Szinte nincs olyan budapesti, aki ne tudná, hogy Budapest a 19. század második felére a kávéházak fővárosa volt, több száz ilyen intézmény működött a városban. De komoly igény mutatkozott szórakozóhelyekre is.

Ezt a folyamatot az 1896-os millenniumi ünnepségek csak tovább gerjesztették, egymás után nyíltak az újabb és újabb helyek; mulatók, bárok, orfeumok, kabarék. Ezeken a helyeken nemcsak a költészet és a művészet érezte magát otthon, hanem a mámoros szórakozás, duhajkodás és féktelenség is. De hogy is keződött mindez, és milyen éjszakai hangulatokkal találkozhattunk volna akkoriban Budapesten?

Fotó: Fortepan, Ed Siemons. Nagymező utca 17. Moulin Rouge lokál.

Mindenekelőtt fontos előrebocsátani, hogy a korszak szórakozóhelyei, így a lebuj, mulató, orfeum, kabaré között különbség volt egyfelelől abban, hogy milyen minőségűek voltak a műsorok, másfelől pedig, hogy mennyire volt a hely része a rejtett prostitúció. A tánctermekben, orfeumokban mindez csak diszkréten működhetett, míg a lebujokban, mulatókban nyíltabban teret engedtek a kéjelgésnek, sőt voltak olyan helyek, ahol erre a helyszín titkos szobáiban is volt mód.

Táncosnők a párizsi Moulin Rouge-ban (1953)

Az 1860-as évek fővárosi erkölcse valójában jóval szabadabb volt, mint a mai korszaké, legalábbis abban a tekintetben, hogy mennyi bordélyház működött (a számuk megközelítette a hétszeres lakosú Párizs bordélyainak számát) és mi minden volt megengedett nyilvános szórakozóhelyeken. Forrai Judit "Kávéházak és kéjnők" c. tanulmányában például ennek kapcsán azt írja, hogy "a műsoros szórakozóhelyeknek fő célja, hogy segítségükkel a szexuális ösztönt, vágyat gerjesszék". 

Miért volt rossz hírű a Blaue Katze, avagy a Kék Macska mulató a Király utcában?

A Király utcában a sör- és borkereskedések termékeire ráépülve több mulató is működött már az 1850-es évek végén, például a rossz hírű Kék Macska, avagy Blaue Katze, ami a korszak első és leghíresebb mulatója volt (a megnyitás okai között található, hogy a Bach-korszakban az utcazenészeket elkezdték beterelni a kávéházakba).

A szórakozóhely a ház udvarán működött, egyes források szerint 1855-től, mások szerint 1860-tól. Bár volt belépődíj és kabaréműsor is (a leírások szerint főként német kuplé és burleszk), leginkább a szabadosság és fülledt erotika jellemezte. És, bár a felsőbb réteg többször illette kritikus hanggal a helyet, megfordult itt Károlyi Mihály, az Eszterházy és Festetics grófok is.

Forrás: Fortepan, Fotó: Horváth Lajos. Egy másik mulató a környékről, Klauzál utca 2. Bohém mulató (1936) 

„Nagyobb volt a híre külföldön, mint Petőfinek, a tokaji bornak vagy a magyar lónak együttvéve. Inkább ráillett volna a Kék Disznó elnevezés, mert ami ebben a dalcsarnokban elhangzott, az inkább röfögés volt, mintsem nyávogás. Még a sokat megélt dragonyos káplárok is belepirulhattak abba, amit a Kék Macskában átéltek éjjelente…” - írta a Kék Macskáról Ágai Adolf humorista és lapszerkesztő. 

Molnár Gál Péter "Pesti mulatségok és malacságok" című írásában teszi fel a költői kérdést, hogy mégis, milyen értelmű dalokat énekeltek ezeken a helyeken a fellépők? Mint írja, ezek igen frivolak voltak, sőt a pesti erkölcsök megengedték azt is, hogy "a mai Vígszínház félelmetes külvárosi táján, raktárak, malmok és a Tüköry sörgyár telepeinek szomszédságában álló Neue Welt nagyvendéglőben Debardeur-bálok tartassanak, és ki-ki kirakja, amije csak van: a hölgyek kizárólagos ruhadarabja az arcukat fedő álarc lévén".

