15 Budapesten forgatott külföldi nagyjátékfilm
2015. november 27. írta: fosterur

15 Budapesten forgatott külföldi nagyjátékfilm

kemes.jpg

Most, hogy Charlize Theron Budapesten forgat hidegháborús krimit, és úgy hírlik, Ridley Scott Budapestre hozza a Szárnyas fejvadász 2-t, összegyűjtöttem néhány olyan filmet, amely a fővárosban (is) készült. Amíg egy ilyen listát össze nem állít az ember, nem is hinné, mennyi filmet, sorozatot vagy klipet forgattak már nálunk.

Vajon miért szeretik krimik, thrillerek és kémtörténetek helyszíneként használni Budapestet? Erre a kérdésre nincsen kész válaszom, azt viszont tudom, hogy Budapest nem csak önmagaként, hanem szinte bármely világvárosként megállja a helyét - a mozikban.

menekules2.jpg

belami.jpg

kemjatszma.jpg

Bár ennél jóval több budapesti forgatásról tudok, csak olyan filmeket válogattam be a listára, amelyekben látszik is valami Budapestből, illetve amelyekből utólag nem vágták ki az összes itt felvett jelenetet (ahogyan például Brad Pitt 2011-es apokaliptikus zombis mozijából.)

1. A kém - 2015

Jól felismerhetőek a budapesti helyszínek a Melissa McCarthy és Jude Law főszereplésével készült - számomra kicsit blőd - vígjátékban. (Jobban mondva kémtörténetek, elsősorban a Bond-filmek alapján készült paródiában.) A főhős, Susan Cooper botcsinálta CIA ügynök, aki eddig háttérmunkát végzett, ám adódik egy feladat, így elutazik Európába és fejest ugrik a kalandba. A Szívek szállodájából a kedves szakácsnőként, Sookie-ként megismert Melissa McCarthy olyan, mint máskor: tündéri és vicces.

 

2. A marsi (The Martian) - 2015

Rengetegen várták ezt a scifit, amelyben a Bálna épülete a NASA központja. Az érdeklődés egyik oka, hogy Matt Damon ezt megelőzően a Csillagok között című fantasztikus filmben szerepelt, a másik, hogy Ridley Scott rendezhette a filmet. A forgatókönyv alapjául szolgáló regény, amit több kiadó is visszaküldött a szerzőnek, bestseller lett az Amazon Kindle-re kiadott fantasztikus könyvei között. (2013-ban egy kiadó megszerezte a jogokat, és a könyv 2014-ben a New York Times egyik toplistájának 12. helyén szerepelt.) A történet szerint a Marson hátramarad egy asztronauta, akit a balesete miatt mindenki halottnak hisz. Megszakad a kapcsolata a Földdel, de valahogy túl kell élnie a rá váró éveket...

 

3. Die Hard 5, Drágább mint az életed - 2013

Kizárólag a Budapesten felvett jelenetek miatt kezdtem el nézni, mert nem sok jót hallottam a filmről. A kritikák sajnos igaznak bizonyultak: gyatra, erőltetett, rossz klisékre épülő produkció lett, képtelen voltam végignézni. Mivel az összes Die Hard filmet láttam, állítom, ez a rész a legrosszabb. Ha Ön viszont imádja Bruce Willist, az akciódús jeleneteket, az autós üldözést és a lövöldözést, feltétlenül nézze meg.

 

4. Mission Impossible 4, Fantom protokoll (Ghost Protocoll) - 2011

Bevált akciófilmes klisé a történet alapja: az összeesküvéssel ártatlanul vádolt ügynöknek egyrészt tisztáznia kell magát a vádak alól, másrészt minél előbb meg kell találnia a valódi merénylőket, akik újabb támadásra készülnek. Az amerikai elnök életbe lépteti az úgynevezett Fantom-protokollt, aminek következtében a főszereplő, Hunt ügynök és csapata törvényen kívülivé válik. Tom Cruise - akár a többi Mission Impossible filmben -, itt is hozza a szokott figurát. Kedvelem ezeket a sztorikat, de tisztában vagyok azzal, hogy ez nem a filmtörténet legkiválóbb műalkotásainak csúcsa, "csak" egy jól megkomponált és remekül effektezett mozi. Ha kíváncsi a digitálisan módosított budapesti légi felvételekre, hajrá! Kellemes vadászatot!

 

5. Suszter, szabó, baka, kém - 2011

Ne higgyenek azoknak, akik sóhajtoznak, hogy mennyire unalmas! Azt nem tudom, miért, de még mielőtt bármilyen kritikát hallottam volna róla, eldöntöttem, hogy moziban nézem meg. Tökéletes választásnak bizonyult, és egy percig sem fészkelődtem, pedig elég hosszú. Fantasztikusan jó film. A rejtély, a nyomozás, az árulás feszült légköre, az áruló személyének felderítésével járó megannyi emberi dráma és a kiváló színészek (Gary Oldman, Benedict Cumberbatch, Colin Firth, Tom Hardy, John Hurt) játéka egy percig sem untatott. A Halászbástyáról feltáruló panoráma és a Párizsi udvar pedig remekül mutat filmen is.

