Logo Pic
Sokolébresztő 2024. október 02.

Ideiglenes holdacska a Föld körül és a CanSatLab | Detre Örs Hunor

A legújabb Sokolébresztő első témája a Föld új, ideiglenes "második holdja", a 2024PT5 jelű aszteroida volt, amit néhány hónapon át látunk vendégül. Hogyan került ide, és miért megy el a Föld közvetlen vonzáskörzetéből két hónapon belül? Utána pedig pedig Detre Örs Hunorral, azúttal mint a CanSatLab laborhálózat ötletgazdájával beszélgettünk, folytatva a két héttel ezelőtt megkezdett CanSat-tematikát - ezúttal az űreszköz-építő diákokat segítő önkéntes laborok szemszögéből.

sokol_ep194-cover.png

csik_patreon.jpg

Az adás első felében égimechanika-szakkört tartottam a 2024PT5 jelű 11 méteres kozmikus szikladarab tiszteletére, amely ezen sorok írásakor egy olyan pályán mozog, hogy november végéig egy teljes hurkot ír le magyjából 4 millió kilométerre a Föld körül. Mint ilyen, jogosult arra, hogy átmenetileg befogott holdnak tekinthessük. Természetesen nem először történik ilyen a csillagászat történetében: az elmúlt húsz évben több alkalommal is láttunk már vendégül ilyen kisbolygókat. De hogy kerül ide? Ennek megértéséhez tekintettem át, hogy miféle, nemtriviális mozgások lehetségesek abban a forgó koordinátarendszerben, amelyet úgy veszünk fel, hogy ebből nézve a Föld és a Nap is mozdulatlan legyen. A gravitációs vonzás és a forgó rendszerben fellépő centrifugális erő összjátékaként bizony elég meglepő helyeken is találhatunk olyan pontokat, amelyekben ebből a rendszerből nézve mozdulatlan lehet egy oda precízen beállított test. Ezek a Lagrange-féle librációs pontok, amelyekből öt létezik, az alábbi vázlaton ábrázolt módon.

lagrange.jpg

A kék nyilak instabil, a piros nyilak stabil irányokat mutatnak. Az L4 és L5 nevezetű helyek tehát első közelítésben "potenciáldombnak", instabil helynek tűnnek. Ám a "dombról legurulás" közben a kisbolygó sebességet gyűjt, s így viszont elkezd rá hatni a ciklonok és hurrikánok becsavarodásáért is felelős Coriolis-erő, amely végül érdekes módon mégis stabilizálja az L4 és L5 körüli "vese alakú" pályákat. Ha az L4 ilyen értelemben vett "vonzási" tartományából elég messzire elkóvályog egy kisbolygó, elkavirnyálhat egészen a Földig, majd bolygónk vozásának hatására átlendülhet a "lópatkó" túloldalára, az L5 felé, ahol aztán megint nyugodtan elkeringhet egy-két évezredig. Most éppen valami ilyesmit művel az augusztusban egy automata távcsővel felfedezett 2024PT5, s közben tesz egy tiszteletkört a Föld körül.

cansatlab-logo-uj.png

Adásunk második felében pedig Detre Örs Hunorral beszélgettünk, aki már többször is járt nálunk, most azonban nem a James Webb Űrtávcsőről, vagy az űrkutató életvitel kulisszatitkairól beszélt, hanem új kezdeményezéséről, a MANT-féle CanSat-versenyéhez szervesen kötődő non-profit diáklaborhálózatról, a CanSatLabról. A CanSatLab immár háromszámjegyű mennyiségű önkéntese azt vállalja, hogy az ország minden táján (sőt, a határon túl is) lehetőséget biztosít a versenyen induló diákcsapatoknak, hogy hozzáférhessenek olyan technikai eszközökhöz, amelyek kellenek a feladataik végrehajtásához, a kis majdnem-műholdjuk megépítéséhez, de nincsenek ott az iskolák fizkaszertáraiban, műhelyeiben. (A CanSatLab kezdeményezésre egyébként a Highlights of Hungary díj kapcsán is lehet szavazni, itt.) A CanSatLab önkéntes alapú nonprofit móka, ezért váratlan, és egyben reménytkeltő, hogy mennyi egyetem és cég jelentkezett máris, hogy részese legyen a hálózatnak. Örömteli dolog ilyesmikről hallani. Hallgassátok szeretettel!

Keresd műsorainkat a Facebookon, Soundcloud- és YouTube-csatornánkon, Apple és Google Podcasts-en, valamint Spotify-on, premier előtt pedig a Patreon oldalunkon! Kattins és válassz platformot!

emTV.hu // Parallaxis // cikk: Vincze Miklós // borítókép: NASA, képek: NASA, CanSatLab 

ban_premierelott.jpg

Vissza a címlapra
Parallaxis Univerzum
2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum
Legjobban pörgő posztok
Kreator | Anthrax | Testament @ Barba Negra, 2024. december 10.
Árposz • 7 nap
Nagy mákos bejgli teszt
Linda Morvai • 1 hónap
Nagy száraz rosé pezsgő teszt
Linda Morvai • 1 hónap
A Cagliari elleni mérkőzés
Apuleius • 4 nap
A 2024-es év TOP 25 lemeze
rockstation • 5 nap
Cikkek a címlapról
Mezopotámia a Szépművészeti Múzeumban
Mielőtt a kiállítás anyagára térnénk egy kis kronológia Elő-Ázsia tekintetében: Kr. e. IV. évezred: Az újkőkor utolsó szakasza, a fazekasság és a rézöntés megismerése. Kr. e. IV-III. évezred: Sumer városok kialakulása (Ur, Uruk, Umma, Lagas, Kis). Kr. e. 2350 körül: Létrejön az egész…
Karácsony minimalista módra: ünnep egyszerűen, lélekkel telve
A karácsony a szeretet, az együttlét és az ünnepi meghittség ideje – legalábbis így képzeljük el. A valóságban viszont gyakran kapkodás, túlköltekezés, és az elvárásoknak való megfelelés nyomja rá bélyegét az ünnepekre. A „kevesebb több” elve nemcsak divatos gondolat, hanem egy életfilozófia, amely…
>