Akár nappal, akár este szemlélik a magasból a várost, illetve egyes részeit, feledhetetlen élményben lehet részük. Tavaly megírtam Önöknek, hová érdemes felmászni, a bejegyzésemnek nagy sikere volt. Ezen felbuzdulva szeretnék újabb tippeket adni a hétvégi lazításhoz vagy a randizáshoz.
1. Zikkurat a Nemzeti Színház mögött
Számos építész használja ihletforrásként az ókor építményeit. A mezopotámiai toronytemplomok, illetve lépcsős templomok tetején volt a szentély. Formájukat és feladatukat tekintve a maja piramisok emlékeztetnek a zikkuratra. Az alábbi képeken Ur városának temploma látható:
A 2002-ben emelt budapesti épület eredetileg kettős funkciót látott el: egyrészt galériaként szolgált (belül hét terem található), másrészt kilátóként. Amikor ott jártam, zárva volt a kiállítóterem (mára erősen elhanyagolt állapotban lévő) ajtaja. Íme, az épület és a tetejéről elénk táruló látvány:
2. A mátyásföldi repülőtér
100 évvel ezelőtt, 1916-ban létesült Budapest első állandó repülőtere, 1918-ban pedig már rendszeres repülőjárat létesült Bécs és Budapest között. A mátyásföldi repülőtérhez egy szomorú dátum is kötődik: 1932. május 21-én innen indult végzetes útjára Endresz György (a magyar óceánrepülő, világrekorder) és Bitai Gyula rádiótávírász; aznap délután Rómába érve a repülőgépük landolás közben megbillent, lezuhant, meggyulladt és teljesen kiégett.
A háború után katonai célokra használták. Mára a terület elhanyagolttá vált, eredeti funkcióját elvesztette. Repülőmodellezők használják a területet. Azt kevesen tudják, hogy szép időben innen egészen messze ellátni.
3. Gül Baba türbéje
Budapest általam és a számításaim révén legmeredekebbnek tartott, illetve a budai oldal egyik legrégebbi utcáján szeretek felsétálni, még akkor is, ha ez komoly erőpróbát jelent. Sajnos nem csupán azért nehéz, mert tényleg meredek az utca, hanem azért is, mert kissé elhanyagolt állapotban van. Bár a türbe 2017 márciusáig felújítás és régészeti feltárás miatt nem látogatható, a fölötte húzódó párkány pompás kilátóhelyként szolgálhat. Amikor legutóbb ott jártam és a képet készítettem, még nem volt lezárva.
Frissítés: 2018 nyarán körbejártam a felújított Gül Baba türbéjét, és készítettem pár fotót a helyszínen. Az emlékhely jelenleg még zárva van.
Frissítés: a 2018 őszén megnyitott emlékhelyet újra megnéztem 2019 tavaszán, és külön blogbejegyzésben számoltam be Önöknek a tapasztalataimról.
4. Sas-hegy
Lenyűgöző sziklás hegy a XI. és a XII. kerület határán. Természetvédelmi terület, a tanösvényt is érdemes végigjárni túravezetéssel. A hivatalos kilátón kívül azonban akad még itt olyan hely, ahonnan ráláthatunk Budapestre.
5. A Hegytető utca a Sas-hegyen
Ha kerülné a zsúfolt kilátókat, akkor ide jöjjön. Erről a pontról ráláthat a környékre, és nem valószínű, hogy a nagy tülekedésben nem talál helyet. Nyári randevúhoz is tökéletes helyszín.
6. Kaán Károly-kilátó
A Nagy-Hárs-hegyen találják a csodálatos körpanorámával rendelkező Kaán Károly-kilátót, amelyet a korábbi, összedőlt kilátó helyére emeltek. Az alábbi azt videón nézhetik meg, mit láthatnak a madarak a magasból.
Körberepkedtük a Kaán Károly-kilátót! from Turista Magazin on Vimeo.
7. A Remetehegyi út a III. kerületben
Bár a neve akkor került elő, amikor tavaly nyáron Budapest legmeredekebb utcáját kerestem, és Önök felhívták rá a figyelmet, hogy egyes szakaszain nem könnyű közlekedni, az sem elhanyagolható tény, hogy romantikus, csendes, nem hivatalos kilátóhelyként is működik.
8. Várkert Bazár
Évtizedekig volt a város egyik szégyenfoltja. Miután az 1980-as években végleg bezárták még az épületben működő műtermeket, műhelyeket is, Ybl Miklós egyik remekműve, az 1883-ban átadott Várbazár szomorúan málladozott. Nem hittem volna, hogy valaha is felújítják. A rekonstrukció után 2014. augusztus 29-én nyitották meg. Nagyon szeretek erre sétálni és a párkányról figyelni a dunai hajókat.
9. Buzogány torony a Várban
Különleges helyet foglal el a szívemben. Talán azért is, mert izgalmas átalakuláson ment keresztül az évszázadok során. Budapest 1944-45-ös ostromáig például szélesebb és vaskosabb volt, mint ahogyan az alábbi fekete-fehér fotón is láthatják. A háború után, a helyreállítási munkák során fedezték fel a torony eredeti, középkori magját. Ennek megfelelően restaurálták, ma ebben az állapotban láthatják.
Ha felmennek a kapuján keresztül az udvarra, a mellvédről két másik kedvenc kilátóhelyemet pillanthatják meg: a Szabadság-szobrot a Citadellával és Szent Gellért szobrát. Ha pedig körbenéznek, az egykori Tabánt láthatják.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
10. A Várból ez a kilátás nyílik Budapestre
Az alábbi képeken olyat láthatnak, amit korábban már ajánlottam Önöknek: a Margitszigeti víztornyot.
11. Vérhalom út
Ide is akkor érdemes felgyalogolni, ha a szokványos, jól ismert kilátóhelyek és a turisták helyett valami másra vágyik. És ha az Országházat egy addig soha nem látott szögből is megnézné. A nagyjából a Molnár János barlang fölötti részen a soha be nem fejezett, üres szellemszálloda közelében ráláthat a Parlament épületére.
12. Tündér-szikla
Megunhatatlan. Már nem is számolom, hányszor küzdöttem fel ide magam, és hányszor botorkáltam le innen, miután rám esteledett. Budapestben azt szeretem, hogy a lüktető város közelében vagy éppen annak testében olyan vadregényes helyek léteznek, mint a Tündér-szikla és környéke.
13. Kecske-hegy
Bár Budaörsön is találnak ilyen névvel csúcsot, én most a II. és III. kerület határán fekvő területet ajánlom figyelmükbe.