Budapest legnagyobb temploma
2020. március 30. írta: fosterur

Budapest legnagyobb temploma

 mrfoster-szentistvan-bazilika-pixabay-3.jpg

A Szent István-bazilika Budapest legnagyobb keresztény temploma, több mint 8000 férőhelyes És ez a város egyik legmagasabb épülete a maga 96 méterével. 1920 előtt a hatodik legnagyobb templomépület volt Magyarországon.

Ez a lenyűgöző épület - amely város számos részéről jól látható - az egyik legjelentősebb turisztikai látványosság.  Hild József tervezte 1845-ben, ám  a befejezését már nem érhette meg.

Az épülettel kapcsolatos munkák már 1851-ben elkezdődött, de Hild József 16 évvel később meghalt, a következő évben pedig az épülő templom kupolája összeomlott.

A bazilikát Ybl Miklósnak, a kor egyik legjelentősebb építészének (és nagy kedvencemnek) a tervei szerint újjáépítették, majd Kauser József 1905-ben fejezte be. Ez az épület és a projekt annyira fontos volt, hogy még Ferenc József is részt vett az alapkő letételén.

A Szent István-bazilikát története során folyamán több alkalommal újjáépítették; először akkor, amikor 1868-ban egy vihar megrongálta a kupolát. A második világháborúban Budapest ostroma alatt nagy károkat szenvedett el a templom, megsérültek a falai, a tornyai és tetőszerkezete, ezért ezeket rekonstruálni kellett. Az épület teljes felújítása 1983-ban kezdődött és 2003-ban fejeződött be.

A Szent István-bazilika a neoreneszánsz stílusú épületek lenyűgöző példája. Valamelyest az olasz templomokra emlékeztet, az ikertornyok pedig kissé hasonlítanak a londoni Szent Pál-székesegyház tornyaira - nekem legalábbis úgy tűnik, engedjék meg, hogy szubjektív maradjon a véleményem.

A homlokzatot Szent Máriának, a Szűzanyának, Magyarország védőszentjének a szobra  . A timpanon alatt Jézus Krisztus a Bibliából vett szavai olvashatók latinul: „Ego sum via et veritas et vita”, azaz „Én vagyok az út, az igazság és az élet”.

A belső terek festményekkel, mozaikokkal, domborművekkel és szobrok ékesítik, az üvegablakokat Róth Miksa készítette. A főoltár mögött Szent Istvánnak, az első magyar keresztény királynak, az első magyar szentnek és egyben a bazilika védőszentjének szobra áll. A templom mozaikjait magyar művészek tervezték. A kincstárban lenyűgöző egyházi gyűjtemény található.

A templom legizgalmasabb kincse a Szent Jobb, Szent István állítólagos és jó állapotban marad, mumifikálódott jobb keze, amelyet üvegvitrinben helyeztek el. Ez az ereklye az augusztus 20-i ünnep egyik látványossága, mivel a katolikus körmeneten körbehordozzák a városban.

mrfoster-szentistvan-bazilika-st-stephens-basilica-7_1.jpg

 mrfoster-szentistvan-bazilika-pixabay-2.jpg

 mrfoster-szentistvan-bazilika-pixabay-1.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mrfoster.blog.hu/api/trackback/id/tr215574174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása