Nézze meg, hogyan változott a babakocsi 100 év alatt!
2019. január 16. írta: mrfoster

Nézze meg, hogyan változott a babakocsi 100 év alatt!

Ahogyan az autómobilok fejlődésének, úgy a babakocsik dialadalútjának is számos állomása volt. Az arisztokrácia szorgalmazta a fejlesztését, majd a szabadalom eladását követően Amerikából indult hódító útjára. Nézze meg, hogy Magyarországon miben tologatták a gyerekeket 1900 és 1970 között!…

Hányszor kellett a pesti színészeknek átmenetileg egy ideiglenes Nemzeti Színházban játszaniuk?
2018. november 27. írta: fosterur

Hányszor kellett a pesti színészeknek átmenetileg egy ideiglenes Nemzeti Színházban játszaniuk?

Több évtizedes várakozás után nyitott meg 2001-ben az első olyan Nemzeti Színház Budapesten, ami kifejezetten erre a célra és ezzel a névvel épült és nem ideiglenes megoldást kívánt nyújtani. Bár már az 1800-as elején felmerült alapításának és megépítésének gondolata, hosszas huzavonák előzték meg a…

Már a Bud Spencer emlékfalra emlékező emlékfal is eltűnt a Filatorigátnál
2018. június 18. írta: fosterur

Már a Bud Spencer emlékfalra emlékező emlékfal is eltűnt a Filatorigátnál

Nyomát sem találni a színész halála után készült graffitinek

Óriási magyar rajongótáborral rendelkezett Magyarország Bud Spencer (vagyis Carlo Pedersoli) – a honlapját éppen ezért magyar nyelvre is lefordították. Amikor 2016. június 27-én a színész 86 évesen meghalt, nálunk ezrek, ha nem tízezrek gyászolták. Az olasz nagykövetség épületének kerítését…

150 éve kezdték építeni Budapest egyik legnépszerűbb látványosságát
2018. április 20. írta: fosterur

150 éve kezdték építeni Budapest egyik legnépszerűbb látványosságát

Imádjuk a Budavári Siklót!

A Siklót imádják a turisták, élvezik a kilátást, számtalan fényképet készítenek róla, és az egyik legnépszerűbb budai látványosság. Azt közülük már csak kevesen tudják, hogy valamikor nem csupán a város egyik különlegessége volt, hanem nagyon is fontos feladatot töltött be: a Budavári Sikló, a…

Laza budapesti séták, amelyekkel lemozoghatja az ünnepek alatt felszedett kilókat
2018. január 18. írta: fosterur

Laza budapesti séták, amelyekkel lemozoghatja az ünnepek alatt felszedett kilókat

Meggyőződésem, hogy az egyik legmegfelelőbb, legegyszerűbb és leghatékonyabb testmozgás a gyaloglás és a kellemes séta. Nem kell hozzá edzőterem, különleges felszerelés vagy hosszas bemelegítés. Nem igényel bonyolult instrukciókat sem. És séta közben arra is van időnk, hogy szemlélődjünk. A…

Itt a korcsolyaszezon! Hogyan korcsolyáztunk a Városligeti Műjégpályán az elmúlt 100 évben?
2017. december 09. írta: mrfoster

Itt a korcsolyaszezon! Hogyan korcsolyáztunk a Városligeti Műjégpályán az elmúlt 100 évben?

  Ha már itt a tél, és együtt kell élnünk a hideggel és a faggyal, legalább használjuk ki a zimankóban rejlő lehetőségeket! Budapest egyik legszebb téli látványossága a Vajdahunyad vár mellett fekvő Városligeti Műjégpálya. Hangulatos környezetben mozoghatunk ha elég bátrak vagyunk és rámerészkedünk…

Ó azok az egykori tavaszi, nyári budapesti teraszok!
2017. május 06. írta: fosterur

Ó azok az egykori tavaszi, nyári budapesti teraszok!

A múlt században is éppen olyan népszerűek voltak a kiülős helyek, mint ma

  A budapesti tavasz és nyár elképzelhetetlen hangulatos teraszok nélkül, ahol napsütéses délutánokon, vagy langyos estéken barátainkkal, vagy csak úgy egyedül üldögélünk. Közben látjuk a várost, halljuk lüktető zaját, és átadjuk magunkat a pillanat hangulatának. Most, amikor gombamód…

süti beállítások módosítása