Látszatra kicsinyke, belülről annál nagyobb tárlattal bír a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, ráadásként időről-időre új és izgalmas tárlattal jelentkezik. Ízelítőül 3 különleges tárgyát mutatom be, amelyeken keresztül az orvostudomány történetiségébe is betekintést nyerhetnek. (Nyitókép: Pádár László).
Állandó kiállításán végighaladva, az orvoslás közben használatos eszközökkel gazdagon illusztrált tárlaton megismerhető a nyugati medicina története; az ókori Egyiptomtól a legújabb korig. Az orvoslás tudománytörténeti aspektusának jelentősége a 20. század végére megváltozott: míg addig szinte kizárólag az orvosok érdeklődtek a történetisége iránt, ettől fogva a történelemtudományon belül is központi téma lett és kutatási területe is kitágult.
A történiség felfejtésén túl többek között olyan kérdésekre keresi a választ, mint a gyógyítás társadalomtörténete, a medicina művelődéstörténete, a betegségek, valamint a testről való elképzelések, a testhez való viszony története. Milyen életkilátásaik voltak a különböző korokban élő embereknek? Milyen betegségek sújtották őket, kik és hogyan gyógyíthatták őket? Másfelől pedig mit gondoltak a világról, milyen racionalitás jellemezhette a számunkra irracionálisnak tűnő okfejtéseket, mit gondoltak a testről és a lélekről, mit tartottak betegségnek, vagy devianciának? S végső soron ezek az alapvető jelenségek milyen kölcsönhatásban álltak politikai és társadalmi viszonyaikkal?
1. Tudják mi az frászsapka és mire használták?
Különleges tárgyaik egyike az ún. frászsapka, amit a gyermekek gyógyítására használtak. A képen látható darab selyemből készült és az 1800-as évekből való, Ausztria (Stájerország) területéről. A hozzá kapcsoló hiedelem Ausztriában és egyes nyugat-magyarországi településeken fordult elő. (A fotó a SOM 3D-s műtárgyai közül való.)
A kis fejfedőt jellemzően több részre tagolták, oldalain védőszenteket ábrázoltak, mert hittek abban, hogy a szentek elűzik a betegséget, segítenek a gyógyulásban. A 17. században nem volt ritka egyébként az sem, hogy az emberek például lenyelhető szentképek segítségével próbáltak közelebb kerülni az Istenhez. Visszatérve a frászsapkára, ennek viselése a gyermekeknél előforduló, „frász”-ként ismert, görcsös rohamokkal járó lázas betegség gyógyítására szolgált.
Apród utca 1-3, az épületben jelenleg a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum található. 1906. Fotó: Fortepan/SEMMELWEIS EGYETEM LEVÉLTÁRA
2. Semmelweis Ignácz koponyája: milyen titkokra derült fény a rekonstrukció során?
A hatalmas tudásanyaggal bíró múzeum több szempontból kultikus hely: Semmelweis szülőháza és az 1965 óta végső nyughelye is, a professzor földi maradványait ugyanis többször exhumálták és temették át. Semmelweis tíz testvére közül ötödikként született 1818. július 1-én a tabáni Meindl-házban (Apród utca 1–3.), innen költözött át a család pár házzal arrébb, az Apród utca 6-os szám alá, ahol az apa a jól menő Fehér Elefánthoz címzett fűszerboltját vezette.
De hogy-hogy látható Semmelweis koponyája a múzeumban? Ennek az az oka, hogy az orvos utolsó exhumáláskor elkészítették a koponya hiteles gipsz másolatát, hogy szisztematikus antropológiai és patológiai vizsgálatokat végezhessenek a csontmaradványokon, mivel Semmelweis halála és vélt vagy valós betegsége(i) körül számos kérdés merült fel (úgy mint: kétszeri kartörés, szifilisz, elmebetegség, vízfejűség, paralízis, gennyedéses vérmérgezés, csontvelőgyulladás).
A gipszmásolat alapján aztán 2015-ben a SOM felkérésére elkészítették Semmelweis szobrászi arcrekonstrukcióját azzal a céllal, hogy az orvostörténeti és természettudományi kutatások tükrében tárgyilagosabb képet alkothassanak Semmelweis Ignácról. Szobrászi-anatómiai módszerrel építették vissza Semmelweis vélelmezett betegségeitől és idealizálástól mentes arcvonásait. (Erről a részletes tanulmány ITT olvasható.)
Kész arcrekonstrukció elöl- és oldalnézetben, fotó alapján utólag mintázott haj és bajuszviselettel (Fotó: Balikó András). „Semmelweis alakjáról, betegségéről és életművének megítéléséről meglehetősen ellentmondásos véleményt alakított ki az utókor. Ehhez hozzátartoznak olyan legendák is, mint Semmelweis őrülete, az eltávolítását célzó összeesküvés elmélete, vagy a feltételezés, hogy ápolói agyonverték az elmegyógyintézetben" - olvasható a tanulmányban, amely a koponya rekonstrukció során, igazságügyi orvosszakértő bevonásával mindezen feltételezésekre is keresi a hiteles választ, többek között a SOM akkori főigazgatójának, ma a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójának, Varga Benedeknek a segítségével, aki évtizedek óta kutatta a magyar orvos életét.
A tanulmány összegzése megállapítja, hogy a csontmaradványok tudományos vizsgálata nem derített fényt arra, hogy Semmelweis élete utolsó éveiben - a fényképek tanulsága szerint - miért öregedett annyira rohamosan. A kutatók feltételezése szerint ennek lelki okai lehettek, ugyanakkor az arc mintázása során a vélelmezett betegségeket nem vették figyelembe, hanem azt az egészséges férfi arcot formálták meg, aki lehetett volna.
Az arcrekonstrukció készítéséről a „Semmelweis arca” című ismeretterjesztő filmen is megörökíti, amelyben számos rejtélyes kérdésre keresték választ. Miért került tébolydába? Miért bántalmazták ott? Mi okozta valójában a halálát, szifilisz vagy vérmérgezés? Miért exhumálták négyszer? Milyen gyermeki csontokat őrzött a koporsó? Milyen lett volna Semmelweis igazi arca, ha nem támadja meg a betegség?
3. Tudják mire használták az ún. szülészeti fogót?
Az Orvostörténeti Múzeum jelenleg is látogatható időszaki kiállításának a szülészet fejlődése a témája, azon belül is annak korai időszakába láthatunk bele, amikor még kifejezetten veszélyes eseménynek számított egy gyermek világrahozatala; a csecsemő- és az anyahalandóság száma magas volt.
Egészen a 18. század végéig az asszonyok ugyanis túlnyomórészt otthon szültek, és csak ezt követően lett egyre sürgetőbb, hogy a szülésnél segédkező bábák oktatásában az állam is vállaljon feladatokat. Ezt követően alakultak meg az első bábaképző intézetek, és láttak napvilágot az első magyar nyelvű tankönyvek. Külön szabályozták például, hogy mikor-hogyan és mennyit kell mosakodnia egy bábának, valamint, hogy meddig viselheti a fehérneműjét („amíg piszkos nem lesz"). De vajon milyen feltételek mellett dolgoztak, milyen szokásokat gyakoroltak az okleveles bábák a falusi társadalomban?
A képen egy szülészeti fogó látható a 18. századból. Forrás: Orvostörténeti Múzeum adattára. A közhiedelemmel ellentétben a fogó célja nem a gyermek fejének a összeszorítása és lehúzása volt, erre ez az eszköz nem is alkalmas.
A szülészeti fogó célja a fej megfelelő pozícióba való irányítása, húzása volt a kitolási szakaszban, ezen túl a fogó segítségével a szülőcsatorna falát tartották el a fejtől, ezáltal a szülőcsatorna ellenállását csökkentették. Egy francia orvos, Hugh Chamberlen találta ki ezt az eszközt, amit aztán évtizedeken keresztül titokban tartottak és kizárólag a beavatott orvosok használhatták. Megadták a módját: talárban bevonult a házba a szülészorvos és hozta a dobozba zárt titkos eszközt, amit aztán lefüggönyözött körülmények között használtak. Az elakadt szüléseknél alkalmazták, és valószínűen kisebb fájdalommal járt, mint a korábbi megoldás, amikor a bába kézzel próbálta megforgatni a babát, vagy még rosszabb esetben, amikor nem volt mit tenni, az anya életét mentették, és ezért az elakadt csecsemőt elpusztították. Később elárulták a titkos eszköz mibenlétét, és ezt követően a szülészeti orvoslás a szülészeti fogókra összpontosított. Ezt méltán példázza a fogótípusok nagy száma: mintegy 550 típus létezik. (Az alábbi videóban a Kontakt Rádió műsora hallható a „Szülészet születése" c. kiállításról.)
Az első, dokumentáltan sikeres császármetszést egyébként már századokkal ezelőtt végezték el, 1610-ben Wittenbergben. Az újszülött életben maradt, azonban az anya alig több, mint három héttel a beavatkozás után meghalt sebfertőzésben. Ugyanakkor a sebészet számára hasznot hozott a sebész azon újítása, hogy a méh sebét selyemmel varrta össze.
A képen a császármetszés egyik középkori ábrázolását láthatjuk. A szülő nő nem élte túl a beavatkozást. Forrás: Wellcome Library.
Magyarországon jóval később, 1839-ben folyamodtak először ehhez a megoldáshoz, de fájdalom, Pongrácz Mihály páciense szintén meghalt. Az éterrel altatást 1847-től alkalmazták, és ez az újítás Magyarországra is azonnal eljutott, kevésbé ismert tény azonban, hogy az első éteres altatásban végzett császármetszést Semmelweis végezte Balassa János sebésszel együtt. A császármetszés biztonságosabbá válásához persze kellett még pár évtized: a tankönyvek rendszerint az 1880-ban dr. Tauffer Vilmos által végrehajtott műtétet emelik ki, amely után az anya is, gyermeke is egészségesen mehetett haza.
Kíváncsi a különböző orvoslásnál használt tárgyakra?
Keresgéljen az Orvostörténeti Múzeum adattárában!
Kattitson IDE, hogy elérje az adattárat!
Apród utca 1-3., a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum.
Fotó: Fortepan/SEMMELWEIS EGYETEM LEVÉLTÁRA
Nyitvatartás
November 6-tól a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum a téli nyitva tartási rend szerint várja a látogatókat: Kedd-Péntek 10:00-16:00 (A pénztár 15:30-kor zár.)
Szombat-Vasárnap 10:00-18:00 (A pénztár 17:30-kor zár).
Facebook oldal: https://www.facebook.com/SOMuseum/
