Több mint 200 éve járnak a város lakói a tóhoz kikapcsolódni, szórakozni, randevúzni, Hogyan jött létre a tó? És hogyan alakult át az elmúlt évszázadok alatt?

Amióta csak Budapesten élek, minden évben többször is elsétálok a Városliget tavához. Nyáron csónakázni vagy a csónakázókat figyelni, ősszel és tavasszal a tó körül andalogni, télen korcsolyázni.

A tó jelenleg egy hármas rendszerű, mesterséges, lebetonozott medrű tó, területe mintegy 60 000 nm - írja Majkó Zsuzsa a Városliget blogon. De hosszú út vezetett a ma ismert formájának és funkciójának a kialakulásáig. Ennek jártam utána.

Mi volt egykor a Városliget helyén?

Korabeli forrásokból tudhatjuk, hogy a XIII. században fás, ligetes, apróvadban gazdag legelő volt ezen a területen, és itt kanyargott a Rákos-patak egyik ága. Újbécs településhez (a középkori Pest külvárosához) tartozott. IV. Béla 1259-ben Újbéccsel együtt a Nyulak-szigetén alapított dominikánus apácakolostornak adta.

A következő két évszázadban az itt tartott országgyűlésekre érkező urak szolgaserege táborozott a területen, ami a növényzet és állatvilág folyamatos pusztulásával járt. Az eredeti növénytakaró pusztulása után elmocsarasodott. Mátyás itt alakította ki az egyik vadaskertjét. II. Lajos innen indult Mohácsra 1526-ban. A török uralom alatt elhagyatottá vált. A törökök kiűzése után I. Lipót Pest városának adta.

Az Ökrösdűlőnek nevezett területen a maláriaveszély csökkentésére a város fel akarta számolni a mocsarat, ezért 1755-ben első körben fűzfákat ültettek a környéken, azután szederfákat, végül Amerikából származó akácot. Mária Terézia Erdőrendtartása már előírta, hogy ahol kiirtották a fákat, az erdőt újra kell telepíteni, és kötelezővé tette az új ültetések gondozását is.

A terület egy régi térképen

Mikor kezdődött a parkosítás?

Érdemi változás csak II. József idején történt. “1785-ben Hülf Móric polgármester rendeletére az Új városerdőből Lágymányosra költöztették a vásárosokat és mutatványosokat. (Ma is megszívlelendő intézkedés!)” - írta az Országépítőben 1993-ban Dr. Radó Dezső, aki annak idején a fővárosi kertészet igazgatója volt. “A parkosítás gondolata Boráros János városbíró nevéhez fűződik, aki 1794-ben tette meg erre vonatkozó javaslatát, és aki a végrehajtásban is lelkesedéssel vett részt. 1795-ben az 6 javaslatára létesítettek a park középpontjában vendéglőt, és ő szorgalmazta a további fásítást is.”

Már ebben az időben kialakítottak egy sétálóutat is a mai Városligeti fasortól az Erzsébet királyné útjáig. Az ettől délre eső részről egy árokkal lecsapolták a vizet, és a terület apránként újra erdőssé vált.

A városi tanács 1799-ben 24 évre bérbe adta a leendő ligetet Batthyány József hercegprímásnak, aki bérleti díjat nem fizetett, de vállalta a terület tervszerű fásítását, kiépítését. A város pedig vállalta, hogy az elkészült gazdasági épületeket és fogadókat a 24 év elteltével napi áron átveszi.

Batthyány Witsch Rudolf mérnököt, a bánáti német határőrezred földmérőjét bízta meg a munkával.

Ekkor hozták létre a mai tó elődjét, egy csatornákból táplált, 10 000 négyszögöl területű, nyílt víztükrű tavat. A kitermelt földből pedig két szigetet töltöttek fel: a Mocsár-szigetet a mai Széchenyi gyógyfürdő helyén, valamint a Drót-szigetet a mai Vajdahunyad vára helyén (1861-ben Széchenyi-szigetre nevezték át).

A városligeti tó első fénykora

A tavat Witsch olyan szakszerűen alakította ki, hogy a betelepített halak megnőttek, és elszaporodtak. 

A parkban sétányokat alakítottak ki, az 500 öl hosszú és 10 öl széles „főallé” 1808-ra készült el. A sétányok mellé akác- és platánfákat ültettek. (Azután mivel Batthyány József halála után örököse, az öccse nem volt jó gazdája a területnek, a városi tanács visszavette tőle.)