Nem véletlen, hogy a hely tulajdonosának Emmerling Lajosnak a gúnyneve közismert gorombaságai miatt Szauvirt lett, ami a Sau ‘disznó’ és a német Wirt, azaz kocsmáros szavakból tevődött össze (ezt, és még sok más, a korszakhoz kötődő az érdekességet a "Régi Budapest fattyúnyelven" c. kötetben lehet megtalálni). 

Ugyanebben az időben Párizsban a Moulin Rouge-ban mulattak az emberek.
Ez a felvétel egészen korai, az 1900-as évekből való.

Sikamlós szórakozás és mámoros éjszakák

El lehet képzelni, hogy a Kék Macska (és a Király utca többi, hasonló műintézménye) sikerén felbuzdulva, mennyien kezdtek el gondolkodni abban, hogy új mulatót nyissanak, így a zenés-táncos műfajokkal egybekötött szórakozás rohamléptekkel terjedt a fővárosban. Ha nagyon tömören akarunk fogalmazni, két különböző típusú helyről beszélhetünk: azokról, amelyek szeráj jellegük miatt rejtettebben, a körút helyett a mellékutcákban találhatóak meg, és azokról, amelyek nyíltan vállalták, hogy az előadóművészettel egybekötött mulatásról szóltak, igényesen kialakított környezetben.  

A Folies Caprice a mai Gerlóczy utcában.

Az új vendéglátói formával egyetemben feltűntek azok a személyek is, akik tehetségesnek bizonyultak a szórakoztatás szervezésében. Ilyen volt például a kalandos életű, ámde igen tehetséges Somossy Károly (eredeti nevén Singer Károly), aki később az előkelő Fővárosi Orfeumot is megnyitotta, ám ekkor még csak a Carlé testvérek varietéiért felelt. 

Miután Somossy továbbállt a Carlé testvérek sikamlósabb szórakoztatás felé vették az irányt, első helyüket be is záratta a hatóság, ám a második, a Folies Caprice már sikeresnek bizonyult. Kezdésnek egy alkalmi bohózatot tűztek műsorra, ami egy egész éven át futott, és jelentős profitot termelt a tulajdonosoknak. Egyikük (Oroszi Antal) be is fektette az így szerzett vagyont és tapasztalatokat, és 1893-ban Schmahl Henrikkel, Ybl Miklós építésvezetőjével luxus kivitelezésű mulatót emelt az akkori Kerepesi, ma Rákóczi útra. Az Oroszi Caprice mulató „pompától fülledt, bársonnyal bélelt, rézkorlátos, aranydíszítésű, luxuskivitelű karavánszeráj lett, ahol lépten-nyomon rejtekajtók nyíltak" - idézi fel Molnár Gál Péter pesti szórakozóhelyekről szóló írásában. Mint kitér rá, itt elég volt csak meglökni a tapétaajtót, hogy a lépcsőházból a vendégek a hölgyekkel egyetemben feljussanak a folyosóról nyíló szobákba. 

Hatvan évvel ezelőtt a vidéki urak és gavallérok „művelődni” jártak Pestre, színházba, orfeumba. Budapestre utazni ezt jelentette: elmenni a Folies Caprice-ba, mulatni a kis Rotton, a nagy komikuson, a legújabb német és zsidó vicceket hazavinni a kaszinóba, Ősbudavár színpadjairól pedig a shimmyt a Nőegyleti bálba. Mert a főváros orfeumaiban, a Kék Kacsában és a Rostély utcai Folies Caprice-ban német szó járta csak. Íróink és újságjaink sok esztendeig elkeseredetten harcoltak azért, hogy a műsorban helyet szorítsanak a magyar szónak is. Az orfeumok és mulatóhelyek könnyen és kényelmesen azzal védekeztek és velük a főkapitány is, hogy nincs magyar kuplé. Ma komikusan hangzik, hogy akkor hazafias kötelesség volt magyar kuplét írni.
Forrás: Heltai Jenő: Yvette Guilbert

A szórakozás magaskultúrája: luxusestek a Fővárosi Orfeumban 

Somossy Károly mert nagyot álmodni: az 1894-ben megnyitott, neves bécsi színházépítőkkel, Fellner és Helmerrel terveztetett Fővárosi Orfeumot (mai Operettszínház) az igényes szórakoztatás jellemezte, ugyanakkor az ide látogatóknak azokról az érzéki élményekről sem kellett lemondaniuk, amelyek a túlfűtöttebb, rosszabb hírű mulatókat övezték.

