Hogyan érkezett meg a hamburger Magyarországra?
2019. május 28. írta: mrfoster

Hogyan érkezett meg a hamburger Magyarországra?

budapest_burger-2.jpg

 

1. A hamburger feltűnik a színen

Már túl volt világhódító útján, mire a ’80-as évek elejére megérkezett Magyarországra a hamburger, a ’80-as évek nyugati világának egyik első hírnöke. A közhiedelemmel ellentétben azonban nem az Egyesült Államokban találták fel, bár valóban ott haraptak rá a leginkább, és emiatt onnan indultak az első gyorsétteremláncok is.

50529468_l.jpg

Hogyan született meg az első hamburger?

A legenda szerint a hamburger húspogácsát egy a Római Birodalom idején élő római étterem-tulajdonos találta fel. A középkorban aztán a tatárok terjesztették el a nyers, vagdalt, fűszerezett hús (mai tatárbifsztek) fogyasztását, ami a német kereskedővárosokba, innen pedig más európai városokba is eljutott.

De még hiányzott a húspogácsát körbeölelő szendvics ötlete!

Meglepő módon ezt a szendvicset John Montagu, Sandwich grófja fedezte fel, aki kenyerek közé tett húst. Ez a megoldás aztán elképesztően népszerű lett Németországban és Ausztriában, ahol zsemléket használtak erre a célra. A 19. századi nagy kivándorlási hullámmal együtt a zsemlés hús is átutazott az újvilágba, és mivel Hamburg volt a kivándorlók legforgalmasabb kikötője, neve összeforrt a városéval.

Nézze meg ezen az 1903-ban készült filmen, hogyan érkeznek meg a kivándorlók a kikötőbe. Itt pedig a halpiac forgatagába tekinthet bele ugyanabben az évben!

hamburger_mrfoster.jpg1938. Hamburgeres stand Lousianában. Fotó forrása itt

csirkegrill_mrfoster.jpgEközben nálunk. A gyorsétteremek elődje: Csirke Grill a Rákóczi út 5. szám alatt 1960-ban.  Forrás: Fortepan. ADOMÁNYOZÓ: BAUER SÁNDOR 

64015266_l.jpg

2. Magyaros hamburger: csak csalamádéval!

A körúti kapualjakban, a ligetben, a parkok szélén megszaporodtak a hamburgeres, hot-dog-os pavilonok, bódék, mozgó kiszolgáló egységek. A bisztrókban, önkiszolgáló éttermekben persze már a hatvanas évektől reneszánszukat élték a grill ételek, a frissen sült kolbászok, lángosok és palacsinták.

A vendéglátók villámgyorsan reagáltak a helyi igényekre, fél év leforgása alatt kiépült az első kezdetleges magyarországi street food hálózat, amelyekben az alap-hamburger a puha puffancs buciba rejtett húspogácsás, hagymás, mustáros, csalamádés burger volt - utóbbi egyébként azóta sem ment ki a divatból, gondoljunk csak a gyros erőspistás-csalamádés változatára.

hotdog2.jpgÍme a Pest Megyei vendéglátóipari vállalat mozgó vendéglátó egységei: egytálételt a lakókocsiban, hot-dogot, hamburgert és virslit a napernyős pultban készítettek. 
Fotó: Fortepan ADOMÁNYOZÓ: BAUER SÁNDOR 

Hamburgi darált hús + só + hagyma + marhatenyésztés = közkedvelt vásári szendvics

New Yorkban már a 19. század második felében megjelent tehát a hamburg steaknek nevezett étel, amit sóztak, füstöltek és hagymával, valamint kenyérrel szolgáltak fel. A marhatenyésztés növekedése csökkentette a hús árát, így a kenyérbe csomagolt steak a vásárok kedvelt étele lett, azzal a plusz fejlesztéssel, hogy a könnyebb hordozhatóság érdekében elkezdték lapítani a húsgolyókat és zsemlébe rakták őket.

dd651da1069773dd1e5c3c226b5fc4a5.jpgLegendásak voltak a Rákóczi úti büfépavilonok, ahol állítólag már 1983-ban árultak Big Mac néven emeletes hamburgert. Fotó: Varga László. Kép forrása: Gerő András-Pető Iván: Befejezetlen szocializmus. Képek a Kádár-korszakból. (1985.) 

