A köszönés és egymás üdvözlése alapvető az emberi kommunikációban, azt jelenti "itt vagyok és látlak", és máris létrejött a kapcsolat két ember között. De tudjuk-e minden esetben, hogy hogyan, kinek, és milyen módon illik köszönnünk? Régen egyértelműbbek voltak a személyes határok, és az illemszabályok betartására is nagyobb hangsúlyt fektetett a társadalom, ma azonban néha igazán bajban lehet az ember ezen a téren.

Van, aki azt sérelmezi, ha rögtön barátiasan tegeződünk, másoknak pedig éppen a magázás vagy a "csókolomozás" esik rosszul, mert ettől "túl öregnek" érzik magukat. De mi az, amit az illem diktál? Ehhez hozzátéve előrebocsátanám, hogy az illem nem dogma, ugyanis folyamatosan alakul, így tkp. minden szabály, még ha az a meglévők tagadása is, valamiképpen folytatása az előzőeknek.

De mi is az illem? „Az ésszerűséget követő, az emberi kapcsolatokból kikövetkeztethető hasznos szabályok sokasága" - fogalmazza meg Tar Károly Illemszótár című 1997-ben megjelent könyvében, kiegészítve azzal, hogy mindezen megfontolásokat újra és újra átértékeljük, megújítjuk, gondolkozunk róluk. Hiszen minden megszívlelendő viselkedési szabály kiindulópontja a jóérzés, a tapintat, az erkölcs. Nézzünk meg egy pár alapvető szabályt, amiken érdemes elgondolkodni, megszívlelni, ha tetszik átformálni a mai kor jóérzése szerint.

Boldog integetés 1956-ban a Vigadó téren a hajóállomáson / Kép forrása: fortepan.hu
  

A magyar nyelv napszaknak megfelelő és magázódó köszönési formát használ, üdvözléskor pedig illik ránézni arra, akit köszöntünk. A régi időkben a kalapot minden esetben meg kellett emelni üdvözléskor. / A képek forrása a fortepan.hu

Ki köszön kinek előre?

Abban gondolom mindannyian egyetértünk, hogy manapság is nagyon udvariatlannak számít, ha valaki nem viszonozza, illetve elmulasztja a köszönést. Egyes emberek ezt akár személyes sértésnek is tekintik, és messzemenő következtetéseket vonnak le belőle személyiségünkkel kapcsolatban. De mi is rejlik mindennek a hátterében? A köszönés legerdendőbb oka a másik ember tisztelete, és ez abban a formában a mai napig meghatározó, hogy ideális esetben szembe nézünk azzal, a szemébe nézünk annak, akit köszöntünk, akivel beszélünk. És igen. Nem felejtjük kezünket a zsebünkben. 

És vajon hogyan köszönjünk, ha olyan valakivel találkozunk, akire haragszunk, nem vagyunk jó viszonyban? Színpadiasian mosolyogni felesleges, ugyanakkor egy kulturált köszönést talán megengedhetünk magunknak.  

Társadalmunk, így az udvariasság formulái is állandó változásban vannak, a demokratikus közösségeknek pedig meghatározó eleme lett a közvetlenség, ami akaratlanul is átírta a régen kőbe vésett szabályokat. Ilyenek voltak például a következők, amelyeket bár mára kevésbé tartunk szem előtt, azon talán érdemes elgondolkozni, hogy mindez miért is alakult így, és milyen megfontolások mentén alakíthatjuk ki napjainkban, hogy udvariasak legyünk, feszélyezettség nélkül.

Az egykori illemtankönyvek szerint előre köszön...
...a férfi a nőnek,
...egyneműek között a fiatal az idősebbnek,
...beosztottak a feletteseknek,
...belépő a bent lévőknek.

Manapság inkább úgy fogalmazhatnánk meg az előre köszönés mikéntjét, hogy az udvarias ember igyekszik előre köszönni. Az azonban még mindig jellemző hagyomány, hogy a fiatalabb előre köszönti az idősebbet, a fiú pedig a lányt. Aki pedig belép egy ajtón: köszön.

Sokáig érvényes volt az a szabály, hogy a magasabb beosztású kezdeményezi a tegeződést, főként, ha a kollégája nő. Ez az illemtani megfontolás abból alakult ki, hogy ha a nő alacsonyabb beosztású, ebben az esetben a tegezés felajánlása félreérthető bizalmaskodást jelenthetne. Mára ezek az előírások jelentősen átalakultak, sőt! „A férfiak mindig előre köszönnek a nőknek, kivéve, ha a korkülönbség nagy közöttük: idős bácsinak előre köszön a fiatal asszony. Egyes illemtankönyvekben az áll, hogy a szolgálati viszonyban felettes férfinak a nők előre köszönnek. Mélyülő demokratizmusunk idején ez nem lehet így - ezt nevezhetjük kórkülönbségnek is" - utal a generációs változásra Tar Károly is könyvében. 

Díszes társaság és kalap-emelő köszöntés 1925-ben / Kép forrása: fortepan.hu 

És még néhány alapvetés, amin elmélkedhetünk, így van-e napjainkban, változott-e, s ha igen, miért és mivé:

• Faluhelyen vagy például erdei kirándulás közben a kirándulók még ma is köszönnek az ismeretlen embereknek.
• Színházban, moziban, koncerten, kiállításon nem üdvözöljük a mellettünk ülőket, elhaladókat, állókat, ám például akkor, ha belépünk egy páholyba illik köszönni.
• Vendéglőben, kávéházban, munkahelyi menzán, amikor leülünk az asztalhoz, vagy távozunk, köszönni szoktunk.
• Egyes illemtani javallatok szerint nem illik 30 lépésnyi távolságnál messzebbre köszönnünk és vadul kalimpálnunk az ismerősnek pl. az utca túloldalára.
• Ha társaságban vagyunk és valakire ráköszönnek közülünk, akkor illik mindenkinek viszonozni az üdvözlést. Ugyanígy, ha egy társaságból csak néhány embert ismerünk, illik köszönni a társaság egészének, és külön annak a személynek is, akit ismerünk.
• Akivel egy nap során, vagy egy rendezvényen többször is találkozunk nem szokás többször is köszönni, hiszen egyszer már "nyugtáztuk" egymást.
• Ha tartózkodásunkat szeretnénk kifejezni köszönjünk egyszerű biccentéssel.

