Utazásaim egyik kedves színhelye Olaszország; számos vidékét és városát bejártam. Hosszú listát tudnék írni arról, hová menjenek, ha nem az Adriai-tenger zsúfolt fürdőhelyeire vágynak, vagy nem a szokásos turistacélpontok érdeklik Önöket. Erről a képzeletbeli listáról választottam 5 helyet, ahová érdemes felkerekedniük, akár idén nyáron.

1. Bologna

Északon kezdem a sort. Az a szóbeszéd járja, hogy Emilia-Romagna tartomány székhelyét be lehet járni úgy, hogy nem tűz a fejünkre a nap, esős időben pedig nem ázunk bőrig. Természetesen ez így csupán városi legenda, ám Bolognát valóban a boltívek városának nevezhetnénk: kilométereket lehet sétálni a városban a házak, középületek árkádjai alatt. Bologna történelmében sajnos szomorú fejezetek is szerepelnek: 1980. augusztus másodikán 10 óra 25 perckor robbanás rázta meg a város pályaudvarának épületét. 85 ember halt meg és több mint kétszázan sérültek meg a terrortámadás következtében. Az állomás órája emlékezteti minden nap az arra járókat a szörnyűségre; a robbanás idején megállt, és azóta sem indították újra.

Páratlan konyhájával, a kulturális életben betöltött szerepével, Európa egyik legrégebbi egyetemével és ezernyi látnivalóval büszkélkedhet Észak-Itália egyik gyöngyszeme. A Pó-síkság és az Appenninek találkozásánál fekszik; ebből adódóan a mezőgazdasági terményekben gazdag földekről bőségesen jutott élelmiszer a város lakóinak asztalára. Imádom az itteni tésztaféléket, a zöldséges lasagnét, az aranyló húslevesbe kerülő tortellinit, a tagliatellét… A számban érzem a magyarországi alapanyagokkal szinte rekonstruálhatatlan raguk ízét. Természetesen a helyi készítésű Parmigiano Reggiano kerül a tésztákra, finomra reszelve.

Mit érdemes felkutatni Bolognában és a város környékén? Keressék meg a Canale di Molinét. Vizével, melyet a Savena-csatorna és az Aposa-forrás táplál, és a közvetlenül a víz mellé épült házakkal egy pillanatra olyan benyomást kelt, mintha Velencében járnánk. Az épületek közül a Piazza Maggiore ékessége, a Palazzo di Re Enzo nyűgöz le újra és újra. Szeretem a Palazzo del Podestàt, a San Petronio templomot és a közelükben található Garisenda és Asinelli tornyokat – sokan Bologna jelképének tartják őket. Mindenképpen menjenek ki a városon kívülre: a Porta Saragozzától fél kilométerre kezdődik az a több kilométer hosszan kígyózó oszlopsor, amely a Madonna di San Luca templomhoz vezet. Ez nem csupán kegyhely, szép kilátás nyílik a környékre.

2. Ferrara

Érseki székhely, egyetemi város, egykor az Este hercegi család rezidenciája volt. A család a középkorban egyedülálló módon ügyelt arra, hogy valamiféle városrendezési elv alapján épüljön a település, így a térképen többé kevésbé szabályos négyzethálós utcákat találunk. Ferrarát erődített városfal veszi körül, a város központjában pedig vizesárokkal körülvéve, erődítményként magasodik az Este Palota. Közelében a róla elnevezett téren Savonarola szobra, illetve a Palazzo Communale áll. A vártól délkeletre a különös, román-lombard stílusú katedrális látható.

Érdemes egészen a Massari Parkig sétálni, közben ugyanis láthatjuk a Palazzo Giulinellit, Ferrara egyik patinás épületét. Itt alkotta meg Ettore Bugatti 1900 és 1901 között az első autója terveit. A Giulinelli-család anyagilag is támogatta a nagyra törő terveket. Ettore Bugatti volt az első, aki az úgynevezett hengerenkénti többszelepes megoldást sorozatgyártásban is alkalmazta. A ferraraiak nagyon büszkék arra, hogy a híres sportautók történetében a város is szerepet játszott.

3. Perugia

Még a vízcsapból is Toscana folyik, pedig tapasztalataim szerint Umbria tartomány sokkal izgalmasabb. Vadregényes tájai, középkorban épült városai, a késő nyarat és az őszt idéző konyhája miatt szerettem belé. Umbriában mindig találok újabb felfedezni valót. A tartomány székhelye Perugia, az etruszk alapítású, majd a reneszánsz festőiskoláról és a nyári egyeteméről híressé vált város. Az utóbbi évtizedekben a mindig júliusban megrendezett Umbria Jazz Fesztivál miatt világszerte ismertté vált.

Mi mindent láthatnak ebben a méltóságteljes hangulatot árasztó városban? A legtöbb képeslapon és fotón a Piazza IV Novembre szerepel, közepén gyönyörű szökőkúttal, a Fontana Maggioréval, a háttérben a városházával. Utóbbi, a Palazzo dei Priori ad helyet annak gyűjteménynek, amelynek darabjai között Fra Angelico, Piero della Francesca, Pinturicchio és Benedetto Bonfiglio festményeit csodálhatják meg. A szomszédos palotában egykor pénzváltók működtek; az épületet Perugino (Pietro Vannucci) freskói díszítik, a munkálatokban a mester tanítványai is részt vettek, például a fiatal Raffaello de Santi…

A térből indul ki Perugia főutcája és vásárlóutcája, a Corso Vannucci, másik sarkán pedig a San Lorenzo-katedrális magasodik. Ha innen északi irányba indulunk, az Arco Augustóhoz, az etruszk városkapuhoz érkezünk, ezután a Porta Sant' Angelóhoz érve a kör alaprajzú, kedves kis templomot, a Sant’Angelót láthatják. Ha tehetik, az Etruszk Múzeumot is iktassák be a programok közé.

