Ennyi mindent jelent számomra a Zsolnay név
2015. május 27. írta: fosterur

Ennyi mindent jelent számomra a Zsolnay név

 zsolnay_negyed_1.jpg

Kézzel festett gyönyörű tárgyak, tehetséges család, millennium és századforduló, titokzatos szerelem, eozin csodák, budapesti kávéház, Pécs, kulturális negyed, egyedülálló gyűjtemény - a Zsolnay névről ez jut eszembe. Minden alkalommal, amikor megérintek egy porcelánt, emléket idéz fel bennem Magyarország egyik legfontosabb manufaktúrájáról és a család történetéről.

A reggelimet fogyasztottam éppen, amikor a kezembe akadt egy meghívó, amelyben Pécsre invitálnak, a Zsolnay Piknikre - május 29 és 31 között rendezik.

A Piknik kiváló alkalom arra, hogy bejárjuk és megismerjük a Zsolnay Negyedet, nézelődjünk, pihenjünk, feltöltődjünk, együtt legyünk

Elolvastam a részletes programot a honlapon és több olyan eseményt is találtam, amely kíváncsivá tett: többek között a PTE Művészeti Karának diplomahangversenyei, a madárbarát séta, a Kortárs Herkules tárlatvezetéssel, valamint az Apnoé, a Csík Zenekar és Csemer Boglárka koncertje.

Izgalmasnak ígérkezik a Retextil alkotóműhely és a ReArt műhely programja. És aminek külön örülök: betekinthetünk a híres kesztyű manufaktúra életébe.

A Zsolnay Negyedet erre a linkre kattintva nézhetik meg lélegzetelállító panorámaképen.

csik.jpg

screen_shot_2015-05-27_at_10_26_33.png

Régóta tervezem, hogy újra Pécsre látogatok és ismét megnézem a Zsolnay Múzeum, illetve Gyugyi László egyedülálló Zsolnay-gyűjteményét, ez a hétvége remek indok lesz az utazáshoz.

gyugyi_03.JPG

Zsolnay Miklós pécsi kereskedő az 1850-es években alapította a később Európa-szerte emlegetett gyár elődjét, a Zsolnay Keménycserép Manufaktúrát, amelyet Ignác fia nevére íratott. Eleinte csak néhány alkalmazottal dolgoztak, helyi piacra, igen kezdetleges eszközökkel.

A fordulat 1865-ben következett be, miután az anyagilag ellehetetlenült gyárat átvette a bátyjától Zsolnay Vilmos. Fejlesztésekbe kezdett, új technológiával kísérletezett, a szokásostól eltérő, egyedi mázfajtát keresve. Első sikerét az 1873-as párizsi világkiállításon aratta; úgynevezett magas tüzű mázzal borított porcelánfajanszot mutatott be az európai közönségnek. Elhozta az aranyérmet és megkapta a francia kormány becsületrendjét...

A gyárban dolgoztak Zsolnay Vilmos gyermekei is. Lányai például magyaros és keleti motívumokkal járultak hozzá a további sikerekhez. A porcelánmanufaktúra az építkezésekhez használt tetődíszektől a használati és dísztárgyakig számos termékfajtát állított elő. Tudták, hogy az Andrássy út alatt húzódó földalatti vasút állomásainak burkolásához Zsolnay-kerámiákat használtak?

zsolnay3.jpg

Folyik a munka a manufaktúrában - Fotó forrása: Könyvkiállítás.hu

 

Két igen fontos fejlesztés köthető Zsolnay Vilmos nevéhez: a pirogránit, amely ellenálló képessége miatt remek burkolóanyagnak bizonyult, illetve a világszerte ismert, különleges, zöldes-arany eozin máz. Utóbbit 1896-ra, Magyarország fennállásának ezredik évfordulója, a Millennium tiszteletére alkotta, ezért először a millenniumi máz nevet viselte, később lett eozin.

zsolnay_eozin_topf.jpg

 Eozin mázzal borított tál - Fotó forrása: Wikipédia

 

1900-ban meghalt Zsolnay Vilmos, ezzel lezárult a gyár életének egy igen jelentős szakasza. Fia, Miklós vette át a manufaktúra vezetését. Igyekezett kihasználni minél jobban kihasználni a Zsolnay gyár hírnevét; neki a tengerentúlon is sikerült terjeszkednie. Mindamellett botrányosnak kikiáltott magánélete miatt a családja neheztelt rá.

Zsolnay Miklós 1910-ben titokban feleségül vett egy elvált színésznőt. A családi legendárium szerint nejét úgy mutatta be, hogy a karácsonyfa alá helyezett hatalmas dobozból lépett elő... Ráadásul  a kicsapongó életet élő Miklós később el is vált Bódis Mályvától.

A Zsolnay gyár vezetőjével 1922-ben a szexuális úton terjedő vérbaj (a szifilisz) és az annak szövődményeként fellépő agykárosodás végzett.

A már az első világháború alatt megtépázott cégnek az 1920-as években nem csupán Zsolnay Miklós halálát, hanem a nagy gazdasági világválságot is el kellett szenvednie. Az 1930-as évek közepére magához tért és talpra állt ugyan, ám az 1939-ben kitört második világháború, a pesti üzemet ért bombatalálat ismét a padlóra küldte. Mire helyreállították a gyárat, államosították. A család elvesztette híres örökségét.

zsolnay_ivokut.jpg

Zsolnay ivókút, Wekerle-telep, 1940 - Fotó forrása: Fortepan.hu/Góg Emese

 

Dr. Gyugyi László műgyűjtő közel 600 kerámiatárgyból álló Zsolnay-gyűjteménye páratlan értéket képvisel. Darabjai a gyár 40 évét átölelő (1870–1910) időszakának termékei, amelyek három nagy korszakra oszthatók: a historizmus, a millennium és a szecesszió periódusaira.

Forrás: Zsolnay Negyed

gyugyi_04.JPG

gyugyi_12.JPG

gyugyi_18.JPG

A Gyugyi-gyűjtemény darabjai - Fotók forrása: Zsolnay Negyed

Ha tehetik, utazzanak el Pécsre a hétvégén!

A bejegyzés trackback címe:

https://mrfoster.blog.hu/api/trackback/id/tr337494998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása