Milyen fogásokból áll itthon egy vasárnapi családi ebéd? Honnan ered a közös étkezés szokása? Miért fontos együtt ennünk másokkal? Fogadják szeretettel ezzel kapcsolatos gondolataimat!
A közös étkezés sokkal több puszta táplálkozásnál. Mindig is ezt vallottam. Éppen emiatt mélyedtem el kicsit jobban a gasztronómia világában, ezért is kerestem a magyar konyha jellegzetességeit, ezért írok szívesen tradicionális süteményekről vagy éppen modern desszertekről, és ezért volt számomra fontos az is, hogy felderítsem a street food eredetét.
Amin mostanában elmerengtem, az a vasárnapi ebéd hagyománya. Hadd osszam meg Önökkel a gondolataimat erről, a számunkra oly lényeges étkezésről!
A közös étkezések megörökítése a művészetben
Hogy milyen jelentős az evés öröme, ezen belül is a közös étkezés szerepe az ember életében, mi sem mutatja jobban, hogy már az ókorban is ábrázolták: Pompejiiből is kerültek elő evéssel, ételekkel kapcsolatos mozaikok. Vagy gondoljunk csak a Székesfehérvár környékén talált Seuso-kincsekre: a készlet egyik legfigyelemreméltóbb darabján, a Vadásztálon egy lakomát örökítettek meg.
Caravaggio „Emmausi vacsorája” azt a jelenetet ábrázolja, amikor a terített asztalnál az étkek felett Jézus megáldja a kenyeret, erről a tanítványai felismerik őt. James Tissot Holyday című 1876-os festménye egy szabadtéri pikniket ábrázol, August Renoir egy-egy külön kompozíciót szentelt a reggelinek és az ebédnek – utóbbi, a "Le déjeuner des cannotiers" az örömteli együttlétet örökíti meg.
Pieter Bruegel előszeretettel ábrázolt étkezéseket, az Aratók című 1565-ös táblaképén például az látható, ahogyan a földművesek, nők és férfiak vegyesen, együtt fogyasztják el az ebédjüket.
Beszédes – szó szerint és átvitt értelemben is – az egyik kedvencem, Diego Velasquez 400 éve készült festménye, az Étkező parasztok. A kép a Szépművészeti Múzeumban látható. A festményen egy fehér terítővel letakart asztal körül ül egy család, az asszony bort tölt, az idős férfi – feltehetően az apa – egy fiatalemberrel beszélget – valószínűleg a fiával -, s az feszült figyelemmel hallgatja. Az asztalon bort, kenyeret, répát, almát, halat, fűszertartót láthatunk.
És ezzel meg is érkeztünk fő mondandómhoz, a közös baráti és családi étkezésekhez.
Azok a híres vasárnapi ebédek!
Amikor Magyarországra költöztem, egy egészen új, varázslatos világot ismerhettem meg az enyémtől eltérő szokásokkal. Megtapasztaltam hogy a vasárnapi ebédek a barátokkal, ismerősökkel, családtagokkal nem pusztán közös étkezések, hanem olyan fontos alkalmak, amelyeken szabadon beszélgethetünk bármiről, amilyen téma csak felvetődik, és amely lehetőséget arra is, hogy a gyerekek és fiatalok megtanulják a társas érintkezés és csevegés szabályait.
Milyen szépen egybesűríti a lényeget egyetlen mondatban Krúdy Gyula „Ebéd után” című 1906-os írásában: „Az ebédnek már vége volt, és pipatűz mellett szincerizálgattunk öreg alispánunk vendégszerető asztalánál.”
A közös vasárnapi ebédek szokása részben vallási eredetű, részben az étkezési kultúrához kapcsolódik. Régen a család együtt ment vasárnap reggel a templomba misére vagy istentiszteletre, majd utána együtt étkezett, csakúgy, mint ünnepnapokon. És mivel a húsevés nem volt mindennapos, hanem hetente kétszer, legfeljebb háromszor került hús főétkezéseken az asztalra, a vasárnapi – ünnepinek számító – menüben természetesen hús (is) szerepelt valamilyen formában.
Ünnepi ebéd keresztelő után Őcsényben, 1969-ben - Forrás: Fortepan.hu/Fodor András örökösei
Milyen fogásokból állt régen a hagyományos vasárnapi ebéd? Bár tájanként változott a menü, sőt, a városi, polgári családoknál nem csak a tradicionális népi ételeket főzték-sütötték ünnepnapokra, a húsleves előkelő helyen szerepel a listákon. Rendszerint szárnyasból, leggyakrabban tyúkhúsból készült, mivel marhát csak akkor vágtak a gazdálkodó családoknál, ha rákényszerültek. „Anyám a levest korán tette oda” – írta Végh Antal „Terülj, asztalkám! című, 1983-ban megjelent könyvében. „Harangszóra megfőzte, otthagyta a tűzhelyen, amikor kijöttünk a templomból, akkor főzte be”.
A második fogás sokszor rántott hús volt a múlt században. (De akadt, ahol pulykasültet, paprikás csirkét, sertéssültet, egyes vidékeken pedig töltött káposztát készítettek.) A húshoz körteként burgonya vagy rizs dukál, ezen kívül uborkasaláta, káposztasaláta, ecetes uborka vagy más savanyúság.
A hagyományos sütemények között a rétesek, lepények szerepeltek, ám a polgári családoknál az olyan cukrászsütemények vették át a szerepüket, mint amilyen a krémes. (Az sem volt ritka, hogy palacsintát sütöttek.)
A békebeli, vasárnapi családi-baráti ebédeket idézi Budapesten a Zsolnay Kávéházban a vasárnapi családi ebéd ételsor, amit csak ezen a napon készítenek, legalább 2 fős társaságoknak. Nekem ez azért ilyen fontos, mert nemigen jeleskedem a konyhában, mégis alkalom nyílik a törzshelyemen arra, hogy a barátaimmal együtt étkezhessem, egy olyan napon, ami mindenkinek megfelelő, és ami kiemelkedik a rohanással töltött hétköznapok közül.
A mindennapi társas érintkezés elengedhetetlen része a közös étkezés
A gyerekek számára sokkal, de sokkal fontosabb az, hogy együtt együnk velük, és a családi ebédeken bekapcsolódhassanak a nagy beszélgetésekbe az asztalnál ülve, a „világmegváltásba”, mint azt gondolnánk. Vekerdy Tamás pszichológus számtalanszor leírta és elmondta a családi étkezések jelentőségét. Ezek ugyanis egyrészt keretet adnak a családi-baráti életnek, másrészt az összetartozás élményét erősíti a családtagokban és a barátokban.
Már kutatások is készültek arról, hogy a szülőknek és gyerekeknek jó, ha rendszeresen együtt eszik a család. Bizalmat épít, példát mutat, mintát jelent arra, hogyan lehet lelassítani és átélni a közösség élményét a száguldó, ingergazdag világban, miként lehet megszervezni az együttléteket a barátokkal, úgy, hogy az idő tartalmasan teljen el és a többi.
Éppen ezért kell arra törekednünk, hogy akkor is megszervezzük a közös vasárnapi ebédeket, ha ez némi logisztikát és fejtörést kíván. A rituálék mindig is az emberi élet alapvető elemei közé tartoztak.