 

6. A szépfiú - 2012

Hogyan lesz egy nincstelen, még csak nem is művelt, ám annál gátlástalanabb és törtetőbb fiatalemberből gazdag és befolyásos ember? Például úgy, hogy tehetős asszonyokkal folytat titkos kapcsolatot. Guy de Maupassant 130 éve kiadott regényében a főhős, Georges Duroy gazdag nőket csábít el. Szeretőinek köszönheti azt, hogy egyre feljebb emelkedhet, vagyon szerezhet. Kiderül az is, hogy Georges bármikor és bármiért képes faképnél hagyni őket, ha érdekei úgy diktálják.

A regényből első ízben 1939-ben forgattak filmet. 2012-ben Robert Pattinson, Kristin Scott Thomas, Uma Thurman és Cristina Ricci főszereplésével készült mozi. Budapest itt Párizst helyettesítette, sok jelenetet vettek fel nálunk. Az Andrássy utat és az Operaházat például azonnal fel lehet ismerni, már az előzetesből is.

 

7. A holló (THe Raven) - 2012

Misztikus krimi, amit Edgar Allen Poe munkái inspiráltak. Szándékosan használom az inspiráció szót, mivel aki ismeri Poe életét, az pontosan tudja, hogy ez nem életrajzi mű, hanem az író személye és művei által ihletett thriller. A film fikció, és azt meséli el, hogy milyen lehetett, illetve milyen lehetett volna a különös körülmények között megtalált és elhunyt Edgar Allen Poe életének utolsó napja. Egyúttal eljátszik a gondolattal: mi lenne, ha egy sorozatgyilkos az író novellái alapján követné el szörnyű tetteit...

 

8. A rítus - 2011

Elsősorban azoknak ajánlom, akik szeretik azt a fajta rémisztgetést, amit az Ördögűzővel és az Ómennel kezdett a filmipar. Ami engem illet, nekem ez már sok, ezeket a típusú, baljóslatú, misztikus és kifejezetten az ijesztgetésre alapozó mozikat nem kedvelem túlságosan. Mint sok horrorisztikus történetet, állítólag a forgatókönyv alapjául szolgáló könyvet is megtörtént esetek, illetve valós dokumentumok ihlették. Anthony Hopkins ebben a filmben katolikus papot játszik, aki mintegy beavatja az ördögűzés tudományába a hozzá érkező fiatal papot. Persze a sztoriban van pár csavar. A poént itt sem lőném le, csak idézném az egyik kedvenc kommentemet a filmről: "Vicces dolog egy ördögűzéssel foglalkozó filmet úgy hirdetni, hogy megtörtént események alapján készült, hiszen ehhez legalább két, valóságban is létező dolog szükséges: egy katolikus pap, aki az ördögűzés rítusát végzi, valamint az ördög, akit ki kell űzni az ideiglenes állomáshelyéül választott porhüvelyből. Na most, papok léteznek, itt élnek közöttünk…"

 

9. A bűn útjai - 2008

Az általam olvasott kritikák egytől egyig lehúzták a filmet, pedig nem olyan rossz. Azt a folyamatot mutatja be, hogyan sodródik egyre szélsőségesebb irányba a főszereplő (Viggo Mortensen), hogyan szippantja magába a náci ideológia. Kár, hogy ennyire sötét moziban bukkan elő kedvenc budapesti parkom, a Károlyi kert... A Budapesten forgatott filmnek ezúttal sajnos a hibája az, hogy itt készült. A szemfüles nézők ugyanis kiszúrtak pár árulkodó részletet, magyar sírfeliratokat például. Ezek az apróságok, és az a tény, hogy ráismerünk a helyszínekre, nem engedik, hogy elhiggyük, hogy Berlinben zajlanak az események, nem hagyják, hogy a sztorira figyeljünk, bevonódjunk, inkább a történeten kívülre helyeznek bennünket.

 

10. Underworld - 2003

Két momentum miatt érdemel említést: az egyik, hogy budapesti helyszíneket is láthatunk a filmben, a másik, hogy feltűnik benne Görög Zita. Egyébként egy egyszer nézhető, feledhető vámpíros-vérfarkasos, kötelezően letudott darab. Még csak nem is ijesztő, inkább fárasztó.

