Így vonatoztunk nyaranta a múlt században
2016. július 19. írta: fosterur

Így vonatoztunk nyaranta a múlt században

76399.jpg

Valamiért imádom a vasutat - 1913-ban, amikor először jártam Budapesten, akkor is vonattal érkeztem. Annak ellenére, hogy bosszúsan és kelletlenül léptem ki a pályaudvarról, a hosszú út emlékfoszlányai kellemesek. Évtizedeken át a vasút volt a korszerű közlekedés eszköze és jelképe a kontinensen a kényelmetlen, hosszadalmas postakocsis utazások után.

egykep.jpg

A légi közlekedés megjelenésekor eleinte nem tudott tömegeket elhódítani a vasúttársaságoktól, hiszen a repülés sokáig csak egy szűk réteg számára volt elérhető és megfizethető. És persze nem volt ilyen bőséges választék, mint ma, a fapados járatoknak köszönhetően.

A vonatozás jelentősége talán csak az autózás elterjedésével és tömegessé válásával csökkent. De hála Istennek, ennek a közlekedési formának még mindig megvan a létjogosultsága. Még akkor is, ha a szolgáltatás színvonala időnként hagy némi kívánnivalót maga után.

Az alábbi fotókkal szeretném feleleveníteni, milyen volt az elmúlt 100 évben, a tágan értelmezett múlt században a vonatozás. Tartsanak velem!

82936.jpg

Millenniumi kiállítás: Magyar Államvasutak pavilonja vagonokkal (Iparcsarnok). A felvétel 1896-ban készült." A kép forrása: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.10.097

 

17980.jpg

Baross tér, a Keleti-pályaudvar a Rákóczi (Kerepesi) út felől, 1903-ban - Forrás: Fortepan

27542.jpg

Az Orient Expressz a svájci Brig állomásán 1906-ban - Forrás: Fortepan

 

29741.jpg

A brassói pályaudvar 1908-ban - Forrás: Fortepan

 

27616.jpg

Vasúti hajtánnyal utazó társaság 1910-ben. Vízszintes vonalon akár a 15-20 kilométer/órás sebességet is elérhették. Legtöbbször a pályaszakaszok ellenőrzésekor használták járműként a vasúti síneken - Forrás: Fortepan

 

1909_balatonmariafurdo.jpg

Balatonmáriafürdő vasútállomás 1909-ben - Forrás: Fortepan

 

55640.jpg

Csodálatosak ezek a reklámok! Szabadka-Palicsi Villamos Vasút Ganz gyártmányú motorkocsija - Forrás: Fortepan

 

93371.jpg

A félixfürdői vasútállomás 1894-ben - Forrás: Fortepan

 

15189.jpg

 Érkezik a vonat az alsógödi vasútállomásra - 1926 - Forrás: Fortepan/Saly Noémi

 

74450.jpg

Csoportkép 1930-ból - Forrás: Fortepan

 18437.jpg

 Gyerekként még a vonaton elköltött uzsonna is izgalmas volt! A fotó 1933-ban készült - Forrás: Fortepan

 

 20014.jpg

 Vajon kik ők? Hová indultak? Mire gondoltak? Milyen élményekkel tértek haza? - 1935 - Forrás: Fortepan

 

32429.jpg

Ganz gyártmányú Árpád sorozatú (TAS) sínautóbusz a szerbiai Caribrod állomásán 1937-ben. Még ma is megvan egy eredeti, 82 éves példány - és működik! A sínautóbuszok 1934-től közlekedtek a Budapest-Bécs vonalon, és akkori léptékkel is egészen gyorsan, három óra alatt tették meg az utat egyszeri győri megállással. Még abban az évben Egyiptom 10 Árpádot rendelt a Kairó-Szuez vonalra - Fotó: Fortepan

 

32438.jpg

A legendás Árpád a bulgáriai Mezdra állomásán 1937-ben - Forrás: Fortepan

 

arpad.jpg

Az Árpád belső tere - Forrás: Fortepan

 

57523.jpg

Mennyi érzelemmel és élettel teli ez az 1942-es pillanatkép - Forrás: Fortepan.hu

 

51520.jpg

Életkép a vonaton; felteszem, még a forradalom kitörése előtt készült ez az 1956-os fotó - Forrás: Fortepan

 

54532.jpg

Nyári utazás 1958-ban - Forrás: Fortepan

 

1961.jpg

Az Alberg Orient Expressz a keleti pályaudvaron 1961-ben - Forrás: Fortepan

 

62073.jpg

1975 - Forrás: Fortepan

 

66281.jpg

Útlevél ellenőrzése Záhonynál, az akkori magyar-szovjet határon. A szocialista országokba korlátlanul utazhattunk akkoriban, míg a "tőkés országokba" csak három évente. Forrás: Fortepan

10802.jpg

Vonatozás egy jó krimivel, 1978-ban - Forrás: Fortepan

 

16136.jpg

Néha egészen jókat ebédeltem annak idején az étkezőkocsiban - 1979 - Forrás: Fortepan

 

67161.jpg

Ha csak egy villanást látok belőle, akkor is megismerem: a szolnoki pályaudvar - Forrás: Fortepan

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mrfoster.blog.hu/api/trackback/id/tr188864932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Frisnyák Zs. 2016.07.19. 21:28:55

Balatonmáriafürdő vasútállomás képaláírása téves. A felvétel 1932 után készült, nem pedig 1909-ben. A fotón szereplő forgalmista Máv-os egyenruhát visel, nem pedig Déli vasútit. Sőt, a női viseletek is mutatják, nem 1909-ben vagyunk.

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2016.07.19. 21:45:17

Csak szólok halkan hogy a Keleti-pályaudvarnak és környezetének ma is így kellene kinéznie. Park , tér, sétány. Ki kellene tiltani az autókat a körútról, a Keleti és az Astoria közt, az Andrássy útról végig. Csodálatosan szép és élhető lenne a város. Tömegközlekedés van, maximum teljesen elektromos belvárosi taxikat lehetne beengedi.

Awkward Avoidance Viking 2016.07.20. 00:00:20

@Frisnyák Zs.: megnéztem a Fortepan oldalán, a csúszka 1909-en áll, úgyhogy velük is érdemes lenne megállni egy szóra :)

indapicsa 2016.07.20. 00:02:19

1-2 év, és megint ilyen lesz a MÁV. Mivel nem fejleszt semmit. Iilletve de, visszafelé. Látszólag a jegyárakba nincs beépítve egy minimális amortizáció sem. Úgy ahogy van szétrohad, miközben a vezérnek beültetett nénike zsebre rakja a havi 5 milkós fizut addig munkaerőhiány van, több száz kilómétert vonnak ki, és mivel olyan ócska vonatokat adnak egy Tapolca-Székeshehérvár útvonalra mint a piroska, azt is elmondhatják idővel, hogy azért vonták ki, mert nincsen rá igény....

$pi$ 2016.07.20. 07:16:21

"Útlevél ellenőrzése Záhonynál, az akkori magyar-szovjet határon. A szocialista országokba korlátlanul utazhattunk akkoriban"

Kivéve a Szovjetúniót. :)

Janossz 2016.07.20. 10:50:17

"A sínautóbuszok 1934-től közlekedtek a Budapest-Bécs vonalon, és akkori léptékkel is egészen gyorsan, három óra alatt tették meg az utat egyszeri győri megállással. "
Ma a RailJet 2:41 alatt futja a távot, és minden nagy fánál megáll a határig.
Suhanás meg wifi csak onnan tovább. :-(

szepipiktor 2016.07.20. 11:25:51

"1913-ban, amikor először jártam Budapesten"
Én azért adnék valami díjat a legidősebb bloggernek...

advocate1 2016.07.20. 12:07:04

"Messzeringó gyerekkorom világa" Megboldogult édesapám a 60-as évek végétől a 90-es évek elejéig az akkor még létező MAHART-nál dolgozott hajóvzetőként a Duna és a Tisza magyarországi, illetve az akkori Jugoszláviai szakaszain. Szinte minden hétvégén leutaztunk hozzá anyámmal vonattal, mindíg oda ahol éppen akkor volt. Ezek a vonatozások maradandó (jó) élményként élnek bennem ma is, függetlenül attól, hogy milyen volt az utazás minősége. Egy sajtos roló meg egy traubi az "utasellátóból" és minden gond elszállt...szép is volt!

mpl 2016.07.28. 09:35:35

@$pi$: a 'korlátlan' ötöt jelentett, annyit pecsételtek be egyszerre, emlékszem, nekem még a gimnázium KISZ-titkáratól is kellett aláírás, miszerint "javasolja a kiutazásomat a baráti NDK-ba"
:-)
süti beállítások módosítása