Az impozáns orfeum barokkos bútoraival, hatalmas csillárjával, a színpad felé lejtő széksorokkal és áraival a tehetősebb rétegeket célozta meg. Damasztabrosszal és ezüsttel terített asztalok várták a nézőtéren helyet foglalókat, a felső karzaton pedig, ahol büféasztalok is álltak, természetesen a műsort is jól lehetett látni. 

A műsorok sztárjai hazai és meghívott, külföldi előadóművészek voltak, akik kabarék és operettek hőseiként jelentek meg a színpadon. Rajtuk kívül artisták és akrobaták szórakoztatták a közönséget. A leghíresebb külföldi sztárvendégek sorában szerepeltek például a Barrison lányok is, akik egyenesen New Yorkból szerződtek az Orfeum előadói közé, és pikáns dalokkal szórakoztatták a közönséget. A műsor színvonala európai szinten is elismert volt, úgy emlegették, hogy  a híres bécsi Romacher varietét is felülmúlja. Az orfeumok híre egyébként sokkal jobb volt, mint a mulatóké, többek között azért, mert ezek elméletben az előadás után bezártak, tehát ki volt zárva a hajnalig tartó züllés. 

A New Yorkból ideszerződött Barrison lányok, az Orfeum sztárjai

Somossy világpolgári mivoltát és Budapest világváros-jellegét jelzi az is, hogy négy hónappal a Lumiere-féle filmvetítés párizsi ősbemutatója után, Magyarországon elsőként az Orfeumban is a mozié volt a főszerep; 1896. április 29-én megtörtént a mozgókép technológiájának bemutatása a magyar közönségnek. A vetítést komoly marketingtevékenység előzte meg, az emberek gyakran feltorlódtak a Váci utcában, ahol rövidebb mozgókép-felvételekkel szórakoztatták az arra járókat. Köztük volt Jókai Mór is, aki a következőképpen számolt be Tisza Kálmánnak, Wekerle Sándornak és Lukács Lászlónak az élményről: „Képeket láttam, melyek élnek és mozognak. Nézzétek meg! Ez az a találmány, mely egykor a világot fogja felforgatni!" 

Tréfásan Orfantyú, Orficsek néven emlegették, és városszerte beszéltek a gyönyörű lányokról, akik felszolgáltak a műsorok előtt és után. A legnagyobb szenzációt a kiválóan éneklő és táncoló, dús keblű, vörösesszőke hajú Carola Cecília jelentette. A hölgyért rajongtak az ifjú grófok, gazdag férfiak

Miután Carola Cecília nagy értékű adományt (téli ruhákat) jutatott el szegény iskolásoknak, és ezt Wlassics Gyula miniszter nyilvános levélben köszönte meg, ez a gúnyrajz jelent meg róluk, és egy vitriolos hangon írt cikk. Az álszent közvélemény nehezen dolgozta fel, hogy egy "lebuj" sztárjával kommunikál a miniszter.

Ős-Budavára, a városligeti mulatónegyed

Szintén változatos programot kínált az Ős-Budavára nevű szórakozó park, amely a Városligetben nyílt 1896-ban, az Ezredéves Kiállítás alkalmából. A hatalmas mulatókomplexum korhű épületei, utcái, terei, mecsetjei a régi Budavár hangulatát idézték a látogatók elé vendéglőkkel, kocsmákkal, borkimérésekkel, mulatókkal, török kávézókkal, kávéházakkal pezsdítve fel a Városliget nyugodt hangulatát. A park számos attrakciót mutatott be, köztük  Thompson Dilkingst, a 2.34 méter magas ír óriást, a szakállas hölgyet, vagy Aelvorat, a féltestű szépséget, esténként pedig tűzijáték várta a közönséget. A park egyszerre 40 ezer ember befogadására volt képes, de nagyobb hírű események alkalmával ez a szám a 60 ezret is elérte. 

A megnyitó napján, 1896. június 26-án, 200 000 látogatót vártak. Az első 3 látogató egy-egy zsebórát, a 200 000-dik pedig egy aranyórát kapott ajándékba. (Fotó: Fortepan, Klösz György, 1900)

A századfordulón nyüzsgő, színes, mámoros éjszakai élet további legendás helyek nyitásához járult hozzá a XX. században: Parisiana, Arizona, Alpesi vendéglő és mulató és a többi... De ez már egy másik történet.