Felismernek kedves követőim? Akkoriban készült a festmény, amikor először Budapestre érkeztem, és teljesen magába szippantott a századfordulós pezsgés, nem beszélve a Sugárútról, aminek akkoriban egészen más jelentősége volt, mint napjainkban; ezen sétáltak, korzóztak az emberek.
Töredelmesen bevallom, hogy hiába sütött hétágra a nap a Nyugati pályaudvar peronján 1913 nyarán. Amikor megérkeztem Budapestre, bosszús és kelletlen voltam.
Persze olvastam útikönyveket a városról, és volt is némi fogalmam a századfordulós fejlődési lázról, mégis, képtelen ötletnek tartottam, hogy bármi érdemlegeset lehetne elérni Budapesten egy új, ráadásul egy angol úriember által vezetett utazási irodával. A társam - aki egyébként Londonban maradt - ezt másképp gondolta, ezért ideküldött, hogy haladéktalanul kezdjek neki új irodánk fejlesztésének, építsek minél több kapcsolatot és egyáltalán, ismerjem meg a várost. Komoly fantáziát látott a városban, ami szédítő fejlődési sebességre kapcsolt a milleniumi ünnepségsorozat idején: volt földalattija, sugárútja, zeneakadámiája, színházai és rengeteg izgalmas szórakozóhelye. Utóbbiból, ha az egy négyzetkilóméterre jutó helyek számát nézzük, egy időben még több is volt Budapesten, mint Párizsban.
Fábri Henrik, az akkori Britannia Szálló tulajdonosa hosszasan győzködött, hogy vágjunk bele egy közös együttműködésbe, amiben ő majd felépíti Budapest legmodernebb hoteljét, mi pedig az utazási irodával azon leszünk, hogy megtöltsük élettel a Britanniát.
Fábri úr jó érzékkel látta meg a fantáziát a Nyugati tér közelében található épületben, és felismerte, hogy nincs a környéken olyan szálloda, ami az utazóközönség egyre növelvő igényeit kielégítené. Kávéházakkal foglalkozó kereskedő volt, akinek a neve már 1900-ban felbukkant az Angol kávéház élén, amit tíz évig vezetett.
A Nyugati tér közelében csak az elavult London fogadó állt akkoriban, ami azonban nem biztosított megfelelő minőségű ellátást a turistáknak. Fábri ehhez képest álmodta meg grandiózus tervét, a Britanniát, amit eleve luxuskategóriájú szállónak szánt, nem véletlen, hogy energiát és pénzt nem kímélve a legmodernebb megoldásokkel szereltette fel: központi gőz- és vízfűtéssel, a szobákba hideg és meleg folyóvíz bevezetésével. Nagy szó, a szállónak már a kezdetektől tizenkét fürdőszobás szobája volt!
A hallban faburkolat, bronzcsillárok, az udvar felé pedig kétrétegű, prizmás, csiszolt üvegtetőt építettek, így az alatta kialakított étterem éjjel-nappal fényárban úszott. Bevallom, ez volt addigi életem legígéretesebb szakmai kihívása.
Ilyen körülmények között, mondhatni kissé különösen indult a szerelmem Budapesttel. Főként, ha hozzávesszük, hogy végül milyen hosszú és gyümölcsöző kapcsolat lett köztem és a város között.
Mit tagadjam? Itt ragadtam, és még mindig itt vagyok. Magával ragadott a város miliője. És egy szempillantás alatt eltelt egy évszázad. Olyan ez, mint az örök szerelem. Ebben akkor lettem biztos, amikor először szánt szándékkal elvesztem a városban. Akkor búbánatomban nem néztem az utat. Csak mentem. Ismerik ezt az érzést? Próbálták már? Teljes lazaságban elindulni, mintha csak rongybabák lennénk, és ilyenkor valamiféle hátulról érkező lendület az, ami viszi az embert előre. Furcsa helyekre jutottam így el.
Volt, hogy a Városligetben a Széchenyi fürdő előtt eszméltem fel, vagy, hogy a Király utca zűrzavaros piacába csöppentem, ahol kevés híja volt, hogy nem estem bele egy almákkal teli kézikocsiba. Ez az utca akkor is tele volt zsibongással; fűszeres, kalapos, fűzőkészítő és gyógyszerész ugyanúgy megfért itt, mint a sör utáni pörkölttel csábító kocsmáros.
Azóta is, néha csak engedem, hogy a lábam vigyen. Ha olyat találok, ami megmozgat, nehezen nyugszom le anélkül, hogy ki ne deríteném a történetét. Ki tudja, lehet, hogy mára többet tudok Budapestről, mint a legtöbb tősgyökeres fővárosi. Igaz, nekem idestova száz évem volt arra, hogy megismerjem a rejtett zugokat, ráérezzek a születőben lévő csodákra. Pontosan azokra, amelyek mellett mások elmennek.
Szeretek hosszú sétákat tenni;
leginkább hajnalban vagy kora este. Ilyenkor néha újra rácsodálkozom a napfelkeltére és a napnyugtára Budapest felett. Tartsanak velem, fedezzük fel Budapest múltját és jelenét együtt!
