.03, 4.10, 10.30 időpontokban). Ady temetése 1919. január 29-én volt a Kerepesi úti temetőben. Koporsóját a Nemzeti Múzeum előcsarnokában ravatalozták fel, ahol többek között Kunfi Zsigmond, Móricz Zsigmond, Vincze Sándor, Babits Mihály, Karinthy Frigyes, Pikler Gyula, Bíró Lajos, Jászi Oszkár, Kernstok Károly, Schöpflin Aladár búcsúztatták, majd kísérték utolsó útjára fedetlen fővel, a Múzeum körúton és a Rákóczi úton át. 

Az őszirózsás forradalom képei is többször feltűnnek a diasoron; 1918 nyara, kora ősze; késő ősze, mert a katonákon ekkor már az őszirózsa van a sapkára tűzve, tehát a forradalom utáni időről lehet szó. 1.09-nél és 12.52-nél ugyanakkor jól kivehető a kabátokon az őszirózsa.

11.16 percben balról jobbra valószínűleg ifj. Ugron Gábor, mellette Berinkey Dénes miniszterelnök, és talán Nagy György, a Magyar Nemzeti Tanács tagja) tűnik fel. Berinkeyről 1919-ben készült Filmhiradó. Az egyik megfejtő szerint a 14.53 percben nagy valószínűséggel a Magyar Nemzeti Tanács november 15-i ülésére érkeznek az Országházba, a táblán egyébként látható is, hogy „A karzati jegyek elfogytak". Ez a rész feltehetően a Parlament I. kapujának, kocsialáhajtó területét ábrázolja.

100 éves, ismeretlen muszterek 45. tekercs from Filmalap - Filmarchívum on Vimeo

A második megfejtendő filmtekercs is izgalmas neveket rejt a megfejtések szerint: Uray Tivadar (3.38), Szép Ernő (3.56), Lukács György (4.13), Jászi Oszkár (12.01), Böhm Vilmos, Garbai Sándor, Buchinger Manó (5.52), Garbai Sándor, Kun Béla, Haubrich József, Szántó Béla (7.53). 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Ha holnap és holnapután sok idejük lesz filmnézésre, akkor érdemes megnézni néhányat abból a 100 filmből, amelyek január 4-ig szabadon megtekinthető a Filmarchívum Vimeo csatornáján. A Budapest tematika külön blokkot kapott! Számomra ezek a darabok különösen érdekesek, mert mesélnek a városról (az alábbi linken lévő blogbejegyzésemben egyben megtalálhatóak); jellemzően a 60-as évek hangulatában készültek, és vannak köztük igazi gyöngyszemek, mint például a Budapest jövőjét a szocialista fejlődés szellemében vizionáló propaganda városfilm, vagy a Budapest műemlékei című kisfilm, amit egy lelkes operatőr saját zsebből forgatott le, s aztán váratlanul ezüst serleget nyert vele az első magyar filmszemlén, az 1939-es Lillafüredi Nemzeti Filmhéten. � Külön szót érdemelnek azok, az archívumi kutatómunka során eddig sehol nem látott 1918-19-es felvételek, amikből most két órányit hoztak nyilvánosságra. Ezekből a kameranegatívokból készítették annak idején a filmhiradókat hétről-hétre, de persze sok olyan snitt lehet rajtuk, amit sosem haszáltak fel. ➖➖➖ �Budapest tematikájú filmek és a 2 ismeretlen tekercs: https://mrfoster.blog.hu/2018/12/31/10_2_film_budapestrol ➖➖➖ �Kövesd a Blogomat is! �https://mrfoster.blog.hu/ ➖➖➖ #mrfoster #mrfosterblog #budapest #�mrfoster #budapesthungary�� #budapest�� #hiddenplaces #hungary #budapestm #ig_budapest #hungary #askmrfoster #kerdezdmrfostert #travelgram #wheretonext #travelfriendly #loveit #budapestagram #traveltips #hubpages #bloggerlife #bloggers #mutiholvagy #mutimerrejarsz #thisisbudapest ➖➖➖ Köszönöm a kifejező képet @liptai.malata! #repost from @liptai.malata #ilovebudapest #budapest #korszallo #körszálló #fogaskereku #menjunkahegyekbefel

Budapesti törtenetek (@mr.foster_budapest) által megosztott bejegyzés,

A bejegyzés trackback címe:

https://mrfoster.blog.hu/api/trackback/id/tr7914523056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.