   

"Csókolom a kezét!"

A "csókolom" egy sajátos köszönési formánk, aminek eredete a "kezét csókolom" köszönésre és a monarchia időszakára vezethető vissza. Ehhez az udvarias köszönéshez a régi időkben a nő keze fölé történő meghajlás is párosult, de mára ezt már leginkább csak filmekben érhetjük tetten. Mindazonáltal magam is találkoztam olyan emberrel, akik tudja, hogyan és mikor lehetséges elegánsan a „Kezét csókolom" kifejezéssel köszönni, de mint általában az udvariasságra, itt is érvényes az a megfontolás, hogy a stílus maga az ember, azaz, ha például erőltetett a kivitelezés, könnyen nevetségessé válhat a próbálkozásunk.

Manapság talán a gyerekek szájából halljuk legtöbbször a csókolomot, amikor a náluk idősebbnek köszönnek, de szerintem itt is kényes határ húzódik, hiszen egy gyermeknek minden felnőtt "idős", valakit viszont egyenesen kiráz a hideg, ha meghallja, hogy "csókolomozzák". Vagy azért, mert ettől máris öregnek érzi magát, vagy azért, mert túl bizalmaskodó, intim számára a „csók" szóhoz kötődő narratíva.

Kézcsók a hintónál. Gerolamo Induno romantikus festményét az 1880-as évekre datálják

 Maori köszönés egy 1901-es képeslapon. / Kép forrása: archives.govt.nz

Szia, szevasz, szervusz és társaik

Mára már sokkal rövidebb idő alatt kerülünk tegeződő viszonyba egymással, és saját megfigyelésem szerint sokszor nehéz is eldönteni egy üzletbe belépve, hogyan szólítsuk meg az ott lévő eladót (főleg, ha letegeznek minket kedvesen), egyáltalán: milyen relációban kommunikáljunk vele?

A régi illemszabályok szerint például az azonos korúak körében 25 év fölött nem illett az azonnali tegeződés. Az egy szakmában dolgozók vagy az egy munkahelyen azonos beosztásban dolgozók szinte automatikusan tegezték egymást az elmúlt évtizedekben is, ha azonban nő és férfi viszonylatáról volt szó, akkor a nőnek illett felajánlani a lehetőséget a tegeződésre.

Kevesen tudják, de a magyar nyelvben is csak a 17. századtól jelent meg a magázás, a 16. századig a magyar nyelv kizárólag a tegezést ismerte. De nem csak Magyarországon, más országokban is ez volt a szokás, olyannyira, hogy még a királyokat is tegezték. A kialakult magázásnak számos, bizonyos szempontból humoros, más szempontból rideg formája keletkezett - mint a„kegyed”, az „ön”, a maga”, vagy a „kend” -, de szerencsére nyelvünk lehetőséget ad arra, hogy elkerüljük a „Maga leszáll” vagy „Le tetszik szállni?” kifejezéseket, és helyette az egyszerű „Leszáll?” kérdést használjuk. 

 Kép forrása: fortepan.hu

Integetés a hóban 1970-ben az Üllői útnál / Kép forrása: fortepan.hu

"Itt a kezem, nem disznóláb!"

A kézfogás pontos eredete tisztázatlan, már a Római Birodalomban is a kéz és az alkar érintésével üdvözölték egymást az emberek, de a mai értelemben vett kézrázás valószínűleg csak pár száz éves szokás. Üzenete mindenképpen a békés szándék és a nyitottság, a kölcsönös tiszteletadás. Az erre vonatkozó illemtani szabályok azonban éppen ellentétesen alakultak ki a köszönési előírásokhoz képest, azaz:

Először nyújt kezet...
...a nő a férfinak,
...az idősebb a fiatalabbnak,
...a magasabb beosztású az alacsonyabb beosztásúnak,
...az oktató a tanulónak.

A kézfogás el nem fogadása igazi sértésnek számít, és az is alapvető, hogy egymás szemébe néznek a kezet fogó felek. Ha éppen ülsz, illik felállni a kézfogáshoz, és hideg ide vagy oda - illik levenni a kesztyűt is, főként, ha férfi vagy.

Ez egy egészen bizalmas kézfogásnak tűnik - természetesen kesztyű nélkül, 1963-ban / Kép forrása: fortepan.hu

Egy nem mindennapi kézfogásnak lehetünk tanúi a Teréz körúton a forgalom közepette 1967-ben; vajon mi lehet a szituáció? / Kép: fortepan.hu

A kézfogás legyen rövid és határozott. Nem illik szorongatni, erősen rázni vagy hosszasan fogni a másik kezét. Egy jól irányzott, őszinte és erőt sugárzó kézfogás sokszor száz szónál is többet ér. / Kép: fortepan.hu

Viszontlátásra! / Kép forrása: fortepan.hu

Önök mit gondolnak, manapság mennyire illemtudóak az emberek a köszönés terén? Írják meg kommentben!