10 csodálatos tény a kutyákról
2015. május 01. írta: fosterur

10 csodálatos tény a kutyákról

Avagy: ezért ragaszkodom Jackhez!

jack_huseges.jpg

Jack, a kutyám, a világon a legjobb fej. Rengeteg kalandban volt részünk Budapesten, az egész várost bebarangoltuk együtt. A tervezett hétvégi kutyakiállítás előtt azon morfondíroztam, mi mindenért szeretem Jacket, és miért támogatom a kutyatartást. Úgy döntöttem, összegyűjtöm, és közzé teszem az érveimet. Örülnék, ha Önök is megosztanák velem a kutyás élményeiket.

1. Egy hullámhosszon vagyunk, amióta az eszemet tudom

Apró kis gombóc volt még, amikor hozzám került, mellettem nőtt fel. Szavak nélkül is megértjük egymást. Gyakran elég egy mozdulat vagy egy pillantás. Néhány évvel ezelőtt olyan hír jelent meg, amely megerősítette ezt: a Magyar Tudományos Akadémia, az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem és a Közép-európai Egyetem a kutatói műszeres vizsgálattal mutatták ki, hogy a kutyák amellett, hogy gyakran megtanulják bizonyos szavak jelentését, felismerik gazdáik kommunikációs szándékát is.

kutyak_felismeres_2012.jpg

2. Képes megvigasztalni

Soha nem felejtem el azt a napot, amikor szomorú hírt kaptam egy ismerősömről. Leültem a kanapéra, és próbáltam összeszedni magam. Nem akartam teljesen belemerülni a bánatba, próbáltam tartani magam. Jack azonban odasomfordált hozzám, felugrott mellém, kis pofáját gyengéden a kezemre tette, és rám nézett meleg, barna szemeivel. A tekintetéből azt olvastam ki: "Nyugodtan szomorkodj, én itt vagyok és együtt érzek veled."

Erre is találtam tudományos bizonyítékot. Egy másik kutatásban (az MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport kísérletében) a kutyák agyi tevékenységét vizsgálták. Kiderült, hogy a fajtársak hangjára azért reagálnak az emberek és a kutyák is, mert a mi agyunkban és az ebek agyában is létezik egy erre érzékeny terület. Jack persze elsősorban egy másik kutyus hangján érzi, hogy min megy keresztül a másik, viszont elég intelligens ahhoz, hogy az én érzelmeimre is reagáljon. Íme, az izgalmas magyar kutatásról készült összefoglaló:

3.  Még soha nem csalódtam benne

Ehhez hozzátartozik, hogy nincsenek vele szemben túlságosan magas elvárásaim. Tisztában vagyok vele, hogy kutya, és nem ember. Ám amit egy eb tudhat, és amiért szeretni lehet, az mind megvan Jackben.

4. Kétség sem férhet a kutyák hűségéhez

Ismerik a történetet, amely szerint képesek halott szeretteik mellett kitartóan virrasztani? Nem városi legenda. Bejárta a sajtót, amikor idén januárban Nyírbogdány határában őrizte egy eb a társa tetemét, egy másik pedig (az Egyesült Államokban) nem volt hajlandó halott kölyke mellől elmozdulni.

A drága Turay Ida mesélte, hogy amikor az édesapja a fronton volt az első világháborúban, az öreg kutyájuk várta, egyre várta haza a gazdáját. Amikor megérkezett, nagyon megörült neki. Másnap távozott az élők sorából a hű kutya...

varakozo_kutyus.jpg
Gazdáját hűségesen váró kutya portréja a Pixgoodon

5. Jack még a betegségeket is megérzi...

...ezt pedig éles szaglásának köszönheti. (Bár meg kell mondanom, nagyon ritkán vagyok beteg.) Az ebek már akkor érzékelik a testünkben zajló változásokat, amikor mi még nem is sejtjük, hogy baj lehet.

 6. Segít a lelki és testi egészség megőrzésében

Mint az bizonyított tény, a kutyasétáltatás háromszorosára növeli a társasági érintkezések (akár csak a pár mondatos beszélgetések) számát, ez pedig pozitívan hat a gazdik kapcsolataira.

jack_es_en.jpg

Ezek itt mi volnánk séta előtt

7. Hihetetlenül barátságosak, ha szerető környezetben nőnek fel

A kuvaszt például sokan vadnak és félelmetesnek tartják. Nos, láttam én már olyat is ebből a fajtából, amelyik olyan szelíd volt, amint egy kezesbárány. Soha nem bántott senkit. Igaz, a ház őrzése sem rá volt bízva, nehogy összebarátkozzon a házba illetéktelenül behatolókkal...

