Jonas Wilson régészprofesszor különleges dél-amerikai küldeményt vesz át a szállítóktól az egyeteme raktárában: egy azték áldozati oltárt, amelyen annak idején 20 ezer ember életét oltották ki a kegyetlen istenek megbékítése végett. Az oltár teteje leemelhető, a belsejében pedig a vérszomjas főpap csontváza hever, rajta egy piros palásttal. Amint megpillantja a palástot, Wilson professzor elveszti önálló akaratát, megragadja a ruhadarabot, és magára ölti: a palást a viselőjében gyilkos indulatot kelt, úgyhogy Wilson előbb az egyetem biztonsági őrével végez, majd hazatérve a feleségével, aztán saját magával. Néhány héttel később, örökös hiányában, a város kiárusítja Wilson holmijait: Amy O’Neill arra az egyetemre jár, ahol Wilson professzor tanított, és a színjátszó szakkör közelgő Rómeó és Júlia előadására nyolc dollárért megvásárolja az egykori oktató patinás ládáját kelléknek. Csakhogy a láda mélyén nem más lapul, mint a piros azték palást, és miután Amy megérinti, gyökeresen megváltozik az élete.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
A visszahúzódó és kedves lány szülei autóbalesetben hunytak el, és a haláluk óta Amy tipikus kertvárosi újgazdag nagynénjével, Martha Randolphfal, és annak tűzrőlpattant lányával, Gloriával él egy fedél alatt. Martha cselédként kezeli az unokahúgát: miközben ő és lánya sznob rendezvényekre és táncmulatságokra járnak, Amy az órái végeztével odahaza mos, főz, takarít, valamint vigyáz néma és tolószékes anyai nagymamájára. Amy először a palástot is a kellékek közé rakja, ennek azonban majdnem tragédia lesz a vége: miután leendő szerelme, a Shakespeare-előadásban játszó Eddie Sandler felveszi, a ruhadarab olyan heves kardozásra késztéti az egyik elpróbált jelenetben, hogy megsebzi ellenfelét, sőt csaknem kiszúrja a szemét.
„Megjött a dél-amerikai küldeménye, Wilson professzor!”
„Megyek, iszom egy kávét. Ha készen áll arra, hogy megöljön, csak rikkantson egyet, és máris itt vagyok.”
„Lenyűgöző lelet...”
„Mostantól a piros a kedvenc színem!”
„Egyes élettelen tárgyak valójában nagyon is élnek, misztikus erő hatja át őket... Legalábbis így hitték bizonyos ősi kultúrák tagjai. Ez pedig, kérem szépen, színtiszta animizmus.”
„Remélem, a színjátszó szakkör több izgalmat tartogat számomra, mint Buchanan prof unalmas előadásai.”
„Felnyársallak, kardélre hánylak, kilyuggatlak...”
„Eddie, állj már le a Sztanyiszlavszkij-módszerrel... Kezd az agyadra menni.”
Amy ezt követően még nem tudja, hogy a palást miféle tulajdonsággal rendelkezik, ezért miután hazaviszi, szexi partiruhát varr belőle magának, felpróbálja, és a szende szűzből rögtön előbújik a párosodni vágyó vadállat. A férfimágnessé átlényegült Amy új ruhájában magára hagyja beteg nagymamáját, elmegy bulizni, és majdnem lefekszik Gloria barátjával. A lány a szégyellnivaló élmény után már sejti, hogy olyan ruhával van dolga, amely bizony „teszi az embert”, és bár eldobni nincs ereje, igyekszik elrejteni otthon. Gloria – aki ugyanúgy szeretne tündökölni a következő bulin, mint Amy az előzőn – azonban elcseni a bársonyos tapintású, piros „bajhozót”, amely aztán gyilkost varázsol belőle, majd egy kokainista hullaházi alkalmazottból, Wanda Thatcherből is. Ráadásul az egyetem alattomos pszichológiaprofesszora, Gordon Buchanan szintén feni a fogát az őrjítő ruhára. Vajon sikerül-e Amynek és Eddie-nek megfékeznie az azték démoni erők modern kori tombolását?
„Amy, légy szíves, porszívózd ki a nappalit, mosd ki a felgyűlt szennyesünket, aztán tedd tisztába a nagyikádat... Remélem, mire hazaérek a polgármesterék bridzspartijáról, már mindennel elkészülsz.”
„Elég volt a csicskalétből, nekem is jár végre egy kis kikapcsolódás!”
„Ma éjjel olyan veszélyes vagyok, hogy a férfiak menten elsülnek a látványomtól.”
„Vajon hogyan festhet ez a kedves tanítványom ruhátlanul?”
„A közös filmünkből nem tudom meg, az 1993-as Álmaim asszonyából viszont igen.”
„Ereszted el rögtön a rucimat, nagyi! Ha nem fogod vissza magad, legurítalak a lépcsőn!”
