A margitszigeti lóvasút abban az időben létesült, amikor még sem a Margit-híd nem épült meg, sem a sziget rendezése nem történt meg. Kép forrása: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
Azt bizonyára sokan tudják, hogy a Margitszigetet József nádor fia, József Károly főherceg európai hírű fürdőhellyé kívánta fejleszteni (de már édesapja is nagy rajongója volt a szigetnek), azt valószínűleg kevesebben, hogy a tervezéssel Ybl Miklóst bízták meg, aminek köszönhetően a sziget akkori beépítési látképén 14, kizárólag általa tervezett hely volt látható. Ha pedig tovább olvas, megismerheti a sziget két végpontját összekötő lóvasút történetét.
Bár híd még nem volt, az 1860-as évektől így is jelentősen megnőtt a Margitsziget forgalma: tavasztól késő őszig tömegesen indultak az emberek a szigetre, a sétányok, a vendéglátóhelyek és mulatók megteltek, és a Nagyszálló, Kisszálló, villák épülésével egyre emelkedett a hosszabb időre a szigetre kitelepelők száma is.
Elkészül a lóvasút a nagyközönség számára: 1869.
Pest-buda népe 1827-ben látott először ló által vont sínenjáró kocsit. A margitszigeti lóvasút abban az időben létesült, még sem a Margit-híd nem épült meg, sem a sziget rendezése nem történt meg. A nagyközönségnek 1869-ben adták át lóvasutat. Az egyvágányú vonal a sziget déli végében kialakított hajóállomástól a sziget északi részében lévő másik hajóállomásig tartott, azaz a Kisszállót, Nagyszállót és Felső Vendéglőt kötötte össze az Alsó Vendéglővel (későbbi Casino).
A lóvasútnak nem volt kalauza, nem járt rajta ellenőr, hanem a lóvasút kocsisai osztották a jegyet. Kép forrása: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
Az egyvágányú lóvasúton három forgalmi kitérő volt. A vonalat kezdetben öt kocsival szolgálták ki, a növekvő forgalom mellett azonban a XX. század elejére már tíz kocsi szolgálta ki a vonalat. Mivel a vonal soha, a híd megnyitása után sem csatlakozott a városi hálózathoz, ezért a kocsiszínt is sziget déli végén alakították ki.
A Margitsziget 1869-ben. A főhercegi lak középkori romokhoz támaszkodik, mellette halad el a kor vívmánya: a lóvonat. Kép forrása: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
A lóvasútra jellemzően negyedóráig kellett várni, az út közepén találkozott a két lóvonat, mert ott volt egy kitérő, ahol meg tudták várni egymást a lovak. A lóvasútnak nem volt kalauza, nem járt rajta ellenőr, hanem a lóvasút kocsisai osztották a jegyet. „A kocsi elején nyeregszerű alkotmány van, azon lovagolják végig a szigetet. [...] A két ló találkozik a kitérőnél, boldogan és barátságosan nyerítenek egymásra, ezek a lovak és ezek a rozzant döcögő járművek hozzátartoztak a sziget tradíciójához és hozzátartoztak a mi fiatalkori emlékeinkhez, mert hiszen mi is a lóvasúton utaztunk az Alsószigetről a Felsőszigetre, hogy aztán a bokrok között és a romok között sétálva kerüljünk vissza a hídra..." - így emlékezett vissza a Magyar Hírlap újságírója a lóvasút aranykorára („Az utolsó lóvasút", Magyar Hírlap, 1927. július).
Ybl Miklós tervei alapján 1873-ra készült el a gyógyfürdő, a neoreneszánsz Nagyszálló, a szintén északi tájolású Kisszálló, aminek aljában működött a Felső Vendéglő, két vendéglő, több villa, a gépház és a mesterséges vízesés is. A telep északra tolódásának ellensúlyozására a sziget déli végén levő majorság átépítésével létrehozták az Alsó Vendéglőt, amelyet lóvasúti pálya kötött össze a fürdőteleppel.
Kép forrása: Csontó Sándor/Szigetlakók
Az utolsó lóvasút
A margitszigeti lóvasúttal Budapest utolsó Ióvasútja szűnt meg, véget vetve ezzel a lóvasutak 1866 óta tartó történetének. Az első lóvasút a Kálvin-tértől a Múzeum-, Károly- és Váci-utakon át Újpestig haladt. Ez volt a világ harmadik lóvasútja, melyek helyét 1898-tól a villamosvasutak vették át. A margitszigeti vonal közkedveltyége okán még sokáig kitartott: végül 1928. április 10-án utoljára szelte át a szigetet. A helyét az akkoriban elterjedő autóbusz-közlekedés vette át.
Filmhiradó, 1928 április.: A Szent-Margitszigeti lóvasút utolsó napjai. A lóvasút megszűnése előtt is születtek olyan írások, amelyek fennmaradása mellett érveltek: „Ilyent nem lehet találni sehol kerek ez országban; talán a világon sem: kiszállunk az 1927-es tipusú autóból és beszállunk az 1827-es tipusú lóvonatba. Ezt csinálja utánunk valaki!" (Új Idők, 1927. 33. szám)
„Sok kedves emlék, nagyszerű színes és mulatságos történetek fűződnek a margitszigeti lóvasúthoz, amelyen az anyánk és a nagyanyánk igyekezett ötvenhat esztendőn keresztül megközelíteni a Margit-fürdőt" - mereng az 1927-es megszüntetési terv napvilágra kerülése után a Magyar Hírlap újságírója. „Kedves, szimpatikus alkotmány ez a margitszigeti lóvasút, de szó sincs róla, meglehetősen primitív és valahogy már nem igen illik bele a siető és kevélykedő Pest zűrzavarába. A Margitsziget Ióvasútja mindössze csak öt esztendővel fiatalabb, mint Pest Ióvasútja volt. Ez is, az is, egy sínpáron kezdte meg a karrierjét, csakhogy míg a pesti és a budai lóvasútból az évtizedek során hatalmas, villamos erőre berendezett tramway lett, addig a Margitsziget Ióvasútja megmaradt máig is lóvasút- nak, ma is egy sínpáron döcögnek a régi idők bárkaszerű alkotmányai..." - fest élénk képet a közkedvelt lóvasútról.
