A Fiumei Úti Sírkert (régi nevén Kerepesi úti temető) mára kultuszhellyé vált a párizsi Père-Lachaise temetőhöz hasonlóan. A  19. század közepén még mint Pest köztemetője nyílt meg, míg a század végére az ország egyik legrangosabb kegyeleti helye lett. 
Kép forrása: Owl, a bagoly oldala.

Blaha Lujza, mint a nemzet csalogánya vonult be a magyarországi színháztörténelembe. A Kerepesi úti Nemzeti Sírkertben helyezték örök nyugalomra 1926-ban, míg síremléke 1929-ben készült el. Sírja Jókai és Ady nyughelye mellett található.

„És ha – amint érzem – az én jó közönségem haló poromban sem fog sajnálni tőlem egy virágszálat, itt adom tudtára, hogy hova vigye: koszorús költőnk, Jókai Mór sírjának szomszédságába, ahová magam kívánkoztam...” - idézi naplójának utolsó sorait az Erdélyi Napló.

A népszínművekben megjelenített vonzó magyar nemzeti tulajdonságok legszuggesztívebb megtestesítője – a kortársak szerint – kétségtelenül Blaha Lujza volt, aki a magyar színpad első igazi sztárjának, az 1870-es évektől az 1890-es évek derekáig terjedő időszakban a legnépszerűbb színésznőnek, a konzervatív nőideál megtestesítőjének számított. [...] a stilizált figurákat és a stilizált érzelmeket kedvelte, s kitűnő énekhangja miatt a darabokban egyre fontosabb lett a magyar nóta. Játékának másik jellegzetessége megjelenésében, gesztusaiban és pompás jelmezeiben egyaránt megnyilvánuló arisztokratizmusa volt - olvasható a Magyar Színháztörténet c. könyvben.
 

Blaha Lujza eredeti neve Reindl Lujza volt és mivel szülei is vándorszínészek voltak, születésétől kezdve a színház volt természetes közege. Mint ahogy arra az Erdélyi Napló is kitér, Prielle Kornélia - aki szintén a Láng-színtársulat tagja volt - ölében dajkálta. Nagyon szeretett énekelni, naphosszat dalolgatott gyerekkkorától kezdve.

De milyen is legyen síremléke? Erre már halála és temetése után írtak ki pályázatot, elkészítésére pályázatot írtak ki. A terveket az évente kétszer megrendezett „Műcsarnok tavaszi kiállításán" mutatták be 1927-ben, ti. a Műcsarnok nagy tavaszi és őszi kiállításainak az volt akkoriban a feladata hogy, áttekintést nyújtson a magyarországi alkotók műveiből. Mivel a többi pályázat művét egyelőre nem leltem fel (aki tud róluk képet mutatni, hálás lennék érte!), Rabinovszky Márius leírására tudok csak támaszkodni, ami a korabeli sajtóban látott napvilágot: 

„A szoborcsarnokban a Blaha Lujza-síremlékpályázat munkái láthatók. Az eredmény lehangoló. Az első díjat nyert tervezet (Fülöp Eleméré) dór oszlopos tető alatt ábrázolja a halott Nagyasszonyt, az architektúrából kiömlő lepellel és virágfüzérrel, a talapzaton kobzossal és puttokkal: rosszul felfogott klasszicizmus és rokokó keveréke. Még kellemetlenebb a második díj nyerteseinek cukrászfantáziáról tanuskodó munkája. Érdekesebb, merészebb ötleteket Horvay János két megoldása vet fel, bár kivitelük kissé modoros. Még a legszerencsésebb a Telcs Ede-Kotál Henrik-féle terv, mely jó értelemben akadémikus és «magyaros»: magas kockaposztamentum négy sarkán egy-egy népies figura, rajta a ládaformájú szarkofág magyartárgyú reliefekkel."

Végül tényleg a különös hangulatú, Csipkerózsa álmát idéző márványból készült Blaha Lujza-síremlék valósult meg. Vele szemben Ady Endre sírja található, szomszédságában pedig Jókai Mór sírja. 
 Fiumei úti Nemzeti Sírkert (Kerepesi temető), Blaha Lujza síremléke. Blaha Lujzát 1901-ben választották a Nemzeti Színház örökös tagjává, azonban nem ő volt az első, akit örökös tagnak választottak, hanem Prielle Kornélia, aki 1881. február 7-én ő kapta meg első ízben az "örökös tag" rangot. 
Forrás: Fortepan.hu 1943. ARCHIV FÜR ZEITGESCHICHTE ETH ZÜRICH / AGNES HIRSCHI 

 
„ [...] Blaha Lujza temetésén közel kétszázezer ember szorongott a pesti utcákon, a Nemzeti Színház körül. Öregek, fiatalok, fejkendős asszonyok és elegáns divathölgyek, munkások és cilinderes urak, gazdagok, szegények; kétszázezer gyászoló szomorú ember. Mi az, ami ellenállhatatlanul ide vonzotta őket? Egyiket-másikat megkérdeztük. A gyalogjáró szélén öreg, remegő fejű bárány prémsapkás ember áll. Hetvenéves lehet. Szótlanul elgondolkozva szívja hosszú szárú pipáját. A körülötte állók jobbra-balra lökdösik, de az öreg nem szól semmit.
- Milyen emléke van Blahánéról? Kérdezem az öreget.
- Sok…Rengeteg sok. Imádtam a színpadon, imádtam az életben…nem is volt az asszony…Angyal volt. Aranyból volt a szíve. Szerette a magyart…[...] 
De ő is szerette a katonákat. Egyszer például olyan dolgot csinált meg két magyar katonáért, amilyenhez hasonló még nem fordult meg….Bécsben vendégszerepelt. Az előadáson jelen volt a király is… Másnap úgy volt, hogy agyonlőnek két huszárt…a király ítélte őket halálra…Nem volt kegyelem….Blaháné előadás közben letérdepelt a sugólyukhoz és összetett kezekkel a király páholya felé fordult és énekelt:
- Megmondanám a királynak magának, Bocsásson meg annak a két huszárnak.
 A király azonnal kegyelmet adott. Ez igazi hazafias dolog volt." - olvasható Blaha Lujza temetésén c. 1926. márciusában íródott cikkben.

A színésznőt majd' kétszázezren kísérték el utolsó útjára, a feljegyzések szerint Kossuth Lajos, Jókai Mór és Rákóczi Ferenc temetésén lehettek hasonlóan sokan. Szokás szerint a Nemzeti Színház előcsarnokából indult a gyászmenet a Fiumei úti sírkertbe. Ravatalánál kétszáz fős cigányzenekar húzta szeretett és megénekelt dalait.

Blaha Lujza viszonylag fiatalon vonult vissza a színpadtól. 51 éves korától már nem vállalt vendégjátékokat, vidéki turnét, többszöri fellépést. Erkélyéről éppen egykori munkahelyére, a Nemzeti Színházra látott rá, és a térre, amit még életében, 70. születésnapja alkalmából róla neveztek el. 
Kép forrása: Erre-arra honlapja, Fazekas Krisztina.