A britek művészi szintre emelték a teázást és az uzsonnázást: a klasszikus teadélután ma is visszarepít a boldog békeidőkbe.
Világéletemben azt vallottam, és e szerint is éltem, hogy a teázás nem egyszerű italfogyasztás, hanem egyfajta élvezet is, aminek meg kell adni a módját. Nem lehet elkapkodni. Világszerte megannyi helyen nem csak a gondosan elkészített ital nyugodt kortyolgatását jelenti a teázás, hanem egyfajta szertartást.
Honfitársaim, a brit birodalom lakói pedig szinte tökélyre fejlesztették a teafogyasztás, kiváltképp a délutáni teázás szokását.
Honnan ered a tea?
A növény őshazájának Kínát tekintik, ott körülbelül 5000 évvel ezelőtt írtak először a tealevelek jótékony hatásáról. A legenda szerint a mitikus császárok korában fedezték fel azt, hogy a cserje leveleit forró vízbe dobva milyen illatos, zamatos ital nyerhető, ám erről több történet is született, különböző személyekhez kapcsolva a tea felfedezését.
Az egyik szerint a Krisztus előtti 2700-as években élt Shen Nung császár szabadban felforralt ivóvizébe hullott néhány teacserje-levél, és aranyszínűre festették, kellemes ízűre változtatták a vizet. Egy másik történet Buddhával meséli el ugyanezt.
A teafogyasztás Ázsiában a Krisztus születése utáni évszázadokban terjedt el, és minden társadalmi réteg számára hozzáférhető kereskedelmi árucikké vált.
Európába 1610-ben érkezett az első teaszállítmány Japánból Jáván át Amszterdamba, természetesen hajón, 1638-ban pedig a mongol kán ajándékaként az oroszt követ közvetítésével szárazföldi úton, Oroszországba is eljutott a tea. Bár eredetileg a hollandok voltak a nagy teaimportőrök, az 1660-as években az angolok is beszálltak az üzletbe, és az általuk alapított Kelet Indiai Társaság 1833-ig birtokolta a teamonopóliumot.
A teázás szokása Nagy-Britanniában csak néhány évszázada terjedt el
A szigetországban azután terjedt el, amikor az 1661-ben megkoronázott II. Károly angol király portugál hercegnőt vett feleségül. Bragança Katalin (szenvedélyes teafogyasztóként) nem csak a teázás szokását honosította meg, hanem az ő nevéhez fűződik a teaóra bevezetése is.
A mendemondák szerint a hútlen II. Károly király - akinek 15 törvénytelen gyermeke született a szeretőitől - minden nap, reggel és délután választott magának egy udvarhölgyet, akivel elvonult egy kis „privát” időre. Katalinnak azonban ez egyáltalán nem tetszett, ezért az udvarhölgyeknek parancsba adta, hogy minden nap 4 órakor egy kis csevegéssel körítve közösen fogyasszanak el egy csésze teát. A király ezért állítólag nem tudta félrehívni a hölgyeket, a délutáni teázás pedig divatba jött, és egyre népszerűvé vált. 1662-ben történt meg a teaóra hivatalos bevezetése az angol király, II. Károly udvarában.
És mi a helyzet az ötórai teával?
A mai értelemben vett, uzsonnával egybekötött ötórai tea hagyománya azonban csak később, az 1830-as 40-es években jelent meg, és forrása szintén a királyi udvar volt.
Úgy tartja a fáma, hogy Anna Maria Russell, Bedford hercegnője, Viktória királynő udvarhölgye, egyben barátnője délutánonként nem érezte jól magát Akkoriban a vacsorát későn szolgálták fel, délután nem volt kisétkezés. A hercegnő ezért teát és szendvicset vagy süteményt, illetve vajas kenyeret fogyasztott két étkezés között, és meghívta a barátnőit is ezekre az alkalmakra. Így született meg az ötórai tea, ezzel pedig egy új szokás a közép- és felsőosztály körében.
De nem csupán Nagy-Britanniában, hanem Európában is megjelent az “angol teázásként” vagy “high tea”-ként emlegetett szokás.
Az ötórai tea egy igényes, körülbelül egy órán át tartó kisétkezés. A tea mellé vajas vagy dzsemes kenyeret, szendvicsfalatkákat, desszerteket, kekszeket szolgálnak fel.
Érdekesség, hogy az Egyesült Királyságban és Írországban a ”tea”, mint szokás nem csak a teával szervírozott uzsonnát jelenti, hanem ezt az elnevezést használják akkor is, ha tea helyett cidert, gyümölcslevet vagy sört isznak.
Az ötórai teát Anglián kívül gyakran nevezik high tea-nek, ám a brit high tea esti étkezést jelent. A high tea elnevezés pedig onnan származik, hogy ezt „magas asztalon”, vagyis étkezőasztalon fogyasztották. Sőt: a viktoriánus időkben az alacsonyabb asztalkán felszolgált "low tea" volt a fényűzőbb, a high tea az egyszerűbb, így előbbi az arisztokraták, utóbbi a munkásosztály délutáni teája volt.
És hogy miért tesznek az angolok tejet a teába? Nos, állítólag francia eredetű szokás. A történet szerint Madame de la Sablière (1640-1693), aki közéleti szalonjáról volt híres, féltette a forró teától a porceláncsészéit, ezért először tejet öntetett a csészékbe, csak azután lehetett rátölteni a teát...
Aki egy klasszikus, békebeli, nyugodt körülmények közt elfogyasztott uzsonnára vágyik, és szeretne belekóstolni a hamisítatlan teadélután életérzésbe, annak a Zsolnay Kávéházat ajánlom. Február elsejétől ugyanis kérhető a High Tea az étlapról.
A szendvicsfalatkákat, harapnivalókat, süteményeket és bonbonokat a zamatos teával együtt Zsolnay porcelánkészlettel szervírozzák. Tökéletes alkalom baráti, családi beszélgetésekhez, kikapcsolódáshoz, falatozáshoz, színház vagy hangverseny előtt. Vagy bármikor, amikor az ember tökéletes uzsonnára vágyik…
