7 indok, ami miatt bármikor Olaszországba utazhatnak
2018. október 05. írta: fosterur

7 indok, ami miatt bármikor Olaszországba utazhatnak

Olaszország minden évszakban csodálatos

tropea.jpg

Egyik kedvenc úticélom Olaszország, bármikor szívesen utazom oda, szinte kimeríthetetlen ihletforrás, mindig találok ott valami izgalmas felfedezni valót.

A barátaim is megerősítik ezt: síelni, a tavaszt köszönteni, nyaralni is voltak már Olaszországban, és azt is csak megerősíteni tudom, hogy szeptemberben és októberben is csodálatos, amikor már véget ért a forróság. (Fürödtem én már a tengerben október végén Itáliában, szinte nyári meleg volt még.)

Korábban ajánlottam Önöknek 5 fantasztikus helyszínt ebben az izgalmas országban. Most azt szeretném megmutatni, mi alapján kereshetnek maguknak Olaszországban látnivalókat, programokat.

Ha nem csak tipikus mediterrán városokra kíváncsiak, járják be az északi tartományokat

Rögtön az egyik legérdekesebb várossal indítom a sort: Bolzano, a németek által alapított város hegyek közt az Eisack és a Talfer összefolyásánál fekszik. Ma is az olaszországi német anyanyelvűek központja. A völgy hátterében a Dolomitok rajzolódnak ki – pompás helyszín. A százezres lélekszámú dél-tiroli város a rómaiak idején még kicsi település volt, a középkorban vált kereskedelmileg jelentősséA 14. század közepén került a Habsburg dinasztiához, 1919-ben pedig Olaszországhoz.

Egyik ékessége a Piazza Walther, nevét a középkori költészet nagyjáról, Walter von der Vogelweidéről kapta. A tér központi helyén látható az emlékműve, tőle nem messze pedig a gótikus stílusban emelt plébániatemplom. A Laubengassét azért érdemes felkeresni, mert az árkádok alatt a város vásárlóutcáját találjuk. Ha északi irányba sétálnak tovább, a ferences kolostor 14. századi kerengőjében és 20. századi üvegablakaiban gyönyörködhetnek. Feltétlenül nézzék meg a Maretsch-várkastélyt is a szőlőhegyen.

bolzano.jpg

Legyenek gasztroturisták!

Ide enni is eljöhetnek, olyasmit kaphatnak ugyanis, amit máshol nem. Soha nem felejtem el az első erőleves ízét, amit itt ettem – természetesen házi tésztával és reszelt parmezánnal (pontosabban grana padanóval) tálalták.

Minden tartományban, sőt, minden régióban megvannak a jellegzetes, arra a vidékre jellemző ételek. Az erdőkben gazdag területeken, például Umbriában vagy Lombardiában kedvelik a vadhúst, előbbiben a vaddisznókolbász helyi finomság. Emilia-Romagna tartományban burgonyával, a sertéshússal készült ételeket is kóstolhatnak, Reggio di Calabriában pecorino sajtot és tenger gyümölcseit érdemes kérni, vagy szardíniás, esetleg csicseriborsós tésztát.

Az egyik legszembetűnőbb, hogy a tengerpartokon a halételek és a tenger gyümölcsei nyilván gyakrabban szerepelnek az étlapon, a másik, hogy minél délebbre haladunk, annál édesebbek vagy éppen érdekesebbek lehetnek a helyi sütemények. Szicíliában például megszokott látvány reggelente a kávézók asztalán a fagylattal töltött péksütemény. És ugyancsak erről a szigetről származik a cannoli, amelynek tésztájába kakaó és bor, töltelékébe pedig ricotta, fahéj és kandírozott gyümölcs kerül.

lasagne.jpg

cannoli.jpg

 

Itt aztán bármilyen vízpart mellett pihenhetnek

Az ország területének nagy részét víz veszi körül, és ha elkerülnék a legnépszerűbb strandokat, akkor is van hova menni. Amennyiben különlegességre vágynak, és elegendő pénzt tudtak félretenni a nyaralásra, Elba szigetét, Szardíniát, Szicíliát vagy Calabriát ajánlom. Kiépített és vadregényes helyeket is találnak.

Grosseto környékén, Toscana tartományban Isola del Giglio, a lenyűgöző sziget lehet jó választás, de Pisa környékén is találnak megfelelő tengerpartot – itt homokdűnés látványra számíthatnak, míg például Elbán sziklákal körülvett, helyenként pedig köves, kavicsos tengerpartokat találnak.

elba.jpg

A folyók is lenyűgözőek, és olyan érdekességek várják Önöket, mint amilyen Toscana tartományban a budapesti Lánchíd kistesvére.

folyo.jpg 

A tavak közül Piemonte egyik ékessége a Lago d'Orta, a San Giulio szigettel. Alpesi tó, egy gleccser déli részéből alakult ki; a partján kedves kis városok, a vize pedig egy patakon, majd egy folyón át Lago Maggioréig vezet. Utóbbi is nagyon szép, hegyek és sziklák ölelésében, szigetecskékkel tarkítva. A szintén alpesi Lago di Garda partjára pazar villák települtek, már a tó körüli séta is kikapcsolódást jelent.

 Itália közepén, Perugiától nem messze a Lago Trasimeno található, benne kicsiny szigetekkel. A Lago di Bolsena valamivel lejjebb, Orvieto magasságában fekszik, benne a szinte kötelező kis szigetekkel. Róma fölött a Lago di Barcciano kápráztat el a körülötte elterülő nemzeti parkkal, az olasz fővárostól délre pedig a Colli Albani gyöngyszeme, Itália legmélyebb vulkanikus tava, a Lago Albano található. Tavakat a napégette Szicília szigetén is láthatunk, bár közülük az egyetlen természetes tó a Lago Pergusa, Enna közelében. A többit mesterségesen hozták létre.

trasimeno.jpg 

Gyönyörű a hegyvidék!

Sokakat vonz az Alapokban a Dolomitok, ez a több hegycsoportból álló terület tavakat és zöldellő völgyeket rejt a sziklák között, és itt látható a Marmolada gleccser is. Dél-Tirolban a német városok között válogathatunk, és megcsodálhatjuk a Karer-tavat is, a Lago di Carezzát, amely olyan, mintha csak egy mese illusztrációja volna. A Dolomitokba sziklamászást, gyalogtúrákat is szervezhetnek, persze kizárólag gyakorlott, helyismerettel rendelkező túravezetővel javasolom ezeket a kirándulásokat.

Az Appeninek vonulata végighúzódik az olasz csizmán, és töménytelen mennyiségben kínál látnivalót. Az 1200 kilométer hosszan elnyúló hegyvonulat a Pó-síkságnál kezdődik, és és a csizma orránál van a vége. Az Északi-Appeninek híressége Carrara, hiszen az ókortól kezdve itt bányásszák a világ egyik legjobb minőségű márványát.

umbria-hegyek.jpg

 

dolomitok.jpg

 

Lenyűgözőek a korai kereszténység és a katolicizmus emlékei

Ha a kereszténység művészeti emlékeit kutatjátok, Ravenna kihagyhatatlan. A város számos ókeresztény, bizánci és népvándorlás kori műemlékkel rendelkezik, a hazai művészettörténeti oktatásban is megkerülhetetlen pontot jelent. Mi mindent érdemes megnézni Ravennában? Többek között a San Vitale-székesegyházat Galla Placida mauzóleumával, a San Apollinare in Classe és a San Apollinare Nuovo-bazilikát, illetve Theodorik robusztus síremlékét.

A San Vitale központi elrendezésű, nyolcszögletű épület, amelynek belsejében körkörösen helyezkednek el az oszlopok. A világörökségi listán is szerepel. A Krisztus utáni 6. században épült templom ékessége a gazdag mozaikborítás: a szentélyben kiemelkedő helyen láthatjuk a Jézust jelképező bárányt ("Istennek ama szent báránya") a glóriával. A templom érdekessége, hogy az utókor számára megörökítették a mozaikképek adományozóit, Justinianus császárt és nejét, Theodorát is.

sanvitale.jpg 

Fesztiválok és ünnepek érik egymást egész évben

A sok festa és sagra közül kiemelkedik Itália talán legfontosabb ünnepe, a Ferragosto. A név a latin "feriae Augusti" kifejezésből, az "augusztusi pihenésből" származik. Augustus császárig nyúlik vissza, az ünnepek alatt a római birodalomban lóversenyeket és más, állatok közötti megmérettetéseket - ezt a tradíciót őrzi a sienai Palio, az évszázadok óta a főtéren megrendezett lóverseny. Az augusztus 15-i Ferragosto egybeesik a Mária mennybemenetelének katolikus ünnepével. Ezért Olaszországban számos körmenettel, felvonulással, misével stb. emlékeznek a Nagyboldogasszonyra, a Madonnára. Viareggióban, Messinában vagy akár más városokban tömegek vonulnak fel.

Ősszel kulturális rendezvényekre érdemes menni, Dozzában például kétévente szeptemberben rendeznek egyedülálló művészeti fesztivált: az ódon város házainak egy-egy falára festhetnek a résztvevő művészek. Októberben borfesztiválok színesíthetik a programjukat. Decemberben az Umbria Jazz Wintert rendezik meg Orvietóban, ez a perugiai nemzetközi Umbria Jazz fesztivál kistesója.

orvieto.jpg

 

Várak minden mennyiségben

 Az egyik legérdekesebb, magyar történelmi vonatkozású vár Puglia tartomány székhelyén, a 300 ezres kikötővárosban, Bariban áll. katedrálisa őrzi Bona Sforza, az utolsó bari hercegnő, későbbi lengyel királyné földi maradványait.

A várat a normannok építették, állítólag ókori erődítésre. A mai vár alapjait II. Roger szicíliai uralkodó tette le, 1132-ben épült fel az erődítmény az ő parancsára, amelyet aztán 1156-ban I. Vilmos csapatai romboltak le. 1233-ban II. Frigyes újjáépítette. Az 1500-as években került a vár a Sforza családhoz, 1524-ben lett Bona Sforza hercegnő tulajdona. És mi köze a magyar történelemhez? I. Zsigmond lengyel király felesége Szapolyai Borbála volt, Szapolyai János testvére. A fiatalasszony korán meghalt, I. Zsigmond pedig pár évvel később megkérte Bona Sforza kezét. Az olasz hercegnő hat gyermeket szült a lengyel királynak, és egyik lányuk, Izabella később Szapolyai János felesége lett, másik lányuk, Anna pedig Báthory István felesége lett.

Instagramon többször is felbukkant a különleges Castel del Monte. Andria városának közelében látható az 1200-as években, szabályos nyolcszög alaprajzzal épült vár, amely az UNESCO világörökségi listán is szerepel. A nyolcszögek mindegyikén egy-egy szintén nyolcszögletű torony áll, a belső udvar nyolcszögletű, és szintenként 8-8 helyiséget alakítottak ki a várban.

casteldelmonte-olaszorszag.jpg

Ha imádjk a szellemvárosokat, elhagyott helyeket, romokat, akkor tetszeni fog Önöknek Ninfa, Lazio tartomány hátborzongatóan szép romkertje. A 12. században virágzó település volt, ám 1381-ben Ninfát megtámadták, felgyújtották, kifosztották, életben maradt lakóit pedig járvány és éhezés ölte meg. Az egykori falu ma közpark, és egykor büszke várára már szinte csupán ma is álló tornya emlékeztet...

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Eleonora Mobilia (@elemoby) által megosztott bejegyzés,

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mimmo (@cliccaremimmo) által megosztott bejegyzés,

A bejegyzés trackback címe:

https://mrfoster.blog.hu/api/trackback/id/tr6214254519
süti beállítások módosítása