Tobe Hooper texasi születésű filmrendező ifjúkorában szembesült először azzal, milyen is a valódi horror: 1966. augusztus 1-jén pont az Austin városában található Texasi Egyetem campusán tartózkodott, amikor egy elmebeteg merénylő, Charles Whitman, tüzet nyitott a járókelőkre az intézmény óratornyából – Hooper nem sérült meg, de egy épp mellette elhaladó rendőr golyót kapott (szerencsére nem halálosat). 1974-ben Hooper horrortöténelmet írt A texasi láncfűrészes mészárlás című gyomorforgató mesterművével, amelynek világsikerét aztán egyre kifinomultabb rémisztgetésekkel próbálta megismételni. Mozis produkciók dirigálása mellett tévés feladatokat is elvállalt, az elsőt 1979-ben: A gonosz házát a legjobb Stephen King-filmadaptációk közé sorolják, és olyan színészek remekelnek benne, mint a Retrokult-favorit David Soul (Kukkoló szerelmesek a toronyházban). Hooper 1990-ben jelentkezett a korábbi munkáihoz képest meglepően könnyed hangvételű és ugyancsak tévés I’m Dangerous Tonight-tal (Veszélyes vagyok ma éjjel), amely nem más, mint egy Hamupipőke-hatású Cornell Woolrich-novella vérgőzös átdolgozása (Woolrich egy másik történetén alapul Alfred Hitchcock Hátsó ablak című klasszikusa). Hooper színpompás ruhahorrorja a magyar videotékák kínálatában is felbukkant, méghozzá teljesen félrevezető címmel (Ma este harapok), amely alapján az érdeklődök vámpírokat vizionáltak... egészen addig, amíg be nem tették a lejátszójukba a filmet.
„Amy biztos megérti, ha kölcsönveszem a piros csodaruháját...”
„... és azt is, ha kissé eláztatom, miközben végzek a barátommal.”
„Hullanak a rokonok maga körül, mint a legyek, kislány. Van valami mondanivalója számomra ezzel kapcsolatban?”
„Az égvilágon semmi, Ackman felügyelő.”
„Miss Thatcher? Tudom, hogy Ön lopta le a ruhát Gloria hullájáról. Semmiképp se vegye fel, ha nem akar sorozatgyilkossá válni.”
„Dehogy veszem fel, drágám, felmosórongynak használom...”
„Felcsíptem egy piros ruhás nőt, aki úgy néz ki, mint Cher, erre orális szex helyett a torkomat vágta el.”
Az azték palást miatt slamasztikába kerülő Amyt és Eddie-t játszó fiatalok (Mädchen Amick a Twin Peaksből és Corey Parker a Szerelemhajó című sorozatból) kellően rokonszenvesek, ám – ahogy az B-filmek esetében lenni szokott – nem ők a legemlékezetesebbek az I’m Dangerous Tonight-ban, hanem az idősebb generáció tagjai. A piros ruha birtoklásától mágikus erőt remélő Buchanan professzort a zseniális Anthony Perkins (Bombanők gyilkosa Budapesten + Psycho) formálta meg, aki az egyre jobban elhatalmasodó AIDS-betegsége miatt ekkoriban már csak kisebb szerepeket vállalt. A film elején a ruhától eszét vesztő Wilson profot a Rolling Stones Keith Richardsának egykori szobatársa, William Berger (Forró egyiptomi árnyak + Árpád vezér az űrlények ellen) játszotta, a hullaház drogfüggő alkalmazottját (akit szintén bűvkörébe von a piros ruha) pedig Dee Wallace (E. T. + Cujo + Üvöltés), aki a humort sem nélkülöző alakításában az If I Could Turn Back Time Cherjét keresztezte egy nimfomániás pszichopatával. Az I’m Dangerous Tonight-féle késő esti rémmeséknek elengedhetetlen tartozéka a rátarti, ám eredménytelenül nyomozó rendőrfelügyelő, aki ezúttal nem más, mint a kiképző őrmesterből lett színész, a mindig remek R. Lee Ermey (Acéllövedék). Az I’m Dangerous Tonight az a fajta horrorfim, amelyet férfiak és nők egyaránt élvezhetnek, úgyhogy érdemes legalább egyszer megtekinteni a párunkkal egy romantikus estén, némi popcorn társaságában. De aztán férfitársaim ne csodálkozzanak, ha másnap reggel a választottjuk olyan piros ruhát kezd majd követelni tőlük, amelytől ők is életveszélyesen szexinek érezhetik magukat.
„Ki közeledik a ködben?”
„Csak nem Norman Bates???”
„Alfred bácsinak köszönhetően örök időkre beskatulyáztak... Ilyen ez a filmszakma...”
Ráadás:
„Eljátszottam az E. T.-vel összebarátkozó kisfiú unalmas anyukáját és megannyi háziasszonyt is, de igazán csak a horrorfilmekben érzem elememben magam, azokban sokkal szélesebb skálán tudom megmutatni, mire vagyok képes.” Dee Wallace szívmelengető vallomása az I’m Dangerous Tonight blu-ray változatán található interjúban
Alice Cooper dala egy évvel az I’m Dangerous Tonight tévépremierje után jelent meg, és nem csupán a címe, hanem a szövege is tökéletesen passzol Tobe Hooper művéhez
