Petőfi Sándor és Szendrey Júlia életének legboldogabb fejezete minden bizonnyal a koltói kastélyhoz kötődik, ahol Teleki Sándor gróf jóvoltából több, mint hat hetes nászútjukat töltötték. (Nyitókép: Petőfi és Szendrey Júlia. Forrás: OSZK)

Mintha a képzelet után alkotta volna a természet, olyan szép a táj az egykori partiumi településen, Koltón, ahol áll egy kedves kis barokk kastély, amely több titkot rejt magában, mint azt a látogató gondolná. A mai napig a falai között őrzi Petőfi Sándor és Szendrey Júlia hitvesi ágyát, Júlia hímzőasztalát és a kastély azon ablakát is, ahonnan az ifjú pár a hegyekre látott. A két művészlélek tollának nyomán pedig átérezhetjük a koltói helyszínen átélt napok hangulatát.

A koltói kastély. Forrás: OSZK

Regényes esküvő, csodálatos mézeshetek

Pontosan egy évvel megismerkedésük után, ugyanazon a napon fogadtak örök hűséget egymásnak a szerelmesek Erdődön, a vár kápolnájában. A meghitt esküvőről Petőfi Úti leveleiben tárulkozik ki:

Esküvőnk középkori regényességgel ment végbe: az erdődi vár kápolnájában korán reggel. Szerettünk volna, én is, menyasszonyom is, helyhez és alkalomhoz illő, komoly és ünnepélyes arcot ölteni, de sehogy sem sikerült, folyvást mosolyogtunk egymásra, s ha én olyan szépen mosolyogtam, mint menyasszonyom, ugy esküszöm neked, hogy egy angyalfestő képiró előtt a legtökéletesebb mintául szolgálhattam volna. Amint az esküvési hókusz-pókusznak vége lett, rögtön kocsira ültünk, s vágtattunk ide Koltóra. Ez egy kis falu Kővár vidékén, a Láposvölgyben, Nagy-Bányától egy órányira délre...

Felújított koltói kastély. Forrás: Facebook, Teleki kastély, Petőfi Sándor Múzeum, Koltó

Az esküvő után útnak indultak, azonban félúton Koltó felé a kocsijuk kereke eltört, nem tudták folytatni útjukat. Júlia csak mosolygott a bajon, írja, de Petőfi félre vonult, nehogy az új menyecske meghallja, és hosszan, keservesen, cifrán káromkodott mérgében. Nagybányán, fogadóban telt tehát az első éjszaka: „... házasságom első éjét a fogadóban! Nem hiába vagyok a csárdák költője.”

A friss házasok végül megérkeztek Koltóra, Teleki Sándor gróf kastélyába, melyet maga a gróf engedett át ez időre a költőnek. Csak egy idős szakácsnő maradt az épületben, ő is csak Teleki előrelátásának köszönhetően, mivel a költő teljesen üres házat akart volna. De Teleki kigúnyolta kedvesen: „A szakács marad a feleségével, mert asszony nélkül nem hagyom nődet, s ennetek is csak kell, mert turbékolásból nem éltek meg." 

Közel két hónapot töltöttek itt. Ez volt a költő életének legboldogabb ideje, „a milyen boldogságot halandó álmodni és elbirni csak képes" – írja Petőfi Úti leveleiben. Júlia naplója szintén a révbe érésről, az asszonyi szerelem valós megéléséről tanúskodik.

„Csak mióta asszony vagyok, ismerem az élet legédesebb örömeit és legkeserűbb bánatát. [...] mióta határképen két élet áll előttem, jóban roszban; ezóta értem tökéletesen, mi az: boldog lenni! csak ezóta foghatom föl az élet legszebb, legistenibb oldalát. Én szeretek, s mikor látom hogy szerelmemmel boldogíthatom férjemet, nem jut eszembe aggódni a jövőn, bizonyosnak hiszem egész életünk boldogságát; isten előtt tett esküm dönthetlen biztositékúl tetszik előttem, hogy gyönyöreim a végtelenségbe nyúlhatnak, és a jelen fényességével vonom be a mérhetlen hosszuságú jövőt, mig az ragyog a többi életek között, mint csillag az éj sötétjében. Nem féltem azt, hogy homály boríthatja el, mig férjemnek mosolyát vagy nyájas tekintetét láthatom. És illyen most bánatom is; szintolly határtalan, mint örömem, szintolly sötét, dúló, mint fénylő, éltető boldogságom" – írja Júlia Koltón, szeptember 22-én kelt naplóbejegyzésében.

A mézeshetek alatt Petőfi 28 költeményt írt, közöttük egyikét a leggyönyörűbb elégiáknak, a Szeptember végén címűt. A verseket a szenvedély és a túláradó boldogság hatja át, mégis mintegy látomásként megjelennek soraiban a kételyek is. Az elmúlás árnya ott lebeg a koltói kastély idillikus kertjében. 

"Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,

Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,

De látod amottan a téli világot?

Már hó takará el a bérci tetőt.

Még ifju szivemben a lángsugarú nyár

S még benne virít az egész kikelet,

De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,

A tél dere már megüté fejemet."

 

Petőfi Sándor: Szeptember végén, részlet (Koltó, 1847)

Szendrey Júlia arcképe. Forrás: OSZK

A Petőfi-dagerrotípia az egyetlen Petőfi Sándor alakjáról fennmaradt fénykép. Ez a dagerrotípia készítésekor sokszorosításra még nem alkalmas egyedi, 9,9 x 6,8 cm méretű műtárgy, melyet feltehetően Petőfi Sándor barátja, Egressy Gábor színész készített 1844-45  körül. Forrás: Wikipédia

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok...

Egészen borzongató érzés a koltói kastélyparkban sétálni. Mintha Petőfi és Júlia szelleme kísérné a látogatót. Petőfi például igen szeretett üldögélni egy kőasztal mellett, a somfa árnyékában, ahonnét jó kilátás nyílt a máramarosi bércekre. A feliratokból és a magyarázatokból kiderült, hogy ez a somfa már nem ugyanaz, de magról nőtt, szintén somfa, és most már ez őrzi a költő emlékét.

A híres somfa 1997-ig tartott ki. Az utolsó zöld ága, amely a kivágáskor még életben volt, azóta elszáradt, és most a kastély nagy kilátó teraszának sarkában őrzik.

A költő kőasztala az egykori somfa alatt a Teleki-kastély kertjében. Forrás: Facebook, Teleki-kastély, Petőfi Sándor Múzeum, Koltó

A kastélyban látható Júlia eredeti hímzőasztalkája is. Ezen elmerengtem: a korabeli leírások szerint Júlia ugyan nyilván az akkori elvek szerint lett felnevelve, nőiesen öltözködött és úgy is viselkedett, szelíd, nőies foglalatosságai voltak, mint hímzés, olvasás, zongorázás, nyelvtanulás, naplóírás. De ugyanakkor azt is tudni lehet, hogy lázadó természetű volt: haját levágatta rövidre, mialatt a többi lány hosszú loknikat viselt. Ő gyakran pantallót vett, és még a szivart is kipróbálta... (Tudjuk, hogy Júlia is verselt, és később mesék fordításával foglalkozott. Ő adta ki elsőként Andersen meséit magyarul.)

Szendrey Júlia hímzőasztala a koltói kastélyban. Fotó: Gercsák Gábor

Mindezek ellenére Júlia mégis elhozta a hímzéséhez, varrásához szükséges asztalkáját Koltóra. Később, 1848. márciusi napjaiban nemzeti színekből varrt főkötőt magának, Sándornak pedig kokárdát készített. A hálószobában ott látható egy ágy, az eredeti rózsafaágy másolata. Felette festmény, egy kolozsvári festőművésznő készítette. Az idegenvezető hölgytől tudjuk meg, hogy a festőnőt a költő iránti tiszteleten kívül megihlette az üveges szekrényben őrzött lila selyemruha is, amely Júlia egyik viseletének másolata.

„Oh, csak tudnám őt úgy szeretni, mint mennyire szerettetni érdemel!"

Petőfi Sándor és Szendrey Júlia 1846. szeptember 8-án találkozott először a nagykárolyi megyebálon. A 17 éves Júlia a kor kívánalmainak megfelelően igazi, bátor férfiról álmodott, leginkább a szellem emberéről. Így keltette fel érdeklődését a körülötte esetlenül forgolódó költő, akinek valószínűleg csak a nevét ismerte. Júlia nem lobbant azonnal szerelemre, idő kellett, míg érzései kialakultak. „Oh, csak tudnám őt úgy szeretni, mint mennyire szerettetni érdemel!" – írja Júlia 1846 szeptemberében nagykárolyi barátnőjének, Térey Marinak. Levelében így ír a költő még erdődi látogatásáról:

Az a Petőfi gonosz egy fiu: oly szenvedélyesen tud az emberre nézni, hogy vigyázzon a baloldalára, különben annak ugy is tüzes lakosa fellázad ellene, és azt a száraz, hosszu, ily eseteknél tehetetlen házőrt ugy kiveti onnan, hogy idő kell hozzá, mig ismét részt vehet az uralkodásban. Ezt nekem előbb senki sem mondta, tehát ugy egy kicsit majd elkéstem a vigyázassál. (Most veszem észre, hogy még nem mondtam meg, hogy a házőr alatt az észt értem.)
Forrás: https://szendreyjuliakutatas.blog.hu

