Az őszi erdők olyanok, mint tavasszal a virágos rétek; színkavalkádjuk gyönyörködteti a szemet. Bár tény, hogy megszállott város- és kultúrarajongó vagyok, kint a természetben néha egészen magával ragad a táj szépsége. Éppen ezért különösen kedvesek számomra azok az órák, amelyeket a szabadban tölthetek. Ha már unják, hogy a fény csak irodai asztalukra süt be, kalandozzanak velem az őszi erdőkbe.
Őszi erdő a Budai-hegyekben/ Fotós:Markó Dániel
A holló birodalma/ Fotós: Palcsek István
Nekünk, Budapesten élőknek sem kell messzire mennünk egy erdei sétához: karnyújtásnyira tőlünk a Budai-hegység; a János-hegy, a Hűvösvölgy, a Hármashatár-hegy, Budakeszi, és még sorolhatnánk a sok változatos túralehetőséget. Ha pedig egy kicsivel több időnk van, és elég korán nekivágunk, egy-két óra utazással eljuthatunk a Pilis, a Visegrádi-hegység, a Gödöllői-dombság vagy akár a Börzsöny erdeibe is.
Budapestet több erdő is határolja, számos kirándulási lehetőséggel / Tuszinger Károly fotója
A mezőn és az erdőben és az ott rejtőző állatvilágban, tulajdonképpen már minden kertben olyan valóság mutatkozik meg, ami végtelenül valóságosabb, öregebb, mélyebb és csodálatosabb, mint bármi, amit emberkéz alkotott, és ami ráadásul akkor is fennmarad még, amikor a gépek és a beton halott világa majd eltűnik, elrozsdáll és széthull.
(Albert Hofmann)
Ősz az erdőben; aranyló színek között / Markó Dániel fotója
De miben rejlik az erdő varázsa?
Az, aki nap, mint nap az erdőket járja egy idő után átveszi az erdő lüktetését, kiélesednek érzékszervei és megtanulja olvasni az erdei állatok nyomait.
Akik rendszeresen kirándulnak, egyre nagyobb és nagyobb távolságokat tesznek meg és szinte szükségletükké válik, hogy legalább kéthetente járják az erdőket. Megint mások ritkábban tudnak kiszakadni a hétköznapokból, így egy hosszabb erdei séta igazi feltöltődés számukra.
Az erdőben a fák megnyugtatnak és a természet hangjai feledtetik a város zakatoló zaját.
Valahol a II. kerületben, a Remete-szurdok közelében / Markó Dániel fotói
Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.
(Weöres Sándor)
Magyarországon a bükki és ezen belül is a lillafüredi klíma már magaslati levegőnek számít (mivel talajszint felett 600 méter felett van), ezért nagyon jó hatást gyakorol a légzőszervekre és kedvezően hat a pajzsmirigy működésére is.
A húsz méter magas lillafüredi vízesés nem természetes képződmény, a Palotaszálló építése miatt jött létre, mivel el kellett terelni a Szinva patakot.
Ha valóban tiszta levegőre és gyógyító környezetre vágyunk, érdemes ellátogatni az itt található Szent István-barlangba, ami a környék legnagyobb cseppkőbarlangja és egyes termeiben légzőszervi betegségeket gyógyítanak.
Lillafüredi vízesés 2016 novemberében/ Fotós: Michelfeit Zsolt
Harmonikus együttélés az erdőben: madarak, fák és csobogó patak / Fotós: Michelfeit Zsolt, Miguel Photography
Életfa, világfa, aranyalmafa
Nem véletlen, hogy a fa évezredek óta fontos motívum az ember életében. Több analógiát fedezhetünk fel például a fák növekedése és az ember fejlődése és elmúlása között.
Fotós: Michelfeit Zsolt
Fotós:Markó Dániel
A fák ugyanakkor a testi-lelki állapotunk jelképe is lehet (igen elterjedt például adott ember fa-rajzából következtetéseket levonni); a gyökérzet, a törzs és a lombkorona összességükben és önmagukban külön-külön is megjeleníthetik, hogy mennyire állunk erős lábakon és milyen gondolatisággal bírunk.
Számtalan hazai természetfotós ér el nemzetközi sikereket is, köztük Máté Bence, aki amellett, hogy 2015-ben Az év természetfotósa címet is elnyerte, munkáját már a BBC világpályázatán is elismerték
Lépéselőny/ Fotós: Máté Bence
Tejút/ Fotós: Máté Bence