Ha engem kérdeznek, szerintem Budapesten legjobban a Duna-parton lehet elmélkedni - ezt nyilván jól tudják azok, akik figyelemmel követték eddigi ténykedésemet. Első sétáim idején, a húszas években ráadásul különösen szórakoztató volt a nézelődés: a rakpart és környéke telis-tele volt rejtői figurákkal.

Blogbejegyzésem megírásakor, 2015-ben éppen 75 éve (1940-ben) jelent meg Magyarország egyik legtehetségesebb lektűrírójának, Rejtő Jenőnek a három legkedveltebb regénye. Ezért is kezdtem el lejegyezni ezt a régi emléket. Drága, Jenő! Megemelem előtted a kalapom. Nélküled nem lennék az, aki ma vagyok.

Mindig is szerettem nézni a rakodókat, a hajókat, majd betérni egy-egy kiskocsmába. Ezek a helyek egyszerre vonzották és ontották magukból a legkülönösebb arcokat. Sokan közülük hihetetlen kalandokon mentek keresztül, mintha egyenesen Rejtő könyveiből bukkantak volna elő. Az író jól ismerte a budapesti és külföldi kikötők, kocsmák, külvárosok, nyomornegyedek világát. Innen merített ihletet újra és újra.

19 évesen utazott Berlinbe, színész akart lenni. Ám nem kapott szerepeket, a pénze elfogyott, alkalmi munkákból és könyöradományokból tartotta fenn magát. Később Franciaországba ment, két éven át járta Európát, még Észak-Afrikába is eljutott, és a francia idegenlégióba is jelentkezett, ezért tudta a kikötők miliőjét, a légiós történeteit és a szaharai forróságról szóló leírásait olyan élethűen megírni.

A három legnépszerűbb regénye, a Piszkos Fred, a kapitány, A tizennégy karátos autó és A három testőr Afrikában is e helyszínekhez kötődik, e forrásból merít. 1943-ban munkaszolgálat alatt halt meg. Halála után hosszú évekig nem adták ki újra a könyveit. Emlékszem, akkoriban az a városi legenda járta, hogy csak a feketepiacon, horribilis összegekért lehet Rejtő-könyvekhez jutni; amit az is bizonyít, hogy amikor az 1950-es évek közepén elkezdték kiadni a regényeit, az árusok halálosan megfenyegették a kiadó vezetőjét. Később kirobbanó sikerű képregények is készültek Rejtő Jenő könyveiből.

Egy oldal A tizennégy karátos autóból - Forrás: Képes Kiadó

Piszkos Fred, a kapitány - Forrás: a Korcsmáros Pál képregényeit megjelentető Képes Kiadó

Nyilván nem lepődnek meg, ha elárulom, hogy nemcsak Budapesten, hanem már gyermekkoromban is találkoztam rejtői figurákkal Londonban, ahol felnőttem. Ilyen volt Szájzár is, a mogorva kapitány. Még egészen fiatal voltam, amikor találkoztam vele.

Apám különös képességgel bírt arra nézve, hogy belelásson az emberek lelkébe, és bár ebben valószínűleg sosem fogom túlszárnyalni, azért van, amire büszke lehetek. Az öregem ezt úgy mondta, hogy ösztönös érzékem van az emberek kezeléséhez. Még azokhoz is, akik köztudottan rigolyásak - tudják, akik elől a többség rettegve menekül.

Erre tulajdonságomra egészen kicsi koromban figyeltek fel: egy ízben ugyanis, amikor apámmal az egyik legrégebbi londoni kocsmában jártam a Temze partján, megkörnyékeztem a "Mogorva Kapitányt".

Kevesen szerették, de annál többen félték ezt a hatalmas embert, és Szájzárnak nevezték a háta mögött. Köztudottan sosem nevetett. Engem azonban rendkívül izgatott az oldalán fityegő kardja, a kezembe akartam fogni. Egészen közel lopakodtam hát hozzá, apró lépteim zaját elnyomta a puha szőnyeg. Izzadtam, mint egy csataló. És, igen, már majdnem az enyém volt a bűvös fegyver, szinte éreztem a kezemben a fém tapintását, amikor a Kapitány irdatlan hangosan elprüszkölte magát. Hátrarettentem.

- Te meg mit akarsz, te vakarcs? - mordult rám. - Mit ólálkodsz a hátam mögött?
- Uram, ne aggódjon - mondtam neki szenvtelen udvariassággal. - Csak csatolja le a kardját, és nem esik bántódása. Meghökkenve nézett rám, a homlokáig szaladt a szemöldöke.
- Roppantul unatkozom - igyekeztem nyomatékosítani. - Ez az egyetlen dolog, ami felvidítana.

És a kapitány akkor elmosolyodott. Többen odafordultak a különös közjátékra. A Kapitány lecsatolta a kardját, és tiszteletteljes mozdulattal a kezembe nyomta. Majdnem összeestem a hatalmas súly alatt. De tartotta bennem a lelket a tekintete. Azokat a szemeket, az azokból áradó erőt azóta sem feledtem el. Amikor felnőttként már olvashattam Rejtő Jenő regényeit, valahogy ilyen erős, szuggesztív embernek képzeltem el Piszkos Fredet...