Most, hogy túl vagyunk a háromnapos karácsonyi bódulaton, nézzünk magunkba: hány fénykép készült rólunk, szeretteinkről, vagy éppen a karácsonyfáról az ünnepek alatt? És mindebből mennyit osztottunk meg a közösségi oldalakon? Mielőtt reflexív önmarcangolásba kezdenének, nyugodjanak meg. Eleink ugyanilyen kényszert éreztek a karácsonyi pillanatok megörökítésére.
Miért is szeretnek az emberek karácsonyi mementókat készíteni?
1. Apró örömök: kicsi gyerek, kicsi karácsonyfával
Mivel a fényképezést jellemzően a módosabb családok engedhették meg maguknak, a századfordulós képek többségén a jólétben karácsonyozók életébe nyerhetünk bepillantást. A beállított, mára giccsesnek, erőltetettnek ható képek vitték a prímet. Úgy képzelték el a fotókat, mintha azok élő festmények lennének, amin mindennek a helyén kell lennie.
Fotó: Fortepan, 1906.
2. Amikor minden kívánságod teljesül
Aki figyel a részletekre, könnyen felfedezheti, hogy az 1900-as évektől egyre több gyerekjáték jelenik meg a fotókon. Mindez szoros összefüggésben áll azzal, hogy nagyjából innentől kezdődik a "gyermekek aranykora", azaz fontosabbá válik a kicsik lelkivilága és kényeztetése.
Fotó: Fortepan, 1909.
3. Sokszor a pillanat fontosabb, mint az ajándék
Már többször feltűnt számomra, hogy a korabeli fotókon kissé riadt a gyermekek arckifejezése. Ennek hátterében felthetően az áll, hogy a fényképezés a felnőttek körében is izgatottságot váltott ki, amit a kicsik megéreztek, miközben igyekeztek megfelelni a kívánalmaknak. Szerintem ennek a fényképnek az egyik nagy értéke az, ahogyan éles kontrasztot alkot a nagypolgári szobabelsőkben fotózott képekkel.Fotó: Fortepan, 1909. Kővári Brigitta.
4. Igazi klasszikus: hintaló, pöttyös labda és búgócsiga
Ez az kép önmagáért beszél. Ide tartozik, hogy amíg a kislányok egyre szebb babákkal játszhattak, addig a kisfiúk a hintalovak bűvöletébe kerültek (ezt később a pedálos kisautó váltotta fel). Érdemes megfigyelnie a részleteket - különösen tekintettel a lelógó szaloncukrok mennyiségére.
Fotó: Fortepan, 1929. Készítette: Simon Tibor.
5. Ritka pillanatkép: pezsgőtől mámoros karácsonyi percek
Valljuk be, nem egy tipikus karácsonyi idillt ábrázol az alábbi kép, miközben ezen tényleg úgy érezni, hogy a szereplők jól érzik magukat. Ha jól megnézik, a gyakorlottabbak a háttérben még igyekeznek korhűen pózolni, ám az előtérben már elszabadult a pezsgő okozta mámor.
Fotó: Fortepan, 1938.
6. A fa legyen égig érő és hatalmas
„Végre hazaértünk. Mire levettük a kabátokat és kezet mostunk, már csengetett is az angyalka, kitárult az ún. szalon ajtaja és ott állt a csillogó, ragyogó mennyezetig érő karácsonyfa, alatta a rengeteg ajándékkal, babával, mesekönyvekkel, ruhácskákkal, stb. A karácsonyfán a díszeken és szaloncukrokon kívül csokoládé függők és likőrrel töltött geometriai cukorfigurák voltak, ez utóbbiak a felnőtteknek. Néha persze el-elcsentem egyet. Nekem túl szeszesnek tűnt és nem értettem, mi ízlik ezen a nagyoknak" - íme, egy egészen tradicionális összefoglaló a régmúlt Karácsonyok emlékére.
Fotó: Fortepan, Cholnoky Tamás. 1909.
7. Exkluzív díszítések
Aki csak tehette, impozáns, hatalmas fákat vásárolt és a díszítésre is különös hangsúlyt fektetett. Nézzék például ezt a Kisjézus csúcsdíszt! A felvétel a fényképeiről nevessé vált, egyébként rendkívül sikeres építési vállalkozó Schoch Frigyes Váci utcai lakásában készült.
Fotó: Fortepan. Váci utca 55. Schoch Frigyes lakása.
8. A nap, amikor mindenki jóllakott
Nem lenne teljes ez a fotóalbum az alábbi kép nélkül. Valószerűtlen és egyben megható látvány a temérdek felpolcozott fehérkenyér. Már-már elnyomja a középen álló díszes karácsonyfa erejét.
Fotó: Fortepan, 1920. Horváth Lajos.