Ami a tó szempontjából fontos, az, hogy 1806-ban a városi tanács bizottságának javaslatára átépítették a vízszintjét szabályozó csatornát, és új irányba vezették.

A Városliget történetének következő mérföldköve az volt, amikor József nádornak köszönhetően 1808-ban megalakult a Szépítő Bizottmány. Ennek fő célja Pest nagyvárosi arculatának kialakítása volt, azzal együtt, hogy egy európai nagyvárosban nélkülözhetetlen az olyan népkert, ahol a városi polgárság kellemesen és hasznosan töltheti el szabadidejét. A XVIII. század és a XIX. század fordulóján váltak fontossá a közparkok, a városlakók által használható zöld területek, és az, hogy az épített környezet mellett a természet is helyet kapjon a városban.

1813-ban pályázatot írtak ki a park tervezésére: a nyertes Christian Heinrich Nebbien német kertépítő lett, akinek a martonvásári Brunszvik-kastély angolkertjét köszönhetjük. Nebbien grandiózus és kiváló tervében növényszigetek, az aranymetszést követő utak, romantikus zugok szerepeltek hármas körútrendszerrel. A munkák évekig tartottak, mert a homokos talaj megkötése nem volt egyszerű. Kiépítették a Páva-szigetet, majd a későbbi Hattyú- és a Nádor-szigetet, faiskolát ültettek, megépítették a Rondót, a Hattyú-szigeten pedig a Majorságot.

1826-ban Anton Frigyes építette meg a kisebbik (Páva) szigetet a szárazfölddel összekötő hidat. Ez volt az első vas tartószerkezetű híd Pesten: 22 m távot hidalt át, szélessége 1,8 m volt.

A tavon nyáron csónakázni, télen korcsolyázni lehetett. Sőt: nyaranta halászversenyeket is tartottak. A tóból Pestnek is haszna is származott, mivel eladták a halászati, csónakáztatási, és a téli jégvágás jogát. Az 1850-es évek végétől rendszeresen kotorták a medret, az így nyert iszapot pedig a környékbeli gazdálkodóknak értékesítették (ők trágyaként használták).

A nagyobb szigeten vendéglőt építettek, a kisebben hangulatos kioszk várta a vendégeket.

Csakhogy egyre nagyobb probléma volt, hogy nem kapott természetes vízutánpótlást a tó, ezért a vize pangott, és a meder kikotrása sem hozott tartós eredményt. Száraz nyarakon ki is száradt.

A tó újabb átalakításai

Pecz Ármin főkertész vezetése alatt újraszabályozták a tavat és újabb növényeket telepítettek. A munkálatok 1865 nyarán kezdődtek, a tavat kisebbre szabták, a Drót-szigetet pedig megnagyobbították. A partot rézsútosra alakították és pázsittal ültették körbe.

Az 1860-as évek vége felé a tó több leírás szerint is nagyszerű szórakozást biztosított. Két-, négy- és hatevezős csónakokat lehetett bérelni.

Reitter Ferenc 1870-ben azt javasolta, hogy a vízellátási gondok megoldására a vezessék be a Rákos-patakot a városligeti tóba, de Pestnek erre nem volt pénze.

A XIX. század végén az építkezések, például a Széchenyi fürdő és az Állatkert megépítése, majd a Millenniumi ünnepségek miatt idetelepített országos kiállítás és a Hősök terének létrehozása hatalmas változást hozott: átrajzolta és meg is bolygatta a Városligetet. csakúgy, mint a vasútvonal kiépítése. És hiába zajlott rekonstrukció a millenniumi ünnepségek után az épületek bontásával, az azt megelőző állapotokat már nem lehetett visszaállítani.

1908 őszén a főváros lebetonoztatta a tó medrét, és 1971-ig a Rákos-patak látta el vízzel - az egykori kifolyó ma is látható. Folytatódott a régi rendszer: nyáron a csónakázóké, télen a korcsolyázóké lett a Városliget tava.

Fotók: Ladinek Viktor, Klösz györgy, Szabó Lóránt, Orbán György, Garam Andor, Kotnyek Antal / Fortepan

Ma már nem csak csónakon, hanem vízibiciklin is keresztülvághatunk a tavon. És mai is sokan választják a tavat romantikus randevú helyszínéül…