49117813_l.jpg

 

3. Az első gyorsétterem Magyarországon: megnyílt a City Grill!

A nyolcvanas évek elején aztán egy olyan éttermi lánc jött létre, ami nagy tömegek gyors és olcsó kiszolgálására volt hivatott, korszerű körülmények között: ez volt a City Grill.

És hogy mi kellett ehhez? Egységes választék, egységes árak és egységes berendezés. Bármennyire is hihetetlennek tűnik napjainkban, annak idején ez az elgondolás vonzó volt az embereknek, mert garantálta a termékek és a helyszín tisztaságát. Az egyentermékek és egyenruhák nem riasztóan, éppen ellenkezőleg, csábítóan hatottak.

„A kínálatnak azért kell egységesnek lennie, hogy a vendég mindig a megszokott ízeket kapja, és biztos lehessen benne, hogy azt a néhány féle ételt bármikor megveheti. Ezért a hamburgert, a kolbászt gyárilag készítik, az üzletben csak kisütik, csakúgy a rétest felmelegítik" - szólt a gyorséttermi javallat.



"Budapesten, a Pozsonyi út és a Szent István körút sarkán már folyik az üzletlánc első egységének építkezése. Várható tehát, hogy az év végére megnyílik az első City Grill gyorsétterem" - számolt be 1983-ban az Esti Hírlap.

A cityburger volt a klasszikus amerikai hamburger magyar ízesítésű változata. Összesen négy féle hamburger közül lehetett választani: marhahúsból, sertéshúsból, sajtszelettel vagy anélkül - a nyitás idején egységesen 16 forintba kerültek. Mindezen túl, figyelemmel a hazai szokásokra, kapható volt kétféle sült kolbász és egy új ízesítésű hot-dog is. Desszertnek pedig rétest szervíroztak.

3903958138_3df941e8ca_b.jpg

A hagyományos és az újonnan kreált ételeket, továbbá az üdítőket is - külföldi mintára - eldobható csomagolásban nyújtják majd át a vendégeknek - adták hírül az akkori lapok, és ez az egyszer használhatóság ténye szintén különlegessé tette ezeket az étkezdéket.

4. Emlékeznek még a Paprikára?

A City Grill sikerén felbuzdulva - a leiratok szerint ekkora már mintegy évi 54 milliós bevételt és 1,5 milliós forgalmat realizált - létrehozták a Paprika önkiszolgáló étteremhálózatot, ami magyaros gyorsétterem volt amerikai stílusban. Hatfajta főétel, négyféle köret, ötféle ízesítésű palacsinta közül választhattak a betérők, így volt babgulyás, lecsó, marhapörkölt tarhonyával.

„Halk zeneszó, hangulatos belső térkialakítás, kulturált környezet; piros muskátli az ablakokban, paprikafüzérek a falon; paprikaembléma a piros szoknyás, csinos, fiatal kiszolgálólányok fehér blúzán, fejüket diszítö pártáján, a poharakon, szalvétákon. Új színfolttal gazdagodott a közelmúltban a főváros" - harangozta be a nyitást a Népszava 1987-ben.

1988-tól aztán nem volt megállás, megnyitottak az első amerikai gyorséttermi láncok is, a vonzerő kikerülhetetlen volt. Az újfajta  étkezési  kultúra, kísérőajándékkal ellátott menük és napi akciók a mindennapok részei lettek, és ezzel együtt szép lassan elvesztették varázsukat is. Olyannyira, hogy most, amikor ezeket a sorokat írom, inkább gondolok nosztalgiával a Paprikás időszakra, mint a rövid élvezetet nyújtó sültkrumpli-hamburger-shake korszakra.

5. Kézműves hamburgerek és burgerek renszánsza, avagy a street food hódító útja

Szerencsére nagyot fordult a kulináris világ az elmúlt évtizedben! Az a sztereotíopia, hogy a „hamburger egészségtelen" eltűnni látszik. Sőt! A kézműves burgereket készítő bisztrók kifejezetten figyelnek a burgerekbe kerülő hús minőségére csakúgy, mint a köret alapanyagaira. Mára az igényes burgerkészítők nemcsak kacérkodnak a gourmet gasztronómiával, hanem egy az egyben megvalósítják. 

burgerek.jpg Fotó: Zsolnay Kávéház

Hiszen nem csak húspogácsa kerühet a szendvicsekbe; a lazactól kezdve a csirkemellen át a kéksajtos különlegességig bármit elbírnak a burgerek. Nem csoda, ha sokan vagyunk úgy - köztük magam is -, hogy bizonyos időszakokban "burgerfüggők" leszünk. Viszont csak tökéletesen finom húsokat, egészségesre sütött sültkrumpli hasábokat, roppanósan friss vagy éppen ízletesre párolt zöldségeket tudok elfogyasztani.

Nézzenek bele az alábbi videóba! Idei válogatás, garantáltan addiktív! 

A bejegyzés trackback címe:

https://mrfoster.blog.hu/api/trackback/id/tr7114863986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kolomparlole1114 2019.05.28. 18:56:48

"évi 54 milliós bevételt és 1,5 milliós forgalmat realizált"

Ez egy igazán Pénztáros Lőrinci bűvésztrükk. :DD

MEDVE1978 2019.05.28. 19:14:52

Emlékszem még, a Szent István körút és az Alkotmány utca sarkán volt egy City Grill. Nagyon szívesen ettünk ott még általános iskolásként. Aztán az egyik része átalakult amolyan menzás étteremmé. A City Grillből az maradt meg, hogy a sült kolbász mennyire nagyon finom volt.

Hamburgerről sztori: a diákok és szegény emberek hamburgere Móricz Zsigmond körtéren, még az egykori Gomba területén, illetve a kis Villányi út felőli járdaszigeten volt az ezredforduló előtt. Emlékszem gimisként és főiskolásként jártunk oda. A hamburgernek tipikus olcsóhús mellékíze volt, de ha az ember éjjel be volt rúgva, akkor elnyomta a hagyma, nagy mennyiségű csalamádé, ketchup, mustár stb. Mindig találgattuk mitől ilyen ízű, egyesek szerint a galambokból készülhetett.... Ugyanilyen működött a Moszkva téren is még a felújítás előtt. Kilencvenes évek vége emlékem, hogy 130 Ft volt egy hamburger a Móriczon.

Az első hot dogot és még hamburgereket is a Bon Bon Hemingwayben ettem a Szent István körúton. Akkoriban hot dogot máshol nem nagyon lehetett kapni...

Csigataposó 2019.05.28. 19:26:42

Ok mar vagy tiz eve nem jartam Tatabanyan, de a 2000es evek kozepen ott meg tartotta magat egy city grill a vasutallomason.

Mad Marx 2019.05.28. 19:28:11

Mi a váci utcai citygrillbe jártunk, de hamburgerrel először a westend udvarban a játékterem melletti löncshúsburgeresnél találkoztam, bár ott az óriáskifliből készült hotdog is ikonikus alapétel volt. A régi hambikat annyira nem bánom, hogy kivesztek, de az óriáskiflis hotdog azért hiányzik :(

kirst 2019.05.28. 19:28:27

MEDVE1978

Volt egy City grill a Váci utcában is. Mi oda jártunk. Mintha az Andrássy úton is lett volna. Első Meki meg az Adidas a Váci utcában= kilóméteres sorok :)

baupexim1 2019.05.28. 19:30:06

@MEDVE1978: olyan nincs. párhuzamos.
honvéd utca lesz az :)

vucsidol 2019.05.28. 19:46:22

Én az első hamburgerem az Emke utcai ablakából vettem. A corvin előtt vártuk a buszt anyámmal, amikor a túloldalon észrevettük, hogy hatalmas sor áll. Átmentünk megnézni, mit adnak ingyen. Amerikai újdonság!(állt a táblán az ablak előtt)
Azt láttuk, hogy valami kaja az amit átvesznek az emberek, aztán boldogan eszik. Nosza, mi is beálltunk a sor végére, aztán idővel sorra kerültünk.
Hát, annyira sz.rt mint az volt, ritkán eszik az ember.
Zsemle, benne egy szelet bácskai hurka ipari konyhás alu tepsiben megsütve, mustár, vagy(nem és) ketchup, aztán ennyi.
Borzalom.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2019.05.28. 20:07:45

A City Grill emlékeim szerint vidéken még a kilencvenes években is megmaradt.

szepipiktor 2019.05.28. 20:16:18

Köszi, ez jó volt!
Időutazás...
És ezek a hambik mennyivel jobbak (voltak) a mekis meg a burgeres lapos-kistányéros szroknál.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2019.05.28. 21:21:39

Utólag visszagondolva a csalamádés hamburger egy elég szörnyű dolog volt, és a paprika étterem is egy elég furcsa koncepció volt ("magyarosch" ételek gyorséttermi csomagolásban), a City Grill meg egy gyenge sütöde kínálatával bírt), és igazából amíg a Meki meg nem érkezett kár is volt próbálkozni ezekkel. Őszintén szólva a 2000-es évek nagy gasztroforradalma előtt normális megfizethető (nem bundában kisütött bármire építő) kaját csak az (a 4-5 viszonylag autentikus) olasz étterem kínált.

Treff Bubi 2019.05.28. 22:09:48

A Szent István körúti Paprikában eszméletlen űrszékek voltak nekünk, gyerekeknek. Az asztallap alá voltak egy konzolra felfogatva, úgy kellett kiforgatni őket, és még a tengelyük körül is forogtak.

MEDVE1978 2019.05.28. 23:01:55

@baupexim1: JA ezt elrontottam, Bajcsy és Alkotmány sarka volt, ahol a kétezres években ír söröző volt (talán Becketts).

MEDVE1978 2019.05.28. 23:12:06

@Ződ2000: Volt azért egy pár. A kilencvenes évekből rémlik nekem a korai Szent Jupát a Retek utcában például (nem összetévesztendő a későivel, ami brutálisan leromlott), az Ezüstponty a Németvölgyin, a régi Szép Ilona stb.

odamondó 2019.05.28. 23:29:04

Kár, hogy Budapesten nem találni jó hamburgerest.

Hogyan történt 2019.05.28. 23:52:43

Ha már a Móriczot említette egy hozzászóló, ott volt egy jó hamburgeres a villamos végállomása mellett. A 2000-es évek elején 1000-1300 Ft-ért frissen sütött óriás hamburgerek készültek ott. Aztán 2 évig átépítették, tavaly meg már sz.r volt a minőség.

FF 2019.05.29. 08:12:13

A hőskorszakban a Tanács körúton is volt egy hamburgeres, ahol egészen eredeti dolgokat adtak, valaimért sz@rdíniás hamburger rögzült az emlékeim között. Azt hiszem, nem mertem megpróbálni, de az alap hamburgerjük rendben volt.

(tiltott kifejezés, lol)

trollsalab 2019.06.18. 17:48:08

Már 1976-ban is lehetett kapni az ízek utcájában.

Magyar Gábor6817 2019.08.02. 14:56:10

A körút-Pozsonyi sarkon egy hentes volt, abból egy meki lett...sosem volt ott citygrill
Váci utcában igen...ot volt.
süti beállítások módosítása