8. Az emberek már az ókorban tisztelték a kutyákat

Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy nem csak a macskákat, hanem a kutyákat is isteni tulajdonságokkal ruházták fel az ókori egyiptomiak. Gondoljanak csak a holtak világának kutyafejű vagy sakálfejű istenére, Anubisra. Évezredekkel ezelőtt Görögországban úgy tartották, a Kerberosz névre hallgató hatalmas, háromfejű kutya őrzi az alvilág kapuját. (A rómaiak már Cerberusként ismerték.) A maják úgy vélték, a kutyák vezetik át az emberek lelkét a túlvilágra...

kerberosz.jpg

Kerberosz, Hádész segítője, az alvilág bejáratának őre egy antik vázán

9. Legendás az alkalmazkodókészségük

Gyermekek játszópajtásai, fiatal felnőttek barátai, magányos vagy éppen idős emberek támaszai.

10. Keményen dolgoznak

Az erre betanított kutyák rendkívül ügyesen segítik a vakok és látásukban sérült embereket. Remek nyomozókká válnak. Katasztrófák, természeti csapások helyszínén a speciálisan képzett ebek kiváló munkatársak a mentésben. Az egyik leghíresebb magyar kutyahős Mancs, a miskolci Spider mentőcsoport munkatársa. 1999-ben a törökországi Izmirben vett részt a földrengés utáni mentőakcióban, majd a 2001-es indiai, illetve salvadori földrengést követően vetették be. Pontosan tudta jelezni, hogy a romok alatt élőt vagy holtat találnak-e a szakemberek.

Mancs szobrot is kapott, Miskolcon látható a Szinva-patak partján. 2006-ban pusztult el Magyarország leghíresebb kutyája. Szobra előtt gyakran égnek mécsesek.

mancs.jpg

Mancs szobra

Megtaláltam számunkra a tökéletes hétvégi programot. Jackkel a Hungexpóra megyünk, ahol május 1 és 3 között zajlik a CACIB nemzetközi kutyakiállítása.

 

Miért izgalmas ez az esemény? Mert bármilyen fajtával részt vehetnek és nevezhetnek a gazdik. Junior, felnőtt és veterán kategóriában is rendeznek versenyt, mindháromban választanak bajnokot.

A kiállításra a kutyásokat és a vendégeket is már reggel 7.00 órától várják.

Minden nap 15.00 órakor startol a BIS program, melyben gyermek-kutya pár, fiatal felvezetők versenye lesz két korcsoportban, tenyészcsoportok és kutyapárok legszebbjeinek kiválasztása, valamint Baby, Kölyök, Veterán BIS és a fajtacsoportok legszebbjeinek felvonulása. Láthatják kutyaiskolák bemutatóit, előadásokat hallgathatnak.

 A kiállítás fénypontja mindennap a Junior és a felnőtt győztesek 3 legszebbjének kiválasztásával zárul.

Részletes információkat erre a linkre kattintva találnak

A bejegyzés trackback címe:

https://mrfoster.blog.hu/api/trackback/id/tr477418230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.05.01. 19:13:57

Gyerekkoromban apám nagybátyjáékhoz jártunk sokat.
A ház tulajdonosának volt egy kuvasza. Négy lábon volt olyan magas, mint én kettőn. Féltem tőle. De kihagyhatatlan program volt, hogy száraz kenyérhéjjal etessem. Olyan óvatosan nyúlt érte mindig... aztán az egyik látogatásunkkor hiába kerestem :(((
Ráadásul lett helyette egy boxer, ami viszont tényleg vad volt.

Vid Kereszt (törölt) 2015.05.01. 19:27:07

Anyósom kórházban volt. Vasárnap délelőtt telefonáltak, hogy meghalt. Feleségem vette fel a telefont, azonnal zokogni kezdett. Belga juhászunk volt, azonnal leült vele szemben, meredten nézte. Feleségemmel sok mindent el kellett intéznünk aznap, este értünk haza, kissé megnyugodott, de szomorú volt. Lefeküdtünk. A lakásba csak a verandára, a szobákig jöhetett be a kutya, ezt mindig betartotta. Aznap, amikor lefeküdtünk, lassan bejött, lassan lefeküdt feleségem ágyához szorosan odasimulva, egész éjjel ott volt. Reggel felemelte a fejét, ránézett feleségemre, és lassan kiment a helyére, de attól kezdődően fokozottabban figyelte feleségemet. Csodálatos kutyánk volt, már ő is meghalt. Gyönyörű élmény volt vele élni 10 évet.

fosterur 2015.05.02. 10:15:49

@Vid Kereszt: Megrázó történet. Csupa ehhez hasonló tapasztalatot szereztem kutyákkal kapcsolatban. Köszönöm, hogy megírta.

fosterur 2015.05.02. 21:52:00

@pythonozok: Köszönöm a történetet.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.05.02. 22:00:33

@fosterur: az egészben az a furcsa, hogy mostanában a boxerek inkább játékkutyák, játszótársak, akkoriban viszont nem volt ritkaság a vad, harapós példány belőlük.

zorba123 (törölt) 2015.05.31. 17:16:06

A kutya megmutatja ebben az őrült világban, hogy milyen lenne az élet ha olyanok lennénk mint ők.
süti beállítások módosítása