Pesten és Budán régóta kering egy legenda arról, hogy a Lánchíd oroszlánjainak nincsen nyelvük, és efölött érzett szégyenében a szobrok alkotója öngyilkosságot követett el. Most, hogy felújítás miatt azt tervezik, hogy évekre lezárják a Széchenyi-Lánchidat, újra terjedni kezdett a régi pletyka. Egyik nap a szokásos sétám során magam is láttam, hogy valaki nézelődik a hídnál, és megpróbál valahogyan belesni az oroszlán szájába.
A Lánchíd története önmagában is kalandos, az 1848-49-es szabadságharc alatt meg akarták semmisíteni az osztrákok, és akkor ugyan elkerülte a robbantást, 1945-ben azonban az ostrom alatt végül felrobbantották a németek. Azt izgalmas volt felfedezni, hogy Európában több testvére vagy hasonmása is létezett, erről korábban írtam egy posztot. Most nem untatnám Önöket azzal, hogy újra leírom a Lánchíd történetét, csak az oroszlánokkal foglalkozom.
Az oroszlánok a budapesti legenda egyik változata szerint a hivatalos átadás előtt kerültek a hídra: 1-1 szobor a 4 sarokpillérre. Alkotójuk Marschalkó János volt. Az ünnepség alatt meglátta egy suszterinas, hogy valami gond van a szobrokkal, és így kiáltott fel: "Nem érnek semmit ezek az oroszlánok, mivel nincs is nyelvük!" Egy másik változat szerint az inas azt mondta, hogy az oroszlánok annyit sem érnek, mint egy macska, mert hiányzik a nyelvük. Futótűkként terjedt a tömegben a hír, az emberek nevettek, és az ünnepségen részt vevő szobrász ott, a helyszínen a Dunába vetette magát szégyenében.
A történet másik változata szerint 1852-ben kerültek a szobrok a hídra. Amikor Frick Jakab vargainas észrevette, hogy nincsen nyelvük, felkiáltott, a szobrász pedig bánatában megölte magát.
A legenda úgy tartja, a Lánchíd első öngyilkosa Marcshalkó János lett, ezzel avatva fel a hidat. Mert érdemes tudni arról is, hogy egy régi babona szerint az öngyilkosok avatják fel valójában a hidakat - ehhez kapcsolódik Arany János egyik balladája is, a Hídavatás.
És mi az igazság? Való igaz, hogy azt kezdték pletykálni, nincs is az oroszlánoknak nyelve, és mekkora bakot lőtt ezzel a szobrász. Állítólag gyorsan terjedt Pesten a hír, az egész város erről beszélt, Marschalkó János pedig állandó viccelődés tárgyává vált.
Egy nap azonban elege lett a gúnyolódásból, és a Pesti Napló egyik (1897-es) cikke szerint Marschalkó azt mondta: "Fogadjunk 500 forintba, hogy mikor az oroszlán úgy tartja a száját, mint az én kőoroszlánjaim, nem is látszhatik a nyelve, mert mélyen lent fekszik!" Elmentek egy cirkuszba, megnézték, a szobrásznak lett igaza, megkapta az 500 forintját, és azt jótékony célra ajánlotta fel.
A történetről így írt egy 1941-es lap:
A valóság viszont az, hogy az oroszlánokat faragó Marschalkó János, egy lőcsei születésű derék szobrászművészünk, akitől származik a négy lánchídi oroszlánon kívül a Tudományos Akadémia, a pesti Vigadó, a Rudasfürdő s még néhány pesti és vidéki középületünk szobordíszének tetemes része, a Lánchíd felavatása után még igen sok esztendeig élt igen jó egészségben, s csak 1877-ben húnyt el 58 éves korában. Vagyis esze ágában sem volt öngyilkossá lennie, amire különben sem lett volna oka, mert hiszen a lánchídi oroszlánoknak - megvan a nyelvük, csak éppen nem nyújtogatják ki. Ő maga holta napjáig igen jókat mulatott ezen a pesti legendán s csak annyit szokott volt hozzáfűzni:
- Nem vagyok én hentes, hogy a füstre való nagy nyelveket lógassam ki a barmok szájából... Ezzel a legendával hát leszámoltunk, illetőleg leszámolt már néhai való Tóth Béla. A kérdés most már csak az, honnan is keveredhetett hozzánk ez az együgyű anekdota?
Kiderült, hogy - mint minden valamire való anekdota, - ez is a vándortermészetű s a régi Ausztriából jutott el hozzánk. Ott ugyanis Kulmban, a cseh érchegység lábánál fekvő egyik kis faluban, hatalmas emléket állítottak egy ütközet emlékére, amely 1813 augusztus 30-án itt zajlott le Napóleon hadserege és az egyesült osztrák, porosz és orosz haderők között, az utóbbiak diadalával. Az emlékoszlopot, amelyet a kulmi síkság közepén állítottak fel, egy Peter von Noblie nevű osztrák szobrász készítette, aki 1774-1854 között élt s akitől való többek között a bécsi Burg hatalmas dór ízlésben épült háromnyílású díszkapuja is.
A kulmi emlékművet 1837-ben leplezték le s az egykorú kritikusok nyomban kifogásolták a talapzatán lévő négy oroszlán járását. Kiderült ugyanis, hogy ezek az állatok egészen természetellenesen járnak: egyszerre rakják előre a két jobb lábukat - az elülsőt és a hátsót, - aminek a valóságban az lenne a következménye, hogy ezek a kitűnő bestiák egyszerűen féloldalra dőlnének. A leleplezési ünnepen azonban egy gyerek az oroszlánoknak egyik-másik hibájára is rájött: ezeknek az állatoknak aztán csakugyan nincs nyelvük…