 

11. Kémjátszma - 2001

Az elnök emberiben vagy A keselyű három napjában Robert Redford már bebizonyította, hogy a nyomozás nagyon jól áll neki. Ebben a filmben öregedő, nyugdíjazás előtt álló CIA-ügynököt alakít, aki megtudja, hogy az egyik tanítványa - őt játssza Brad Pitt - kínai börtönben vár a kivégzésére. Az idős ügynöknek egy napja van arra, hogy megpróbálja a lehetetlent: megmenteni a fiatalembert. A történet váltogatja az idősíkokat: vissza-visszatér a múltba, amikor a főszereplő felidézi emlékeit tanítványáról. Ezekben a jeleneteken láthatjuk együtt a két színészt és Budapestet, például akkor, amikor egy padon üldögélnek.

 

12. Amerikai rapszódia - 2001

A film forgatókönyve igaz történeten alapul, a rendező, Gárdos Éva a saját családjának történetét tárja elénk. Szülei 1956-ban elmenekültek, ám kisebbik, hét hónapos gyermeküket (Évát, a történetben pedig Zsuzsát) nem tudták magukkal vinni. A baba vidékre, nevelőszülőkhöz kerül, akik szeretettel nevelik. A kislány hat éves, amikor végre valódi szüleihez utazhat, az Egyesült Államokba. A lánynak kamaszkorba lépve számos konfliktusa akad édesanyjával. Végül a lány Magyarországra utazhat, hogy találkozzon nagymamájával és a másik két szülővel. Túlzás nélkül mondom, hogy megható, megrázó film. Hogy miért szeretem? Például a színészek, Natassja Kinski, Scarlett Johansson és Bánfalvy Ágnes miatt.

 

13. Evita - 1996

Szinte nincsen ember (egy bizonyos kor fölött), aki ne ismerné az Evita című musicalt. A Juan Domingo Perón egykori argentin elnök szegény sorból származó, fiatalon elhunyt feleségét, Eva Perónt kultikus tisztelet övezte a latin-amerikai országban. Az első argentin női politikus volt, küzdött a nők választójogáét, és elszántan támogatta férjét. 1951-ben Eva Perón alelnök lett, ám daganatos betegsége, mivel a munka és a nyilvános szereplések miatt nem volt hajlandó megműttetni magát, egy év leforgása alatt végzett vele. Utolsó beszédét valóban Buenos Airesben, az elnöki rezidencia erkélyén mondta el tömegek előtt. Életének állít emléket Andrew LLoyd Webber romantikus zenés darabja, amelyből 1996-ben készült film, Madonna főszereplésével. Az alábbi rövid videó a budapesti forgatás alkalmával készült.

 

14. Én, a kém (2002)

Már megint egy kémtörténet paródiája, ráadásul roppant szórakoztató. A szokásos Eddie Murphy filmek egyike: magával ragadó cselekmény, látványos jelenetek és olyan poénok, amiken tényleg lehet nevetni. A sztori szerint egy ügynöknek (Owen Wilson) egy bokszoló (Eddie Murphy) segítségével kell felvennie a harcot a rossz emberekkel. Közhelyes? Az, de a film tényleg jó.

 

15. Menekülés a győzelembe, 1981

Ha a városból nem is, az MTK pályából annál több látszik a 35 éve forgatott és 1981-ben bemutatott filmben. Egy fiktív, második világháborús futballmérkőzést dolgoz fel. A történet szerint a német birodalom válogatott csapata készül meccsre, amelyben az ellenfelei hadifoglyok. Míg a németek a meccset szervezik, a hadifoglyok a szökésüket próbálják előkészíteni... Fergeteges sztárparádé volt a forgatás; az ifjú Sylvester Stallone mellett Michael Caine és Max von Sydow játszik, valamint a legendás focista, Pelé, és egy mellékszerepben az egy éve elhunyt Gera Zoltán. Az egyik kedvenc filmem volt  nyolcvanas években.

 

Önök mivel bővítenék a listát?

A bejegyzés trackback címe:

https://mrfoster.blog.hu/api/trackback/id/tr68076372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Levente B. · combatant.blog.hu 2015.11.28. 14:05:20

A Mission Impossible 4-t nem venném ide, ugyanis a nyitó majd 1 percen kívül semmi mást nem forgattak itt, Budapestet, Prága helyettesítette.

2015.11.28. 15:44:33

Vörös zsaru 1988. (Red Heat, Arnold Shcwarzenegger)

proletair · http://lemil.blog.hu 2015.11.29. 01:22:27

Royce

Harc az öböl felett (A rendőrpalota mint NATO székház. amúgy elég szutyok film)

Master of the Universe 2015.11.29. 08:21:28

Szerelem és halál (1975)
Démonok temploma "La chiesa" (1989)

Master of the Universe 2015.11.29. 08:22:13

Ja, és még a Beethoven árnyékában

orient 2015.11.29. 13:58:45

Spielberg Munich-jet kihagyni errol a listarol elegge nagy BUN szerintem...
süti beállítások módosítása