„Szatmárban egy olyan lyánykát ismertem meg, amilyen Párizsnak is sok volna, a George Sandok hazájának, nem pedig Szatmárnak, az ólmos fütykösök termőföldének. És én szeretem e lyánykát, és ő szeret engem, és mi boldogok vagyunk, és talán még boldogabbak is leszünk, mert meglehet, hogy mielőtt a most születendő év meghal, mi igy fogjuk egymást szólitani: ›Hallod, kedves feleségem?... Hallom, édes férjem‹” – írta 1846 decemberében Petőfi Orlay Petrics Somához.

A feleségek felesége 

Szendrey Júlia tizennyolc évesen lett az ország első költőjének felesége, ám extatikus boldogsága nem tartott sokáig. Házasságuk második évében gyermekük született, a fiatalasszony hét és fél hónappal később pedig megözvegyült. Egyedül maradt, s mint a nemzeti nimbusz özvegye nézett szembe a közvéleménnyel, ami nem volt kíméletes irányába. A korabeli társadalom szemében Júlia korántsem felelt meg a tökéletes feleség mintaképének: merész volt és szabados, férfiruhát viselt, szivarozott és a férfiakkal együtt poharazott.

Ady Endre a "végzet asszonya" bélyeget sütötte rá, amikor "erdődi George Sand"-nak nevezte. A fiatalasszony is alkotott, és meglepően jól írt, a mézeshetekről szóló, merésznek ítélt naplóját pedig maga a férj javítgatta a pongyolaságoktól, mielőtt azok 1847 őszén Jókai Mór lelkes ajánlásával megjelentek volna az Életképek című lapban.

Petőfi és Júliájának rózsafából készült hitvesi ágya a koltói Teleki-kastélyban. Fotó: Gercsák Gábor

A szabadságharc idején gyűlni kezdtek a viharfelhők, és ezzel párhuzamosan a fiatalasszony naplójában melankolikus hangvételre váltott. Az olvasó akár azt gondolhatná, hogy a sorok a költő eltűnése után íródtak: „Mint utósó föllobbanása a leégett gyertyának, mielőtt végképen elalunnék, mint utósó csilláma az életnek a haldokló szemében, mielőtt azt örökre behúnyná, úgy tetszik előttem e szép derült őszi reggel.”

Míg Petőfi Bem oldalán küzdött a szabadságért, addig felesége Tordán, majd Kolozsváron várta kisfiukkal. Júlia nem viselte jól a tehetetlenség maró érzését, amelybe kényszerült: „Oh, hogy el nem süllyeszt a szégyen! Nem vagyok képes egyébre, nem engednek a körülmények szerelmemért többet tenni, mint szépen itthon ülni, kötni és főzni, foltozni és rántásokat keverni!”

Petőfi 1849-ben július 31-én, 26 évesen ismeretlen körülmények között elesett a segesvári csatában. Júlia előtt állt még az egész élet. De vajon mi történt vele ezt követően, miért vált belőle a közvélemény előtt „hűtlen özvegy”?

Kedves Olvasóm, itt ragadom meg az alkalmat, hogy ajánljam Gyimesi Emese történész, irodalomtörténész, Szendrey Júlia-kutató blogját. Ha szeretnél jobban elmélyülni a fiatalasszony életében és munkásságában, keresd fel! Az irodalomtörténész 2018-ban jutott el oda, hogy összegyűjtötte és kiadta Szendrey Júlia halálának 150. évfordulójára a költőnő 141 versét, amelyek többsége eddig publikálatlan volt.

Gyimesi Emese kritikai igényű szövegkiadása Júlia összes verse mellé kísérőtanulmányt, jegyzeteket és életrajzot közöl, élete dokumentumainak színes képmellékletével. A könyvet olvasva az 1860-as évek Pest-Budáját Szendrey Júlia második házasságából született fiaival együtt járhatjuk be, akik féltestvérüknek, Petőfi Zoltánnak mesélnek a dinamikusan fejlődő városról, ahol elindult a lóvasút, felépült az Akadémia palotája, újságokkal várt a Kávéforrás és csokoládéval a Városliget.

Petőfi Sándor és Szendrey Júlia emlékét őrzi egy szobor a Teleki-kastély kertjében. Júlia a Szeptember végén-t olvassa. Az 1998-ban felavatott alkotást házasságkötésük 150. évfordulójára szánták, adakozásból valósult meg. A szobrot, amely a padon ülő házaspárt ábrázolja, Pogány Gábor Benő szolnoki szobrászművész készítette és a református közösségnek adta át.