Egy megkapó régi fotó a Britannia Kupolaterméről
2016. február 10. írta: fosterur

Egy megkapó régi fotó a Britannia Kupolaterméről

Napokra egy régi fénykép hatása alá kerültem. Azon ritka fotók egyike ugyanis, amelyen a Britannia Szálló belső tere látható, abból az időből, amikor még teljes pompájában tündöklött, és amikor még egy helyen volt a teljes Shakespeare-festménysorozat.

A képet a Fortepanon találtam, a dátum szerint 1938-ban készült; a szerpentinek és az öltözékek alapján valószínűleg szilveszter éjszakáján. A falakat Haranghy Jenő hatalmas táblaképei díszítették - egy-egy Shakespeare dráma ismert jeleneteit festette meg: Szeget szeggel, Rómeó és Júlia, Szentivánéji álom, A velencei kalmár, Vízkereszt, vagy amit akartok és a többi... A terem ékessége egy gyönyörű üvegkupola volt, amely most a Radisson Blu Béke Hotel első emeletén látható.

britannia_kupolaterem.jpg

Németh Aladár, a Britannia Szálló akkori vezetője azért határozta el a több száz főt befogadni képes elegáns mulatóhely kialakítását, mert égető szükség volt erre a körúton. A Royal bálterme ugyanis 1918 óta már moziként működött, és nem szórakozóhely volt. Annak, aki rendszeresen megszállt a Britanniában, nem volt meglepő az a luxus, ami a Kupolatermet is jellemezte, de a budapesti polgárok jó része sokáig nem tudott szabadulni a hatásától.

A csarnok négy kandallóját főúri paloták árverésén vásárolták, közülük az egyik zöld erezett márványból, míg a másik három fehér márványból készült, és rézlemezzel, aranyozással, címerpajzsokkal díszítették őket. Bár a terem négyzet alakú volt, a középen felfelé tornyosuló kupola miatt - főként, ha tánc közben alatta forgolódtál - körhatással bírt, és ezt az érzést a nyolc vastag zöld színű márványoszlop is erősítette. A kupola építészeti megoldása mindenkit lenyűgözött: a gombnyomásra két irányban kinyíló üvegszerkezet valóságos csodának számított.

Az üvegrács szerkezet geometrikus mintáit stilizált tulipánsor szegélyezte, a kupola belsejében Haranghy-féle valódi freskók voltak, míg a legtetején lévő körben a görög mitológiai alakok kaptak helyet, mint a négy őselem jelképei: Terra, Aqua, Ignis, és Aer.

A Kupolaterem padlójának középső része üvegből készült, és ha valaki lehajolt, hogy szemügyre vegye az alatta lévő területet, akkor Budapest első mélygarázsával nézett szembe.

A világításnak itt kettős funkciója volt: egyszerre gondoskodott a táncparkett megfelelő hangulatáról és a garázs megvilágításáról. 

Varázslatos, magával ragadó szórakozóhely volt ez akkor és ott a Kupola alatt...

A bejegyzés trackback címe:

https://mrfoster.blog.hu/api/trackback/id/tr58369966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása