A kis templom, amit a 24 évesen elhunyt hercegnőnek emeltek
2019. február 04. írta: fosterur

A kis templom, amit a 24 évesen elhunyt hercegnőnek emeltek

A Hermina-kápolna rövid története

hermina-kapolna-herminaut-zuglo-hildjozsef-mysecretbudapest-8.JPG

Szomorúságot áraszt a Hermina úton szerényen meghúzódó, romantikus stílusú műemlék kápolna. Arra a tragédiára emlékeztet, ami annak idején József nádort és a családját érte. A Hermina-kápolnát a főherceg 24 évesen elhunyt lánya, Hermina tiszteletére emeltette.

József főherceg, Magyarország nádora 1795-től élt Budán, és szívén viselte az ország, valamint Buda és Pest sorsát. Megtanult magyarul, támogatta a (később lebontott) Gellért-hegyi csillagvizsgáló létrehozását, a Ludovika felépítését, a mai Margitsziget területén pedig kertet hozott létre. Imádott alcsútdobozi kastélyában időzni.

A magánélete szomorúan alakult. Első feleségét, Anna Pavlovnát kislányuk születésekor veszítette el – a baba sem maradt életben. Második felesége, Hermina az ikreik születése után halt meg gyermekágyi lázban. Harmadik házasságából 5 gyermeke született, az első egy hónapos, a második 12 éves korában hunyt el.

A Herminától született ikrek egyike, aki édesanyja keresztnevét viselte, apáca lett, és egy kolostorban halt meg 24 évesen. Egy feljegyzés szerint Hermina fehér bőrű, madárcsontú, törékeny leányka volt, és valószínűleg gerincferdülésben szenvedett. Kedves és szerény volt, már gyermekkorától kezdve kivette a részét a jótékonykodásból. Az apja imádta, kedvenc gyermeke volt. Nem adták férjhez, egyházi életre szánták. 1840-ben lett a prágai Theresianum leánynevelő egyházi alapítvány főapárnője. De nem sokáig viselhette a tisztséget, 1842. február 13-án váratlanul elhunyt.

hermina-hercegno-mrfosterblog-jozsefnador.jpg

Hermina Amália Mária főhercegnő portréja - Forrás: Wikipédia

 

József nádor ekkor határozta el, hogy kápolnát épített szeretett lánya emlékére. Ez a kis templom volt az első komolyabb épület a környéken. A kápolna alapkövét 1842-ben rakták le, az építéssel Hild Józsefet bízta meg. Az építkezés a forradalom miatt csúszott, ráadásul 1847-ben a nádor is meghalt. 1854-ben lett kész az épület, és 1856-ban szentelték fel – Liszt Ferenc vezényelte a zenekart az ünnepségen.

A kápolna faragott kő homlokzatán kis téglatornyot láthatunk. Kapuja csúcsíves, a gótikát idéző. Pillérdíszes, áttört korláttal lezárt oldalhomlokzatával valami szerény szépséget áraszt. Felépítése után kezdtek megjelenni a villák a közelben, a házak lassan kiszorították a kerteket, felépült a Bethesda Kórház a 19. század második felében, és a Herminamezőnek nevezett terület vonzó villanegyeddé alakult.

hermina-kapolna-zuglo-mrfosterbudapest.JPG

hermina-kapolna-zuglo-mrfosterbudapest-herminaut.JPG

Hermina út és a Hermina-kápolna 1895 körül. Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.068

 

hermina-kapolna-herminaut-zuglo-hildjozsef-mysecretbudapest-1.JPG

 

 

hermina-kapolna-herminaut-zuglo-hildjozsef-mysecretbudapest-2.JPG

hermina-kapolna-herminaut-zuglo-hildjozsef-mysecretbudapest-6.JPG

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Budapesti törtenetek (@mr.foster_budapest) által megosztott bejegyzés,

A Hermina-úton más híres (vagy hírhedt) épület is található, többek közt a Róheim-villa, amelyben Tisza István miniszterelnök lakott - ott gyilkolták meg 1918. október 31-én.

Bár mára a forgalom, a közlekedés, az építkezések stb. miatt megváltozott a környék, még most is látni szépen kialakított, mesterien tervezett villákat és palotákat. Érdemes pár órát rászánniuk, és sétálni egyet Herminamezőn.

A bejegyzés trackback címe:

https://mrfoster.blog.hu/api/trackback/id/tr8614601382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása