Sétáljon velem végig Budapest egyetlen Bauhaus utcáján!
2019. április 05. írta: fosterur

Sétáljon velem végig Budapest egyetlen Bauhaus utcáján!

bauhaus-kiserleti-telep-napraforgo-utca-pasaret-mrfosterblog-3.JPG

Bauhaus – sokszor azt sem tudjuk, pontosan mit is jelent, csak imádjuk. Itt van például Budapest (és egyben Magyarország) egyetlen Bauhaus lakónegyede, a Napraforgó utca. Gondolom, nem csak én szeretek néha eljönni ide és gyönyörködni az épületekben.

Mivel idén a Budapest100 témája az immár 100 éves Bauhaus, egyrészt felvázolom a teljesség igénye nélkül az irányzat főbb elveit, és megmutatom Önöknek a fotóim segítségével, milyen a Napraforgó utcai telep.

Mi az a Bauhaus? Olyan új, XX. századi építészeti irányzat, amelyik összművészeti alkotásként kezeli, illetve összművészeti szintézisként kezeli az épített környezetet, az épületeket. A Bauhaus számára nem csak az esztétikum fontos, hanem a funkcionalitás, és a létrehozott terek használhatósága vagy egyenesen kihasználhatósága.

Ez a Napraforgó utcai kísérleti lakótelep házainak kialakításakor is fontos szempont volt. Az irányzat szakított a hatalmas belmagasságú, nagy alapterületű szobák tervezésével, és a modern, városi életmód igényeihez alakította a belső tereket. Jellemző, hogy a lakások több oldalról kapnak fényt, és ehhez óriási ablakokra sincsen szükség. A terek letisztultak, áttekinthetők. Van, ahol a belső falak egy részét mozgatni lehet, hogy a lakás a benne élők számára átalakítható legyen.

A korban forradalminak számító művészeti iskolát és alkotóműhelyt Walter Gropius vezetésével alapították 1919-ben. A század építészetének, formatervezésének és művészetoktatásának a központja lett.

Neve a középkori Bauhüttékre, építészpáholyokra utal.

bauhaus-kiserleti-telep-napraforgo-utca-pasaret-mrfosterblog-5.JPG

A Bauhaus-szal kapcsolatban annak idején Rotterdam főépítésze, Jacobus Johannes Pieter Oud (aki tervezett lakóházakat a Napraforgó utca számára mintaként szolgáló híres stuttgarti Weißenhofsiedlung vagyis a Weissenhof Estate számára), azt vallotta, hogy minden egyes alkotóelem úgy kapcsolódik össze a többivel, hogy harmonikus egységet alkot. Minden változtatás felborítja az egyensúlyt, és szerinte a korábbi építészet díszítményekkel próbált javítani a helyzeten. Az új irányzat lényege a tisztaság.Mi jellemző a Bauhaus épületekre? A tervezéskor egyenes, letisztult vonalakat alkalmaznak, geometriai formákban gondolkodnak. A házak alaprajza gyakran négyzet vagy téglalap ezt egészíthetik ki a homlokzaton merész ívek. Az sem túl ritka, hogy az épület egyik oldalát félkörív zárja le. Hiányoznak a stukkók, grafittók, a szecesszióra vagy a barokkra jellemző buja burjánzás. Előfordul, hogy az egyszínű épületek elsőre ridegnek látszó külsejét élénk színű ablakkerettel, erkélyráccsal oldják. 

Az épületekről és a lépcsőházakból hiányoznak a díszes, kovácsoltvas rácsok. Jellemző még a Bauhausra a homlokzatot teljes szélességében tagoló ablaksáv, az üveglapokból összeállított homlokzati elem, és az egyszerű oszlopok használata. Az építészek némelyikére – ilyen volt például Rimanóczy Gyula is, aki a pasaréti templomot alkotta –, hogy minden egyes részletet aprólékosan kidolgozott az alaprajztól a letisztult, geometrikus díszítőelemekig.

A Bauhaus beazonosítása gyakran nehéz azoknak, akik az építészetben járatlanabbak, és időnként más, modern szellemben készült épületekre is ráhúzzák, hogy Bauhaust, vagy éppen azt, hogy szocreál.

Most tegyenek velem egy képzeletbeli sétát a Napraforgó utcában!

bauhaus-kiserleti-telep-napraforgo-utca-pasaret-mrfosterblog-2.JPG

A Napraforgó utcai kísérleti telep a két háború közt létesült. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1930. július elején 'a családi házak építésének előmozdítása és támogatása céljából' engedélyezte a száz négyszögöles telkek kialakítását. Azt kikötötték, hogy a telekterületnek maximum 25 százaléka építhető be kettő-négyszobás egylakásos házzal, melléképületet nem húzhatnak fel, a házak elhelyezésénél meg kell tartani a telekhatártól mért háromméteres távolságot, a szabadon maradt területek kertészeti kiképzése kötelező, a kerítéseknek egységesen áttörteknek kell lenniük, legfeljebb 80 centiméter magas lábazattal.

A tervezők között volt Hajós Alfréd, Gerlóczy Gedeon, Vágó László, Wälder Gyula, Fischer József és Kozma Lajos is.

A telep közepén egy kis téren hivalkodónak egyáltalán nem nevezhető faragvány emlékeztet az egyedülálló építkezésre.

bauhaus-kiserleti-telep-napraforgo-utca-pasaret-mrfosterblog-4.JPG

bauhaus-kiserleti-telep-napraforgo-utca-pasaret-mrfosterblog-6.JPG

bauhaus-kiserleti-telep-napraforgo-utca-pasaret-mrfosterblog-7.JPG

 

Az egyik kedvenc házam Kertész K. Róbert tervei alapján épült:

bauhaus-kiserleti-telep-napraforgo-utca-pasaret-mrfosterblog-8.JPG

bauhaus-kiserleti-telep-napraforgo-utca-pasaret-mrfosterblog-11.JPG 

bauhaus-kiserleti-telep-napraforgo-utca-pasaret-mrfosterblog-9.JPG 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Budapesti törtenetek (@mr.foster_budapest) által megosztott bejegyzés,

 

 bauhaus-kiserleti-telep-napraforgo-utca-pasaret-mrfosterblog-10.JPG

bauhaus-kiserleti-telep-napraforgo-utca-pasaret-mrfosterblog-12.JPG

bauhaus-kiserleti-telep-napraforgo-utca-pasaret-mrfosterblog-13.JPG

bauhaus-kiserleti-telep-napraforgo-utca-pasaret-mrfosterblog-14.JPG

 

 

bauhaus-kiserleti-telep-napraforgo-utca-pasaret-mrfosterblog-15.JPG

bauhaus-kiserleti-telep-napraforgo-utca-pasaret-mrfosterblog-16.JPG

 bauhaus-kiserleti-telep-napraforgo-utca-pasaret-mrfosterblog-17.JPG

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mrfoster.blog.hu/api/trackback/id/tr6114733423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2019.04.05. 08:24:20

Biztos, hogy ez az egyetlen? Kizártnak tartom, hogy sokszor jártam volna itt, viszont a házak ismerősnek tűnnek. Nem egy-egy, hanem a sok így együtt.

enrikokaruszo 2019.04.06. 11:41:22

@Le a spammerekkel: a tiszta építészeti gondolatból később korcs utódok születtek...na, abból sok van

laci_52 2019.04.07. 14:10:38

" Azt kikötötték, hogy a telekterületnek maximum 25 százaléka építhető be kettő-négyszobás egylakásos házzal, melléképületet nem húzhatnak fel, a házak elhelyezésénél meg kell tartani a telekhatártól mért háromméteres távolságot, a szabadon maradt területek kertészeti kiképzése kötelező, a kerítéseknek egységesen áttörteknek kell lenniük, legfeljebb 80 centiméter magas lábazattal."

Mennyivel normálisabban néznének ki a településeink, ha ezek a szabályok mindmáig mindenütt érvényesek lennének és szigorúan
be is lennének tartatva!

Gandosz 2019.04.07. 17:13:04

rondák, lehangolók
pontosítás: a bauhaus számára az esztétikum egyáltalán nem fontos
süti beállítások módosítása