Mit ehetnek, ha megéheznek? Életemben először Perugiában kóstoltam szarvasgombával töltött tésztát, kacshúsos raguval nyakon öntött gnocchit, Norciából származó kolbászt és sonkát, és pinocchiatét, ezt az elsőre émelyítően édesnek tűnő, cukorral és fenyőmaggal készült helyi édességet.

4. Gubbio

Perugiai tartózkodásom alatt határoztam el, hogy mindenképpen bejárom a városkát, ahol egy középkorból ránk maradt történetben Szent Ferenc megszelídített egy farkast. A legenda szerint 1219. július 2-án érkezett a hegyek köré zárt városba Francesco d’Assissi. Éppen akkor vert tanyát a város kútjánál a vérszomjas, valószínűleg igen éhes farkas. Ferenc odament hozzá és prédikált neki, majd arra kérte, legyen szelíd, mint a kutyák, és engedelmességéért cserébe az emberek ellátják élelemmel. Csoda történt, a farkas szelíden sétált be a városba. Úgy tartják, a farkast halála után tisztességgel eltemették, sírja fölé kápolnát emeltek, amely zarándokhellyé vált.

Igazi kihívás volt a városba eljutni. Autóm nem volt, így csupán a Perugia és Gubbio között közlekedő autóbusz járatot vehettem igénybe. A hegyek között egy ponton - ha emlékeim nem csalnak, Piccione környékén - félelmetes hajtűkanyarban kellett a sofőrnek ügyesen navigálnia a járművet. A fáradság megéri: amint közeledünk hozzá, már messziről kirajzolódik Gubbio látképe, előtérben az ókori római amfiteátrum romjaival.

A város központja a hegyoldalra épült Piazza Grande, északnyugati oldalán a gótikus palotával (Palazzo dei Consoli), melyben a képtár és a régészeti múzeum kapott helyet. A tér felett, északon magasodik a Palazzo Ducale, azzal szemben pedig a Dóm. A bátrabbak funiviával, azaz libegővel juthatnak fel Gubbio egyik nevezetességéhez, a San Ubaldo-bazilikához. A leginkább madárkalitkára emlékeztető kabinokban állni kell, kis jóindulattal két személy fér el bennük. A kilátás, a táj viszont bőségesen kárpótolt ezért a kényelmetlenségért. Két ízben is jártam Gubbióban, ám úgy érzem még mindig nem láttam eleget a városból, nem voltam ugyanis ott augusztus közepén, a Ferragosto idején, amikor a város lakói reneszánsz jelmezbe öltözve ünneplik a Madonnát és fáklyával vonulnak fel.

5. Elba szigete

Mindig mondom, hogy bolond volt ez a Napóleon, hogy itt hagyta ezt a mesés szigetet, Szent Ilonával sokkal rosszabbul járt… Száműzték ide, de még mindig jobban járt vele, mint ha halálra ítélik vagy börtönbe küldik.

Már akkor örökre a szívembe zártam Elbát, amikor először pillantottam meg a kompról, és először sétáltam a fővárosában, tizenkétezres lélekszámú Portoferriaóban. Toszkána legszebb pontja a Ligur-tengerben található, körülbelül 10 kilométerre Piombino Marittima kikötőjétől. A sziget éghajlata igen kellemes, bár a nyári forróság itt is ugyanúgy főbe kólintja az embert, mint másutt.

A kicsiny szigeten akadnak azért látnivalók. Portoferriaóban a Via Garibaldinál, a főutcánál keressék a városházát, ahonnan a Via Napoleonén juthatunk a Misericordia-templomhoz. Két ok miatt érdekes a templom: itt őrzik a sziget védőszentjének, San Cristinónak a földi maradványait, és 1852 óta minden május ötödikén misét mondanak Napóleon lelki üdvéért. Múzeumában azokat a tárgyakat láthatják, amelyeket a volt államférfi adományozott. És hogy egykori rezidenciáját merre találják? Természetesen a Piazza Napoleone tenger felőli oldalán, a Villa dei Moliniban.

Elba strandjai igen sokfélék, szinte minden nap máshol mártózhatunk meg. Akad kavicsos, homokos és sziklás part is. Az egyik kedvelt fürdőhelyére, egy apró öbölbe a sziklákba vájt lépcsőkön át juthatunk le. A kristálytiszta vízbe merülve helyenként hatalmas fekete foltokat láthatunk, ám nem kell megijedni, mert ez csak azt bizonyítja, hogy a kőzet még ma is vasércet rejt a sziget körül.

Remélem, lesz rá alkalmam, hogy ismét lássam ezeket az elbűvölő helyeket, ezeket a gyönyörű városokat, és azt is remélem, nemsokára újra arcomba vághat a hűs tengeri szél. Nem fogok tiltakozni.