Logo Pic
moodPedro 2025. január 28.

M63. Fejlövés - 1968

fejloves_01_pecsenke_jozsef.jpgMagyarország (Stúdió 1.), 95 perc, ff., magyar

Rendező: Bacsó Péter

Folytatjuk a négyrészes Kovács Kati maratont annak második filmjével. Ahogy több visszajelzés alapján látom, nagyon kevesen voltak tisztában azzal, hogy Kovács Katinak volt egy rövid életű filmszínész karrierje. (Később is szerepelt filmekben, többnyire énekesként, de a hatvanas évek utolsó éveiben kifejezetten mint prózai színész kapott lehetőséget. Egy interjúban kifejtette, hogy volt egy pont, amikor valami olyasmit kértek tőle, amit ő nem szeretett volna csinálni (nem pontosította, hogy mit) és akkor onnantól nem hívták többet. Talán ez volt az oka, hogy a 2-3 év alatt leforgatott öt filmet nem követte több.

Ennek a filmnek van még egy hatalmas meglepetése számomra. Valaki, akit mindenki ismer, de talán meg sem fordul a fejünkben, hogy filmszínészként is próbálkozott fiatalkorában. Sőt, tovább megyek: nagyon az az érzésem, hogy - hozzám hasonlóan - a többség fel sem fogja ismerni. Tessék! Lehet tippelni. Itt van balra a plakáton is. Jó, ez kicsit nehezített így, de lejjebb mutatok majd fotókat is, hogy fokozzuk az izgalmakat, és majd csak a cikk végén árulom el a nevét, és garantálom, hogy annak aki nem találja ki addig, elképesztően nagy meglepetés lesz!
fe_896_504_fejloves_013.jpg

Lefogadom, hogy aki meghallja Bacsó Péter nevét, annak elsőre A tanú (1969) ugrik be ... és csak utána bármi más.... Pedig Bacsónak volt azért jónéhány további remek filmje, köztük például ez is... 

Nagy road movie kedvelő vagyok, így örömmel konstatáltam, amikor a kissé lassú negyedórás bevezető után, - melyben megismerjük Klári (Kovács Kati) és Laci (Miller József) kapcsolatát -, a pár bepattan Laci haverjának (Bélának) autójába, és onnét hármasban kezdik szelni az ország útjait.

fe_896_504_fejloves_02.jpg

Az előbbi információ nem volt teljesen pontos, hiszen papíron az autó nem Béláé, hiszen Bála az autót egyszerűen csak lopta. És ebből már sejteni véltem, hogy ez a céltalan autókázás egy kicsit Bonnie&Clyde történetére emlékeztető kalanddá alakul majd, főleg, mert előzetesen olvastam valami olyat, hogy ezt a filmet egy rövid kis újságcikk, pontosabban egy rendőrségi hír inspirálta. (Egyébként ez a B&C várakozásom alaptalannak bizonyult) Másrészt viszonylag hamar előkerül egy pisztoly is melyet a fenti fotón Béla épp utastársai rendelkezésére bocsájt. Autót is lop, pisztolya is van, nem nagy ördöngösség levonni a következtetést, hogy Béla az, aki a másik kettőt rossz útra viszi. Túl nagy jelentősége nincsen egyébként, hogy megtörtént-e az egész vagy sem, mindenesetre a fiatalok csatangolása annyira céltalan és esetleges, hogy tényleg volt egy olyan érzésem, hogy ez akár meg is történhetett. (Ellenben a legtöbb filmmel, melyről az ember úgy igazán mélyen tudja, hogy "ilyen csak a mesékben van")

Aki még nem tudja ki, hogy ki alakítja Bélát, annak segítek annyival, hogy az illető se nem színésznek, se nem annak készült, ami végül lett, hanem a balettintézetben kezdte Markó Iván évfolyamtársaként. (Kérdés, hogy ezzel könnyítettem-e vagy nehezítettem a feladatot?)

fe_896_504_fejloves_017.jpg

Egy darabig a fiatalok csak élvezik a szabadságot, idővel viszont rájönnek, hogy semmi céljuk az életben, családjuk sem tart igényt rájuk, így hirtelen ötlettől vezérelve elhatározzák, hogy mennek, amíg ki nem fogy a benzin (road movies rulez!), és majd, ha kifogy, ott ahol éppen vannak, mindhárman egymás után öngyilkosságot követnek el a rendelkezésükre álló pisztollyal, melyhez 4 azaz négy darab golyó is tartozik. Ez három főle több, mint elégséges, egyvalaki hibázhat is. 

large_fejloves.jpg

Természetesen nem fogom lelőni (jujj, de rossz szóvicc!) hogy mi lesz az öngyilkossági tervből, de ahogy haladunk az időben kellőképpen nő a feszültség, ami a végül csak elérkező csúcspont után sem hanyatlik különösebben. 

Az autós utazás számomra filmekben is majdnem olyan izgalmas, mint a valóságban, és ehhez itt még sokat hozzá is tesz az időutazás nosztalgia-faktora is: újra hallani a régi hiradó szignálját... (gyerekkoromban minden egyes este hallottam, hisz koraeste más adás szinte nem is volt, talán az MTV2, de az szerintem csak este 8-kor kezdett, és szinte senki nem nézte) vagy mondjuk tantuszt kérni az utcai telefonáláshoz (pedig a tantusz még születésem előtt megszűnt, de emlékszem, hogy szüleimnek maradt belőle még évekig a pénztárcájukban), egyáltalán a telefonfülkék varázsa... amikkel nem azért nem találkozunk ma mert nincsenek, hanem azért mert már nemigen használjuk őket, pedig még mindig vannak. Utánanéztem, és még Budapesten is van többszáz fülke, de ha most mondanom kellene, talán egyet, ha tudnék, de abban sem vagyok biztos... 

Na... ha az alábbi képen nem ismeri fel valaki a Bélát alakító színészt, akkor kár is próbálkozni...

fe_896_504_fejloves_020.jpg

Annyit elmondok róla, hogy Horváth Károlyként olvashatjuk a nevét a feliratokban, és véleményem szerint színészként is elképesztően tehetséges, szerintem kifejezetten őstehetség, zseniális minden apró gesztusa, mimikája, érdemes kifejezetten őt figyelni... Nem mondom, hogy veszítettünk azzal, hogy énekes lett belőle, mert annak is zseniális, hiszen akinek az előző név még mindig nem mond semmit, annak a Horváth Charlie név már biztosan leesik... szóval énekesnek nyilvánvalóan zseniális, de szerintem színészként pont ugyanekkora tehetség volt.

Aki időt szán erre a filmre, és aki az első negyedórát kicsit nyögvenyelősnek érzi, az várja meg, amíg a fiatalok autóba pattannak, mert akkor fog igazán beindulni a film! fe_896_504_fejloves_04.jpg

Vissza a címlapra
1001 Film
Végigmegyek az '1001 Film (amit látnod kell mielőtt meghalsz)' c. könyvben található listán. Megnézem az összes filmet, és leírom mindegyikről a véleményemet. Csatlakozz!
Legjobban pörgő posztok
A Benfica elleni mérkőzés
Apuleius • 1 nap
A Napoli elleni mérkőzés
Apuleius • 6 nap
A mercato utolsó napjai viharosak lehetnek
venember83 • 3 nap
Veiga csak drága kölcsönben érkezhet?
venember83 • 8 nap
HÁZSZEMLE: Új építésű lakás 100 millióért, horror minőségben
KömKel • 4 nap
Cikkek a címlapról
Francia kapcsolat egy dominával
A hegedűművész papa és templomi orgonista mama gyermekeként született Darby Lloyd Rains a 70-es évek egyik legjelentősebb pornósztárjának számít, aki akkoriban volt a csúcson (többféle értelemben), amikor a hardcore műfaj művelői a lepedőakrobatika mellett a színészethez is érettek – akár még jobban…
Három a magyar (film)igazság
Ritka és nagy öröm, amikor három olyan magyar is film fut egyszerre a mozikban, melyeknek mindegyikére érdemes jegyet venni. A Futni mentem és a Hogyan tudnék élni nélküled? tinédzserekkel bátran együtt nézhető, a Véletlenül írtam egy könyvet pedig már akár fiatalabbakkal is, hiszen a főszereplő…
>